Segítség! | Önmegvalósítás.hu

Segítség!

Hozzászólások

45 hozzászólás
Tanítás
2010. június 22. kedd, 15:46 | Hiteles06

Szia! Hasonló problémák miatt fordultam ezoterikus módszerekhez. Nincs két egyforma ember, csak azt tudom leírni, amit én tanultam a helyzetemből. Nehezen tudtam kezelni az agressziómat a sok gond és probléma miatt, amit én idéztem elő az életemben pár éve. Többek között a gyerekeim itták a levét, elég durva voltam időnként, és ezen akartam változtatni. Lassan jöttem rá, hogy mennyire a környezetem irányít engem, és hogy minden problémám gyökere az, hogy meg akarok felelni másoknak. Logikusan hangzik és egyértelmű dolog, de valahogy nehezen értettem meg, kézzel-lábbal hadakoztam ellene. Mostanra úgy érzem megszabadultam a megfelelési kényszertől, de legalább is ráismerek, ha újra belefutok ebbe a hibába. Már nem akarok bizonyítani másoknak, csak magamnak, és nem kívülről várom a szeretetet, a segítséget és a megerősítést, hanem megtaláltam magamban. Nem mondom, hogy stabil, de erősödöm, egyre ritkábban esek vissza. Nagyon sok türelemre lesz szükséged... ördögi kör, de munka nélkül ez sem megy. És ami a legfontosabb: oka van annak, hogy ő lett a te kislányod. Ő valamit tanítani akar neked, segíteni téged. Rá kell jönnöd, hogy mi az.

beatrixalyssa képe
koszi
2010. június 23. szerda, 9:19 | beatrixalyssa   Előzmény

nagyon koszi a valaszert, sokat segitett a felismeresben.
a gond az, hogy nem tudom, hogyan kontrollaljam, hogyan oldjam meg ezt a kinzo erzest.
neha annyira megrettenek magamtol, hogy azt kivanom, barcsak elmennek orokre ebbol a vilagbol.
rengeteg gondolat van bennem, mind megoldatlan.
abban is igazad van, hogy azert letezik, mert tanitani akar engem.
mar azt is tudom, hogy mit.
a turelmet es az elfogadast.

en ezeket a temakat ertem, de amikor felingerulok, sajnos semmi sincs az eszemben, persze azon kivul, hogy az , amit csinal az borzaszto. es vegem.
eveken keresztul hittem, hogy egy csodas lelekkel rendelkezem es a lanyommal rajottem mekkora nagy hazugsagban eltem.
es ez remiszto, 100 szazalekos terror.
talan tuldramatizalom, lehet, annyira ahitom a valtozast, annyira szeretnem ot elfogadni minden apro es hatalmas hibaival egyutt......
engem az, hogy a kivulallok mit gondolnak rola, nem erdekel.
ez egy maganharc, kettonk kozott.
en azt szeretnem, ha ezeket a -buta- dolgokat elhagyna.
ja, vegul- nagyon orulok, hogy te minden nap jobban erosodsz es hogy latod a pozitiv utat, kivanom, hogy minden vagyad valora valjek

eveken keresztul hittem, hogy egy csodas lelekkel rendelkezem es
2012. március 09. péntek, 9:09 | pohar   Előzmény

eveken keresztul hittem, hogy egy csodas lelekkel rendelkezem es a lanyommal rajottem mekkora nagy hazugsagban eltem.

nem éltél hazugságban magaddal kapcsolatban, csak neked a szeretetnek egy nagyon mély fokát kell elsajátítanod.
Nehéz sorsot kaptál, nem adhatod fel és nem kívánhatod a halált, mert nem ez az Igaz életünk, nem erre lettünk teremtve, de az út sajnos itt vezet keresztül.
Az őszinteséged magaddal kapcsolatban mindig a helyes úton tart majd, mert igen láthatod a saját valódat, hányan mondhatják ezt el magukról? Hidd el kevesen.
Mert te tudod, hogy nem szeretsz igazán, pedig minden vágyad, hogy szerethess, hogy ingerült, ideges vagy, pedig minden porcikád tiltakozik ez ellen, de mégse sikerül.

