Mi van, ha nem megy? | Önmegvalósítás.hu

Mi van, ha nem megy?

Mostanában sokat lehet olvasni 2012-ről, az 5. dimenzióba való emelkedésről, az átmenetről. Bocs, hogy megint felhozom ezt a témát, de eszembe jutott egy kérdés, amit nem annyira érintenek (az általam eddig olvasott) írások.

Néhány napja kaptam hírlevelet Schilling Pétertől, aki többek között számmisztikával foglalkozik. Ebben egy levelet ad közre, amely a felsőbb erők, ún. segítők üzenetét tartalmazza.

Megjegyzem, nem azért idézem, hogy bármilyen módon elítéljem a fiatalember tevékenységét, hanem a levél egy részletével kapcsolatban vagyok kíváncsi a véleményetekre.

Íme:

A segítõk nyílt levele az emberiséghez

"Elõször is azzal kell kezdenünk, hogy végtelenül szeretünk titeket és mindent megteszünk azért, hogy segítsük a felemelkedési folyamatot, aminek mindannyian részesei vagyunk. Sokszor nagyon nehéz a dolgunk mert egyszerûen két kézzel ellenálltok a változásnak. Végtelenül makacsok tudtok lenni, ezért nagyon sok energiát kell befektetnünk, hogy húzzunk magunkkal felfelé titeket.

Nekünk kötelezõ emelkedni, nincs választásunk, de annyira szeretünk titeket hogy soha nem hagynánk magatokra benneteket, ezért keményen dolgozunk értetek. Nagyon megkönnyítenétek a dolgunkat, ha tudatosan is felvennénk a kapcsolatot egymással, mert elmúlna ez az elképesztõ feszültség, ami a ráncigálásotok miatt alakul ki.

Egyszerûen már az nagy lépés lenne, ha tudatosan a hozzájárulásotokat adnátok, ahhoz hogy emeljünk benneteket. Ez a folyamat sokszor drasztikus változást hoz az életetekben, ezért is álltok olyan hevesen ellen, hiszen borulnak párkapcsolatok, családok, munkahelyek, és egyszerûen minden, ami megakadályozza a felemelkedéseteket. Hagynotok kellene szétesni az életeket és ez nagyon, de nagyon nehéz, mert már megszoktátok azt, ahogyan éltek. Egy rossz szokást letenni pedig nagyon nehéznek tûnik, pedig csak egy egyszerû döntés kérdése az égész.

Szépen kérünk titeket, hogy hagyjátok abba az ellenállást, mert az életetek akkor is szét fog esni, ha ellenálltok, sokkal könnyebb, ha a beleegyezésetekkel történik mindez. Higgyétek el, hogy mi veletek vagyunk, ti vagytok magatok ellen. Már ebben a pillanatban is csodás életetek potenciálja készen áll. Itt van díszdobozban, szeretnénk végre odaadni nektek, de nem erõszakolhatunk rátok semmit. Ez a Ti személyes döntésetek és felelõsségetek, mi így is végtelenül szeretünk bennetek.

Szeretõ öleléssel

A segítõk"

Nos, a magam részéről azt gondolom, hogy sokszor meghoztam már a döntést, hogy változni akarok, hagyom szétesni az életem, de aztán persze beindul az egóm. Akarok változni, meg nem is. Szenvedek a régitől, de félek az újtól. Persze én is csinálok minden félét, oldom a félelmeimet, talán fejlődöm is közben, már nem igazán tudom megítélni. Sokszor érzem, hogy na most elindult valami, aztán persze összedől. És kiderül, hogy még mindig van a lelkemben sok ezer dolog, amin dolgoznom kell.
És itt jön a kérdésem: de mi van akkor, ha nem megy. Kell-e lelki-ismereti kérdést csinálnom ebből, hogy bocs, de nem tudok (vagy ha úgy tetszik) akarok változni. Nem tudok (akarok) felemelkedni. Kicsi vagyok hozzá, vagy csak egyszerűen hülye. Így is úgy is visszakerülünk a forráshoz, vagy nem? Mégis, miért lesz nekem vagy a lelkemnek jobb, ha felemelkedek az 5. dimenzióba? Nem lehet, hogy ez egy egós verseny néhányunk részéről, hogy na, én vagyok a f@sz@ gyerek, mert én emelkedek felfelé, a sok balga, hárítós, kifelé mutogatós ember meg marad ott, ahol van.

Beküldte: | 2011. máj.. 10. kedd - 15:11

Hozzászólások

35 hozzászólás
Lehetséges, hogy most néhányan szörnyülködve összecsapják a
2011. május 10. kedd, 16:22 | szildiko1

Lehetséges, hogy most néhányan szörnyülködve összecsapják a kezüket, ugyanis én egyetlen egy írást nem olvastam el 2012-ről, azt sem tudom, mit jósolnak, csak érzékelem az ijesztgetést. Azt mondják valakik, hogy valamit kéne csinálnom, akkor jó lesz nekem.
Én viszont azt gondolom, hogy mindent megteszek, ami tőlem telik. (ha nem ijesztgetnének, akkor is ezt tenném) A lelkiismeretem rendben van.

