Vizes holotrop légzés Nyíregyháza Sóstón | Önmegvalósítás.hu

Vizes holotrop légzés Nyíregyháza Sóstón

nyiregyhaza_sosto_furdo.jpg

A hétvégén Timcsák Géza szervezésében vizes holotróp légzésen voltunk Krisztivel és még 20 résztvevővel Nyíregyháza Sóstón. Péntek délután megbeszéléssel és ismerkedéssel kezdődött a program a Hotel Tara-ban, majd szombaton délelőtt-délután és vasárnap délelőtt folytak a légzőgyakorlatok.

A félig magyar, félig szlovák résztvevők 3 fős csoportokat alkottak és így mindenki egyszer transzolhatott a medencében, mialatt a másik két segítő vigyázott rá. Mi ketten voltunk csak, így végül én lélegeztem másodjára is vasárnap délelőtt.

Gézáék nagyon részletesen elmondták az instrukciókat, így amennyire fel lehetett készíteni a társaságot egy ismeretlen élményre, annyira sikerült. Talán csak ketten nem lélegeztek korábban, a többieknek legalább szárazföldi légzős tapasztalatuk volt már. Nekünk ez volt az első vizes holotróp légzés, szárazból nekem már volt vagy 400 az elmúlt 10 évben.

Szombat délelőtt Kriszti kezdte a légzést, nagyon izgult, de belevágott. Polifoam csíkokra kapaszkodott és így lebegve, csukott szemmel, a transzzenét követve lélegzett. Amikor kapálózott, akkor próbáltam visszaterelni a medence sarkába, hogy ne ütközzön össze a többi lélegzővel.

A kb 2 1/2 órás transzlégzés után ebédeltünk, majd szünet nélkül délután velem folytattuk a légzést. Nehezen indultam el, majd a feléig nem is voltam abban a klasszikus transz állapotban, amit a szárazföldi transzlégzéseknél megszoktam. Ennek ellenére az első öt percben bekerültem egy születési folyamatba. Olyan volt, mintha egy előző életem születését éltem volna meg.
Éreztem közben, hogy oldódnak fel a belém ragadt érzések, fájdalmak.

Utána a feléig nem volt semmi különleges, néha vegetáltam, máskor kapálóztam, ugyanis az ebéd annyira lekötötte az energiáimat, hogy nem jutott már elég figyelem a belső folyamatokra. A felétől viszont egy kicsit jobban beindultam:

  • Egy gyermekkori példakép felismerése és elengedése.
  • Volt párkapcsolatokhoz - partnerekhez fűződő kötődések elengedése.
  • Láttam a jövőmet munkában, párkapcsolatban, spirituális fejlődésben.
  • Légzés tudatosítást végeztem és megtaláltam a belső légzést, ami a légzésmentesség kulcsa.
  • Életutamat és létfeladatomat igyekeztem elengedni, ettől aztán...
  • ...belekerültem egy üresség tudatállapotba és azt igyekeztem elfogadni, feldolgozni.


Sok és hasznos élmények voltak, mindenképpen meghatározóak erre az életemre!

A végén a résztvevők egy körbe kapcsolódtak és együtt forogtunk, ami nagyon felemelő érzéseket adott. Utána egyesével felfeküdtünk a vízre és a többiek adtak, sodortak körbe a vízben.
Ez nagyon furcsa volt, mert olyan gondolatom jött, hogy életről-életre születek és az aktuális Apák és Anyák többsége alig várja, hogy felnőjek és ne legyen velem több gondjuk. Aztán volt egy-két olyan szülő is, akik szívesen támogattak volna, de az idő telt, el kellett hogy engedjenek!
Ahogy ezt a körforgást átéreztem, elfogott a kacagás, ami hangosan ki is tört belőlem. Csak kacagtam és kacagtam!

Végül nem maradt más választásom, mint hogy én magam teszek érte, hogy minél önállóbban nőjek fel, kötődések nélkül, és elengedjem ezeket a megbízhatatlan szülőket. Aztán arra gondoltam, hogy a legbiztosabb az lenne, ha még a születésemben sem lennék rájuk utalva.
Próbáltam ezt is elérni, de ehhez már kevés volt a tudásom. Nem értettem az önálló nemzéshez és születéshez. Nekikezdtem megszerezni ezt a tudást, de be kellett látnom, hogy ehhez sokkal több gyakorlásra lesz szükség!

Igazán érdekes volt az első légzés, hálás vagyok a szervezőknek!

Ha van kedved a jövőben egy hasonló vizes holotróp légzésen részt venni, akkor ezen az oldalon tudsz jelentkezni: Vizes holotróp légzés.

Beküldte: | 2008. ápr. 21. hétfő - 10:43

Hozzászólások

0 hozzászólás

Feliratkozás Hírlevélre