Sok mindent megtettél már a lányoddal kapcsolatban, de nem tudom, hogy megbocsátottál-e már neki?
Megbocsátottad-e neki, hogy megmutatta milyen vagy valójában? Mert nem ő miatta vagy ilyen, előtte is ilyen voltál, csak rejtve maradt.
Megbocsátottad-e neki, hogy fel tud idegesíteni, hogy mindig amikor ránézel, azzal szembesülsz, hogy nem tudsz szeretni?
Nem az ő hibája, ő csak emlékeztet rá.

2 lehetőség van: a).szereted és elfogadod, annyit vársz el Tőle
2010. június 22. kedd, 20:59 | jucko

2 lehetőség van:

a).szereted és elfogadod, annyit vársz el Tőle amennyire képes, és próbálod boldoggá tenni...
NEM szégyenkezel mások előtt emelt fővel járszkelsz vele, bármekkora hülyeséget csinál bármennyire is megütköznek Mások (vagy Te úgy véled, hogy megütköznek)teljes természetességgel kezeled a helyzetet...
mennél jobban sikerül mindez, mennél inkább teljes szíveddel teszed annál boldogabb leszel Te is...

b.) belátod, hogy alkalmatlan vagy a feladatra, nagyon jó lakóotthonok, intik vannak valamelyikbe elhelyezed a kislányt távolról figyeled a sorsát, látogatod, időnként hazahozod....
mindezt annak tudatában, hogy a lehető legjobb döntést hoztad....

Mi a baja a kislánynak?!?! Jár valamilyen közösségbe?!
Tudsz találkozni, beszélgetni más fogyi gyerekek szüleivel?!

beatrixalyssa képe
koszi
2010. június 23. szerda, 9:33 | beatrixalyssa   Előzmény

koszi a valaszt, de szerintem van tobb lehetoseg, bar osszegezve es kivonva kb.
az az igazsag, hogy engem az, hogy az emberek mit gondolnak a lanyomrol, nem erdekel, en buszken es emelt fovel jarok-kelek vele.
a gondjaink otthon kezdodnek.
sajnos eddig meg nem jart kozossegbe, ez ev szept.-ben kezdjuk a sulit.
ez a b. valasz ez nem igy van.
szerintem mindenki alkalmas, foleg, hogyha ezt a feladatot kapta.
itt az a gond, hogy a kudarcok frusztraciot szulnek, a frusztracio pedig kinel hogyan mive alakul.
remelem, nem veszed rossz neven, de nekem ez a fogyi- jelzo nem nagyon jon be.
az en kislanyom serult, de erdekes, amit beszelnek hozza, mindent megert.-mint rengeteg serult gyerek.
egyebkent azert, mert tudsz beszelni mas szulokkel, nem valtozik semmi.
minden gyerek egy sajat vilag, ugy ahogyan az egeszseges gyermekek.
az engem nem boldogit, hogy masok is -kuzdenek-.
tanulni belole pedig ugyancsak nem lehet.
de ezt csak akkor erti az ember, ha benne el.
mielott anya lettem, en is maskent lattam mindent.
most, ha elkezdi az iskolat, remelem, hogy egy fokkal jobb lesz minden.

Hangosan
2010. június 23. szerda, 9:43 | Hiteles06   Előzmény

Lehet, hogy bután fog hangzani, két módszer ugrott be, amit sokat alkalmaztam. Nem mondom, hogy önmagában sikert hoz, sok más dolog kell hozzá, de kezdhetnéd ezekkel. Az egyik a lufi eregetés, egy ismerősöm mutatta. Ha sétálok/sétálunk megfogalmazom, hogy éppen mi a gondom, és képzeletben belefújom egy lufiba, és elengedem. Sok-sok lufit eregetek még mindig... :)
A másik, hogy amikor nagyon ideges lettem rájuk, és felismertem, hogy most füstöl a fejem, és baj lesz, akkor hangosan többször kimondtam: Köszönöm Istenem, hogy megtanítasz a türelemre... vagy éppen az adott tanításra.
Ilyeneket szoktam... meg a belső utazás, családállítás, Sanyi anyagai (ami megvan)...
Hozzáteszem, nekem romokban volt az energiarendszerem, az aurám, a testem... azzal is sokat kellett foglalkoznom.

