Ezotéria és gyakorlat | Önmegvalósítás.hu

Ezotéria és gyakorlat

Itt is és más ezoterikus oldalakon is sok számomra hasznos dolgot olvastam, illetve hallottam a témában jártas emberektől, és tapasztaltam is a spiritualitást az életemben. Úgy gondolom, a lélek és szeretet-erőkkel való kapcsolata, és az ehhez köthető spiritualitás természetes dolgok, vagyis annak kellene lenni, sokszor nem tudatos. De azt vettem észre, és lehet én látom rosszul, hogy a spiritualitás több embernél átalakul központi céllá, miközben a gyakorlati élettől kicsit távolodik. Ez nem biztos, hogy rossz minden esetben, de egyik barátnőm korábban zavart lett ettől (bár már megoldódott), kicsit nekem is volt hasonló. Lehet, én látom ezt rosszul, vagy csak egyszerűen ilyen beállítottságú vagyok, nehezen tudom elválasztani a gyakorlati alkalmazástól. Emiatt görcsösebben kell figyelnem, hogy ne rugaszkodjak el az itteni témától, de régóta figyelem ezt az oldalt, és szeretnék valahogy én is bekapcsolódni, vannak ide illő kérdéseim és gondolataim bőven. Bár a főbb dolgokról kialakult álláspontom van, amiket nem akarok másra ráerőltetni, de szívesen megosztanám azzal, akit érdekel. Ezzel együtt még nekem is sokat kell tanulnom, ahogy a legtöbb embernek szerintem.


Beküldte: | 2010. jún. 24. csütörtök - 00:39

Hozzászólások

54 hozzászólás
Ha valakit érdekel, mi ez a történet, szívesen leírom ide a
2010. június 24. csütörtök, 0:49 | KatiPotter

Ha valakit érdekel, mi ez a történet, szívesen leírom ide a tartalmát, csak azzal már túl hosszú lenne a bejegyzés.

Bocsánat, előző törölt bejegyzésemhez kapcsolódik ez a
2010. június 24. csütörtök, 10:13 | KatiPotter   Előzmény

Bocsánat, előző törölt bejegyzésemhez kapcsolódik ez a hozzászólás, de nem tudom, hogyan kell itt törölni, ezért csak úgy tudtam eltávolítani, hogy felülírtam egy új bejegyzéssel.

a gyakorlati élet
2010. június 24. csütörtök, 10:58 | Ramina   Előzmény

Csak bátran KatiPotter! Ird csak le nyugodtan a storydat :-)

Bármi, ami a kézzel fogható realitáson TÚLI tapasztalat, élmény, érzés stb....
vagy mondjuk igy:
bármi,ami a magasabb szellemi létünkkel kapcsolatos, ugymond spirituális vagy ezoterikus tudás, tanulás, aminek NINCS a gyakorlati, mindennapi életeddel kapcsolata, nincs gyakorolva ( legalább kipróbálgatva), annak különösebb hatása nincs az életedre.
Nem változtat semmin. Se benned, se körülötted.

Megmarad a fejedben, mint elméletek, olvasmányok, igazságok,gondolatok halmaza.
Szépek, magasztosak...de nincsenek megélve, kipróbálva az életedben.
Ráadásul ezek mások igyazságai, példái, tettei, gondolatai.
Egyik sem a te "különbejáratú" igazságod, amelyet a te privát kis életedben, tapasztalatok útján szereztél.
A különbejáratú igazság akkor is a te sajátod lesz, ha majd a gyakorlat azt mutatja, egyezik egyik-másik nagy igazsággal!

Attól zavarodnak meg az emberek, amig az "ezotéria" csak az elméjükben marad.
Amig csak fejben "játszák le" a meccseket. Amig csak latolgatnak, képzeletben lépnek, találgatják a dolgok hátterét, vad eszmecseréket folytatnak, de mikor cselekvésre kerülne a sor, akkor nem teszik meg, amit megkéne, nem mondják ki, amit kikéne, nem merik átérezni, amit átkéne.....

Akkor jönnek helyre majd, amikor elkezdik ezeket élni is és gyakran bizony rádöbbennek, hogy valójában mennyire máshol járnak, mint amiről olvastak vagy ahogy az elméletek alapján elvárták maguktól, hogy járniuk kéne vagy például - hogy a pozitiv oldalt is emlitsem- mennyire működik valami, amiről nem is hitték, stb.

