Újraértékelés- Téged olvas a könyv | Önmegvalósítás.hu

Újraértékelés- Téged olvas a könyv

Hozzászólások

30 hozzászólás
HajduM képe
Te hogy értelmezed, azt, hogy téged olvas a könyv? Én szoktam
2010. május 11. kedd, 7:12 | HajduM

Te hogy értelmezed, azt, hogy téged olvas a könyv?

Én szoktam egyébként saját írásaimat naponta többször visszaolvasni, de még hetek múlva is. Sőt van olyan, hogy nem válaszolok egy-egy hozzászólásra, mert emésztgetem, és tudom, hogy ha azonnal válaszolok, teljesen más jön ki belőle, mintha várok egy-két napot. Az azonnali válaszok általában éretlenek, nem terjednek ki minden részletre. Ezekből lesznek a magyarázkodós témák :))

Hetekkel visszaolvasva, pedig látom, hogy mennyire másképpen válaszolnék most, sőt vannak évekkel ezelőtti írásaim elrakva, néha azokat is megnézem, azokon pedig szépen lemérhető a metamorfózis, aminek folyamatosan alanya vagyok :))

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

Kirsikka képe
skatulya vagy szabadság
2010. május 11. kedd, 9:58 | Kirsikka   Előzmény

Azt veszed észre ami benned van. Ami épp foglalkoztat. Pl a kedvenc könyvemtől mindig az az érzésem, hogy milyen jó élni, odaadtam egy barátnőmnek, aki nyomasztónak találta. Ugyanazokat a sorokat olvasva.

De a blog lényege nem csak ennyi, hanem ahogy itt reagálunk egymás dolgaira, ahogy kialakulnak kapcsolatok, vélemények itt is meg az életben is, aztán -főleg ha rendesen dolgozol magadon önismeretben- változik a helyzet, változol te is, a másik is, de vajon megtartod-e a másikat a skatulyában, vagy teret engedsz neki, és újraértelmezed minden egyes újabb kapcsolódáskor? (szép példa volt erre, mikor vki más néven kezdett el kommentelni, egész más reakciókat kapott, mintha az eredeti nickjével tette volna ugyanezt! Persze lebukott -nemtudom amúgyis lebuktatta volna-e magát (???) :) de tanulságos volt)

Nálam a pálmaleveles rengeteg magyarázkodás hozta felszínre ezt a témát, onnan jutott eszembe ez a régi bölcsesség, hogy "téged olvas a könyv". Én is visszaolvasom a naplómat, ez a dolog ugyanúgy kifelé is jelen van, mint befelé, csak észre kell venni. :)

veszek egy bólogatós kutyust, és ide ültetem a monitor
2010. május 13. csütörtök, 9:26 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

veszek egy bólogatós kutyust, és ide ültetem a monitor elé.

Már elfáradt a nyakam, :D

HajduM képe
Nehéz a skatulyáktól megszabadulni. Kérdés, hogy az akinek
2010. május 13. csütörtök, 10:41 | HajduM   Előzmény

Nehéz a skatulyáktól megszabadulni. Kérdés, hogy az akinek valamilyen a jelleme mondjuk, és kiveszem a skatulyából, attól meg fog e változni az a jellem, amiért oda került.

Ahogy mondod is. Nem változott az illető, elárulta magát a stílusával. Nem lehet, hogy az ember teszi magát egy skatulyába, a környezete pedig ezt pusztán tudomásul veszi?

És ha valóban változik, az majd észrevehető lesz rajta. Saját maga mászik ki a skatulyából, és amit az ember tehet, hogy nem tuszkolja vissza, hanem kíváncsian várja a bábból kikelő pillangót :))

Ha az embernek nem tetsző könyvek, mind arról tanúskodnának, hogy milyen hibák és rendbetenni való dolgok vannak legbelül, akkor a reménytelenségtől, mindenki depresszióba esne és különféle önhalálnemeken gondolkodna.

Szerintem itt is alkalmazni kell a mértékletesség elvét. Nem kell mindenből mumust csinálni.
Van olyan, hogy egy könyvnek a hangulata nem tetszik. Ennyi. Nem kell ezt túl bonyolítani. Van olyan ami már ránézésre sem tetszik. Hol van az előírva, hogy egy embernek mindennel szimpatizálni kell, és, hogy nincsenek olyan dolgok a világba ami majd nem fog tetszeni. Nem azért mert valami baj van a lelkével vagy egójával, hanem egyszerűen azért, mert nem egy hullámhosszon van azzal a dologgal.

Miért csináltok mindenből mumust?

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

Kirsikka képe
nemegészen
2010. május 13. csütörtök, 13:06 | Kirsikka   Előzmény

Nem attól változik meg hogy te kiveszed egy skatulyából, hanem ha változik, észreveszed rajta, és nem hagyod a régi skatulyában :)

A mumus részét meg egyáltalán nem értem... ahogy a többesszámot sem. Szépségesen félreértettél, kifacsartad az egészet, de nembaj, pont ez a téma lényege :)

HajduM képe
Én is azt írtam, ha elolvasod még egyszer, hogy maga kimászik a
2010. május 13. csütörtök, 13:19 | HajduM   Előzmény

Én is azt írtam, ha elolvasod még egyszer, hogy maga kimászik a skatulyából, a szemlélő meg csak figyeli, hogy miként kel ki a bábból a pillangó :)) Pontosan azt írtam, amit te :))))
Ne skatulyázz be engem. Olvasd el figyelmesen :)))

A mumust arra értem, hogy van ezen a fórumon, egy tendencia, ami abban nyilvánul meg, hogy mindenki állandóan a saját hibáit keresi, és aki nem így tesz arra egyszerűen rásütik az egoista bélyeget.

Te is azt írtad, hogy a könyvekben az nem tetszik, ami benned belül van. Ez mumus csinálás komolyabban az életed démonizálása, amire azt mondom, hogy miért ne lehetne, hogy valami nekem nem tetszik. Tehát a mumus csinálás is egyfajta félelem generálás, hogy jajj már megint találtam magamban valami hibát, és a végén oda jut az ember, hogy semmit nem mer megnézni elolvasni, meghallgatni, mert ha valami nem tetszik neki, akkor az az ő tükörképe, és egyből betegesen vizsgálja magát, hogy vajon hol rejtezik az a fene nagy hiba, ami miatt végül is még nem világosodott meg :))) Ez átesés a lónak az ő túloldalára. Ezt nevezi a szakirodalom vallásos fanatizmusnak, vagyis szektásodásnak.

