Démon szülők | Önmegvalósítás.hu

Démon szülők

Hozzászólások

31 hozzászólás
Démonszülők
2009. március 24. kedd, 17:13 | Flamenco (útkereső)

Szia,

Bár kicsit rövidecske amit írtál, azért nagyon szíven ütött. Meg az, hogy jó messzire kell tőlük költözni...hmm...ha Neked sikerült, örülök. Nekem nem. Apám, aki az egész életemet fájdalommal, testi és lelki megalázásokkal és gyötrésemmel töltögette tele, nos, még mindíg egy házban lakom vele és bármit teszek nem tudok kikerülni a "vonzáskörzetéből" - bár annyira szívesen látom mint egy darab kutyagumit - még így lassan 40 évesen is arra várok, hogy el tudjam őt végre felejteni. Aztán jön az a bizonyos láthatatlan szál, és mindent jó alaposan összeköt, nehogy már csak úgy megszabadulhassak tőle. Nem gondolod, hogy ez így túl egyszerű....költözz el és kész...és ha SAJNOS van dolgotok egymással????? Szerintem ez a bizonyos pszichológusnő, bár nem hallgattam személyesen, kicsit leegyszerűsíti a dolgokat.

Ja, én is egyre jobban hasonlítok rá, de mindig erőt ad ahhoz, hogy jól felrázzam magam - csak azért sem. És olyankor nem is annyira hasonlítok. Így mesterkurzus nélkül, józan paraszti ésszel próbáld ki, hogy azokat a negatívumokat amiket nem szeretsz benne, te tudatosan másként teszed. Mert hogy van választásunk, és nem feltétlenül kell rá hasonlítanod.

Démon anya
2014. augusztus 29. péntek, 17:17 | Fumica (útkereső)   Előzmény

Megéltem! Ismerem a témát! 21 évesen (nem szerelemből) férjhez mentem, hogy megszabaduljak anyám
"szeretetétől". Lakás híján továbbra is anyámmal laktunk. Persze ráment a házasságunk, bár ez nem egészen az ő számlájára írható (férjem ivott és napokra kimaradozott). Anyám csak az olajat öntötte a tüzre. Ott maradtam a kicsi fiammal ismét "élvezni az anyai szeretetet".Óvodába 3 x irattam be, mind a
három alkalommal 1 - 2 hét után ki kellett vennem, "mert a nagymama szerint én tönkre akarom tenni a
gyerekemet". Természetesen én dolgoztam hiszen el kellett tartanom a gyermekemet és magamat, de
féltem munka után hazamenni, mert beindult a szokásos lemez "én itthon megbolondulok, mert mindent
nekem kell csinálnom amig te csavarogsz" fogadott az anyám. Minden percemről el kellett számolnom,
ha a megszokot időponttól eltérően 5 - 10 perccel később értem a szokásosnál (autóbusszal jártam
dolgozni a lakóhelyemtől 12 km-re)haza, minden voltam csak tisztességes nem. Mit mondjak, a fiam
ebben a légkörben nőtt fel, amig én dolgoztam, odahaza működött az áldásos "démoni" lelkület. Semilyen
láthatatlan szál nem kötött össze bennünket, mégis 50 éves koromig élveztem az "anyai szeretetet", mert
nem tudtam munka után, vagy hétvégén kimozdulni otthonról mert akkor jött "vidd a kölkedet is magaddal" című műsor. Titokban, lopva próbáltam magamnak fél - egy óra szabad időt biztosítani, ami
végül is meghozta gyümölcsét és 50 évesen vettem a bátorságot és elköltöztem otthonról, rérjhez mentem. Persze közben
fiam felnőtt, megnősült, de a "nagymama áldásos tevékenysége is megtette a magáét".
Fiam a férjemet nem fogadta el, "nem szereti" csak az anyagi segítséget nem utasította soha vissza...
Fiam már 43 éves , felesége és egy szép kislánya van, de még amikor az unokám útban volt sem tudtam,
hogy lesz, csak miután megszületett, közölte velem az anyám, hogy megszületett az unokád. Egy rövid ideig elfogadható volt a kapcsolat a fiam, a menyem és az unokámmal, aztán egyre ritkultak a találkozások. Anyám közben úton útfélen minden ismerősnek mocskolt, "nem szégyenlem magam, hogy őt
otthagytam betegen egyedül". Megjegzem akkor még nem volt beteg, mert szomszéd asszonyával miden
nap mentek ide oda. Mikor 80 éves kora után gyengébb lett, minden nap mentem neki bevásárolni, vittem
a frissen főzött ebédet (előbb vittem neki az ebédet, mint ahogy a férjemnek adtam), takarítottam.
Mikor kórházba került, minden nap vittem oda is az ebédet délre, mert ő azt a kórházi "löttyöt" nem
ette meg. Amíg otthon éltem vele, minden napos volt az alázás "anyám mondta, hogy ő még annyi idősen
is különbül néz ki mint mi, (van egy nővérem is, nekem őt szidta anyám, a nővéremnek engem) ha ő nem
takarítana "a kosz megenne bennünket", ha nem főzne " éhen pusztulnánk" mondta ő az anyánk...
A vég közeledtével még a kórházban is szelektált, csak azt ismert meg akit éppen akart, engem nem akart, másokkal elbeszélgetett...! És ez amit most leírtam, csak egy apró mozzanat, de családregényt tudnék írni a gyermekkoromtól 50 éves koromig, kis családunk életéről, Apámról aki tűrt a végtelenségig, rólunk gyerekekről akik ebben a légkörben nőttünk fel. De kárpótolt a Jó Isten, mert egy csodás férjet
adott nekem akivel 15 éve élek szeretetben!

