önismeret | Önmegvalósítás.hu

önismeret

Megtaláltam a szerelem számomra tökéletes definícióját. (Amennyiben egy definíció egyáltalán az lehet.) Mindenesetre azt érzem, ezért volt a sok harc veled és érted. És számomra most is ezt jelenti a szerelem.

"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy épp olyan szüksége van reánk, mint nekünk őreá." (Paul Gerardy)

Pszichológus vagyok, az ELTÉ-n végeztem 1997-ben, majd munka- és szervezet szakpszichológussá avanzsáltam 1999-ben. 8 évig dolgoztam ezen a területen egy nagy szervezet munkatársaként, miközben érdeklődésem egyre inkább a készség- és személyiségfejlesztés felé fordult, ezért ebben az irányban képeztem tovább magam. 2005 óta dolgozom trénerként, szervezetfejlesztőként és személyes tanácsadóként.

Ami hivatásomat illeti: keramikusnak, pszichológusnak, de leginkább a kettő ötvözetének tekintem magam.

=_UTF-8_B_TmFwc3ppa3JhMV9jc2FrIGZvdMOzLmpwZw==_=.jpg

HISZEM, HA LÁTOM…?! –
„Napszikra Nyílt hétvége” nőknek, férfiaknak, gyermekeknek…- vagyis az egész családnak

"Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között.
A miénk a döntés, nem pedig bárki másé." /R. Bach /

Az ősi egyiptomi és védikus (vagyis óind) vallások alapvető vonásaiban rendkívül sok hasonlóságot, merészebben: szinte teljes egyezőséget lehet kimutatni. Alább számos olyan meghatározó elemet fogok felsorolni, melyek mindkét vallásra egyaránt jellemzőek.

- A társadalom életének középpontjában a spiritualitás, az isten és isteniség iránti tisztelet kifejezése állt, erre alapozták teljes társadalmi felépítményüket, működésüket.

harag.bmp

Sziasztok!

Nagyon friss élményem szeretném megosztani veletek és kíváncsian várom a reakciókat. Úgy érzem, segítene most a továbblépésben és talán köztetek is van, aki hasonló blokkal küzd.

A mai napon egy beszélgetés hozzásegített a tapasztalathoz és a felismeréshez, hogy borzasztó indulatok indukálódnak bennem, ha valakinek más a véleménye vagy az érzése velem kapcsolatban, mint ami nekem. Ha meg akar győzni netán, vagy rám erőszakolni az ő megoldását, akkor pedig egyenesen gyilkos reakcióim vannak.

genetika.jpg

A pedagógia a személyiségfejlődésre (és így az életminőségre) ható tényezők közé jellemzően két elemet sorol be. Ezek: a genetika (avagy a személyiség öröklött, szülőktől, nagyszülőktől stb. hozott elemei) és a környezeti (korai gyermekkorban a szülök, később a kortársak, pedagógusok, aztán a társadalom nagyobb csoportjainak stb.) hatása. Spirituális megközelítésben gyakran felmerül az a kijelentés, hogy az egyén saját életének alakítója.

Ha a megalázott mesterek nyomában jársz, nagy valószínűséggel ugyanarra a sorsra jutsz te is. A megalázott mesterek olyan tanítók, filozófusok, költők, zenészek stb., akikről a kortárs, szakmai elit nem vett tudomást, kirekesztette őket. Hogy miért nem? Mivel hétköznapi magaslataikban is jóval meghaladták saját korukat. A későbbi elitek, és a közvélemény miután felnőtt hozzájuk, persze előszeretettel és alázattal tárta fel újra őket, hogy aztán a maga számára begyűjthesse tudásukból nyert kincseit.

man stairs 2 másolata.jpg

(E cikk Hamvas Béla "A vízöntő" című esszéjének összegzése)

„A tömeg tudattalanságára semmi sem jellemzőbb, mint az, hogy e pillanatban a világ urának hiszi magát,

Tartalom átvétel