Én nem szörnyülködök a hozzáállásodon Ildi:) Én sem szoktam
2011. május 10. kedd, 17:19 | Éva.   Előzmény

Én nem szörnyülködök a hozzáállásodon Ildi:)
Én sem szoktam elolvasni ilyen színvonalú ,,üzeneteket''.
Isten igazából nem is tudom kinek szólnak ezek,ki az aki egy ilyen átlátszó,ellentmondásokkal teli
írást komolyan tud venni?

Mégis kik azok a ,,segítők'',és miért akarnak minket megmenteni,és főként mitől ,vagy kitől ???
Istentől,aki ellen egyébként folyamatosan ellene beszélnek? Mégis kiket segítenek tulajdonképpen ezek az ,,erők''?

Annyira önállótlanok,és ostobák lennénk,hogy kívülről valami ,,kétes elemeknek'' kéne minket Isten tudja hová ,,felemelni'',helyesebben lehúzni?
Mert ha én elhinném ezt ,hogy valami kétes,homályos külső erő fog majd engem felemelni,akkor ugyancsak lehúzom magamat:)

,,hogy húzzunk magunkkal felfelé titeket.''

Hova ,ha szabadna megkérdeznem és kicsodák.Miért bízzak én bennük,hiszen sohasem mutatkoznak be,a ködös ,zavaros,riogató,üzeneteiken kívül. És mi makacsok vagyunk,óvodás kis gyermekek,akik nem akarnak hallgatni a nagyokos megmentőkre'',akik ilyen színvonalon,ennyi ellentmondással tűzdelve,össze vissza beszélnek,és mi nem hisszük el, -irgum ,burgum-,de azért végtelenül szeretnek bennünket:DDD

Hát üzenem Schillingt Péternek/is/,hogy meg vagyok hatva,de sajnos én is az a makacs ellenálló vagyok,aki egyedül Istennek hisz,mert őt ismeri,bemutatkozott a csodálatos teremtésével,a tanításaival, útmutatásaival. És tudtommal nem bízott meg semmiféle kétes társaságot,hogy minket az Ő /Isten/ által mindenben és mindenkiben kinyilvánított ,és fellelhető igazságoktól eltérítsen.

Jessica ,/Kriszti/,veled meg teljes mértékben egyetértek.de ezt már nem is ,,egós'' versenynek aposztrofálnám,mert egészen másról szól./sajnos/
Itt -ebben az írásban is- teljesen egyértelműen látszik,hogy nem nekünk akarnak segíteni,ahogy állítják,hanem éppen a törekvésünket akarják elvenni,éppen azt,hogy mi tegyünk azért,hogy ,,emelkedhessünk''. Ezt az igazi okot nem lehet nem észrevenni. Azt hiszik,hogy zombi agymosottak vagyunk,akik nem látják ezt az ellentmondást,hogy pontosan a saját emelkedésünket akarják tőlünk elvenni. Nehogy valamit is tegyünk magunkért,majd ők megmentenek?:)))
Na köszönöm szépen ,ebből én sem kérek:)

Szia Éva!
2011. május 10. kedd, 18:11 | jessica73   Előzmény

Várj, azért ne ítélkezzünk hamar ezen a fiatalemberen, aki a hírlevelet küldte. Nem az egészet másoltam ide, és nem az ő leszólásaként akartam ezt a kérdést feltenni, csak hát azzal a kérdéssel, hogy mi lesz azokkal, akik nem tudnak emelkedni, nem nagyon foglalkoznak eddigi tudomásom szerint. Nem ismered az egész hírlevelet. Itt a szellemi segítőkről van szó, bár ezt biztosan Te is sejted. Végül is Sanyi is és persze még sokan mások tanítanak ilyen módszereket, hogy kapcsolatfelvétel a szellemi segítőkkel. A hírlevelet a fiatalember éppen azért küldte, mert olyan tanfolyamot szervez, ahol a szellemi segítőkkel való kapcsolatfelvétel az egyik fő téma. Szóval kihagytam egy lényeges dolgot, ez az én hibám, elnézést.
Ildikóval pedig teljesen egyetértek, én is tudom, hogy nincs értelme még azért is önmarcangolnom magamat, hogy nem emelkedek, vagy fejlődöm eléggé, nem vagyok elég tudatos. Sajnos azért néha megteszem ennek ellenére, ha nem jól mennek a dolgaim. Ez van, ezt el kell fogadnom. De azért tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy mi vár rám, ha nem lesz elég magasan a rezgésszintem.
És továbbra is kíváncsi vagyok a többiek véleményére is, de elképzelhető, hogy a hírlevelet küldő fiatalembernek is felteszem ezt a kérdést.

2012-ről írtál és a dimenzió váltásról,és a válaszom ennek
2011. május 10. kedd, 18:33 | Éva.   Előzmény

2012-ről írtál és a dimenzió váltásról,és a válaszom ennek szólt.

Ha itt a szellemi segítőkről lenne szó,akkor sem változik a véleményem,mert ők biztos hogy szintén nem akarnának arra rábeszélni,hogy ne tegyünk magunkért,és majd ők mindent elrendeznek.
Ők ugyanis nem ezért vannak velünk,hanem azért ,hogy pont olyasmire ösztönözzenek,hogy mit és hogyan tegyünk magunkért,az ,,emelkedésünkért''

Ha már Sanyi szóba esett,Ő sem ennek az ellenkezőjét tanítja,ezt azt hiszem bizonygatnom
sem kell:)

Én is kíváncsian várom a többiek véleményét is.