Hajjjaj....!
2009. március 24. kedd, 17:18 | Bochecha

Büszke is lehetsz Magadra, mert volt bátorságod lépn!!

Én 'csak' 120 km-re menekültem az Apámtól. Akire szintén illik a megszólítás (ami nem túl kedves, meg kell hagyni :) )

Mindenetre ez lehet válasz arra, hogy miért van az, hogy évek óta próbálok változtatni a kapcsolatunk minőségén, mégsem jutok egyről a kettőre, egyszerűen mindenhol falakba ütközök...

miért érzed úgy, hogy kezdesz hasonlítani Rájuk?

Másrészt meg igen, mi van a karmával? Nem véletlen születtél/em abba a családba, ahova, Te választottad Magadnak azért, hogy lehetőséged legyen rendezni a soraitokat.

Szerintem az a baj a nyugati pszichológiával, hogy csak egy bizonyos síkon néz dolgokat, sok fontos más vonatkozást kizár, ami nem fér bele a világképébe (lásd karma...)

Bochecha

jaguar képe
eddigi tapasztalatom erről
2009. március 24. kedd, 19:36 | jaguar

Én is így kezdtem, csak mondjuk egy Mérgező szülők című könyvvel és pontosan négy évvel ezelőtt.
De már akkor is szerencsés helyzetben voltam, volt saját lakásom és több száz kilométerre a szülőktől. Akiket, hát lehet hogy mi választunk állítólag, de nem hinném hogy azért, hogy leéljünk mellettük évtizedeket még felnőttként is, meg hogy merthogy "dolgunk van egymással".. Nem hinném..
Én úgy érzem, arra voltak jók, az én esetemben legalábbis, hogy felszedjek gyerekkoromban bizonyos - és a továbblépésem számára későbbiekben fontos - meghatározó tulajdonságokat. Őszinteség meg ilyenekre gondolok, amik tényleg meghatározóak lettek végül abban, hogy eljutottam oda, ahol most vagyok..
De ennyi. Helyén kell kezelni őket, tartozunk nekik bizonyos fokú hálával sokmindenért, persze... viszont ne misztifikáljuk túl ezt a kapcsolatot ha nem muszáj, szerintem.

Szülő-gyerek kapcsolat
2009. március 24. kedd, 21:04 | csaesz   Előzmény

Sziasztok!

Én úgy tudom, hogy a lélek ott fenn egyrészt azért választja pont a saját szüleit, mert már ott erősen kötődik hozzájuk érzelmileg (azaz szereti őket, jé tudok én egyszerűen is fogalmazni...) és a tanítani, segíteni jön le hozzájuk. Pár karmát át is vállal tőlük állítólag fogantatáskor, csak úgy szeretetből, mondván, hogy majd ő megoldja őket. Aztán sokunknak beletörik a bicskája a vállalt feladatba... Szerintem nem jó ötlet elmenekülni a feladat elől, mert a saját további életünket is mérgezzük vele. Igen, én is észrevettem, hogy kezdek egyre jobban hasonlítani az anyámhoz, főként miután gyerekeket szültem. Ezt szerintem elég nehéz tudatosan kikerülni, mert ha nem látok más mintát, hogyan tudnám másként csinálni? Pedig nagy volt az elhatározás, mégsem ment. Meg az átvállalt feladatok miatt is hasonlítunk hozzájuk... Nekem is úgy kellett kikezeltetnem magam a szülői mintákból, volt olyan, amit mint kiderült, már a dédnagyanyámtól öröklődik sorban, sem a nagyanyám, sem az anyám nem tudta megoldani, de mint renitens lelkecskék sorra átvállaltuk egymástól. Ez olyan érdekes, ha nem tapasztalom meg a saját bőrömön, el sem hiszem, hogy van ilyen! A Hellinger terápia tényleg egy megoldás minderre.

Csaesz!
2009. március 24. kedd, 21:13 | Bochecha   Előzmény

A szeretet karmájánál sokkal erősebb a gyűlölet, harag.
Akármilyen furcsa is . Vagyis nem az, mert ezáltal egy lehetőséget kapsz arra, hogy "kijavítsd" a ki tudja milyen régen elkövetett hibáidat.

Szóval szerintem az, amit írsz, stimmel, hogy azért választja az ember a szüleit, mert erősen kötődik Hozzájuk- de az esetek nagy részében korántsem szeretetről van szó...

