Ígéret szép szó... | Önmegvalósítás.hu

Ígéret szép szó...

Nem olyan rég írtam egy ismerősömnek az ígérgetésekkel kapcsolatosan és most egy régi topicban kdorka kérdése is elgondolkodtatott, hogy nyitok ennek egy témát...

Szóval, olvastam már egy-két helyen az ígérgetésekről. Régen még nem szembesültem azzal, hogy egy ígérettel elég komoly kötéseket is lehet kialakítani, addig ígérgettem fűt-fát. AJ Christian egyik könyvében olvastam, hogy az ígéreteket azért is felesleges tenni, mert abban a pillanatban úgy gondolom, de egy következőben már nem, mert változok és az egy "felesleges" teher... lényege ez volt.

Épp ma írtam egy ismerősömnek, mert eszembe jutott, hogy mit ígértem neki úgy tiszta szívből és írtam azt is, hogy visszavonom(meg mást is)... Fontosnak tartom, ha már valamit megígértem, akkor megcsináljam, ezért igyekszem a lehető legkevesebbet megígérni... persze, nem lerántani akarom magamról a felelősséget, mert megcsinálom, amiről beszélünk... máskülönben a "biznisz" dolgok elég göcögősen mennének...

Fogalmam sincs, hogy hogyan állok ezzel az egésszel és ebből kifolyólag nem tudom elnézni könnyen, hogy ha valaki megígéri nekem és az nem úgy jön össze... Ebből kifolyólag van egy másik oldala ennek, az elvárás... annak a részéről, akinek ígértek. És annyi minden van, ami miatt nem jön össze akkorra az a dolog... leginkább az egyén belső fejlődése, változása vagy az események nem úgy alakulnak...

Szóval, én szerintem, mint egyik megoldás, hogy ha úgy érezem, hogy valamit már nem gondolok úgy mostanában, hogy azt én úgy szeretném, akkor merjük a másik fél tudtára adni, hogy "visszavonom", tehát bocsi...

Lehet nem így van, de egyfajta letisztázó írásnak számomra jó volt...

Ki mit gondol az ígérgetésről? :)

Beküldte: | 2010. jún. 30. szerda - 23:37

Hozzászólások

8 hozzászólás
Michaelita képe
húúúú!
2010. július 01. csütörtök, 0:03 | Michaelita

...ez a téma nagyon ott van!:)

Mostanában azzal szembesülök, hogy amikor az ügyféllel vagyok, kedvesen elbeszélgetek és megígérem (magamtól), hogy küldök ajánlatot, a másik ügyfélnek pedig telefonba ígérem, hogyha találok olyan lakást (ingatlanos vagyok), ami az igényeinek megfelel, akkor küldöm az ajánlatot... szóval annyi ígéretet teszek, hogy alig győzöm betartani. S az is gond, hogyha nem 1-2 napon belül intézem el, akkor bár jegyzetelek, de már összefolynak, hogy kinek, mit és miért is ígértem.
Roppant nyomasztó! ... és elgondolkodtató!
Nagyon elgondolkodtam - a Te írásodtól függetlenül - a napokban azon, hogy változtatnom kell, talán meg kellene várnom, hogy ki kér tőlem ajánlatot és csak annak küldeni, nem nekem kellene ajánlgatni, hogy azután csak nyomasszon a dolog, és azt se tudjam, hogy most melyik papiromra nézzek (már a magánéleti ígéreteket is felírom, hogy ne csússzak el vele).

Igen, igazad van, hogy illik betartani.
De tudod, az a másik fél is emberből van, tehát én nagyon szoktam díjazni azt, hogyha véletlenül elfelejtettem volna, akkor a másik fél (van velem annyira jóban és) kedvesen rámír, vagy rámcsörög, hogy Te azt beszéltük meg, hogy... ezt meg azt fogod tenni... hogy állunk most ezzel?? S persze én akkor a fejemhez kapok és azt mondom, hogy juuuujjj, ne haragudj, kiment a fejemből, de nagyon köszönöm, hogy szóltál és akkor most pótoljuk gyorsan a dolgot.
Szóval inkább szólj rá kedvesen, mint hogy tüske legyen Benned az ő be nem tartott ígérete miatt!

Ugye én nem ígértem Neked semmit??? (nem rólam szól a blog?:)

Ja és nagyon jó lenne tudni, hogy aki jól csinálja ezt a dolgot, az hogyan csinálja?? Nagyon szívesen tanulnék tőle, szükségem lenne rá!

Legyen szép estéd!
Legyen szép estétek!

Szia Michaelita! Nem, nem ígértél semmit... Macerált a téma egy
2010. július 01. csütörtök, 0:50 | Szabó_Péter   Előzmény

Szia Michaelita!

Nem, nem ígértél semmit... Macerált a téma egy ismerősömmel kapcsolatosan és gondoltam beírom és beszéljünk erről is... Én telefonba írogatom(van lista), amiket beígértem és be is kell tartani... valamikor haolgatom, de erőt veszek és megcsinálom... Olyankor elég kellemes, amikor kipipáltam, hogy okés ez is kész, mert ahogy írod is... nyomaszt engem is.