Kriszti, válaszolj te! Mi lesz, ha szerinted nem lesz elég magas
2011. május 10. kedd, 18:40 | szildiko1   Előzmény

Kriszti, válaszolj te! Mi lesz, ha szerinted nem lesz elég magas a rezgésszinted? Mitől félsz? Mi fog történni?

Hááát, pont ezt szeretném megtudni, hogy mitől kéne félnem. A
2011. május 10. kedd, 18:43 | jessica73   Előzmény

Hááát, pont ezt szeretném megtudni, hogy mitől kéne félnem. A magam részéről igazából szerintem mindegy. Talán benne volt a kérdésemben, illetve az okfejtésben a válasz. Így is, úgy is a forráshoz jutunk vissza.
:-)))

Igen, kedves, sajnos mi zombi agymosottak vagyunk. Azért nem
2012. február 05. vasárnap, 13:45 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Igen, kedves, sajnos mi zombi agymosottak vagyunk. Azért nem tudunk 2012 üzenetéről, arról, hogy Isten segítőket küld, velük üzen, mert nagy változások lesznek a földön, és ha nem tudunk rólunk, belepusztulhatunk. Hogy mitől vagyunk zombik? Tessék utánaolvasni, mit tesznek velünk, gyermekeinkkel a kötelező végőoltások, a mérgező só, élelmiszerek, fluoridos fogkrém és csapvíz (ami női hormonokat is tartalmaz), az agymosó Tv, a rólunk mindent tudó okostelefonok, de felsorolni nem lehet, olyan sok minden, gyakorlatilag az egész életünket már nagyon régen mások irányítják, mert csökkenteni akarják a népességet, elpusztítani az emberiség több mint felét, s aki megmarad, azokat zárt városokban tartani. Amerikában a "terrorizmus" kapcsán decemberben olyan törvényt hoztak, aminek alkalmazásával bármikor bárkihez bemehetnek, elfoghatják, korlátlan ideig fogva tarthatják. Drága emberek, ébredjetek! Csak be kell írni a keresőbe, hogy "háttérkormány", vagy "elit", s nyomra tetszik bukkanni, megtudható, hogy miről van szó. Igen magunkért tenni kell, csak tudjuk megkülönböztetni a barátot az ellenségtől!

Ademon képe
No comment... :) Na mégis: Ezekben az a legrosszabb, hogy vannak
2011. május 10. kedd, 19:05 | Ademon

No comment... :)

Na mégis:

Ezekben az a legrosszabb, hogy vannak dolgok, amelyeknek se az igazát se az ellenkezőjét nem lehet bebizonyítani, és vannak akik előszeretettel használják fel ezt mások összekavarására, és "nagy igazságok" kinyilatkoztatására. És még ellene se lehet teljesen érvelni, mert ugyan ki vagyok én, hogy tudjam mi lesz valójában.... persze elég esélyes a dolog hülyeség volta, mondhatni biztos :)

De, hogy unokatesómat idézzem: "Röhögni fogok mikor a sok hülye kimegy várva a világ végét és nem történik semmi! De még jobban fogok röhögni ha mégis..."

felvetés
2011. május 10. kedd, 20:24 | zoltns3   Előzmény

egy kis megjegyzéssel szólnák hozzá !
mi lesz azokkal az emberekkel akik nem tudnak net közelbe kerülni vagy nincs olyan tanitó aki ezeket be tudná bizonyítani az ő részükre vagy mi van a pápuai ős lakosok vagy a afrikai szegénység népei akik még nem is hallottak ezekről ezek csak a civilizált emberek részére készült ?vagy a sor még nagyon sokáig tarthatna ha mindenki akkor a föld lakosságának egésze részt vesz benne vagy nem az elmaradott emberek honnan tudják hogy az előző életük milyen bűnökkel volt teli vagy ez nem vonatkozik ezekre a dolgokra ? 6 és fél milliárd ember ? akkor hogy is van ez ?valójába nem is tudom mi az amit kéne tenni ha be se mutatkoznak ezek a szellemi vezetők vagy ki tudja minek lehet őket nevezni.
tisztelettel :

jó kérdés
2011. május 10. kedd, 20:30 | jessica73   Előzmény

Hát ez egy jó kérdés. Nem lehet, hogy Isten egyszerűen csak rájött, hogy elcseszte a teremtést és inkább legyen vége mindennek? :-)))

válasz
2011. május 10. kedd, 20:37 | zoltns3   Előzmény

de akkor hányadszor?

Ademon képe
Miből gondolod, hogy elcseszte?
2011. május 10. kedd, 21:50 | Ademon   Előzmény

Miből gondolod, hogy elcseszte?

koverellenor képe
Világvége újratöltve
2011. május 10. kedd, 23:18 | koverellenor

A világvége-félelem egyidős az emberiséggel. Spirituális körökben a negatív világvége valótlanságára a többség már ráeszmélt, de közülük sokakban ettől függetlenül tovább él ennek az ősi, tudattalani szintű elképzelésnek a gyökere, és mint ilyen helyet keres magának. Mit tegyen hát, hogy kielégítse ösztönét de már nem a vérciki "pokol tüzeiben elégő világgal"? Gyártsunk pozitív világvégét! Ugyanúgy dátummal, végítélet angyalaival (akarom mondani "segítőkkel"), a mennybejutás (akarom mondani 5. dimenzióba jutás) sürgetésével, az ittmaradottak keserű lemaradásáról, bizonytalan sorsáról szóló rémképekkel, és persze az arra figyelmeztető önjelölt prófétákkal (Péterekkel).

