Kreativitás | Önmegvalósítás.hu

Kreativitás

zen077.jpg

Reggel mindig húzott a kártyáiból és a nap végén nyugtázta mit üzent a kártya arra a napra. Lizi tüzelt, már csak ez hiányzott.
Már tegnap is szólt, hogy a nagylány( a nagylány nem itt lakik de minden nap itt van, hét közben este ,hétvégén mikor, hogy ) kutyája nagyon rákattant Lizire, talán tüzel.
Nem, mondták a többiek. Dehogynem, egyértelmű foltok igazolták feltevését. Párna, járólap ,amerre csak ment mindenhol foltok. Kitalálta varr Lizinek bugyit. Ez amolyan pántos, maradék anyagból, gumipertlivel kombinálva, hófehér damaszt volt, de kellett egy luk ahol a farkincáját kidughatta, meg volt. Ez úgy ahogy bevált, de a fehér alsóneműn elég rondán mutatott a folt. Ja és nem volt egyszerű ráadni szegényre, de kitartással, némi hemperegéssel ezt is sikerült megoldani .

Közben a másik kutya, Charly nem tudta elképzelni mi történik, miért ez a huzavona.

Kitalálta, rak a gatyóba egy tisztasági betétet, ez jónak tűnt egészen addig, míg a kutyusnak szükségét nem kellett végezni. Újabb bugyi, elhatározta, holnap még varr párat. Milyen jó lenne most az eldobható papír tanga, egy csomó megmaradt, mikor bezárták a boltot, vajon Zsuzsi eladta-e a tangákat, bár mire idekerülne, addigra már vége ennek az állapotnak . Felhívta az öccsét telefonon, ő nagy szakértő, megkérdezte, hogy meddig tart ez a folyamat. Az öccse elmondta hogy cirka három hét, ha már foltot hagy az a második hét, ilyenkor a legfogékonyabb, de az utolsó héten is vigyázni kell rá.

Persze a vendég kutya, Sem egész nap itt volt, beadták felügyeletre, pedig tudták hogy a Lizi tüzel, na ez jó. Lesz sok kiskutya, labrador és drótszőrű taccsi keverék szép utódok jöhetnek össze ebből a turmixból, elképzelte magában. Ja és a jövő hónapban jön a harmadik kutya, Sem előző szerelmének gyümölcse, egy Labrador német dog keverék, az édes lesz, mikor majd rohangálnak a házban és ugrálnak a bútorokon, mire hazamegy, állat gyűlölő lesz belőle. Az is lehet, hogy csak az állatbarátokat utálja meg, majd kiderül.

Ráadásul az ebek állandóan a nyomában vannak, még wc-re is kísérik és nyöszörögnek az ajtóban. Még mit nem, még a klozeton sem legyen nyugta.

Délután a házbeli kutyákat elvitte sétálni. Semet sétáltassa a gazdája, nagy nehezen elindultak, Sem is jönni akart, de sikerült bezárni az előszobába, igaz közben a virágcserepet az ablakban összetörte, sebaj.

Igyekezett minél kevésbé forgalmas turistautakat találni. Csak a hazafelé úton volt némi kellemetlenség, mikor találkoztak egy megvadult németjuhásszal, de szerencsésen megúszták.

Már csak egy hét van hátra, vagy kettő és megy haza, majd csak vége lesz, gondolta magába.

Napközben feltűnt hogy a frissen pucolt emeleti teraszajtó olajos spriccel van összefújva, meg a tükör is olyan.

Először próbálkozott papírtörölközővel, üvegtisztítóval, de ez nem volt hatásos. Mivel lusta volt lemenni az alsó szintre a mosogatószerért ezért kipróbálta a folyékony szappant, de ez sem volt nyerő. Mit volt mit tenni, kénytelen volt mosogatószeres vízzel lemosni, persze erre elsőre is rájöhetett volna, mindegy.

Este mikor bement a szobájába a szeme rátévedt a kártyára, kreativitás, igen, ma erre futotta belőle.

Beküldte: | 2008. szep. 22. hétfő - 22:15

Hozzászólások

2 hozzászólás
SZABÓ GABRIELLA képe
Nagyon szeretem azt a kártyát
2008. szeptember 25. csütörtök, 20:18 | SZABÓ GABRIELLA   Előzmény

Nagyon szeretem azt a kártyát és sokszor használom, de akkor Tarot használtam.

Feliratkozás Hírlevélre