Bochecha

Szia, Bochecha!
2009. március 25. szerda, 8:50 | csaesz   Előzmény

Próbáltam befogadni, amit írtál. Azt, hogy lelkek gyűlöletből és haragból születnek bele egy családba. Nem ment... Igyekszem nyitott lenni erre is. Talán van ilyen, de az biztos, hogy én a saját környezetemben még nem láttam olyan 2-3-4 éves korú kisgyereket, akik gyűlölték volna a szüleiket. Szerintem ebben a korban a gyerekek (legalábbis az én környezetemben) istenként csodálják és imádják anyjukat- apjukat, képesek őket feltétel nélkül szeretetni és elfogadni. És legfeljebb szomorúak, mert ugyanezt nem kapják viszont a szüleiktől. Mi szülők általában akkor tudjuk kifejezni a szeretetünket, amikor a gyerekeink tündérbogyók, ha rosszak, akkor meg irdatlan haragosak tudunk lenni velük. Később, ez a kisgyerekkori szomorúság, bánat csap át gyűlöletbe és haragba szerintem. De azért ha megpiszkálnánk egy kicsit ezt a haragot, lehet, hogy alatta ott lenne még az eredeti érzés...

Szia Csaesz!
2009. március 25. szerda, 10:07 | Bochecha   Előzmény

Azt hiszem, félreértettél.

Akkor leírom az Apámmal való kapcsolatom néhány karmikus vonatkozását.
Nagyon-nagyon régen szintén a szüleim voltak a szüleim. Ugyanaz a felállás, mint most. Apám a zsarnok, Anyám a mártír. Csak abban az életben Apám zsarnoksága a mostaninak a sokszorosa volt (pedig most sem 'kispályás'... :) )
Állandóan terrorizálta a családot. Én kb 10 éves lehettem, és rettegtem tőle, és nem bírtam azt a feszültséget, amit állandóan generált maga körül. Egyszer csak besokalltam, és szíven szúrtam.

Kérdem én, hol van itt a szeretet?

Szerintem az egész arról szól, hogy Ő hurcol egy csomó haragot irántam jó mélyre eltemetve az óta az életünk óta.
Én hurcolok egy csomó haragot iránta azért, amit velünk tett akkor.
És ez csak egy élet, ki tudja még hányszor nem sikerült rendezni a sorainkat?!

Szóval szerintem ezért viselkedünk így egymással, ahogy. DE: kaptunk egy lehetőséget (ismét) arra, hogy meg tudjunk bocsájtani egymásnak az összes, egymás ellen elkövetett 'szörnyűségért'.
És még sorolhatnám a barátaim ilyen-olyan kapcsolatait a szüleivel.
Azt sem mondom, hogy nincs olyan, hogy a szeretet karmája van szülő és gyereke között, de szerintem az egy 'kegyelmi' állapot, nagyon ritka.

Sarkítva azt is mondhatnám, hogy nem azért jöttünk ide, hogy 'jól érezzük magunkat', hanem hogy tanuljunk a saját hibáinkból, kijavítsuk azokat, és fejlődjünk. :)

Nem azt akartam mondani, hogy egy 2-3 éves gyerek képes haragot vagy gyűlöletet érezni a szülei iránt, mert azt gondolom, hogy valóban 'istenként' tiszteli a szüleit, de ez nem egyszer a visszájára fordul, ahogy a gyerek elkezd gondolkodni, felnőni.

Bochecha

Bochecha kérlek...
2009. március 25. szerda, 14:35 | Tima (útkereső)   Előzmény

Nézd meg újra kicsit kívülállóként, amit írtál! Tény: előző életedben is borzasztóan viselkedett az édesapád, de nem tudhatod, hogy miért, mert gyerek voltál még, 10 éves! S mégis csak te szúrtad le azt, akitől az életedet kaptad, bocsáss meg, de te öltél. Ezek után nemcsoda ha haragszik rád! Ez persze nem mentesíti őt a saját tette alól, miszerint terrorizálta a családot, de ez elsősorban a szüleid problémája, amit nekik kell rendezniük, s édesanyádnak is volt ebben szerepe. Te annyira szeretted az édesanyádat, hogy átvállaltad helyette a megoldást, gyerekfejjel, hogy ne kelljen neki tovább szenvedni. De ilyet szerintem egy gyerek mégsem tehet! Ezt sajnos nem a magam kút fejéből találtam ki, de nagyon is helyénvalónak érzem, Bert Hellinger hosszú évek tapasztalásai során tárta fel a felszín alatt működő erőket. Keress rá a családállításra, vagy lapozz bele Hellinger elméletéről szóló könyvekbe ( persze a legjobb azonnal elmenni egy családfelállításra), s ha segíteni akarsz nekik, de leginkább magadon, akkor így tegyed! Meg fogsz könnyebbülni!
Szeretettel: Tima

szia Tima!
2009. március 25. szerda, 15:14 | Bochecha   Előzmény

köszönöm, tisztában vagyok vele, hogy mit írtam.

Azt írod, "ilyet egy gyerek mégsem tehet". mégis megtettem... és most kaptam még egy esélyt, hogy "rendet csináljak" a kettőnk kapcsolatában. Amivel remélem, élni is tudok. Csak addig még hosszú az út... :)

köszönettel: Bochecha

Lerövidítheted - ha akarod.
2009. március 25. szerda, 15:33 | csaesz   Előzmény

csaesz

Jaguarete!
2009. március 24. kedd, 21:09 | Bochecha   Előzmény

Én is afelé hajlok, amit Te mondasz ezzel kapcsolatban.
Ha jól értem, Veled is valami hasonló történhetett, mint velem, hogy kaptál egy "negatív mintát" , amiből felépítetted a saját pozitívodat.