Igazából nem gondolom, hogy elcseszte Isten a teremtést. Attól,
2011. május 11. szerda, 9:51 | jessica73

Igazából nem gondolom, hogy elcseszte Isten a teremtést. Attól, hogy én nem jól igazodom el benne és néha úgy érzem, hogy feje tetejére állt az életem, attól az még sajnos nagyon is rólam szól. Elismerem és igyekszem befogadni.

Michaelita képe
nincs mitől félni
2011. május 11. szerda, 20:22 | Michaelita

mert igazából arról van szó, hogy az egész egy tudatszint emelésről/emelkedésről szól.
A lényeg az, hogy mindannyian megtegyük azt, ami legjobb tőlünk kitelik, ennél nem is kell több.

A "kritikus tömeg" ha eléri az elvárt tudatszintet, akkor az még sok-százezer lelket képes "felemelni" magával, s azokra is ugyanúgy fog hatni a tudatszint váltás, mintha a saját erejükből lépték volna meg.
Márcsak azért sincs mitől tartani, mert ez nem csak 2012-ben zajlik, hanem már most is folyamatosan. Tehát folyamatosan igyekszünk mindannyian az általunk elérhető tudatszinten élni nap-mint nap.
Ha egy-egy napon ez nem sikerül, akkor szenvedünk is tőle rendesen.

Igen, jó a kérdésfelvetés, hogy nem-e önzés ez a javából? Nos itt minden a szándékon, hozzáálláson múlik, mert ha valaki azért akar emelkedni, hogy felemelje magát mások fölé, nos, akkor az Ő lelkiismerete ezt pontosan leméri és ítélkezik felette.
Ha valaki viszont képes úgy emelkedni, hogy akár tudatosan, akár ösztönösen képes másokat is emelni, akkor jótékonyan hatott a környezetére.

Egyszerű dolgokra kell itt gondolni, nem holmi bonyolult visszahatásokra. Én olyasmihez hasonlítanám, hogyha pl. egy sok ember által látogatott helyen valaki segítségre szorul, akkor lesznek/vannak, akik átlátva a helyzetet segítenek neki, de ez akkor kihat a környező emberekre is, mert lelkileg több ember jó érzéssel szemléli a történteket.
Vagy vegyük a másik végletet: sikerül becsöppennünk egy feszült közegbe. Ha az adott helyzetben tudunk olyan lelki, szellemi hozzáállást/megnyilvánulást tanúsítani, amitől helyreáll a harmónia, akkor mindenki megnyugszik. Ha viszont mi is feszülten, idegesen reagálunk, akkor hozzáadtunk a közösség rossz hangulatához és ezzel olyan ellenerős elemi lényeknek adunk erőt/energiát, hogy valaki sokkal erősebb/energikusabb/tudatosabb embernek kell odatévednie, hogy az egyensúly helyreálljon, s mindenki visszanyerje a lelki békéjét.

Szóval az egymásra gyakorolt kölcsönhatásunk már itt és most megnyilvánul, nem csak 2012-ben.

Egyébként vannak akik úgy tartják, hogy a menny és a pokol is tudatállapotok, ahova mi juttatjuk el saját magunkat. Én a saját tapasztalataim alapján egyet tudok érteni ezzel a gondolattal/vélekedéssel.

Véleményem szerint az ilyen riogatásoknál sokkal fontosabb lenne azt kihangsúlyozni, hogy a tudati lélek korában élünk és ez egyben az emlékezés ideje is, ami azt is jelenti, hogy egyre több ember/lélek kezd el visszaemlékezni előző élete(i)re, küldetésére, és kezd el mindinkább emberré válni, ami már önmagában is egyféle szellemi emelkedettséget feltételez (merthogy felismeri és tudatosítja a saját és mások árnyékszemélyiségét/erejét/motivációit és képes így is szeretettel elfogadni önmagát és embertársait)

Én így látom (most) ezeket a dolgokat.

Másrészt meg emlékeztek a milleneumot megelőző hisztériára?
Nos nekem akkor sikerült megnyugtatnom magamat, viszont azt mondtam, hogy ez az év azért mégiscsak más, mint a többi év vége, tehát veszek magamnak valamit a milleneum tiszteletére. Egy nagyon elegáns sálat vettem, aminek nagyon örülök és nagyon szeretem. Eltelt 11 év és azóta is szívesen viselem, de megmosolyogtat, hogy mennyit változott a világ/nézeteink/hozzáállásunk azóta.
Ja meg persze a Scooter Milleneum c. számát akkor is, meg azóta is nagyon szeretem:)
S hosszú távon mi számít? Csakis azok a dolgok, amik hosszú távon is megállják a helyüket.

szeklice képe
Michaelita!
2011. május 13. péntek, 8:16 | szeklice   Előzmény

"Egyébként vannak akik úgy tartják, hogy a menny és a pokol is tudatállapotok, ahova mi juttatjuk el saját magunkat. "

Szerintem ez egy kulcsmondat volt!

