Anyám | Önmegvalósítás.hu

Anyám

Most már szeretettel gondolok Rád!

Bár volt idő, hogy másként gondoltam én.
Sötét órán jöttem öledre én.
Bú emésztette a világot, vágyat.
Arcomon könny csordogált, hogy vágyam újra él.
De hogy?
Elhagytak, s anyám, te is.

Ez éltem fontos percein magam bolyongtam célom felé,
De nem tudtam, csak féltem.
Gyakran elbuktam.
El én.

Gyűlöltem Istent.
Mit tett velünk? – kérdeztem én.
A válasz későn jött: nem, nem Ő tette ezt.
Hibásak társaim, hűtlen anyám –, gondoltam én.
Gondoltam, s emésztett ború, mart a bú.
Fák rejtekébe bújtam én.
S feketéllett életem, szürkült világom,
Kétségek közt hányódtam.
S hánytam le azt, ki jót akart.
Próbák próbákra halmozták erőm.

Ez az én életem, csak az enyém.
Hibák, mit vétettem, enyémek, mind enyém, enyém…
Féltem, míg ebben éltem én.
Megszülettem újra, s megint ölről ölre léptem én.
Szemem vakította fény, s belevakultam, belé.
A Holdra néztem, őrá emeltem szemem,
S kértem, tanítson ő.
Tanított, de nem értettem én.
Kértem a Napot, adjon tudásnyi erőt.
Adott, de eldobtam.
El én.
S akkor a bolyongás mély verméből, a kétségből
Felé üvöltöttem végre:
Tégy halált elém, s döntést belém!
Fejbe vert a gondolat: mint sziklát, ha szív üti.
Nem más a hű, a hűtlen sem Ő.

Ez az életem,
Hibám, javam s örömöm.
Ez az én utam,
Nem társamé, nem anyámé, enyém.
Küzdelmem nem karddal való;
Ez nem gyilokra vágy, gyűlölség hiába emésztené.
Küzdelmem enyém s hibáimé.
Ezt adta Istenem: hibátlanságra, de hibával teli.
Önnön vágyaim megélését helyezte belém.

Minden világ, mi körülöttem, van, engem segít.
Bár bú vagy boldogság legyen,
Mind engem segít, tanít, okít, vagy tántorít, butít.
Én döntök, hogyan élek velük vagy ellenük.

Így hát, köszönöm, anyám.
Köszönöm vigyázó szemed, őrző szereteted.
Ha élted engem búba is vetett; nem hibád.
Erényed az, hogy legyőzted csorbulásodat,
S átvittél tűzön-vízen, míg tehetted.

A te élted nem ismerhetem.
A te küzdelmed s csatád te vívod önnön lelkeden belül.
A te világod világa te vagy,
S Istened elvetheted, vagy dédelgetheted.
Én az enyémet már nagyon szeretem,
Mert Ő nyitotta fel szemem.

Ha tudsz, kérlek, támogass tovább;
Ha írsz, megmondom miben.
Csókollak téged, s családodat.
Rájuk is számítanék, ha lehet, beszélj, én mit tehetek.
A fogalmazástól meg ne ijedj;
A lelkem öntöttem így eléd,
Mely később folyammá duzzadhat, hogy megérts.
Szeretlek, s válaszolj!
Fiad: Karesz

Beküldte: | 2009. márc. 19. csütörtök - 15:43

Hozzászólások

4 hozzászólás
Ayasofia képe
IGEN!!!
2009. március 19. csütörtök, 17:02 | Ayasofia

Engedd meg,hogy megköszönjem neked ezt az írást. Átrágtam,lefordítottam önmagamban-magamra...nehéz,mégis szép gondolatsor.A lényegre tapintottál,megértetted,hogy mi az,megbocsátani,hogy mit jelent a megbocsátás az el nem követett bűnökért...Nagyon megkapó írás!Csak gratulálni tudok.

Anya csak egy van...bármit tett,vagy nem tett,ő kűzdötte végig veled a terhesség hónapjait,ő vajúdott s tartott karjaiban először könnyekkel ésszeretettel. Az ANYÁK bűnei nem bűnök./szándékosan írtam nagy betűkkel,hisz sajnos még mindig akad nő,aki szül,de nem anya-gyilkosság,utcán-hagyás...stb,ártás szülés után közvetlenül /.

Inyó képe
Köszönöm, hogy elolvashattam versedet! Igazán,
2009. március 19. csütörtök, 17:26 | Inyó

Köszönöm, hogy elolvashattam versedet! Igazán, megható és Igaz!

Nekem is nehéz volt megbocsájtani Apukámnak, Anyukámnak, de miután rájöttem, hogy én választottam őket és a velük járó "nehézségeket", már "csak'" hálás vagyok nekik. Pont megkaptam a velük való létezésben azokat az eseményeket, érzéseket, amik a fejlődésemhez szükségesek voltak!

Köszönöm én is a verset. Nálam még nagyon nincs helyén ez az
2009. május 07. csütörtök, 21:40 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Köszönöm én is a verset. Nálam még nagyon nincs helyén ez az anya téma.

De azt hiszem tovább visz az a gondolat, hogy ő is küzdi az ő küzdelmeit. De még nagyon nem tudok sok mindent megbocsátani Neki, mert még mindig nem értem, hogy miért pont őt kellett választanom, miben viszi előbbre a fejlődésemet. Azt érzem, elszámoltam magam odafönnt a tervezésnél, túl nagy falat nekem Ő. Még vele szemben duzzogok, mint egy kisgyerek.
Érdekes, hogy apámnak "minden bűnét" meg tudom bocsátani, azt hiszem elég jól látom, hogy miért kellett nekem pont ő, mire tanít az általa átélt fájdalom.
De az anyámmal tele vagyok nem értéssel, sérelemmel, haraggal....

Mackó

Sikerül!
2009. május 13. szerda, 11:32 | Oiolosselote   Előzmény

Ha édesapáddal kapcsolatban már jól látod a helyzet jellegét, akkor csupán idő kérdése, hogy édesanyáddal kapcsolatban is elérd a megértés ezen szintjét. Akihez közelebb érezted magad, azt hamarabb megérted, hisz jobban ismered.
A megbocsátás azonban nem a legfontosabb feladatunk. Előbb azt kell megtanulnunk, hogy egyáltalán elfogadjuk a helyzetet, amelyet e kapcsolat teremtett.
Ne barkóbázz azon, hogy odafönn jól döntöttél-e vagy sem. Ez nem annak az embernek a döntése, aki most itt vagy. Sokkal nagyobbé. És Ő biztos, hogy jól döntött. Csak tanulj meg ráfigyelni. Ott van benned Ő is. Tanulj tőle. Nyilván ehhez segít hozzá édesanyád, még ha tudattalanul is. Te viszont az ő életében segítesz megérteni neki mindazt, amit most - úgymond - még Te sem bírsz megbocsátani. Hogy tudnál, ha még nem érted.

Jó úton járva majd megértésre, azután elfogadásra, ennek következtében pedig megbocsátásra jutsz. Előbb magaddal, majd édesanyáddal szemben is. Nehéz folyamat, elhiheted, de megéri végigjárni.

Feliratkozás Hírlevélre