Én sokáig nem értettem, hogy miért oda születtem, aztán felnőtt fejjel, spirituális útkeresőként megtaláltam a választ- ennél jobb módja nem lett volna annak, hogy megtanuljam, hogy milyen NEM akarok lenni.

Másrészt biztos vannak rendezetlen karmikus szálaim a családtagjaimmal, (akik között totálisan idegennek érzem magam), de nem fogok "beleszakadni", hogy ezeket kibogozzam, ahhoz kevés vagyok, szerintem Nekik is akarni kéne...

Azt viszont nem tartom egészséges dolognak, hogy valaki legkésőbb huszonix éves koráig nem költözik el a szüleitől.
Szerintem az ember akkor válik igazán önállóvá, amikor saját életet kezd. És akármilyen hülyén hangzik, szerintem egy 70 éves ember, aki soha nem költözött el a szüleitől, nem felnőtt- nem nőtt fel, mert a nap 24 órájában magán hurcolja a gyerek-szerepet. Hiába élt sokat években mérve, egy fontos szerep kimaradt...

Bochecha

Démonszülők
2009. március 25. szerda, 13:32 | Flamenco (útkereső)   Előzmény

Kedves Jagurete,

Örülj, hogy "szerencséd van" és saját lakásod, és a magad életét élheted. Én sem azért írtam hogy "dolgotok van egymással", mert így lassan 40 évesen az a perverzitásom, hogy a gonosz és zsarnok apámmal éljek egy házban (hangsúlyozom, NEM EGY LAKÁSBAN), hanem azért, mert nincs anyagi lehetőségem máshol élni - mindig beüt valami, ha már nem bírom és utánam az özönvíz, lépni szeretnék. Szóval oszthatod itt az észt, hogy egészségtelen velük élni, ha nem abban a szituban vagy , hogy évek küzdelmei után is kénytelen vagy velük élni.

Ja, az egyik nagyon jó barátnőm egy szuper ember, védőnő és gyógyító, szeretet és béke van a szívében, de lassan 50 évesen még ő is a szüleivel lakik egy házban, minden erőfeszítése ellenére is. Neki is tanácsolhatnád, hogy egészségtelen, amit csinál. Azt válaszolná, ja, Neked van sajátod? - örülj neki és ne ítélkezz mások felett, akinek ez nem adatott meg.

Szia Flamenco!
2009. március 25. szerda, 14:32 | Bochecha   Előzmény

Én írtam azokat a dolgokat, amikre Jaguarete-nek válaszoltál.

Annyit hadd reagáljak a dologra, hogy nekem NINCS lakásom, és ha a szüleim felajánlanák, hogy vesznek nekem, visszautasítanám, akármilyen furán hangzik is. Inkább saját erőből szeretnék boldogulni.

Ne haragudj, nem akartam ítélkezni, ezzel szemben sikerült elhamarkodott véleményt alkotnom.
Elfelejtettem, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint én, akinek volt lehetősége felépíteni egy saját, önálló életet a szüleitől távolt.

Bochecha

Van rá megoldás!
2009. március 24. kedd, 20:45 | FA (útkereső)

Éveken át szenvedtem a rossz apa-gyerek kapcsolat miatt, ami életem több területét is negatívan befolyásolta. Több módszert is kipróbáltam, hogy megszabaduljak a rossz következményektől, nem sok eredménnyel. Két hete a barátnőmmel elmentem Hellinger-féle családterápiára, és ott aztán minden probléma, ami az apával kapcsolatos, felszínre került és megoldódott. A lelkem sok nyomástól szabadult meg, és a gyerekeimmel is sokkal jobban szót értek azóta. Bővebben most nem írhatok erről.
Ha valóban nyitottak vagytok a probléma megoldására, menjetek el ti is Hellinger-féle családfelállításra, biztosan segíteni fog!