Éva kérdése - "Nem inkább a zavarodottság,erőszak és a káosz,ami emelkedik?"- rávilágít a mérleg egyik serpenyőjére, ami valójában nehéz energiaként egyre mélyebbre tart. De minden hatás ellenhatást is produkál. Esetünkben azt, hogy egyre nagyobb az igény ebből az állapotból kiemelkedni. A nagy kontraszt szerintem erre hivatott, hogy az átlendülés a másik irányba mihamarabb megtörténhessen. Kvázi elinduljon a "lelkek forradalma". Ehhez fortyog most a "pokol"...
És bizonyára lesznek, akik nem képesek önmagukon változtatni, mert a maguk "poklában" jól érzik magukat. Nekik a "mennyországi tartózkodás" ( az emelkedés, vagyis a szeretet-energia működtetése) elviselhetetlen feszültséggel jár.
Akik viszont változtatni akarnak magukon, és szándékukat tettek is kísérik, azok fokozatosan megszabadulnak a világ "mocskos tükreitől" - saját teremtésüktől - azzal, hogy a változási szándékukkal megváltoztatják a saját teremtésüket. Más világba jutnak.
Ilyen egyszerűnek látom én ezt.
Nem félnem kell tőle és misztifikálnom, hanem átadnom magam a saját változtatási szándékomnak. Én magam legyek az a változás, amit látni szeretnék a világban!
Ha ezt eldöntöttem, akkor tudok emelkedni, amely egyre magasabb rezgésszintet eredményez, amelyhez pedig - a vonzás törvényének megfelelően - egyre több hasonló vagy magasabb rezgésszintű társat találok.
Nézz csak körül! Mennyi segítő/tanító aktivizálódik most! Egymásért vagyunk itt is azért, hogy a változás-szándékunk szárnya egyre magasabbra emeljen. És nem baj, hogy van aki ebben a repülésben még csak fióka, és van aki Sas...Az emelkedés a lényeg.
Légy hát nyugodt Michaelita, csak engedd ki a szárnyaidat, amiket a szándékoddal és a hiteddel egyre erősebbé tudsz tenni...és repülj!

Egyre magasabbra.

szeklice

parrag1960 képe
és ha ez a pokol, ahol élünk, és mi vagyunk a bukott angyalok?
2012. február 15. szerda, 20:35 | parrag1960   Előzmény

és ha ez a pokol, ahol élünk, és mi vagyunk a bukott angyalok? Isteni hatalmat akartunk. Akkor most mi a teendő?

HajduM képe
Én mindenképpen abból indulnék ki, hogy semmi nem jó vagy
2012. február 16. csütörtök, 10:15 | HajduM   Előzmény

Én mindenképpen abból indulnék ki, hogy semmi nem jó vagy rossz.
A pokol sem rossz. A pokoli energiák okkal és céllal jöttek létre. Nekünk kell ezt valamiképpen feldolgozni. A föld adja a testet, a bukott angyalok, démonok (ösztönök, érzelmek) adják a mentális állapotainkat, és az Isten, a tudás, az intellektus amelynek át kellene venni az ember feletti uralmat. Ehelyett az ösztöneink, a szinte semmiből előbukkanó érzelmek/ösztön-erők irányítják akaratunkat. Ez a pokol valóban... A cél lebontani magunkról az ösztön-erőket és lehetővé tenni az ész, a tudat, tudatos akarat, és akaratlagos cselekvést...

Azt teszem, amit akarok, nem pedig azt amerre az ösztöneim hajtanak.

A lélek egy olyan információs mező, amely az ember minden tudatos és tudatalatti mozzanatát eltárolja. Ez egy erőtér, amely információt tárol. Talán ez az erőtér tárolja a test struktúránk információit is, és adja az erőt ennek a struktúrának az összetartásához, ez persze a misztériumok világába vezet minket...

A lélek információs mivolta bármikor bizonyítható, legszembetűnőbb módon egy családállítás alkalmával, bárki meggyőződhet erről...

A harc tehát ösztönös véletlenszerűség, és a tudatos szervezettség között folyik. Isten, és Ördög, vagy jó és rossz, vagy nevezzük bárhogyan... A test a szellemi ember képmása, amelyet annyira szeretett az ember, hogy vele akart lenni (Egyiptomi ős gnózis /Rijkenborg/) ezért hajlandó volt eme börtönbe zárni magát, és megfeledkezni, valódi kilétéről... A felébredettség tehát az az állapot, amelyben nem ezzel a képmással azonosítja magát az ember, hanem Isteni eredetű szellemi lényként ismeri fel magát... Ezt tudni tudjuk ugyan, de nem ismerjük ennek a valóságát... A pokol tehát az érzelmek káosza, amely miatt teljesen kiszámíthatatlan a jövő, és ez túl mutat az egyedi életen, egészen a karmikus jövőkön át a végtelenségig (újra testesülési ciklusok), míg az ember rá nem ébred valódi kilétére...

A cél tehát és talán az egyetlen értelmes célja az lehet az embernek, hogy megszabadítsa magát ettől az érzelmi irányítottságtól, és teljesen tudatosan és akaratlagosan cselekedjen, nem csak a jelen pillanatra vonatkozóan, hanem úgy, hogy tudja, hogy adott cselekedetének, milyen következményei lesznek, így teljesen stabil az Isteni állapotnak megfelelő állapotba kerül...

