Cél, az utazás! | Önmegvalósítás.hu

Cél, az utazás!

szellemutazás.jpg

Van, hogy az ember elindul egy úton, és út közben tetszik meg neki az utazás. A cél bár láthatatlan, s az utazás lényege sem a célba érés, hiszen a céllal, véget ér, lezárul mind az, ami addig mozgatott. Jó-e meghatározni előre az utazás célját, ha tudjuk, hogy véget ér akkor. Életutunk célja sem annak a vége. Az élet értelme hát, az élet megélése, a tudás megszerzése, és a megszerzett tudás gyarapítása. Minden növekszik gyarapszik, Ha célt határozunk meg, annak a dolognak a halála pillanatát jelöltük hát ki.

Miként lehetne a végtelennek vége, ha csak nem úgy, hogy mi magunk vetünk neki véget?

Bölcsen tehát irányokat határozzunk meg, biztosítva programunk hosszú életét. Nincs mód visszamenni, ha tévesztettünk. Lehet-e nagyobbat tévedni, mint még valamit megszületése előtt halálra ítélni, útja végcélját kőbe vésni, mint egyedüli üdvösséget.

Az út hosszú, sok a megismerni való a végtelen időtlenségben. Ki tudná a tudást egyszerre megszerezni? Ki volna képes közülünk mindent azonnal megérteni? Ki tudná a Dunát, úszni tudás nélkül átúszni? Meg ismerhető-e egy másik ember, bele lehet-e látni az ő gondolatába, lelkének látásába? El lehet-e mondani a szellem rezdüléseit? Tudhatom-e a más lélek hömpölygését? A gondolat áramlását, az akarat térfoglalását?

Hol van vége a gondolatnak? Hol kezdődik? Hol lenne vége a kezdetnek? Honnan tudhatnám én azt?
Utazzunk, élvezzük a látványt, engedjük a szellem szárnyalását, s a lehetségest, ne zárjuk megvalósulatlan lehetőségeink börtönébe, annak születése előtt már.

Beküldte: | 2010. márc. 11. csütörtök - 10:13

Hozzászólások

4 hozzászólás
Kavics22 képe
Vannak célok, amelyek akkor
2010. március 11. csütörtök, 11:31 | Kavics22

Vannak célok, amelyek akkor inspirálnak igazán, ha az úton fokozatosan közelebb kerülhetsz a megvalósításához. Ez ad erőt a továbbiakhoz, feltölt és amikor megérkezel, szétárad benned a "képes voltam rá, megtettem" érzése. Ilyenkor a célba érés újabb célok kitűzésére ösztönöz, amelyek általában nagyobb kihívások, hiszen az emberek többsége vágyik arra, hogy legyőzze az akadályokat, a félelmeit és ha egyszer már képes volt rá, miért ne próbálkozna nagyobbal, nehezebbel. Valahol ez viszi előre az emberiséget is.

Ha nincs célod, csak lézeng az úton, elveszel önmagadban. A célba érés pillanata felszabadító lehet, ha ürességet érzel, az talán azt jelenti, nem a megfelelő útirányt választottad, vagy a cél sem ez lett volna, hanem valami másra számítottál az elején. Mindig van lehetőség útközben változtatni, módosítani, ahhoz kell igazán a tudatosság, hogy egy idő után már ne csak a saját negatív tapasztalataidból tanulj - bár ezek visznek előre a leginkább - , hanem tudj úgy élni, haladni az utadon, hogy minél kevesebb és kisebb trauma érjen közben.

Az irányoktól bármikor el lehet térni, tiéd a választás lehetősége, de a felelősség is. A tudásból, tapasztalásból pedig annyi rakodik rád, amennyit képes és hajlandó vagy befogadni.
A cél nem a dolog halála, hanem a lehetőség születése.

Egyedül az ember képes arra, hogy célokat határozzon meg, tudatosan tegyen azok megvalósulásáért, miért fosztanánk hát meg magunkat ettől az adottságunktól ?

HajduM képe
vissza jönni. nem akarok
2010. március 11. csütörtök, 12:47 | HajduM   Előzmény

