sskdm blogja | Önmegvalósítás.hu

Képzelj el egy embert, aki az utcán rámosolyog egy másikra. Egy számára idegen emberre. Tekintetével tekintetet, és kapcsolatot keres. Azt üzeni, sőt, akár mondja is: "Szeretlek!"

Az emlék nem a fényes márványban van, sem pedig a kőbe vésett szóban. Nem őrzi meg szobor, nem örökíti meg kép, s a világ dolgai nem zárhatják magukba. Nincs az a szó, nincs az az ereklye, amely lakóhelyül szolgálhatna bárki emlékének. Szeretteid emléke csakis lelkedben él. Bármi más csak felidézheti azt. Mert a lélek nem múlandó, a test pedig csak formát vált.

Az emlék nem élettelen dolog. Nem múltba vesző képek sorozata.
Az emlék vigaszteljes ígéret.
Ígéret arra, hogy még találkozunk!

Szeretet. Szívesen megfogalmaznám mit is jelent, de ehhez több kell minthogy összefűzzem a szavakat. Olyan dolog ez, amit teljes valójában kell megélni. Sőt, inkább föloldódni benne. Igen, azt hiszem ez a megfelelő kifejezés. A szeretetet engedni kell, hogy áramoljon, eggyé kössön másokkal, önmagaddal.
Úgy hiszem, az ember - bár azt gondolja - nem szeretettel rendelkezik, hanem azzal a képességgel hogy érezze, és közvetítse azt önmagán keresztül.

Ember és ember között kapcsolat van. Mindegyikünk élete valamely módon összefonódik. A kapcsolatok pedig folyton születnek, alakulnak, elmélyülnek, és nagyon sokszor megfakulnak, olykor pedig szerte is foszlanak.

De, ha odafigyelsz, meglátod, hogy azok a kötelékek, amelyben az ember az Embert keresi a másikban, soha fel nem bomlanak. Hogy miért mondom ezt? Mert az ember nem tulajdonság-halmaz, nem a vágyak lidérce vagy szavak által meghatározott "egyén", sem pedig érzelmeinek, gondolatainak összessége.

Tartalom átvétel