beatrixalyssa képe
csaladallitas
2010. június 23. szerda, 13:10 | beatrixalyssa   Előzmény

ujra koszi.
el sem tudjatok kepzelni, mennyit jelentenek ezek a valaszok nekem.
ez a lufis dolog ez jo, en is gyakoroltam, anno.
amiota megvannak a lanyok, egyre kevesebb idom van. mert van egy masik leanykam is.
azert ujra be kell kapcsoljam a motort.
ha idoben eszreveszem, hogy ideges vagyok, megprobalom a modszered, tetszik.
viszont a csaladallitasrol nem tudok semmit sem. a belso utazas alatt mit ertesz?
en nem tudom, lehet, hogy nekem is romokban van az energiarendszerem, biztos vagyok benne.
bevallom, hogy amiota megvan a beteg kislanyunk, elvesztettem minden, majdnem minden hitemet.

ha közösségbe fog járni, az sokat fog segíteni Neked..... lesz 1
2010. június 23. szerda, 10:54 | jucko   Előzmény

ha közösségbe fog járni, az sokat fog segíteni Neked.....
lesz 1 pici időd Magadra....
mások küzdelmei nem vígasztalnak valóban, de leglább egy kicsit ki tudsz mászni a saját bűvkörödből....
:rájössz, hogy nem vagy egyedül, nem vagy egyetlen,nem csak Téged pécézett ki a sors....

Nézd elég sok SÉRÜLT gyerek szülejét láttam már, ez valóban óriási feladat, és hidd el tényleg sokan alkalmatlanok...
nem gondolom, hogy "átment a vizsgán" aki belebetegszik, belehülyül,netán glóriaként viseli,vagy rágörcsölve egy életen át hajtogatja, hogy :meggyógyul, sőt tulképp különb mint egészséges társai....

kettesben élsz a lányoddal?!

beatrixalyssa képe
alkalmatlan?
2010. június 23. szerda, 13:17 | beatrixalyssa   Előzmény

mit jelent szamodra az a szo-alkalmatlan?
mit ertessz az alatt, hogy vannak olyan szulok, akik alkalmatlanok a serult gyerekek nevelesere?
egyebkent vannak barataim, kiknek beteg a gyermekuk, jo neha beszelgetni, de a tudat, hogy tobben vagyunk, csak meg szomorubba tesz.
remelem, hogy valtozik egy pindurit ez a helyzet, ha jarunk a suliba.
bar akkor meg majd hianyolni fogom es aggodom, jol bannak-e vele.........

beatrixalyssa képe
nem kettesben
2010. június 23. szerda, 14:22 | beatrixalyssa   Előzmény

nem kettesben elunk, van apukank es tavaly ujra anya lettem, masik kislanyunk 9 honapos.

Vajon miért érzed magad bűnösnek a létezéséért? Nem ismerem
2010. június 23. szerda, 10:31 | szildiko1

Vajon miért érzed magad bűnösnek a létezéséért? Nem ismerem a körülményeket, de időnként elgondolkoztat, hogy az ember mennyire azt gondolja, hogy ő irányítja a dolgok menetét. Mennyire nehéz belátni, hogy bizonyos eseményekre nem vagyunk hatással.

Egyszer láttam a tévében egy esetet, a szülők feljelentették az orvost, mert nem ismerte fel időben, hogy beteg a magzatuk. Feltettem magamnak a kérdést: mi lett volna, ha tudják? Elvetetik? Aztán elgondolkodtam azon is, hogy milyen élete van a gyereknek így, hogy a szülei agya azon jár, hogy "ha tudtuk volna, hogy beteg vagy, nem vállalunk".

Hellinger szerint nagy tisztelet jár azoknak a szülőknek, akik vállalják beteg gyermeküket. Ő úgy fogalmaz, hogy van lelki súlyuk. És igen, teljesen egyet tudok vele érteni, és megérdemlik, hogy meghajoljunk előttük.