Miután Jézus ezt felismerte (Az atya és Én egyek vagyunk) a test állapota is teljesen megváltozott (transzfiguráció), létrejött az alkímisták aranya, az Istenné vált ember...

Tehát önmegfigyelés, önmegfigyelés, önmegfigyelés, majd az okok kutatása, a jelenség megértése, az adott indulat létének mi az alapja, jogossága, és a transzcendens hatalomhoz való odafordulás, mert egyedül nem megy...

Aki ezen az úton akar elindulni, annak ajánlom figyelmébe Samael Aun Weor Forradalmi pszichológia című könyvét...

Domoszlai Katalin képe
Hatalmat akar az aki fél, a félelem ösztön eredetű
2012. február 16. csütörtök, 11:15 | Domoszlai Katalin   Előzmény

és értünk van, az életben maradást szolgálja. Mi az állati ösztönökből összegyúrva elkezdtük megtapasztalni az életet, először csak életben maradni, majd jól élni. Adott szinten a másik emberrel nem törődve, majd megtanuljuk azt is, hogy hogyan lehet jót adni és kapni, mindenki javára. Hosszú út vezet addig. Az ember által gyakorolt hatalom a másik emberi lény szabad akaratának a megsértésével jár, karmát von maga után. Véleményem szerint köze nincs az angyalsághoz.
Meg kell tapasztalni azt is, milyen a hatalom mámora és meg kell tapasztalni azt is, hogy milyen az élet, ha a hatalmasok bábja vagyunk.

Ezek érzések, ha ellenállsz a tapasztalatnak beleragadsz. A világban a kevesek kezében van a hatalom és a túlnyomó többség az alávetettséget éli. Miért?

Mert az egó nehezen nyílik meg a negatívnak címkézett érzéseknek...

És mi az igazság?

Az egész úgy ahogy van, egy álom. Engedd, éld, fogadd el. Törekedj a jóra, a jobbá válásra, a megtisztulásra, elfogadva ennek a nehézségeit és a buktatóit is.

Mind visszatalálunk.

Még egy gondolat a bukott angyalságról. Alapvetően ez a megszégyenítésre, kirekesztésre alapuló nevelés, a dogmatikus kereszténység sajátja. Mélyen beivódott azokba, akiket a gyerekkorukban erre kondícionáltak, ezeket a mintákat érdemes feltárni, átdolgozni. Szégyen és bűn nem létezik, nem-tudás van, ez pedig természetes, ezért fejlődünk.

Aditi képe
Ha te így akarod látni... az univerzum azt mondja (mint mint
2012. február 16. csütörtök, 19:24 | Aditi   Előzmény

Ha te így akarod látni... az univerzum azt mondja (mint mint mindenkinek): "legyen!" Ha elég erősen tudsz hinni ebben, akár meg is kaphatod. Csak aztán tudj mit kezdeni vele.

Én más képet igyekszem alkotni a világomról, figyelve azt, amit látok, tisztítva, és elképzelve amit látni akarok, újra és újra, és javítva. Belül és kívül is. Nem gondolom, hogy egyedüli meghatározója lennék a világomnak, vagy hogy dolgom lenne ez.

Látom, hogy minden éremnek két oldala van, és nagyon különböző életek és világok is elférnek egymás mellett, az univerzumnak nem probléma összerakni a te elképzelésed és az enyém, úgy, hogy akár észre sem vesszük, hogy nem egy világban élünk. Ez a fraktál-rendszer.

Jó vigyázni, mit képzelünk el, és ugyanakkor megkülönböztetni tanulni a fantáziánkat a megvalósultságtól, mert felelősek vagyunk azért, amit építünk: mi élünk benne.

Vannak törvények, amik mindenkire vonatkoznak, ezeket sem árt ismerni, mielőtt fantáziálni kezdünk (ami amúgy nagyon is szükséges).

Mindennek két vetülete létezik: alsóbb osztályba bukni olyan feladat, amely lehet, hogy a világ egy része számára szégyen, de aki sikeresen megjárja olyan tapasztalatra tesz szert, amit a "rendesek" még nem tudnak, és semmi garanciájuk rá, ha véletlenül ide jutnának, jobban csinálnák, mint a "bukottak". Ugyanakkor azt sem árt tudni, hogy ők is afelé a felismerés felé tartanak, hogy hogyan csinálják jobban, vagyis, hogy lehetőleg többé nem kelljen lebukniuk ahhoz, hogy tovább tudjanak haladni. Minden tévút egy vargabetű, és a kiinduláshoz visz vissza. nem kell büszkének lenni a tévedéseinkre, csak tudni, ezeknek is megvan a maga haszna.

Az angyaloknak könnyű. Ők nem vették fel az anyag súlyát. De mi bevállaltuk. És senki nem vállal be olyat, ami nem teljesíthető, erről az univerzális törvények gondoskodnak, hál istennek, nem nekünk kell. Hogy bukottak, vagy nem, nem érdekes. Bárki számára, aki az anyagba manifesztálódott, csak egy út van kifelé: a szereteté. A bukott angyaloknak kissé nehezebb talán, mint azoknak, akik eleve felfelé tartanak éppen a leszületések körforgásában, (nem kell éppen osztályt ismételniük), és nem tudhatjuk, melyik élet, mire van predesztinálva, mi a legfőbb program (tapasztalás) ami által tanulnia kell. Talán épp valami "rossz" dolog.