Holott ezzel szemben az ezotéria is de akár a kereszténység is, az egyensúlyra tanít, tehát a test, a matéria és a szellem közötti egyensúlyra. Nem szabad a testet, a matériát démonizálni, mert végül rettegni fog az ember saját magától, és ahelyett, hogy önelfogadásba torkollna a dolog, öngyűlöletbe vált át.

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

szektásodás
2010. május 13. csütörtök, 14:10 | csaesz   Előzmény

Mivel én is érintve érzem magam - hiszen én is azon vagyok, hogy a környezetemből kiszűrjem ami nem tetszik, és annak magamban megkeressem az okát- megnéztem a szekta fogalmát a wikipédián. Ezt találtam többek között: A szekta egy nagyobb vallási, kulturális, politikai, vagy szociális szempontból jól megkülönböztethető csoporttól elkülönülő, azzal szemben álló kisebb csoport.

Ha ezt a megfogalmazást nézzük, én bevállalom a szektásodást.

Abban szeretnélek csak kijavítani, hogy aki nem vállalja fel azt, hogy a nemszeretem érzés okát is önmagában keresse, arra nem az egoista bélyeget sütjük rá mi szektatagok, hanem a tudatlanságét. :DD

Viccet félretéve: totál igazad van abban, hogy ezt nem lehet rettegve, bűntudattal csinálni. Én sem a bűntudatomat szeretném ezzel növelni, és ezért van egy fontos második lépése is ennek az életszemléletnek: miután megtaláltam magamban azt az okot, ami miatt nem tetszik valami a külvilágban, akkor ezt befogadom, elfogadom magamban! Így nemhogy növekszik a bűntudat érzésem, inkább egy csomó bűntudatot -ami tudat alatt ott lapult a tetteim, érzéseim alatt- feloldok, elengedek azzal, hogy tudatosítom és elfogadom az eddig rossznak, helytelennek minősített személyiség részeimet is.

u.erika képe
Csatlakozni szeretnék a szektához! :)))
2010. május 13. csütörtök, 14:16 | u.erika   Előzmény

Csatlakozni szeretnék a szektához!
:)))

HajduM képe
Így bősz nagy tudatlanságom közepette, esetleg
2010. május 13. csütörtök, 15:27 | HajduM   Előzmény

Így bősz nagy tudatlanságom közepette, esetleg felvilágosíthatnál arról akkorhát, hogy mi az az ok, amiért az embernek semmivel szemben nem lehet ellenszenve? Miért kell mindent szeretni?

És még azt is elárulhatnád nekem, hogy... Nem is tudom, hogy mit. De. milyen gyakran villan a szemed elé ilyen keresni való dolog?

Mondjuk én kezdő vagyok a témában, úgyhogy folyamatosan :))) Nem csoda, hogy lehetetlen feladatnak látom. Másra nem is lenne időm, csak a nem szeretem okokat kutatni magamban.

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

a válaszom HM
2010. május 14. péntek, 11:33 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

a teljességet szeretnénk megközelíteni, magunkban feltárni.

Illetve: én nem akarok minden pillanatban a régmúlt sebein keresztül félni, fájdalmat érezni. A lelkem keresi az Egységet Istennel. Nem nézem az Egóm sem mumusnak, sem külön álló valaminek. Itt valamit félre lett értve. Hívhatnánk ezt az utat másnak is, hiszen túlmutat azon, amire utal nálam: önmegvalósítás, mikor nem csak saját rétegeimet tárom fel, akár negatív, akár pozitív tartományaiban, hanem túllépem saját korlátaimat. Fájdalom-függő, vagy szekta, vagy dogmatikusak lennénk? Én nem így látom. Annyit azért tudok, itt sokan, önmagunkon akarunk dolgozni. Mikor fáj, vagy sért egy-egy beírás? Mikor saját énképünkről kialakított képünket megcáfolják. Mikor önmagunk előtt lefeszítik az álarcot! Vannak, akik kedvesen próbálgatják, vannak, akik csak kimondják. Minden attól függ, benned mi működik. Miért látod ezt a folyamatot így? Ha van valami, ami önmagadon zavar, belátod, utána elég kényelmetlen a már berögzült szerepet letenni.

Mazochizmus ilyen erővel az is, mikor a gyerek járni tanul. Ezerszer seggre esik, beüti magát, de tovább megy, fejlődik. Mi is fejlődünk, ki ilyen, ki olyan tempóban.   Csak az fáj, ha az arcunkba vágják, ha valami nem stimmel, de ha van kellő önvizsgálat kéznél, megnézed, mi van, ha igaza van? És ha igen, változtatsz rajta.Életem során sok naplót teleírtam. Hál'Istennek a gondolataimmal, és a történésekkel egyben, így elég sok minden kivilágosodott nálam. Eszmék, elvek dőltek, épültek az életem során váltakozva. Váltakoztak helyszínek, szereplők, de ami/aki maradt, az én vagyok. Istenhitem mindig is volt, bár ateista családból származom. Sok dologra kicsiként emlékeztem, megéreztem. Ez volt a fura a családomnak. Honnan tudok előre megmondani eseményeket. Sorolhatnám még. Életem során belemerültem először a bulikba, a szórakozásba, elfordultam mindentől, amit addig éreztem, mert NEM VOLT NORMÁLIS a gyerek. Elnyomtam magamban minent, belemerültem az élet anyagi világába. Mindig úgy hozta viszont az életutam, hogy ilyen emberekkel találkoztam. Valahogy mindig a vallás, a hit, a meglátások kerültek előtérbe. Mégis harcoltam, hadakoztam, sérelmeztem, kiakadtam. Sírtam, rohantam fejjel a falnak. Aztán jöttek az élet "pofonjai". Küzdöttem, feszültem, körmöm szakattáig. Míg földre nem estem, és vinnyogtam, Istenem, miért bántasz Te engem! Mindenki hibás volt, csak én nem! Mindenki bántott, de én bezzeg ártatlan voltam. Egy áldozat. Jött a Reiki, a Buddhizmus. Gyakorlatok, beavatások, csak ami elmaradt, önmagam feltárása. Szintén teltek az évek. Most már viszont nem az anyagban éltem, hanem egy "spirituális világban". Ahol szajkóztam, SZERETET, Béke szentség az élet. Nincs jogom dühösnek lenni, kitőrni. Elnyomtam magamban mindent, önmagam előtt is. Mégsem alakult jól az életem. Újabb nehézségek, újabb küzdések, újabb: Jaj Istenem, miért pont én? Mit akarsz tőlem? Mit vétettem? Újabb földre esés, aztán jött a büszkeség, csak azért is felállok, utána járok, mert ha minden egy, és hitem szerint Isten nem valami büntető intézmény, hát akkor ki műveli ezt velem? Na ki? Önmagam. Az Egóm. Az énképem. Addig pörgetett, míg észre nem vettem. Elválaszt. Szeret ő,  csak legyen meg az ő akarata, ne Istené. Ő kedves, amíg mindenki a kedvében jár, ő jó, amíg, neki úgy tetszik. Ismerős az érzés (??): de hülye itt mindenki, csak én vagyok normális! Valóban? Na, akik itt "mazóznak" valami ilyesmi miatt kerültek ide. Felismerték, változtattniuk kell. Ki volt a hibás az életem alakulásáért? Azt írtam , én magam. Mi maradt állandó? Én. Hogyan működöm? Mi a motivációm? Hogyan áll össze a kép: személyiségem? Mit akarok? Mik azok a feladatok, amiket el kell végeznem, meg kell értenem/tanulnom lelki szinten? Mire vágyom? Mik a félelmeim? Milyen berögzült szerepem, gondolatom, elvem gátol engem, hogy szebb/jobb/élhetőbb életem legyen? 