Mindaddig, amíg célokat akarunk elérni, küzdünk azokért, addig a formavilág fogságában élünk. A küzdelem, mindig verseny valamivel szemben, mondjuk a sikertelenséggel szemben, a versenyt mindig az egó hozza létre az elménkben :)) A nagy átverés. Gondolnánk, hogy ez micsoda teljesítmény, és valóban, az egó teljesítménye. Már megint sikerült valami fölé kerekedni. Már megint nem harmonizáltunk valamivel, hanem hierarchiába rendeződtünk. Megint elértük, hogy nagyobbak legyünk valaminél, hogy büszkék lehessünk rá. További célokat határozunk meg, nagyobbakat :)) Gyarapítjuk az egót, még büszkébbek leszünk az eredményeinkre, még nagyobb részt birtokolhatunk a mindenségből ;) De amíg a mindenség egy részét birtokoljuk, elzárjuk magunkat az egésztől. A formavilág, az emberi lét, a LÉTFORMA milyen szépen kifejezi ez a szó a valóságot, mindig korlátozott, és ez a formai lét más létformák feletti hatalmát terjeszti ki, teljesítménynek, nagyszerűségnek mutatva magát, az egó, mely közben az egekig nő, és már nem ismer el maga felett se embert se Istent, se semmit, mert ő bármit elérhet amit célul tűz ki magának. Ez egy nagy önbecsapás, nem egyéb. Ha én elakarok érni valamit akkor az a szabadság, a végtelennel való eggyé válás, a formák korlátai közül való kiszabadulás. Ez az egyetlen igazi cél. A formáktól való megszabadulás. Fizikai célok elérése nem egyéb, mint a formához való ragaszkodás, amivel az ember kizárja magát a teljességből.

Talán ez indokolhatja az újjászületés szükségességét, hogy megtanulja az ember, hogy miképpen tud lemondani a formákról, hogy az mennyire nem jelent semmit, se arany, se ház, se társadalmi elismertség, mert végül minden itt marad, ha a formád megszűnik, semmit nem vihetsz magaddal, csak az érzést, hogy valamit ott hagytál, ami kell neked, és alig várod, hogy visszajöhess érte :))

Én ha elmegyek innen, nem akarok vissza jönni. nem akarok itt hagyni semmit, azáltal, hogy nem is itt nem birtoklok semmit. Ami adatik elfogadom, használom, de versenyt nem indítok.

Most kezdem megérteni, mitől boldogok a szegények :)) Nincs bennük a ragaszkodás, nincs miért itt maradniuk, nincs miért visszajönniük :))

A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.

Kavics22 képe
És amíg el nem éred - ha
2010. március 11. csütörtök, 12:57 | Kavics22   Előzmény

És amíg el nem éred - ha valaha eléred - az igazi célodat, a végtelennel való eggyé válást, a formákból való kiszabadulást, addig csak céltalanul bolyongsz és várod, hogy a Sors, vagy nevezheted bárminek, csak úgy a kezedbe adja mindezt ?

HajduM képe
Belekerülni mindazokba az élethelyzetekbe
2010. március 11. csütörtök, 13:16 | HajduM   Előzmény

Természetesen nem. Nyilván vannak vágyaim, amiket szeretnék megvalósítani, legalább is látszólag, mert volt már olyan vágyam, ami teljesült, és kiderült, hogy nem is azt akartam. Amikor meg lett csak akkor tudtam meg, hogy nem is tudom, hogy igazából mi jó nekem. azt gondolom, hogy ez, vagy az de jó lenne, de ez csak gondolat, a valóság pedig az, hogy hiába gondolja az ember egy boksz meccset nézve, hogy ő ezt vagy azt az ütés be tudná vinni, vagy a kapottat elviselni, kiderülne a valóságban, hogy a gondolat, becsapja, és egy illúzióban ringatja az embert. Irányokat határozok meg inkább, hogy merre szeretnék haladni, de ahhoz sem ragaszkodom.

Most azt gondolom, vidékre akarok költözni, de, hogy ott valójában jó lesz-e azt nem tudom. Kockázatként kell kezelni. Lehet, hogy nem lesz jó. De nem agyalhatok állandóan azon, hogy vajon milyen lesz majd ott, amikor fogalmam sincs, de a gondolat a jövőbe lök, és egy képzelt formavilágot élek ott, gondolatban :))) Mi értelme? Az egyetlen valóság az a pillanat, amit éppen megélsz, a múlton nem tudsz változtatni, a jövőt nem ismered.

Azt mondom, hát, ha lehetőségen adódik, leköltözök, ha nem, akkor nem. Nem ragaszkodok az elképzeléshez. Nem is érhet csalódás ennek okán.

Hiszek a gondviselésben, hogy amire szükségem van, azt elém adja. Közben pedig élem az átlagos ember átlagos életét, betartva az irányelveket, hogy gyarapodjunk mindenben, jó gazda módján bánjunk a földel, és legyen bennünk meg a kellő alázat ahhoz, hogy ha a sorsunk más irányokra mutat, akkor a saját elképzeléseink ellenében is, arra menjünk amerre a sors mutat.

Bolyongás? Igen.

Ez a cél, bejárni az utat. Belekerülni mindazokba az élethelyzetekbe, ami ahhoz kell, hogy majd ne keljen ide visszajönni csak azért, mert valamiben hiányosságot szenvedünk még.

Amíg saját elképzeléseink szerinti tervezett utat járunk be akadályozzuk a gondviselést/sorsot/karmát/Istent, hogy elvezessen azokra a helyekre azokba az irányokba, ahol a szükséges tapasztalást megszerezhetjük.

A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.

Feliratkozás Hírlevélre