Válasz
2009. március 24. kedd, 22:52 | Hiteles06

Valami ilyet szeretnék én is: felépíteni a negatív minta alapján a pozitívat, de ez egyáltalán nem könnyű. Például már rég elhatároztam, hogy ha lesz gyerekem, nagyon sokat fogok vele beszélgetni, mert nekem nagyjából nulla a kommunikációm, a szüleim nagyon keveset beszélgettek velem, sosem kérdezték meg, mi volt az iskolában, vagy éppen mit gondolok a világról. Hazamentem, irány tanulni, este tévénézés, és kész. (A happyenddel végződő filmek végén apu mindig mérgesen elmondta, hogy ennek semmi köze az élethez, és … persze… az anyátok…) A nagyobbik fiam most kezd beszélni, és döbbenetes kerek mondatokat rak össze. Nemcsak alany, állítmány, tárgy, határozó, jelző, de még főmondat, mellékmondat is!!! De néha nagyon nehéz velük, mikor rámtör az agresszió. Nagyon agresszív ember vagyok, és ezt a szüleim adták nekem. Nem látok, nem hallok, gondolkodni sem tudok olyankor. Nem tudom, a normális ember hogyan reagál ilyenkor. Az én anyámnak forogtak a szemei, biztos az enyém is ilyen.
Mindig jó tanuló voltam, általánosban osztályelső. Sosem dicsértek, de ha négyest vittem haza, nagy bajban voltam. Nagyon megszidtak.
Kövér kislány voltam, és az apukám szinte minden nap gúnyolt miatta. A mai napig megteszi. Amikor sikerült lefogynom 55 kilóra, akkor egy árva szót sem szólt. Persze én se. De a nagy, széles szám miatt is folyton cikizett.
Még alsós koromban is előfordult, hogy bepisiltem, fényes nappal. Hát, hogy az alapvető női dolgokat nem magyarázták el, arról már ne is beszéljünk.
Többször elküldtek nyári táborba, amit nagyon utáltam, de anyunak így volt mivel dicsekedni.
Egyébként nem engedtek sehova. A velünk szemben lakó öt gyerekes család háza előtt szinte minden nap összejöttek a gyerekek, de nekem nem volt szabad odamenni, az ablakból néztem őket. Hát ki is maradt pár dolog… én a túlzott sértődékenységemet innen eredeztetem, hogy nem tudtam megtanulni a kudarc feldolgozását.
Mivel még húsz évesen sem volt barátom, kezdtek furcsán nézni rám, hogy talán a lányokat szeretem. Ez komoly! Meg is kérdezték!
De például sosem volt köztünk a szüleimmel testi érintkezés sem. Sosem pusziltak meg iskolába menet, iskolából jövet. Nem értek hozzám. Amikor terhes voltam, anyu nem fogta meg a hasam sosem, hogy érezze a babát.
Persze hazudnék, ha csak rosszat mondanék róluk, nagyon sokat segítettek anyagilag, amit sikerült mind rosszul befektetnem, így nagyon sokkal tartozom nekik, és folyton a szememre is vetik.
De érdekes egyébként, hogy ők mindig a környezetnek akartak megfelelni az életükkel, engem azért nem engedtek a többi gyerek közé, mert nagyon szókimondó gyerek voltam, és sokszor hoztam kellemetlen helyzetbe őket, no meg elkotyogtam a családi verekedéseket is. Aztán tini koromtól már nem is akartam emberek közé menni. Szóval mindezek ellenére kínosan őszinte ember vagyok. Szinte semmit nem bírok magamban tartani. Kevesen viselnek el, a párom szerencsére elég egészséges lelkű ember, neki fel se tűnik.
Hosszú lettem, de nagyon jólesett ezt így összeszedegetni.
Ilyen egyszerű lenne? Azt tanultam, hogy ne ilyen legyek? Csak ennyi lenne az oka? Még kell lenni valaminek…
Ja, egyébként sok évig próbáltam rendbe tenni velük a kapcsolatomat. Amikor jól mentek a dolgaim, sikereket értem el, és mindenféle ajándékkal mentem haza, amivel eldicsekedhettek, de utána nem használtak, és nem is örültek neki… de akkor se tudtam velük beszélgetni. Nincs közös témánk, szinte minden tabu, és ha kérdeznek, nem várják meg a választ, vagy nem értik.
A gyerekeimet imádják, kényeztetik… túlságosan is. Néha félnek tőlem, túl agresszívnak tartanak, féltik tőlem a gyerekeket is. Mintha elfelejtették volna azokat az éveket, amikor apu minden nap részegen jött haza, és vagy megverte valamelyikünket, vagy leült mellénk osztani az észt.
Olyan ragacsos így leírva ez az egész, azon vagyok, hogy változtassak rajta, de nem hiszem, hogy pár hónap alatt ez menni fog.
De nagyon jólesett leírni! Köszönöm!

szia!
2009. március 25. szerda, 20:57 | Bochecha   Előzmény

Van némi átfedés. Sőt, ijesztően sok....

Most hogy állsz Velük, mit érzel irántuk? Változott valami?

szeretettel: Bochecha

Mankó
2009. március 25. szerda, 22:16 | Hiteles06   Előzmény

Ma felhívtam anyut. Hónapok óta már a gondolattól is ideges lettem, de ma valahogy kedvem támadt. Meg is lepődött. Nem volt semmi különös, utána se dühöngtem. Persze sejtem, hogy mitől van ez. Tegnap utánanéztem ennek a Hellinger módszernek, és azt hiszem, tényleg van benne valami. Észrevettem néhány ismétlődést a nagyanyám, anyu és az én életemben, ami elgondolkodtatott. Aztán ott van anyu mártírsága a családi verekedésekben, amikor megpróbáltam megvédeni többször... lehet, hogy magamra vállaltam valamit belőle??? A terápia során az ehhez hasonlókat megpróbálják visszaadni valahogy... De még ott vannak a családi titkok... Nem tudom, lehet, hogy csak megsajnáltam, és ettől csökkent a dühöm. Nagyon kipróbálnám ezt a módszert... ha lesz rá pénzem, szerintem jelentkezni fogok. Szerintetek hogyan lehet az ilyen jellegű problémákat feldolgozni?

fircsi képe
MOST mi a probléma? A MOST-ban sosincs probléma. A MOST-ban sose
2009. március 26. csütörtök, 16:05 | fircsi   Előzmény

MOST mi a probléma? A MOST-ban sosincs probléma. A MOST-ban sosem gondolkozol. A MOST-ban mindig a belső csend van jelen.

Tolle szerint válaszoltam.

Sokszor tedd fel ezt a kérdést magadnak ha agressziót érzel.
Ez hatásosabb mint tízig számolni, mert a logikának ellentmondva, ITT és MOST csak az 1 létezik.