Mindvégig azok a fájdalmak, félelmek, vágyak, tévedések szemüvegén láttam a világot, a sorsom, Istenem, az embereket. Semmi sem változott, holott voltak felismerések. Mi ezért vagyunk itt. Takarítani. Átírni. Elsősorban önmagunkon, aztán másokon is, mivel feltételezük, más is azért van itt. De vannak, akik harcolni jönnek. Írtad, szeretnél Te egy megvilágosulttal vitatkozni (lehet, nem pontosan idézlek). Jót nevettem. Kérhetek egy popcornt, és egy jegyet? Sok mindenben inkább az elmével közelítesz. Nem baj, kezdetben. Csak eljön az idő, mikor ezt túl kell lépned. Kezded már Te is kapizsgálni, vagy csak a másik fórum hevét akartad ide is elhozni, mikor Istenről írtál blogot? Vannak dolgok, amik már túlmutatnak az elmén. Ott a választ nem leled meg. Nem csak Isten. Hanem mondjuk, a szeretet. Korlátokat állítunk: ezt elhiszem, ezt meg nem. Ezt szeretem, ezt meg nem. Mi nem teszünk mást, csak felkutatjuk a korlátainkat, és bővítünk rajta, tágabb kereteket engedve önmagunknak. Előbb-utóbb minden keret ledől. Felismerjük az Egységet. Éljük az Egységet. Élni is szeretnénk, nem csak tudni. Okosnak lenni. Mert ugye egészen addig, csak azok vagyunk még. Mik ezek a korlátok? Például nálam: nem fogadtak el Anyuáék, lenyomtam önmagam. Bezártam önmagam. Hiszen, ha Anyuék nem fogadnak el, akkor majd pont mások? Fáj valami, csalódsz, zárulsz. A vége a "halott" szív. Jó esetben megmarad az értelmi IQ. Ami kezdetben segít meglátni az összefüggéseket, de a végén már nem segítőleg hat, hanem csak visszafog minket. Mivel az út a teljes élethez, nem csak a belátás, értelmi munka, hanem szívügy is. Így lesz együttérzés, szeretet bennünk önmagunk és mások iránt. Így leszünk teljesek, tényleg Egyek. Elmével csak ezt fogod érteni az egységből: naná, hogy egyek vagyunk, ugyanaz az anyagból áll az én testem, mint az övé. Elme szintjén pedig ez lesz: a másik a hülye, nem én. Jó, jó, hogy egyek vagyunk, de mit tegyek, ha ilyen okos vagyok, ő meg ennyire nem. Lelki szinten: szeretlek, ha magamat látom benned, vagy olyat, akire emlékeztetsz. Fogalmam nincs ki is vagy valójában, nem is érdekel. Főleg az nem, mit akarsz, csak szeress engem, tegyél boldoggá!! Hol van itt az igazi egység?

Ahogy itt olvasgatlak, te még ezt éled: gondolkodom, tehát vagyok. 

Csak kimarad az érzelem (lélek), és a test. Pedig írtál te is a nagy 3-ról.

Miért kell mindent szeretni? Nagyon jó kérdés.Semmi sem KELL. Csak az a vége. Abban egyet értünk, hogy minden Egy. Akkor? Példa: viszonyítás kérdése, mi a jó, rossz, szerencsés, vagy nem.

Tanmese:"a faluban a vén embernek eltűnt a lova, szalad a szomszéd szánakozva- Jaj, micsoda szerencsétlenség! -

mire az öreg: hm, szerencse, szerencsétlenség, majd meglátjuk.

Elmegy az ember a fiával megkeresni, megtalálják, szomszéd kiált,-jaj, micsoda, szerencse! 

- szerencse, szerencsétlenség, majd meglátjuk.

Ám a lovat patkoltattni kell, a ló megugrik, rálép egyenesen a vénember fiának lábára- szomszéd megint:- jaj, micsoda szerencsétlenség!

-szerencse, szerencsétlenség, majd meglátjuk.

Másnap jönnek a faluba. Kihírdetik, minden élő, egészséges fiatal fiút besoroznak, viszik a frontra őket, kitőrt a háború. A vénember fia otthon maradt."