(Segíteni tud a családfelállítás módszere.)

beatrixalyssa képe
neked is koszonet
2010. június 23. szerda, 14:29 | beatrixalyssa   Előzmény

nagyon boldog vagyok, mert tudok veletek ertekezni, szinte ugy erzem, nottem eroben, szeretetben.
nagyobb turelem el bennem.
azert erzem magam bunosnek, mert a valosagban en adtam neki eletet es felelos vagyok erte.
neha azt gondolom, hogy o egy hatalmas ajandek azutan pedig azt erzem, hogy keptelen vagyok veghezvinni.
csak annyit tudok biztosan, hogy nagyon szeretem es a legjobbat akarom neki.
velem vagy nelkulem, az nem szamit.

bubuiszusz képe
Magadat kell mindig megfelelő módon kezelned, s akkor mindig tud
2010. június 23. szerda, 12:24 | bubuiszusz

Magadat kell mindig megfelelő módon kezelned, s akkor mindig tudni fogod, hogy mit kell tenned. Magadat azáltal kezeled helyesen gyermekeddel kapcsolatban, ha egyre jobban tudatosul benned, nem annyira neki van szüksége reád, hanem neked van szükséged őreá! Ő teszi lehetővé számodra, hogy felismerd, mennyit kell még fejlődnöd, okosság, türelem, határozottság, megértés és egyéb szeretetmegnyilvánulás terén.

A sérült gyermekek valójában azt szeretnék, hogy általuk azoknak, akik ilyen gyermekeket nevelnek növekedni tudjanak a szeretetben, amely az örök boldogságot jelenti a fogyatékos gyermeket nevelő számára. Az a „kereszt”, amelyet ők jelentenek, az a szülők számára a mennyország kulcsa! A földi élet rövid szenvedése nem mérhető ahhoz a csodálatos örökkévalósághoz, amely a szülőknek is, gyermekeknek is olyan igazi otthont, boldogságot jelent majd, amelyről most a Földön még csak nem is álmodhatunk!

beatrixalyssa képe
igazad van
2010. június 23. szerda, 14:38 | beatrixalyssa   Előzmény

tudom, hogy igy van ez, de amikor elvesztem a turelmem, sajnos nem gondolkodom.
vagyis csak az jar a fejemben, hogy ez helytelen amit csinal.
peldaul- egesz nap kaparja a szajat, belulrol tiszta aftas lesz, ezekutan folyik majd a nyala 4-5 napig, ekkor kikezdi a boret a nyal az allan, ekkor pedig 60 fajta krem kozul egyik sem jo, gondolom az viszket, belulrol faj, ezenkivul rossz szagu a szaja az afta miatt.
tovabba csikorgatja a fogat, azok mar teljesen el vannak kopva.
de azt se tudjuk, faj-e neki vagy nem.
mivel nem tud beszelni, a fajdalomkuszobuk pedig nagyobb szokott lenni.
de igazad van abban, hogy nekem van igazan szuksegem ora, bar a szukseg szo nem nagyon kedvezo

elfogadás
2010. június 23. szerda, 20:50 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Fogad el, hogy sérült a gyermeked.

Unokatesóm kislánya született így. Ő is így gondolja, minden eset, család más. Most viszont nyit, más szülők felé is, na nem a mártír szülők felé, akik csak hajtogatják, mi mindent megtesznek, mennyi szenvedés árán, hanem addig várt, míg hasonló gondolkodású szülőkkel nem találkozott.

Arra a pontra ért, hogy nem tehet róla, nem ostorozhatja magát egy életen át, rendkívül felnézek rá, hogy belátta. Azt is belátta, az sem baj, ha ideges, fáradt, kiborul. Csak a lelke jelez, ideje feltöltődni.

Fogad el, neked is kell idő, megérdemled a feltöltőtést, így ráadásul újjult energiával állhatod a sarat a hétköznapokban. Amíg gyötröd magad, hogy "nem szabad idegesnek (stb) lennem", mert nem ilyen egy jó (!) anya, addig egyre sűrűbben állnak elő ilyen helyzetek.