Szeretettel: Fircsi

Tolle
2009. március 26. csütörtök, 16:34 | Hiteles06   Előzmény

Nekem ezzel a Tolléval az a bajom, hogy úgy érzem, elfojtom magamban a problémákat. Végighallgattam hangos könyvben A most hatalmát, nagyon tetszett, és nagy igazságok vannak benne, de ha kipróbálom, utána úgy érzem, hogy elnyomom belül a problémákat. Biztos erre az a válasz, hogy mindig a MOST-ban kell lenni, és akkor nem jön elő amit én elfojtásnak gondolok, de vannak olyan helyzetek, amikor szembesülni kell az elnyomott problémával... szerintem...

fircsi képe
Én arra gondoltam, hogy muszáj tenned valamit, és ne az
2009. március 27. péntek, 8:53 | fircsi   Előzmény

Én arra gondoltam, hogy muszáj tenned valamit, és ne az agressziót válaszd meg a kiabálást, mert az visszahat rád.
Ha kiengeded a gőzt utána nagyon sokáig a sokkhatása megmarad, és könnyebb visszaesned.
Tudom mit érzel igazán.
Sorsfordulópontok tömkelege az enyém eddig és az őrülettel illetve agresszivitással, haraggal, gyűlölettel sokszor kellett és kell megküzdenem.
Most is az elhagyott szférában vagyok 2 gyerekkel albérletben, már másodjára és a gyerekkorom igazán katasztrófa volt fizikai és mentális értelemben is.
Én elmenekültem otthonról 17 évesen az apám miatt, és akkor mentem haza amikor temettük.
Ezzel nagy fájdalmat okoztam az anyámnak is és a tesómnak is.
Nem volt más választásom.
A problémák vannak és kész.
Ezzel nem tudsz meg bírkózni.
Ez is a te részed és hagyd szabadon vándorolni.
Csak te változhatsz illetve a hozzáállásod a dolgokhoz.
Én megtanultam, hogy a múltból és jövőből nem csinálhatok jelent, mert a jelen adomány.
Nem lélegezhetsz tegnap és holnap.
Ma kell lélegezned.
MOST!
Én semmiféle tannak nem vagyok elkötelezettje, hanem kigyűjtöm a legmegfelelőbb dolgokat mindenből.
Ez a technikám.

Segíteni sajnos csak magadon tudsz, de nem árt ha feltérképezed a képességeidet.
Én sokszor kivetítem a gyerekekre az éppen meglévő hangulatomat, mert velük élek és a valóság nem elkendőzendő.
Aztán megbeszélem velük. 10 és 17 évesek a gyerekeim.
Természetesen nekik is joguk van a kinyilvánításra.
Mi nagyon sokat beszélgetünk.
És a bocsánat kérés az nem maradhat el egyikünk részéről sem.

Szeretettel: Fircsi

Inyó képe
Köszönöm.
2009. április 01. szerda, 16:43 | Inyó   Előzmény

Köszönöm.

Egy jó módszer!
2009. március 24. kedd, 23:13 | Tima (útkereső)

Kedves szülőktől szenvedők!
Két hozzászólásban is olvastam a Hellinger családállításról, erre szeretném felhívni a figyelmeteket, ez egy nagyon jó módszer, saját tapasztalatom alapján is ezt állítom!!! Nagyon érdemes kipróbálni, nálam is és sok ismerősömnél jól működött. Hiába menekülünk több száz km-re a szülőktől, mégis hat ránk anyánk-apánk, sőt a nagyszülők és még mások is, akikre nem is gondolunk. Ha utánajártok ennek a módszernek, biztosan tetszeni fog nektek, mert akik itt írtok, ezen az oldalon, már másképp látjátok a világ dolgait, már elindultatok egy úton, tudatosan figyeltek magatokra és másokra is. Elég gyors és hatékony a módszer, ha nyitottak vagytok rá, pár hónap alatt ( több állítással) komoly változásokat tudtok elérni a szülőkkel ( más családtagokkal ) való kapcsolatban, anélkül, hogy velük beszélnétek arról, hogy családállítással kívánnátok rendezni a viszonyotokat!Legfőképpen nektek lesz jobb, könnyebb! Olyan fantasztikus hatása van, tapasztaljátok meg!
Szeretettel: Timea

Szenvedés a szülőktől
2009. március 26. csütörtök, 13:19 | Flamenco (útkereső)   Előzmény

Kedves Tima,

Mindenki nevében, de legfőként a saját nevemben köszönöm bíztató szavaidat. A Hellinger féle családterápiát ajánlod mindenkinek - nos, elég meggyőzően. Biztos hatásos, el is határoztam magam, elmegyek. Csak pénz kérdése, a szükséges szellemi lökést TŐLED kaptam meg.