Szerintem inkább az a fájdalmas mazo élet, ha továbbra sem változtatok félelmeimmel nem nézek szembe, a nem szeretem dolgoktól (emberektől) egyenesen elzárkózom. Előbb-utóbb mindenkiben meg lehet látni valamit, ami zavar.  Mert a zavar bennünk van. Hiába költözöl, menekülsz, életed eseményeit te teremted meg. Ugyanazok a hibás elvek, ugyanoda vezetnek. Én nem akarom, hogy a múlt kötelékei rángassanak. Ha te szeretnéd ezt, tégy belátásod szerint, csak tartsd tiszteletben mások szabad akaratát. Előbb-utóbbmajd neked is jönnek olyan dolgok, amik földre nyomnak, leomlanak az elme falai egy-kettőre. Kétlehetőséged lesz: vagy felállsz, mindent magadban helyretéve, vagy felállsz, és új kört futsz. Egészen addig, mg meg nem tanulod a leckét. Ezt nem kerülheted ki. Nem szeretem dolgok is életedben a helyére kerülnek. Az út nem csak egy irányba vezet. Az nem teljes. Történnek jó, és rossz dolgok az életünkben. Olyan nincs, hogy csakis jó van. Ha a nem szeretem dolgok kerülnek terítékre, jön az elfogadás lecke: saját negatív oldalunknak. Nem szeretem, ha valaki harcol: melyik részem akar kitőrni? Sorolhatnám. Ha magamban rendbe teszem az agresszióm, akkor megélem, nem csak annak a negatív minőségét, hanem felismerem, tulajdonképpen nincs is minősége: az agresszió kell a létfentartáshoz. Az adja meg a minőségét, milyen szándékkal, mire használom.Na, ilyenek a nem szeretem dolgok. Ezért "kell" megszeretni, hogy előbb-utóbb ne legyünk remeték egy lakatlan szigeten.

Nem ismerlek Téged, most amiket írok, így is olvasd el.   De az oldalon figyelemmel kísérem az írásaidat. Ezért bennem is kialakult rólad egy kép. Cseppet sem tudom azt mondani, ez tényszerű.

Mindent az elme szintjén akarsz megérteni. Nincs ezzel baj, de mi van az érzelmi életeddel? Azt éled, ami valóban, őszintén benned van? Szerintem nem. Hatalmas fájdalmat érzek, a felszinenen nyugalom, de ami a mélyben van: sok-sok sérelem, fájdalom, félelem. Ezért, hogy ezeket elkerüld, elmenekülj előlük, az Okosabb vagyok (miért? nem tudod, hogy az vagy?)  játokot játszod, szellemi agressziót élsz meg. Le kell nyomnod a többieket, csak neked ne fájjon. Csak egyet felejtesz el: ezek a dolgok benned vannak, senki mást nem okolhatsz értük, senkin sincs jogod kiélni. Életed alakulásáért magad vagy felelős. Minden, amit akartál, teljesült. Még a rossz dolgok is. Bár vannak, amik csak megtörténnek, mert meg kell tapasztalnunk őket. Ennyi. 

Amire a figyelmed irányul, az energiát kap. Ezáltal megtestesül. Így alakul az élet. Félsz megélni az érzéseidet, nincs benned meg a harmónia, egyre menekülsz, az élet meg úgy reagál, hogy a dolgok rosszak, félelmetesek, ezért sorra ilyen esetek történnek veled. A lelked egyre jobban bezárul. Figyelj a szivedre. Ha figyelsz, melegedni fog. Akkor kezded érezni, ott igenis van szeretet. Aztán figyeld meg mikor egy szeretett személlyel beszélsz. Ha úgy viselkedik, hogy neked tetszik, kinyílik, ha nem zárul. Aztán figyeld, ahogy vitába szállsz. Logikával a szeretetet nem fogod megtapasztalni. Érezni kell. De minden egyes fájdalmaddal, félelmeddel, csak zárod be magad. Ki akarod zárni a fájdalmat, de zárt ajtón a szeretet sem tud bemenni. Hogyan tudsz befogadni? A lelked befogadó részével mi van? Nincs harmónia, csak elfolytás.

Agressziód szellemi oka lehet még: hol nem tudod megélni férfi énedet? Hol nem tudsz kiáradni, teremteni? 

Volt idő (mai is sokszor), mikor csak az elmémmel voltam jelen. Krikitussá váltam, önteltté, lenéztem a többieket. Csak egyet felejtettem el: marhára rossz, ha nem tudok szeretni, érezni.

Mikor földre kerültem, akkor jöttem rá. Isten ott volt mindig mellettem, csak én nem hagytam, hogy segítsen. Túl nagy volt az ÉN akarom, én megoldom bennem. Nem tudott mást tenni, csak várni, mikor az elborult elmém végre kitisztul, hogy meglássam azokat a dolgokat, amit bajaim megoldására nyújtott felém. Csak el kellett vennem. Hálás vagyok érte. Aztán jön az újabb kör: megint "elfelejtem, Isten majd segít, ha itt az idő, megint akarok. Harcolok, megint elesek. 

Te miért harcolsz? Miért jó neked a szellemi harc? Ebből érzed : élsz, sőt, jó kedved lesz, erőt, energiát kapsz belőle. Nem is érdekel a másik, akitől elvettél, hogy az meg kiterült. Csak az élet társas játék. Együtt vagyunk, Egyek vagyunk. Akkor melyik feled akarod kiteríteni?? Kettős dolog ez. Jó lenne, ha szeretnének, de úgy, hogy azért tudják, én szebb, jobb,okosabb, különb vagyok? Valóban ez lenne az egység, a szeretet? Nem hiszem. Mitől nem tudsz megnyugodni? Mi az, ami hajt szüntelen? Mitől menekülsz ennyire? Tulajdonképpen minden negatív minőséget azért kell megoldanunk, mert ahogy mást is kikészít, úgy minket is felemészt. Ilyen a harag. Figyeld meg, ha valakire haragszol. Testi szinten is jelentkeznek a tünetek: szorul a gyomor, a torok.  Remeg a láb, ütne a kéz. Aztán kezdetben jönnek a "balszerencsék", majd a csapások.  Mikor még nem vettem észre, mennyire zárt vagyok, még a szemetet is éjjel vittem le, most, ha észlelem, nyitok. Aztán rájövök:- jé, a másik is tele van félelelmmel, feldolgozatlan sérelmekkel. Még segíthetünk is egymásnak, nem beszélve arról, milyen jó éjszakánként együtt nevetni, kikapcsolódni!Bár érdekes, hogy csak a negatív dolgokat látod meg az önvizslatásban. Mitől félsz? Mit fogsz meglátni magadban?Nyugi, mindenkinek vannak "defektjei".

De minden tettünk előtt van egy pillanat: döntünk, ütünk, futunk, befogadunk, elválunk. Most felveszem a kardot, vagy nem.

Szavainkat így válogatjuk meg: milyen játszmákkat élünk (elnyomó, szegény én, stb), milyen az énképünk: ne hogy megsértsem, minek mondjam, úgyis hülye, jó vagyok, vagy erősebb. Milyen a hangulatom/érzelmi világom? Mik a tapasztalataim? Mik az elvárásaim? Mik a félelmeim?  Milyen ítéletek élnek bennem a másik felé? Mi a szándékom? Sorolhatnám még.