Ne vádold magad, vannak dolgok, amik megtörténnek, csak úgy. Éld meg a minden nap apró örömeit is. Mikor örültél valaminek, csak úgy utoljára? (még ha egy nyíló virágról is van szó) Mikor érzted utoljára önfeledtnek, jónak, erősnek magad?

Pedig az vagy (!!!!!), minden pillanatban, de ha nem figyelünk erre a tényre is, jön a rossz hangulat, energiahiány, fáratság, indul az ördögi örvény, visz lefelé, a depresszió merdébe.  Onnan viszont elég nehéz kijönni.

Szeresd magad bátran.

Őszintén ölellek, sok erőt és kitartást kívánok Neked. Minden a rendelkezésedre áll, csak keresd meg a kicsi örömöket is, töltsd magad. Anyaként az ember sokszor alárendeli magát a családnak, csak az nem mindegy milyen mértékben. Itt sem jó a túlzás, éhes hassal nehéz kenyeret osztani ;). Igazán Te is akkor tudsz önmagadból adni, ha a Te lelked is "gazdag", nem pedig akkor, mikor a napi gondok teljesen felőrlik. (Sanyinak van is ilyen CD-je, melegen ajánlom, nagyon jóó- elfogadás, szeretet, önértékelés azt hiszem a csomag neve)

Áldjon meg az Isten, minden pillanatban Titeket.

Szeretettel: Anita 

Te nagyon tudod miről beszélsz.... szerintem is az ELFOGADÁS az
2010. június 24. csütörtök, 11:35 | jucko   Előzmény

Te nagyon tudod miről beszélsz....
szerintem is az ELFOGADÁS az első.....
és csak utána jön a próbálkozás a "mindentmegteszekérte" , hogy OLYAN (normális legyen)
vékonka pallón folyik a kötéltánc....
mert természetesen nem helyes, ha nem teszünk meg mindent a feljődéséért....
ahogyan az is egy BŰN amikor a 120. terápiával kínozzák magukat és a gyereküket egyesek....
mert nem képes belátni, hogy soha nem lesz OLYAN....

beatrixalyssa képe
boldogga tesztek
2010. június 25. péntek, 16:09 | beatrixalyssa   Előzmény

ujra megkoszonnem a biztato szavakat.
szeretnem elmondani mindenkinek, hogy rengeteget segitetek.
amiota ratalaltam erre az oldalra, ugy erzem, sokkal boldogabb vagyok, biztosabb onmagamban.
nagyon koszonom neked Anita, remelem, hogy sok jo es nagy erzest szabaditottam fel mindenkiben.

Szia! ....az első,amit mondani szeretnék...hogy minden gyermek
2010. július 10. szombat, 7:30 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Szia!

....az első,amit mondani szeretnék...hogy minden gyermek azért érkezik közénk,hogy minket tanítson és emeljen!Nem Te tehetsz róla....ez az Ő és persze a Te saját felvállalásod!Mielőtt a lélek leszületik a Földre....megírja saját életútját....a Földi lét célja ennek az Életútnak a megtalálása, felismerése és végigjárása :-) Azok az emberek,akik valamilyen testi vagy mentális sérüléssel születnek le a Földre felvállalják,hogy a fogyatékosságuk által dolgozzák le karmájukat. Ez egy gyorsabb lehetőség a lélek számára az előrelépésre .Én úgy gondolom,ha megérted mi miért történik,megtalálod majd a megoldást is azokra a helyzetekre,amelyek most kihoznak a sodrodból :-) A sérült gyermek is kommunikál,még ha szavakkal nem is tud beszélni......
Szerintem minden anya elsősorban a szívével beszél gyermekével....a Szív szavát mindenki és minden érti.Amikor a gyermekkel foglalkozol ,csendben,magadban mond el neki azt,ami zavar...ne fogd vissza magad.....mond el neki fájdalmaidat,csalódásaidat...és kérd hogy segítsen neked.A Szeretet szintjén......minden részedet megérti.
Légy büszke magadra!Mutass példát nekünk......de mindenképp lépj ki az önvád marcangoló hatása alól!!!!
Köszönöm :-))))