Szeretettel üdv: Kriszta

Hellinger
2009. április 13. hétfő, 11:47 | Bochecha   Előzmény

sziasztok!

bennem elég nagy ellenállás volt a Hellinger-terápiával kapcsolatban, amit nem tudtam hova tenni.
aztán vettem egy mély levegőt, és bejelentkeztem családállításra.

nem sokkal a jelentkezés után rosszul lettem, de úgy, hogy SEMMI nem segített, se energia, se gyógyszer, tényleg semmi. 2 napig a Mesterem tartotta bennem a lelket, hogy ez a rosszullét a spirituális utammal van összefüggésben, mást nem tehetek, mint megpróbálom megfejteni, h mi váltotta ki. Közben bejött a képbe az Ő egyik Mestertársa, aki mellesleg kineziológus.
Valahogy a Mesteremen keresztül sikerült kapcsolatba lépnem ezzel a kineziológussal, akivel összeraktuk, hogy valószínűleg ez "fejre koppintás" volt, azért,hogy ne menjek el állításra.
egyrészt azért, mert nem szívből akartam megoldani a családi kapcsolataimat, hanem 'egóból' (csak gyorsan le akartam tudni az egészet), és ez nem biztos, hogy a jó út.
Másrészt mondta, hogy Ő nagyon sok embernek csinált már oldást, ami a Hellinger-terápián előjött, egyedül fel nem dolgozott blokkokat oldotta.

Szóval ott van a dolog másik oldala, lehet, hogy tényleg jó a családállítás, de ha valaki úgy érzi, hogy utána valami nincs a helyén, akkor érdemes elmenni kiegészítésként kineziológushoz oldásra, mert ugye nem az lenne a dolog célja, hogy gyűjtsük a blokkokat, hanem hogy oldjuk azokat... (és ez az utaztatásra is vonatkozik)

üdv:Bochecha

Válasz: Hellinger
2009. április 14. kedd, 22:18 | csaesz   Előzmény

Szia, Bochecha!

Szerintem a Hellinger terápián tutibiztos, hogy nem lehet új blokkokat szerezni. Maximum egy már meglévő, de eddig mélyre ásott blokk kerül a felszínre. És így jobban fáj. De addig is ott volt és dolgozott a felszín alatt, megkeserítve az életet!

Én még rosszat nem hallottam erről a fajta gyógyításról, de biztos szakik között is van különbség, talán nem mindegy, kihez megy az ember. De vajon mitől függ az, hogy ki választ magának megfelelő szakembert, és ki az, aki nem a neki valót válassza? Nekem az az érzésem, hogy aki tényleg gyógyulni akar, aki tényleg el akarja engedni a problémáját, az bevonzza magának a megfelelő szakit hozzá. És még annyi, hogy aki meg görcsösen ragaszkodik a blokkjaihoz, mert azok biztonságérzetet nyújtanak a számára, azon még a legjobb szakértő sem tud segíteni. Vannak emberek, akik csak látszatból akarnak gyógyulni, önmagukat is becsapva ezzel, pedig igazából tök jó nekik a mocsárban dagonyászni. Olyan jó meleg és biztonságos. Persze panaszkodnak közben energiát gyűjtve maguknak, meg bizonyosságot keresnek, hogy lám-lám, ők mindent megpróbáltak, de hát nekik ez a sorsuk!

Szerintem rosszullét akkor is lehet, ha az egó veszélyben érzi magát. Ha be van tojva, mert érzi, hogy valami nagy változás van készülőben, és a mostani biztonságos léte forog kockán.
És- azt gondolom- annak az eldöntését másra bízni, hogy most a betojt egód, vagy a lelked okozta a rosszullétedet, nem biztos, hogy a legjobb ötlet. Én legalábbis ilyenkor mindig kizárólag a saját belső bölcsességemre hallgatok. Van már kapcsolatod vele? Szerintem sokkal biztosabb úgy az utad, ha ő világítja meg, és nem külső mesterek és mesterek kineziológus barátai, meg interneten mindenfélét összevissza irkálók sokasága. Úgy látom, hogy belső bölcs nélkül: ha erre löknek, erre mész, ha amarra löknek, akkor meg amarra. Csak közben elvész a haladás...

válasz a válaszra
2009. április 15. szerda, 17:23 | Bochecha   Előzmény

Kedves Csaesz!

És az nem új blokk, ha valami előjön, amivel nem tudsz mit kezdeni?
Nekem utaztatásban volt ilyen. Valami előjött, amit akkor nem tudtam feloldani, és ahelyett, hogy közelebb kerültem volna a dolog megoldásához, még össze is zavart az az információ...

Én elhiszem, hogy Neked ez segített, és nem vitatom, hogy ez egy jó módszer, ami elég sok embernek segített. csak szerettem volna megosztani egy kineziológus véleményét a dologról.
Olyan típusú ember vagyok, aki szereti körüljárni a dolgokat, ennyi.

Persze, az nem mindegy, hogy kihez megy az ember, sőt, nagyon fontos.
csak szerintem azt mindenki maga dönti el, hogy milyen módszerrel oldja meg a problémáit.
nekem a kezemben van erre (is) a megoldás, csak az időigényesebb, mint elmenni egy családállításra,és itt a saját utam helyett az egóm a gyorsabb haladást választotta volna. Amiről kiderült, hogy nem jó út számomra.

Az nem biztos, hogy a jó, ha Valakinek beválik egy módszer, és az "tűzzel-vassal" próbálja terjeszteni. Azt is el kell tudni fogadni, ha Neki más az útja...

Amiket még a hozzászólásodban írtál, abszolút igaz bizonyos esetekben. Az enyémben pont nem . :)

Egyébként arról szó nem volt, hogy másra bíztam volna, hogy döntse el, épp a betojt egóm a "hunyó", vagy sem.
Lehet, hogy furcsa, de én úgy működök, hogy ha egy kérdésre nem találom meg magamban a választ, akkor elkezdek olyan emberekkel beszélgetni, akik valamilyen formában inspirálnak, és teszem azt, beindítanak bennem egy olyan folyamatot, amivel sikerül saját magammal megbeszélnem a dolgokat.