Te ezt kérdezd meg magadtól: mit akarok magamban elnyomni? Miért félek másoktól, miért akarom őket uralni? Ki uralkodott rajtam, aki ilyen sebet ejtett rajtam? Miért így töltődök fel? 

Mikor nekünk mondanak valamit ugyanígy hallgatjuk. Nem látjuk a  másik belvilágát, csak a miénken át tekintünk rá. Szerencsés esetben rájövünk, azért vagyunk ingerültek, mert pl.: fáradtak vagyunk, nem a másik tehet róla, így nem öntjük a nyakába. Megsérteni is csak úgy lehet minket, ha a még bennünk lévő helyre nem tett dologra tapintanak. Nem látjuk az eredendő szándékot, csak feltételezünk valamit.

Na ezekhez kell a tükör. Tudod, másban az erdő helyett. Ez tulajdonképpen egy eszköz, önmagunkba, befelé. Ha itt az oldalon azt várod, hogy senki nem fog a hibáidra rávilágítani, akkor az nekem úgy hat, mintha kopasz seggel szeretnél csalánba ülni, és azt várod, meg ne csípjen. Ami itt fájhat, az csak egy önhazugság. Amiért akár hálás is lehetsz egyszer. Ha megérted, elfogadod, megoldod. Könnyebb lesz a lelked egy tehertől. Kioldódik egy fájdalom, félelem forrás. 

 Mitől félsz, hogy elveszíted? Miért aggódsz, szorongsz állandóan? Ha elméd tovább kételkedik, hajt, csináld az ellenkezőjét. Fáraszd le a tested. Túl sok a szellemi tér, ezt csak így tudod harmóniába hozni. Valamint, éld meg az érzelmeidet, őszintén. Ne a világra borítsd a fájdalmad. Engedd el, amit idáig görcsösen hittél. És megszületik valami új. Nem biztos, hogy tetszeni fog, amit megtapasztalsz. De te sem vagy mindenható, mindentudó. Enged el a tudatod gátjait.

Bár nem tudom, mennyire tartasz már itt. Az elme (EGÓ) szintjére kellene felmenni a szívig. 

Végezetül, összefoglalom, miért is írtam: le akarok szokni a dohányzásról. Rájöttem, nem őszinte a kommunikációm, elfüstölöm magam elől a dolgokat, inkább nem szólok, vagy túlságosan finomkodom, csak meg ne bántsak valakit. Miért? Félelemből: mert akkor sem nem szeret, sem nem fogad el. De ha nem mondom ki mi van bennem, honnan ismernek meg engem? Ráadásul aki vevő, az dolgozik magán, nem sértődik meg örökre meg. Nem mondom, hogy ezentúl kígyót békát kiabálok másokra, hanem azt, hogy igyekszem őszintén megfogalmazni, a másik tiszteletben tartása mellett a véleményem. Ha ez nem sikerült kellőképpen, akkor elnézést kérek bárkitől. Melózom rajta. Szóljatok.

Ami viszont csak téged illet: nem értem miért vagy itt, ha mi nem értünk meg? Ha Nem felelünk meg?  Miért akarsz provokálni minket? Mi a bajod igazán? Miért harcolsz? Ki bánt? Mi fáj? És legfőbbképpen, mit látsz bennünk, hogy ezt  ránk akarod zúdítani?

kígyó-béka :)
2010. május 14. péntek, 11:53 | csaesz   Előzmény

Anita, mindig nagyon szépen, szelíden, békésen írsz, és örülök, hogy elmondod a véleményed, nagyon építő jellegű! :) Elgondolkodtató, hogy félsz attól: kígyót-békát kiabálsz másra, meg nem tartasz tiszteletben másokat, és előre elnézést kérsz miatta... írásaid alapján pont Rád nem jellemző ez a stílus, de javaslom, hogy egyszer próbáld ki! :) Csak úgy játszásiból, csakis önmagad miatt, hogy bebizonyítsd magadnak: ez a szelíd békés stílus tényleg a sajátod, és nem elfojtás eredménye.

 

Csaesz, ne már, mindjárt ríívok... Komolyan: köszönöm.
2010. május 14. péntek, 12:10 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Csaesz, ne már, mindjárt ríívok...

Komolyan: köszönöm.

HajduM képe
Budhhanitának válasz!
2010. május 14. péntek, 14:53 | HajduM   Előzmény

Minden elismerésem. Kifejezetten szeretem az olyan embereket, akiknek van véleményük, és bátran kiállnak amellett. Ezért célpontjaim azok, akik egymondatos bölcsességekkel operálnak. Ők valóban zárkózottak és félnek gondolataikat kiadni, mert nyilvánvalóan nincsenek ők rendben sem lelkileg, sem mentálisan. Gyorsan rávilágítok az ilyenek hiányosságaira, a két kézzel általuk szórt egózás pedig felvidít valósággal :DD

Ez az írásod, rendkívüli nyitottságra vall, még ha java részt látszólag rólam is szól, de nyilvánvaló szerintem előtted is, hogy a saját belső világodat tártad elénk.

Az életemnek olyan mélységeiben akarsz vájkálni, amihez egyrészt semmi közöd nincsen, másrészt ahogyan írod is többször, nem ismersz, így tárgyi tudás hiányában sincs alapod rólam beszélni, mármint a személyemről.

A blog témáját egy szó erejéig sem említetted, de ezért én nem fogom azt sírbakolni, hogy de te személyeskedő voltál, és jaj szegény fejemnek (holott én ezzel lettem vádolva és még megfenyegetve kitiltással, vagy effélével).
Alapból sem vagyok egy önsajnáló típus, és a talán-látszat ellenére, egy előre tekintő céltudatos, és megoldás, tehát feladat centrikus ember vagyok.

A témakörök, amiket szerintem kissé csapongóan érintettél, elegendő kérdést vetnek fel, egy több kötetes könyv megírásához. Ettől eltekintek, mert nem vagyok író, csak szeretek írkálni :))

Mivel sok munkád fekszik ebben az írásban, és megtiszteltél az őszinteségeddel, nem fogom kihasználni az írásból kiabáló naivitást.

De azt tudnod kell, vagy szeretném, hogy tudd: Ha ezt az írást nem ezen a fórumon publikálod, hanem mondjuk az én fórumomon, akkor ízekre tépném, mint jegesmedve egy fókát.