Katim képe
ok-okozat
2010. november 15. hétfő, 19:03 | Katim   Előzmény

a száj kaparásának és a csikorgatásnak az okát keresd, figyeld Őt! Ezek reakciók valamire. Ha rájössz, mikor, mitől csinálja, mi az előzménye annak, amikor elkezdi csinálni, rájössz arra is, min kell változtatnod. Egy sérült gyermek a családban, a család összes tagja számára egy kristálytiszta tükör. Aki nem mer belenézni, nem meri felvállalni, szembenézni azzal, amit benne lát, annak lesznek olyan reakciói, mint amiket leírtál magadról. Megélt, túlélt, bevált tapasztalatról beszélek

Én több tartósan beteg gyereket (vagy inkább már azóta
2010. június 23. szerda, 19:53 | KatiPotter

Én több tartósan beteg gyereket (vagy inkább már azóta felnőttet) ismerek. Szerintem nekik is ugyanúgy lehet szeretetteljes, tehát boldog életet teremteni. Belőlük is ki lehet hozni olyan dolgokat, még ha aprónak tűnnek is, amivel majd örömet szereznek másoknak. Az ő életüknek is van értelme. Szóval nem hiszem, hogy lelkifurdalást kéne érezned a létezéséért. Nem kell tökéletességre törekedni, csak a minél jobbra. :)
Az ingerlékenység és hasonló gondok feloldásában sokat segíthet egy meditációs zene (amellett, hogy végig gondolod a dolgokat és keresed azokat a lehetőségeket, minél többet, hogy amennyire lehet, minél szeretetteljesebb és boldogabb életet teremts a családban). Om Mani Padme Hum, ezt ismételgetik a kedvenc zenémben. Ez a szeretet- és együttérzés-energiákkal összekapcsoló mantra, még akkor is hat rám, amikor nem figyelek oda, csak hallgatom. Ajánlom mindenkinek. :)

Szia, olvastam az írásod és kicsit megfogott. Tudod a kisfiam
2010. június 23. szerda, 20:18 | Nicsu01

Szia, olvastam az írásod és kicsit megfogott.
Tudod a kisfiam oxigénhiánnyal született és ezért a fejlődése mindenben elmaradt, a mai napig. Torna hatására tanult meg járni, első lépéseit 15 hónaposan tette meg, beszélni pedig az első szavakat 4,5 évesen mondta ki. Eszméletlen küzdelmet folytattam főleg a születése utáni 4 évben, igen ő is csinált furcsa dolgokat, ő ütötte a fejét kis korában kb. 10 hónapos volt, de nem tudtam rá ideges lenni. Én minden egyes orvosra voltam ideges aki csak azzal foglalkozott ki kell deríteni mi a baj, nekik ez volt a lényeg és nem az, hogy hogyan segítsek rajta hogyan fejleszthetem! Lezúztak azzal, hogy törpe lesz, hogy szellemi fogyatékos stb, okokat nem tudtak mondani, mert semmit nem találtak. Én pedig az idegességem azzal vezettem le, hogy az interneten kerestem minden féle módszert, emberekkel beszélgettem, hogy hogyan tudok rajta segíteni! Találtam elég sok dolgot és terápiát ahová elvittem a gyereket, amikor láttam a fejlődést hogy valami elindult annak örültem és küzdöttem tovább, érte. Pedig a szüleimen kivül senki nem támogatott lelkileg, a gyerek édesapja sem. Nem értette miért küzdök, "pocsékolom a pénzt". Szóval tanultam, kerestem a megoldásokat, csak az foglalkoztatott, hogy ő rajta, hogyan segíthetek. Ezért nem láttam olyan sötéten a világot. Mindegy ez a múlt volt és elmondhatom, hogy 10 évesen iskolába jár és az osztályában a nagyon jó tanulók közé tartozik. Pedig még a mai délután is azzal telt,hogy vele tanulok, hiába elkezdődött a nyár, most mást de tanulok vele, ami lemaradt neki, az állandó miért, hogyan és több ezernyi kérdés, amit 2-3 évesen nem tett fel, most pótlásra kerül. Nem tudom segítettem e neked ezzel az írással, de úgy éreztem le kell írnom. Én tudom milyen nehéz küzdelmet folytatsz, de ne add fel! Ne legyél ideges, ők tényleg nem tehetnek róla. Lehet rossz taktika volt, de én a kutyával mentem futni, ha nagyon nagyon mérges lettem. Én nem is tudom miért, de azt éreztem, hogy nekem sok dolgot a fiamon keresztül kell megtanulnom, ő választott és azért hogy megtanítson valamire, és azt hiszem ez a tanulási folyamat még nem fejeződött be.
Remélem segítettem valamit.