De szerencsére nekünk csak a sajátunkkal kell foglalkozni.

Tehát, tedd, amit "jónak" érzel. :)

Namaszte

Szerintem a te lelked nagyon jól érzékeli a helyzetet és ezért
2012. február 29. szerda, 8:46 | pohar   Előzmény

Szerintem a te lelked nagyon jól érzékeli a helyzetet és ezért kérdeztél rá konkrétan mi a teendő.
Mit ne tégy: Ne kezdj el te is a tudatalattidban, meg a tudatodban kutatni, meg ne küzdj olyanért ami csak eltérít, mint a tudatosság.
A bibliában egyértelműen meg van határozva, hogy ki az ember: Bukott angyal, és a jövője is meg van határozva: olyanokká váltok majd, mint az angyalok.
A mostani testünk romlandó, gyenge, halandó, a lelkünk áruló, csapodár, mert szintén gyenge.
A velük való foglalatoskodás, mint amilyen a meditáció, vagy a csakrák, vagy éppen a tudatosság nem más, csak ezeknek a halandó dolgoknak az erősítése.
Nem azt mondja a Biblia, hogy mi változtatunk önmagunkon, a legkevésbé sem, ez megint csak azt bizonyítja, hogy még mindig az isteni hatalom után sóvárgunk. Azt mondja, hogy új szívet és új lelket adok belétek...., a romlandót, romolhatatlanná változtatja, a gyengét megerősíti.....

Mit tehet hát az ember? Hinnie kell benne, hogy Isten az egyedüli szabadító és ha mégis akarna valamit tenni a szabadulásért a legtöbb amit tehet:

"Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta."

Tegyétek a szívetekre a kezeteket,és úgy válaszoljatok
2011. május 11. szerda, 21:28 | Éva.

Szerintetek a világban emelkedik az emberiség tudatszintje?

Nézzünk szét a világban mi folyik? Bár elfogadjuk,nem lázadunk ellene,de ez nem azt jelenti,hogy vakok is vagyunk és nem látjuk:)
Nem kell ezt itt sorolni,tudjuk jól.Ez nem a tudatszint emelkedése,hanem épp az ellenkezője.És ezen még az sem változtat,hogy rengeteg törekvés van ,ahol tényleg tapasztalható a
a tudatosság emelkedése,de ez az emberiség összességét tekintve sajnos elenyésző.

Ez a tudatszint változás mizéria a korszakváltás miatt tört ki, hogy akik ezt hirdetik és ennyire siettetik,azt hiszik ,hogy már a vízöntő korban vagyunk. Pedig nem vagyunk ott,mert aki ismeri a világkorszakok,világhónapok rendszerét,az láthatja,hogy az még vagy 200 év,mire elkezdődik
a vízöntő kor.
Egy lehető legrosszabb átmeneti korszakban vagyunk amikor a két korszak,-halak,vízöntő-megy
egyikből a másikba .
Az átmenet kb.a Francia forradalomtól kezdődött és tart jelenleg is,és kb.2230 körül kezdődik majd a vízöntő korszak.
Mindig a korszakváltások a legzavarosabb,legproblémásabb időszakok,és hát abban vagyunk a javából.

Szóval,ha nem kisebb csoportokat,törekvéseket nézünk,akkor szerintetek emelkedik az emberiség tudatszintje? Nem inkább a zavarodottság,erőszak és a káosz,ami emelkedik?
Engem ugyan nem zavar,de hát nem vagyok vak.
Mi erről a véleményetek?

HajduM képe
Csak az érdeklődés szintjén kérdezem... "két
2011. május 11. szerda, 21:40 | HajduM   Előzmény

Csak az érdeklődés szintjén kérdezem...

"két korszak,-halak,vízöntő-megy
egyikből a másikba ."

A halak, nem a vízöntő után van? Olvastam valahol, ezt a bődületes tévedést....
Nem a vízöntő kora jön, hanem valami egészen más...

Mert ha Jézus volt a halak korszak, akkor a vízöntő előtte volt...
Most pedig

Miki,ez a precesszió,ezért vannak a
2011. május 11. szerda, 22:15 | Éva.   Előzmény

Miki,ez a precesszió,ezért vannak a világkorszakok.viálághónapok.Ez nem úgy megy ,mint a horoszkópban/pont fordítva/,bár ez is csillagászati dolog. Szóval nézd meg mi a precesszió,és akkor tiszta a dolog.

Szerintem ugyanazt a cikket olvastuk:) Volt is szó róla az oldalon,bődületes volt,mert húzták le az asztrológusokat ,mi szerint milyen hülyék,hogy még ezt sem tudják,közben ők nem tudják ,hogy a világhónapok, világkorszakok,pontosan a precesszió miatt van,így egyenlítik ki az elcsúszásokat.

Világhónapok=egyenként a jegyek pl.halak,vízöntő,bak,nyilas,
Világkorszakok=halak-vízöntő, bak-nyilas,
És itt visszafelé megy, ez egészen más tészta. Nem horoszkóp.
Én is korszaknak írtam ,ahogy általában hívják,de helytelen korszaknak nevezni a vízöntőt,mert az egy világhónap,és a halakkal együtt egy világkorszak...
Tehát ha pontos akarnék lenni,akkor azt kellett volna írnom,hogy egyik világhónap,megy át a
másikba, egy világkorszakon belül. így lenne helyes.