De nem akarlak bántani, amúgy sem vagyok haragvó típus, és különben is arra tanítottak, hogy nőket nem illik bántani :))

Ezért csak szembesíteni szeretnélek azokkal a mondataiddal, amelyekre reagálnék, ha bántani akarnálak.

Ajánlom figyelmedbe ezt a mondatcsokrot, tőled!

régmúlt sebein keresztül félni, fájdalmat érezni.
Egységet Istennel.
Mikor saját énképünkről kialakított képünket megcáfolják. Mikor önmagunk előtt lefeszítik az álarcot!
Minden attól függ, benned mi működik.
Csak az fáj, ha az arcunkba vágják, ha valami nem stimmel,
mi van, ha igaza van?
Valahogy mindig a vallás, a hit, a meglátások kerültek előtérbe. Mégis harcoltam, hadakoztam, sérelmeztem, kiakadtam. Sírtam, de hülye itt mindenki, csak én vagyok normális! Valóban? Na, akik itt "mazóznak" valami ilyesmi miatt kerültek ide. Felismerték, változtattniuk kell
Írtad, szeretnél Te egy megvilágosulttal vitatkozni (lehet, nem pontosan idézlek). Jót nevettem. Kérhetek egy popcornt, és egy jegyet?
ezt elhiszem, ezt meg nem. Ezt szeretem, ezt meg nem.
Jó, jó, hogy egyek vagyunk, de mit tegyek, ha ilyen okos vagyok, ő meg ennyire nem. Lelki szinten: szeretlek, ha magamat látom benned, vagy olyat, akire emlékeztetsz. Fogalmam nincs ki is vagy valójában, nem is érdekel. Főleg az nem, mit akarsz, csak szeress engem, tegyél boldoggá!! Hol van itt az igazi egység?

Ahogy itt olvasgatlak, te még ezt éled: gondolkodom, tehát vagyok.

Csak kimarad az érzelem (lélek), és a test. Pedig írtál te is a nagy 3-ról.

nem szeretem dolgoktól (emberektől) egyenesen elzárkózom. Előbb-utóbb mindenkiben meg lehet látni valamit, ami zavar. Mert a zavar bennünk van.
Ugyanazok a hibás elvek, ugyanoda vezetnek. Én nem akarom, hogy a múlt kötelékei rángassanak.
tartsd tiszteletben mások szabad akaratát.
neked is jönnek olyan dolgok, amik földre nyomnak, leomlanak az elme falai egy-kettőre.
Ha a nem szeretem dolgok kerülnek terítékre, jön az elfogadás lecke
Nem szeretem, ha valaki harcol: melyik részem akar kitőrni? Sorolhatnám. Ha magamban rendbe teszem az agresszióm, akkor megélem, nem csak annak a negatív minőségét, hanem felismerem, tulajdonképpen nincs is minősége: az agresszió kell a létfentartáshoz
Ezért "kell" megszeretni.

Nem ismerlek Téged, most amiket írok, így is olvasd el. De az oldalon figyelemmel kísérem az írásaidat. Ezért bennem is kialakult rólad egy kép. Cseppet sem tudom azt mondani, ez tényszerű.

Mindent az elme szintjén akarsz megérteni
de mi van az érzelmi életeddel?
Hatalmas fájdalmat érzek, a felszinenen nyugalom, de ami a mélyben van: sok-sok sérelem, fájdalom, félelem.
ezek a dolgok benned vannak, senki mást nem okolhatsz értük, senkin sincs jogod kiélni.
Minden, amit akartál, teljesült
Félsz megélni az érzéseidet, nincs benned meg a harmónia,
Logikával a szeretetet nem fogod megtapasztalni.
lelked befogadó részével mi van? Nincs harmónia, csak elfolytás.

Agressziód szellemi oka lehet még: hol nem tudod megélni férfi énedet? Hol nem tudsz kiáradni, teremteni?

Volt idő (mai is sokszor), mikor csak az elmémmel voltam jelen. Krikitussá váltam, önteltté, lenéztem a többieket

Te miért harcolsz? Miért jó neked a szellemi harc? Ebből érzed : élsz, sőt, jó kedved lesz, erőt, energiát kapsz belőle. Nem is érdekel a másik, akitől elvettél, hogy az meg kiterült
Jó lenne, ha szeretnének, de úgy, hogy azért tudják, én szebb, jobb,okosabb, különb vagyok?
Mitől nem tudsz megnyugodni? Mi az, ami hajt szüntelen? Mitől menekülsz ennyire?
Testi szinten is jelentkeznek a tünetek: szorul a gyomor, a torok. Remeg a láb, ütne a kéz
Mikor még nem vettem észre, mennyire zárt vagyok, még a szemetet is éjjel vittem le, Te ezt kérdezd meg magadtól: mit akarok magamban elnyomni? Miért félek másoktól, miért akarom őket uralni? Ki uralkodott rajtam, aki ilyen sebet ejtett rajtam?
Mikor nekünk mondanak valamit ugyanígy hallgatjuk. Nem látjuk a másik belvilágát, csak a miénken át tekintünk rá.
Megsérteni is csak úgy lehet minket, ha a még bennünk lévő helyre nem tett dologra tapintanak. Nem látjuk az eredendő szándékot, csak feltételezünk valamit.

Ne a világra borítsd a fájdalmad. Engedd el, amit idáig görcsösen hittél.

Végezetül, összefoglalom, miért is írtam: le akarok szokni a dohányzásról. Rájöttem, nem őszinte a kommunikációm, elfüstölöm magam elől a dolgokat, inkább nem szólok, vagy túlságosan finomkodom, csak meg ne bántsak valakit. Miért? Félelemből: mert akkor sem nem szeret, sem nem fogad el. De ha nem mondom ki mi van bennem, honnan ismernek meg engem? Ráadásul aki vevő, az dolgozik magán, nem sértődik meg örökre meg.
hogy igyekszem őszintén megfogalmazni, a másik tiszteletben tartása mellett a véleményem.
nem értem miért vagy itt, ha mi nem értünk meg? Ha Nem felelünk meg? Miért akarsz provokálni minket? Mi a bajod igazán? Miért harcolsz? Ki bánt? Mi fáj? És legfőbbképpen, mit látsz bennünk, hogy ezt ránk akarod zúdítani?

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

Hajdu M: harcolj, szedj szét, ezt éled. Sokminent irsz, amit ugy
2010. május 14. péntek, 15:31 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Hajdu M: harcolj, szedj szét, ezt éled. Sokminent irsz, amit ugyan te nem akarsz, mégis leirod. Ha nem akarod, miért irod le?