beatrixalyssa képe
segitettel
2010. június 25. péntek, 16:34 | beatrixalyssa   Előzmény

kitartast kivanok neked, bar latom, hogy nagyon szepen boldogulsz.
az az igazsag, hogy annak idejen, mikor eszrevettuk, hogy baj van-5 honaposan gondoltuk-, de 6 honapos volt az elso epilepszias rohamunk., en is lazadtam, kerestem, erdeklodtem, probalkoztam, jartunk itt is ott is, tornaztunk is , ossejtbeultetesen is voltunk, vizi terapian, peto intezetben, megprobaltuk a bach-terapiat, a gyogynovenykurat, vitaminkurat, felkerestuk az osszes letezo neurologust, de minden hiaba, persze valtozott Alyssa-NOTT.
NAGYOBB LETT. most sokkal nehezebb felvennem, furdetnem stb.
minden serult gyerek maskeppen serult.
tudom, hogy ez nem mentseg, csak nagyobb feladatnak tunik.
alyssank nem buta vagyis ezt ugy ertem, hogy mindent megert, amit mondanak neki, de sajnos keptelen a vegrehajtasra. ez olyan, mintha egy csodalatos kincs lenne, de ezt senki sem latja, kiveve az, aki ismeri.
a korai fejlesztobe, ahova a mai napig jartunk, a harom ev alatt egyetlen egy tanar adott nekem igazat abban, hogy erti.
nagyon nehez ot tanitani.
ez egy nagy informacios zavar az agyaban.
es ez mar igazabol sokkal jobb nem lesz. mozgasban azert, mert a test no, de az izom nem.
tudasban pedig....egy jatekot sem tud megtartani a kezeben, minden kiesik. engem vegtelenul boldogga tesznek a gyerekek, serultek vagy nem serultek, de nehez azt elfogadni,hogy mindig ra lesz utalva a masikra, hogy sosem mondja el nekem, hogy mit gondol, mit szeretne? ha eljon az ideje, hogy parja legyen, nem lesz lehetseges, a menstruacio csak fajdalmat ad neki..........
nem adom fel, csak ........
koszonom a biztatast, kivanom tiszta szivembol nektek a legjobbakat, minden sikeruljon!

Mi a diagnózisa a kislánynak?! a beszéd nagyonnagyon későn is
2010. június 27. vasárnap, 0:58 | jucko   Előzmény

Mi a diagnózisa a kislánynak?!
a beszéd nagyonnagyon későn is megindulhat....
autistának tűnik (nekem) de az nem jár mozgásproblémával, izomgyengeséggel....

beatrixalyssa képe
KEDVES JUCKO A kislányom,Alyssa, oxigénhiánnyal született. Volt
2010. június 29. kedd, 14:47 | beatrixalyssa   Előzmény

KEDVES JUCKO

A kislányom,Alyssa, oxigénhiánnyal született.
Volt már izomgyenge,de késöbb tónusváltozás történt.
Most athetotikus-choreiform mozgású.
Tudom, hogy még valamit változni fog, de ....
Nem túl sokat.Azért nagyon szépen köszönöm

Én is dolgoztam egyszer egy meditációban fogyatékos, sérült
2010. június 23. szerda, 23:26 | csaesz

Én is dolgoztam egyszer egy meditációban fogyatékos, sérült gyermekem elfogadásán. Nekem akkor nem is magát a fogyatékosságot kellett elfogadnom, hanem azt, hogy ez a fogyatékosság belőlem van. Az én részem, belőlem kelt életre. És csak az tud belőlem életre kelni, ami bennem is van. Tehát: a fogyatékosság minden megnyilvánulásával - én vagyok. Csak most éppen nem élem eme minőségemet. 