Hogy van-e kapcsolatom a saját belső bölcsességemmel?! köszönöm, jó ideje megvan. :)

Sőt, ez vezet az utamon, és nem bárki más-ahogy Te feltételezed.

Te mindig mindent Magadtól oldasz meg, és soha nem volt olyan, hogy ha valamivel kapcsolatban megáll a haladás, kikéred pár ember véleményét, amik közül az egyikben( vagy többen) lesz olyan momentum, ami rávilágít valamire, amit addig nem láttál, ami aztán tovább visz??

Bochecha

Csak most jött szembe
2009. június 30. kedd, 14:30 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Hi, Csaesz!

Amin csodálkozok, mert magam is nagy Hellinger hivő vagyok. CD-n is megjelentek előadásai, ha valami támpontot keresek és semerre se jutok, sokszor felteszem. Hihetetlen, hogy ebben az emberben mennyi tapasztalat gyűlt össze.
Nekem is sokat segitett, szerencsére már jó korán megismerkedtem vele, alig hogy Mo-n elkezdett terjedni. Mákom is volt, mert szeintem a legjobb Hellingeres - Angster Mari - kezei közé kerültem, de volt szerencsém Péter Orbánnal is részt venni családállitáson. Nagyon mély, megrázó élmény volt. Nem csak azért mert én is olyan szülőktől származom, akik féltékenyek voltak csemetéjükre, nehogy már többet érjen el mint ők, hanem mert "kiderült" a család egyéb tagjairól is egy s más. Sose felejtem el, akkor hetekig családkuató lettem.
A családállitás után azonban már semmi sem lesz olyan mint azelőtt volt, bizonyos elemeiben alapvetően megváltozhat az egyed élete. Van aki ezzel nem tud mit kezdeni, nem készült fel rá, ezért a terápiára keni.

Szerencsére a jó terapeuta erre ügyel és ezt jelzi is. Sajnos sok sarlatán van, akik inkább abban érdekeltek, hogy minél tovább járjanak hozzájuk.
De változatlanul egyetértek veled, jó terapeutával az egyik legjobb és legérdekesebb útja a családi problémák feldolgzásának.

Visszatérve az eredeti témára, a saját tapasztalatom az, hogy az ilyen szülők gyerekei különböző utakon, különböző módszerekkel nagyon sok eredmény elérhetnek, de teljesen kikeveredni ebből nem lehet. Nem vagyok már fiatal, nem lehet azt se modani, hogy nem törtődnék a lelki életemmel és mégis sokszor kísért ez a startpozició. Bár lehet, az út valahol megérte.......

Üdv!
A lázadó

Amit taszítasz, azzá leszel...
2010. január 17. vasárnap, 7:17 | szuhai.nora

sziasztok!

Ez egy nagyon érzékeny téma.
Az első gondolatom, hogy minden, amit nagyon ki akarsz kerülni, és tele vagy vele kapcsolatban "NEM" érzésekkel azt bevonzod az életedbe. (vonzás törvénye) Tehát mennél inkább NEM akarsz olyan lenni mint valamelyik szülő, annál inkább olyan leszel.
Én egyetlen utat találtam, ez az út az elfogadás! (lehet, hogy van másik, nekem ez jött be)
A második: A szüleink életünk legnagyobb tanítói. Minden kapcsolatunkat lecserélhetjük az életünkben, de a család, a gyökerek maradnak.
A családunk által elénktáruló mintákon keresztül találhatjuk meg a saját feloldásainkat.
Egy vagyok apámmal.... Egy vagyok anyámmal.... Ők a legjobbak nekem, de a saját egyéniségem, és életem élem.
Nekem évekbe telt, mire meg mertem élni ezeket a mondatokat. Évek teltek el, mire sikerült kibogozom, miért választottam őket, és mire tanítottak az életükkel. Évekre volt szükségem, hogy megtaláljam, a saját viselkedési mintáimból mi az enyém, és mit hozok tőlük.
Nem volt könnyű. Nagyon ismerősek a felvetett gondolatok. A menekülés, a rossz viszony, az érzelmi zsarolások...
Már tudok hálás lenni azért, mert őket kaptam szülőként. Hálás vagyok, hogy a saját nehézségeimen, és rajtuk keresztül, most az vagyok aki.

Kívánom, hogy ti is megéljétek ezt az érzést!

http://sargacsik.hu

Most
2010. március 21. vasárnap, 14:52 | Hiteles06

Már nincs bajom a szüleimmel. Vagyis olyan értelemben nincs, hogy nem a környezetemet okolom minden elkövetett hibámért. Tudom, hogy azért ők a szüleim, mert én választottam őket. Azt a családot, ahol senki sem "él", ahol minden gyereket búra alatt nevelnek. Én akartam ott felnőni, hogy kijöjjek belőle. De mi van, ha nem megy? Csak kifogások jutnak eszembe. Elfáradtam. Nagyon. Nincs baj a szülőkkel. Ők pontosan azt csinálták, amit csinálniuk kellett.

Feliratkozás Hírlevélre