Harcolj, ha tudsz. Ennek csak örülök, mivel nem hinném, hogy izekre tudnál szedni. Nem a testem, hanem a lelkem. Miért akarsz megfélelmliteni? Ha gondolod, holnap délelőtt itt leszek skypeon : palyi.anita. És akkor folytathatjuk. Igaz, nem a saját fórumod, nincsennek nézők sem, csak Te meg én. 

Szerintem beszéljük meg . Hátha a végén leteszed a kardod:) 

HajduM képe
Nyilvánvalóan a mondanivalódra vonatkoztatom amit írtam. Nem
2010. május 14. péntek, 16:10 | HajduM   Előzmény

Nyilvánvalóan a mondanivalódra vonatkoztatom amit írtam. Nem megfélemlíteni akarlak, te érzed annak csak (tükör) Mitől félsz?....

Na engem ez nem izgat annyira. Két lábbal állok a földön és nem repülök magasabbra, mint amekkorára ugrani tudok.

Csak jeleztem, hogy ennek a fórumnak a tiszteletére, önuralmat gyakorolok, ezért nem tekintem patológiai feladatnak az írásod boncolgatását.

Ami persze nem jelenti hogy soha nem fogom megtenni, ha visszaélsz az önuralmammal, és cinikusan válaszolsz.

A fórumvitáknak nem az a lényege, hogy abban győz valaki, hanem, hogy forrásnak indul az a közeg, amelyben kibomlik.
A hatásgyakorlás, nem győzteshírdetés okán folyik.
Ahogy a Tao fogalmaz: Az út célja az út.
Az a rengeteg minden ami ér közben minket, amit tanulunk, amit magunkévá tehetünk.
Ahogyan általunk ráébredhetnek emberek, hogy hol állnak azon a képzeletbeli létrán.
És, hogy ezt minél többen lássák, tehát a show, a műsor. És amikor vége, egy kicsit mindenki

megnyugszik, kifújja a gőzt, és átértékeli önmagát.

Megtisztelő az ajánlatod, a beszélgetést illetően, de nagy valószínűséggel annyira másféle emberek vagyunk, hogy nem tudnánk összehangolódni, egy beszélgetéshez.
Így jó ez egyenlőre.

Volt bennem egy várakozás egy ezoterikus közösséggel kapcsolatban. Eleinte be is jött ez, mert nyitottan közelítettem a közösség felé. Viszont ahogy telnek a hetek, inkább csak műezoterikusokat látok, akik mindaddig hordozzák az ezoterika ismertetőjegyeit magukon, amíg valami nem billenti ki őket a komfort zónájukból. Sajnos egyre inkább azt látom, hogy álarcosbálba vagyok, ahol mindenki osztja az ukászt a másiknak, miközben, maga nem lát ki mindazokból a problémákból, amiket a másikra testál.

Én tartom magam a jézusi tanításhoz, és nem nagyon szeretném, hogy mások turkáljanak szálkát keresvén, a szememben. Ha valaki ezt megteszi velem szemben, annak a szemét természetesen én is elkezdem turkálni.

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

Már megintcsak egyetértek,és mindeközben Anitát ugyanúgy szertem
2010. május 14. péntek, 15:51 | Éva.   Előzmény

Már megint csak egyetértek,és mindeközben Anitát ugyanúgy szeretem.
Hogy van ez?
Ti Értitek?
Mert én igen.

Ez megint csak lesiklott,Hajdúnak lett volna válasz!
2010. május 14. péntek, 15:54 | Éva.   Előzmény

Ez megint csak lesiklott,Hajdúnak lett volna válasz!
Nehéz így kommunikálni,ha össze vissza mennek a válaszok!

HajduM képe
Igen. Nagyon hasznos az oldal, de ez a fórumszerkezet,
2010. május 14. péntek, 16:11 | HajduM   Előzmény

Igen. Nagyon hasznos az oldal, de ez a fórumszerkezet, hááááttt.....

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

HM
2010. május 15. szombat, 5:11 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Az ajánlatom továbbra is fennáll.

Sőt, ha gondolod, tovább megyek, egy személyes találkozó is belefér. Kiélhetnéd az agressziód, legyen az szellemi, testi, vagy bármi. Csak ez a közeg nem alkalmas rá.

Szerettem volna, hogy megéld, megfigyeld, rájöjj, nem a világ, Isten a hibás, és még csak nem is te. De ragaszkodsz inkább még ehez, semmi baj, majd eljön az ideje.

Lehet, sőt biztos vagyok benne, lexikális tudásod rendkivüli, de mire mész vele. Továbbra is figyellek, hátha szembe tudsz nézni végre saját magaddal. Ha úgy érzed, keress akkor meg.Egyébként meg teljesen mindegy, hogy szellemi szinten éled-e meg az ölést, vagy meg is teszed testi szinten. Pusztító düh, mindenhol árt. Legfőbbképpen magadban.

várom azt a blogot
2010. május 13. csütörtök, 14:40 | Látogató   Előzmény

Én meg várom azt a blogot amit tegnap ígértél a teremtésről.
Noa

HajduM képe
Egy jó kis teremtéstörténet-kritika? Neki kéne állnom, ha még
2010. május 13. csütörtök, 15:01 | HajduM   Előzmény

Egy jó kis teremtéstörténet-kritika?

Neki kéne állnom, ha még ma publikálni is akarom :))
Na de Frank Sinatra-t hallgatok. Sehogy se passzol a kettő :DD
Na majd keresek valami depressziósabb zenét :))

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

A rajongód lettem..../H.M./
2010. május 13. csütörtök, 20:54 | Éva.   Előzmény

Több blogban is olvasom,követem a hozzászólásaidat.
Azon vettem észre magam,hogy a rajongód lettem...
/Bár egyet s mást másképp értékelünk,de ez semmit sem változtat a lényegen./

HajduM képe
És jó ez így neked? :DDD
2010. május 13. csütörtök, 21:18 | HajduM   Előzmény

És jó ez így neked? :DDD

Még úgy se volt sose rajongóm :)) Nem is tudok erre semmi értelmeset mondani :DD Jól esik, kifejezetten jól érzem magam ettől, és itt nevetgélek magamban :)) úgyhogy nekem szereztél egy kellemes estét ezzel :))

Így egyből a kiváltó okodra lennék kíváncsi.