Pl. csikorgasd te is a fogad. Próbáld ki, milyen: hogy fáj-e az. (Na jó, nem nagyközönség előtt gondoltam...:) De csináld ugyanolyan átéléssel, mint a lányod. Majd figyeld meg, hogy milyen érzést vált ki belőled, hogy te is ugyanazt csinálod, mint a lányod. Add át magad ennek az érzésnek teljesen. Hmm...kíváncsi vagyok, kipróbálod-e....:-)

 

 

beatrixalyssa képe
biztos kiprobalom
2010. június 25. péntek, 16:40 | beatrixalyssa   Előzmény

m
mindenre nyitott vagyok, ki fogom probalni, de azert kicsit felek, mert lehet, hogy letorik a fogam.

és csak úgy mellesleg szeretném megjegyezni,hogy egyáltalán nem
2010. június 24. csütörtök, 11:43 | jucko

és csak úgy mellesleg szeretném megjegyezni,hogy egyáltalán nem ritka az sem,
amikor a "szentháború" az ép testvérek, családtagok rovására folyik....
ez tökjó, mert a család összes tagja SÉRÜLT lesz.....
a mama meg néz csodálkozva az önmaga által fölhelyezett glória alól.....

Én nagyon sokáig azt gondoltam, hogy minden egészséges
2010. június 24. csütörtök, 22:15 | Szántó Ágnes

Én nagyon sokáig azt gondoltam, hogy minden egészséges csecsemőnek többet tudott adni az ő édesanyja, mint én a lányomnak, aki nagyothalló.
Egész életében sokkal többet küzdött mindenért, mint a fiaim, de nem adja fel elképzeléseit.
Nehéz volt, alap dolgokat mindig újra kezdeni, ami más gyereknek természetes, hallás útján megtanulja, megjegyzi, azt Neki mind "tanítani" kellett.
Nehéz volt elfogadni a helyzetet, de a legnehezebb az volt, amikor azt kérdezte: Ő minek született meg, miért ilyennek született? Aztán a normál iskola helyett akkor két évet a nagyothallókhoz járt, látta, hogy vannak sokkal súlyosabbak is, halmozott problémákkal.
Nyilván egyedi minden eset, de nekem jó volt, amikor "szülők klubjában" (gyerekkel együtt) előadások voltak, beszélhettem másokkal is, enyhült az a magára-hagyatottság-érzés, ami az első években volt.

Ma már nem hibáztatom magamat azért, hogy Ő ilyennek született, születése előtt megválasztotta szüleit, ez a tanulnivalónk - többek között - erre az életre. Én nem foglalkoztam 27-30 évvel ezelőtt önismerettel (egyébként is "lekötött a család"), de Te, ha már rátaláltál erre az oldalra, hamarabb megoldhatod feladatod, nem kell tönkremenned bele, valóban az önelfogadás, önszeretet a legfontosabb. Az önismeretről több, jobb tanácsokat kaphatsz a többiektől, mint tőlem, jó tanulást!
Ági

beatrixalyssa képe
koszonom
2010. június 25. péntek, 16:46 | beatrixalyssa   Előzmény

Kedves Agi

nagyon sok jot kivanok nektek es koszi a jo kivansagokat.

Elfelejtettem írni, hogy biztosan segít a családállítás is
2010. június 24. csütörtök, 22:30 | Szántó Ágnes

Elfelejtettem írni, hogy biztosan segít a családállítás is feldolgozni, elfogadni. Nem azonnali hatásként, de javul tőle a mindennapok hangulata is, már nem fog zavarni a fogcsikorgatás, ha elfogadod. Csak az fáj, aminek ellenállunk. (Már régen hallgattam, nem tudom, melyik CD-n van ...)
Rengeteg lehetőséged van, hogy tovább lépj, neked kell megkeresni, mi az, ami Neked, Nektek használ, segít

Feliratkozás Hírlevélre