"A halak, nem a vízöntő után van? "
2012. február 21. kedd, 22:13 | Panka2011   Előzmény

"A halak, nem a vízöntő után van? Olvastam valahol, ezt a bődületes tévedést...."

Nem. A 2130(?)-éves korszakok pont forditva jönnek. Amikor Jézus élt, a kos-korszak ért véget, és léptek a halakba (akkor még bárányt, kost áldoztak, ha emlékszel), és most a vízöntő jön, utána a bak.

Michaelita képe
Kedves Évi!
2011. május 12. csütörtök, 15:02 | Michaelita   Előzmény

A szivemre tettem a kezem és úgy tűnik, hogy Neked van igazad... de soha ne feledjük el, hogy mindig van egy látszólagos igazság és egy mélyen megbújó valami, ami szintén igaz.
Persze hogy most tombol az erőszak, a rosszindulat, a korrupció, a hazugság,... s még sorolhatnánk hosszan.
De ez mit is bizonyít nekünk (nekünk, akik megtanulunk a dolgok mögé látni)?
Azt, hogy az ellenerők ezerrel bedobták magukat és tombolnak, hogy elnyomják/elnyomhassák a fényt.
Ilyen mindig is volt és mindig is lesz, ez tény.

S jusson eszünkbe, hogy mikor kapta Jézus a legnagyobb kísértéseket? A 40 nap alatt a pusztában, amikor leszállott rá a Szentlélek.

Mi, amikor elindultunk a spiri úton mikor szembesültünk legjobban a sötét oldalunkkal, az árnyékszemélyiségünkkel? Akkor, amikor elkezdtünk a fény felé nézni.

Szerintem pont a sok szörnyűség kell, hogy rányissa a szemünket arra, hogy mi is folyik a szemünk előtt és elgondolkodjunk arra, hogy hova és miért pont oda tartunk. Ha a gondolkodásunk nem tudja ezt megoldani, akkor pedig befelé kell figyelnünk és kérdezni, kérdezni és megjön bentről a válasz.

A legnehezebben megélt időszakaimban mindig az jött belülről, hogy ez teljesen helyénvaló, ahogyan megélem, de ez csak átmenet. Én hiszek annak a hangnak/érzésnek/sugallatnak, amelyik bentről segít engem.

Egyébként érdemes személyesen találkozni őszintén és igazán szeretetteljes spirituális közösségekkel (akár kisebbekkel, akár nagyobbakkal), s akkor valami újnak a meglátására is felnyílik a szemünk.
Én azt tapasztalom, hogy sok és egyre több ilyen kisebb-nagyobb szeretet közösség van már, hála Istennek.

Nekem erről ez a véleményem, de jó lenne látni/olvasni mások véleményét is:)

Egyetértek veled Marcsi. Igen nem véletlenül születik az ember
2011. május 12. csütörtök, 16:47 | Éva.   Előzmény

Egyetértek veled Marcsi. Igen nem véletlenül születik az ember egy bizonyos korba,és én pont azért nem ítélem el ezt a kort,mert éppen hogy megmutatja nekem,hogy milyen NE legyek.
Bizonyos értelemben véve ezért hálásnak is kéne lenni,mert ha amolyan ,,aranykorban'' lennénk, hát akkor ezekre a dolgokra hogyan jöhetnénk rá?

Én is értékelem azokat a spiri közösségeket akikről beszélsz,és ugyanúgy az egyéni törekvőket is,
hiszen magam is közéjük tartozom.
Ez azonban nem változtat azon a tényen hogy ki van többségben pillanatnyilag,és a kérdésem is erre irányult,az emberiség összességét tekintve kérdezem,hogy igaz e a tudatszínt emelkedése, sőt ugrása is.
Mert már jött olyan magyarázat is ,amikor megint elmaradt valami beígért katasztrófa,hogy ,,igen
hát erre most azért nem volt szükség,mert akkorát ugrott az emberiség tudat szintje,hogy most
már nincs szükség erre a hatalmas katasztrófára:DDD

Én éppen örülök ,hogy most születtem,és ilyen lehetőségeim vannak:)

Michaelita képe
szerintem ez csak majd utólag fog kiderülni:)
2011. május 12. csütörtök, 16:54 | Michaelita   Előzmény

Hogy ki van többségben az csak utólag fog úgyis kiderülni, úgy gondolnám...

Mert lehet, hogy lesznek páran, akik nagyot emelkednek, leszünk páran akik emelkedgetünk, vagy éppen csak stagnálunk és leszünk páran, akik lemaradunk, s a többiek húznak magukkal.
Én csak abban szeretnék bízni, hogy fennakadunk a rostán és nem hullunk ki belőle, mint afféle könnyű magvak:)... persze ez is csak utólag fog kiderülni, addig reménykedem (mert mint mondják a remény hal meg legutoljára:)

szeges képe
Én csak abban szeretnék bízni, hogy
2011. május 12. csütörtök, 23:36 | szeges   Előzmény

Akkor bízz benne!
Mi ez a bizonytalanság, Michaelita? Csak nincs valami baj? :))

Feliratkozás Hírlevélre