Töltöttem le döbbenetesen jó zenét. Tibeti harangtál hangok összemixelve kellemes Chill out zenével. Majd elmeditálgatok ezen a rajongás dolgon zene hallgatás közben :)

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

Jó!
2010. május 13. csütörtök, 22:21 | Éva.   Előzmény

>Jól esik, kifejezetten jól érzem magam ettől,<
>Így egyből a kiváltó okodra lennék kíváncsi.<

Leírtad,kell ennél több kiváltó ok?

Tisztelem a gondolkodásodat,és kifejeztem az elismerésemet.
És ,hogy ezzel szereztem egy kellemes estét neked,annak meg még jobban örülök.

Odaát válaszoltam neked a Feltámadás témára...

További szép estét !

jaguar képe
"kifejezetten jól érzem magam ettől"
2010. május 14. péntek, 5:44 | jaguar   Előzmény

"Még úgy se volt sose rajongóm :)) Nem is tudok erre semmi értelmeset mondani :DD Jól esik, kifejezetten jól érzem magam ettől, és itt nevetgélek magamban :)) úgyhogy nekem szereztél egy kellemes estét ezzel :))"
Na ez az egó.
Legközelebb próbáld ki a másik végletet is, hogy mondjuk egy vitában hagyod magad alulmaradni, vagy megszégyenülve, megalázva (akármilyen apró mértékben) maradni bármilyen élethelyzetben, anélkül hogy reagálnál rá reflexből. Na az is az egó.

Jagu,ne hülyéskedj !
2010. május 14. péntek, 12:12 | Éva.   Előzmény

A HAJDÚ megjárta már a poklot.
Nem hiszem ,hogy ilyen dolgok megérintenék Őt,amiről Te itt példálódzol.

Ha már könyv, meg iromány :)
2010. május 13. csütörtök, 14:18 | Szabó_Péter

Gyufaárus kislány

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó
napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a
sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb.

Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát
vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -,
s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a
lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta,
majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a
szegény kislány.

Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a
kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa
zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap
hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát se vettek tőle, és alamizsnát
se adott neki senki: Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább;
szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen
göndörödő, hosszú szőke hajára, de nem is gondolt vele.

Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az
utcára, hiszen ünnep volt, szilvesztereste. A szegény kis teremtésnek
folyton csak ez járt az eszében.
Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta
csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de
hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja
biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban
farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be
szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket.

Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak
egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz, s
meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné a kezét! Végre rászánta magát, s
meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja!
Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta
fölébe a kezét. Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy
érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne - olyan jó volt
nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is
kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a
gyufaláng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy
gyufacsonkkal a kezében.

Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi
világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta
üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővel
letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelán edények csillogtak rajta,
s a közepén aszalt szilvával meg almával töltött sült liba illatozott. S ami
a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s
késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé. De jaj, megint
ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal.

Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még
szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő
szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz
meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak
kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor
megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba
emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle.
Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a
sötét égen.

- Valaki meghalt! - mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az
egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta
"Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az isten színe elé."

Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság
támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és
szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára.

- Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. - Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom,
hogy itt hagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha meg a sült
liba, meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó!

És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves
nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött
volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a
kislányt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg,
éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség.
A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben:
kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal
teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek új esztendő reggelén, körülötte
egy halom gyufás skatulya és sok-sok elégett gyufaszál.

- Melegedni akart szegényke! - mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi
gyönyörűséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja
karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.

Kirsikka képe
skatulyákból szállongó pillangók
2010. május 13. csütörtök, 18:37 | Kirsikka

...hol írtam, hogy nem tetszik amit a könyvekben olvasok? Az említett könyv, amit a barátnőm teljesen másképp élt meg, egy szépirodalmi mű, nem ezoterikus agytágító... Ha megnézel újra egy-egy filmet, pl azt gondolod: "mit ettem én ezen akkoriban?" vagy "hogyhogy nem vettem észre, hogy..." ez volt a kiinduló pont.

A báb-pillangó dologgal kapcsolatban: Van egy újra meg újra felbukkanó jelenet a családban: valaki nagyon lefogyott, -mellesleg vega is volt- és bár évek óta szemlátomást jól van, a mai napig első kérdés, ha meglátják a rokonok, hogy "eszel te rendesen?" meg persze röpködnek a "kérsz egy kis legelnivalót?"-jellegű viccnek szánt figyelmetlenségek, hiába eszik húst az orruk előtt, és rendben van kilóilag is, nem bírnak továbblépni. Ez nyilván egy szélsőséges példa, tudattalan emberek megnyilvánulása, de úgy érzem nagyon mélyen gyökerezik bennünk ez a fajta hozzáállás. De Mello ezt úgy fogalmazta meg:
"Elnézést, nem önnel foglalkozom, hanem az önről kialakított elképzelésemmel" :D
Szóval ez az alap. Erre jön a tudatosodás folyamata, amikor megengeded a másiknak a változást. Nemcsak felszisszensz, hogy 'sszülye, aztán pá. Kedves M, te alapjáraton abből indulsz ki, hogy mindenki örömmel figyeli, hogy hogy lesz pillangó a hernyóból, pedig korántsem olyan természetes...

Skatulya=elvárás? ...mikor már van valamilyen tapasztalatod a másikról, akkor legközelebb ahhoz viszonyulsz. Eddig oké, de egyáltalán nem mindenki frissíti az infót újabb és újabb helyzetekkor...

A kérdésem az volt, hogy mennyiben vagyunk nyitottak egymásra a sokadik alkalommal is? Felfedezzük-e az itteni vitákban a saját szemellenzőinket?
...Talán a kellemes csalódás a figyelmeztetés, hogy megint skatulyáztunk, pedig ez már pillangó :) ...de minimum báb, és már nem hernyó :D

Kirsikka képe
megérkezett a felismerés...
2010. május 14. péntek, 14:52 | Kirsikka

..hogy miért írtam ezt a blogot, hogy miért foglalkoztat ez a téma... jól kiverte a biztosítékot, még jó h van Van Morrison a világon :) ...meg hogy élek a lehetőséggel, és gyógyszernek használom :D

HajduM képe
És el is mondod nekünk a felismerésedet? Semmi nem hozható helyr
2010. május 14. péntek, 15:24 | HajduM   Előzmény

És el is mondod nekünk a felismerésedet?

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.