Az is érdekes, amit magamnak ígérek meg, hogy megcsinálom és ha nem, akkor megint rosszul érzem magam... megint a telefont veszem ide, hogy görgetem a memó-kat napról napra vagy ha sok van, berakom előre valami dátumra aztán, amikor odaérek, akkor látom. :)

Én úgy vagyok az ígéretekkel, hgoy ha bennem néha meg is
2010. július 01. csütörtök, 8:21 | csaesz   Előzmény

Én úgy vagyok az ígéretekkel, hogy ha bennem néha meg is fogalmazódik egy-egy ígéret, és már mondanám is ki, de gyorsan elharapom... Sajnos, még én sem tartok ott, hogy ne okozzon bűntudatot egy-egy régi ígéretem nem betartása, pedig talán az lenne az igazi. A teljes elfogadása önmagamnak. Ezért  úgy próbálom megelőzni a lelkiismeretfurdalást, hogy inkább leharapom a nyelvem, de nem ígérek senkinek semmit. Amúgy is sok melóm van a különböző témákban felgyülemlett bűntudatok miatt önmagamon, minek még többet gyártani belőlük..

bodza képe
De jóóóó...:)
2010. július 01. csütörtök, 8:31 | bodza   Előzmény

Ez a nyelvharapósdi, ez tetszik!:) Én megígérem és megcsinálom. Néha annyit nem mondanak érte: köszönöm, de már nem is várom. Az a baj, hogy az utóbbi években Sóhivatal lettem, mindenki engem keres, ha baja van. Időnként fárasztó, de már annyira megszoktam, hogy hiányozna.:)

gyerekkoromban leharaptam a nyelvem, asszem ezt kihagynám :D
2010. július 01. csütörtök, 12:08 | Szabó_Péter   Előzmény

gyerekkoromban leharaptam a nyelvem, asszem ezt kihagynám :D

Michaelita képe
ezt nagyon jól csinálod, nagyon tetszik!
2010. július 01. csütörtök, 10:15 | Michaelita   Előzmény

Szia Csaesz!

Ez az "inkább leharapom a nyelvem, de nem ígérek senkinek semmit" nekem is nagyon tetszik. Mit tudok tenni, hogy az ígéret kimondása előtt tudatosodjon, hogy most van az a pillanat, amikor nyelvleharapás jön? ... szóval hogyan tudom emlékeztetni magam?
Emlékszel rá, hogy Te ezt hogy kezdted el? Szeretném megtanulni!

Szép napot Neked!

Szép napot Mindenkinek!

Ha jól emlékszem, nekem is csak úgy ment az elején, hogy akkor
2010. július 01. csütörtök, 10:38 | csaesz   Előzmény

Ha jól emlékszem, nekem is csak úgy ment az elején, hogy akkor vettem észre, amikor már kimondtam. Aztán kitaláltam, hogy ha már kimondtam, rögtön hozzá is teszem, hogy ha mégsem csinálom meg valami miatt, akkor előre is bocsi...:-)

Aztán rájöttem, hgoy ez mekkora baromság. Ígérek is meg nem is. Ebből jött  inkább a nyelvleharapás módszere.

hermess képe
H: Csak a figyelés marad
2010. július 01. csütörtök, 11:00 | hermess   Előzmény

Nagy vagy, Petyus, a topic nyitásban... hogy bele tudsz trafálni az aktuális lecsó közepébe! Rám is jutott belőle, érintve érzem magamat...:DDD

Michaelita kérdésére szerintem csak az a megoldás létezik, hogy rászokik az ember a saját maga tudatállapotának figyelésére. Jelez a Lélek a lelkiismeret érzetével, hogy ezt nem lenne jó beígérni. Aztán még mindig megcsinálhatom és meglepetés lesz belőle, miért kell igérgetni amolyan bio üzemmódban (fűt-fát fűnek fának).

Ugyanis csak a személyiségből tett ígéret teljesítési hajlandósága változhat meg, mert a személyiségünk változik folyamatosan (mily szerencse! :). A Felsőbb Énből tett ígéret már nem is ígéret, hanem egyszerűen felismert szükséges cselekedet valami, vagy valaki kibontakozásának a rásegítésében - de csak ha elakadás van, nem pedig olyan akadály, amit önerőből feladat megoldani. Mondjuk egy kis lelkierő fokozás, önbizalom erősítés, hogy legyen már elég merszed hozzáfogni, mert képes vagy rá...

Egóból szoktunk kérni és elvárni bármit is, és egóból szoktuk megígérni is, ha érezzük, hogy erős az elvárás - és ilyen formán ez akár játszmának is felfogható. Ha megígéred, akkor már benne is vagy.

Az a nyomasztó érzés ott belül - többnyire az is a személyiségből jön, a felettes egóból, ami a magasabbrendű társadalmi minták tárháza, hogy az ígéretet illik betartani, mert csak akkor leszek jó és megbízható. Amit a Felsőbb Énből ígért valaki, arra a a figyelmeztetés a lelkiismerettel jönne, ha elmulasztanánk megtenni, de tapasztalatom szerint ez egészen ritka, mert az ilyen ígéret teljesítéséhez (miután nem is ígéret, amit kicsikarnak, hanem önkéntes segítség) - mindig van elégséges energia.

Az Ígéret kimondása előtti jelzésre érdemes tehát odafigyelni.

Mit ígérjek Nektek?

Feliratkozás Hírlevélre