Köszönöm a biztatást. :) Azért is töröltem a bejegyzést, mert
2010. június 24. csütörtök, 11:36 | KatiPotter   Előzmény

Köszönöm a biztatást. :) Azért is töröltem a bejegyzést, mert van egy kis politikai tartalma, de a szeretet-igazság keresése benne a lényeg. Azért idegesít, mert a valóságban a témában hazugságok terjengenek, amik elmélyítik azt a konfliktust. És titkos vágyam, hogy segítenék megoldani, de nem áll nagyon lehetőségemben, hiszen ez sok embertől függő valami. És akik megoldanák, azok jóval kevesebben vannak a hatalomban, mint akik nem. Valószínű azt kell elfogadnom, hogy nem tudok rajta segíteni, mégis mindig visszatérő gondolathalmaz nálam, ez már erősen gyakorlati, de a társadalmi boldogság témájához kötődik, szóval spiritualitáshoz is. Egyelőre itt várok ezzel a történettel, ami amúgy kitalált, de teljesen benne van az értékrendem (majd ha általánosabban le tudom írni), ami amúgy hasonló kicsit az Avatar történetéhez (esküszöm, még a film megjelenése előtt találtam ki, bár hasonlókat kitaláltak már és meg is történt, mint a Pocahontas, annyi, hogy az enyémnek nem mesés a befejezése, csak hosszú távon jó a végkifejlet, hogy reális legyen a mai viszonyokat nézve). (A lényeg, hogy itt egy magyar vállalatot ki akarnak zsákmányolni külföldiek hazaáruló politikusok segítségével, de az egyik szerelmes lesz egy hazáját védő magyar lányba, akinek segítségével megérti a helyzetet, és igyekeznek megakadályozni az igazságtalan üzletet. Sikerül, de az életük árán, a történetük pedig a két ország közötti valós helyzetet mutatja meg sokak számára, akik eddig a hazugságot hitték el, és ez segít hosszú távon az igazság és béke kivívásában.)
Amúgy az igaz, hogy az a jelenség áll fenn, amiről írtál: nincs lehetőségem megélni, megoldani, segíteni. (Csak nagyon apró dolgokat tudtam tenni, segítettem a megoldást kereső politikai csoportnak a kampányban). Ennek a barátnőmnek úgy oldódott meg a zavar, hogy megtalálta a párját és megéli a szerelmet. Nekem is van barátom (nem olyan régóta) és szeretem, de az én gondom nem ilyen jellegű, bár a történetben van szerelem és lényeges eleme az is, a konfliktus kezelése, a társadalmi boldogság keresése, benne a cél. Vagyis eddig erre jöttem rá, de lehet, hogy vannak még dolgok a háttérben, ami miatt nem tudok a témától szabadulni.

ezotéria vagy spiritualizmus kontra tudomány és pszichológia
2010. augusztus 25. szerda, 21:03 | alfa omega (útkereső)

szia. nagyon érdekelne ,hogy ha érdeklődsz a lelki folyamatok iránt ,miért nem tanulmányozod inkább a pszichológiát

Szia! Szerintem a kettőt
2010. augusztus 25. szerda, 21:15 | KatiPotter   Előzmény

Szia! Szerintem a kettőt nem lehet elválasztani egymástól, vagyis én nem szoktam. :) Ha a lelki folyamatokat vizsgálja az ember, több szempontból is teszi, és nem lehet pontosan elválasztani a különböző területeket. :)

ezotéria vagy spiritualizmus kontra tudomány és pszichológia
2010. augusztus 26. csütörtök, 14:05 | alfa omega (útkereső)   Előzmény

nem csak elválasztani lehet a kettőt, sőt a tudományos lélektani elméletekkel ,képletekkel meg lehet magyarázni bármilyen lelki folyamatot vagy gondolatokat.Bármit teszünk vagy gondolunk, okkal tesszük.Az okokat pedig már évtizedek óta ismerik a szakemberek.Egyébként egyáltalán nem olyan bonyolult vagy magasztos vagy akármilyen az egész ,hanem inkább nagyon is egyszerű és mechanikus.Persze csak ha nem Freud után mész.Ő már elavultnak számít.Az igazi válaszokat a neuropszichológia és a modern szociálpszichológia adja meg.Nem tudom ,mennyire vagy ezekben jártas.De szerintem ha valaki az objektív IGAZSÁGRA kíváncsi (és nem csak unaloműzésből ,vagy egy kis borzongásért ,vagy önbizalom növelésért jártatja az agyát ilyeneken) akkor nem ártana előbb ezekkel megismerkedni.Persze kezdetben száraznak tűnnek de a végeredményért cserébe ( ami nem kevesebb mint megvilágosodni és átlátni az embereken és önmagunkon)megéri.Ne vedd kioktatásnak nem annak szánom.Csak rengeteg olyan embert ismertem már akik érdeklődnek ,de rossz helyen keresik a tudást.Várom válaszod.

Tudom, hogy nem kioktatás,
2010. augusztus 26. csütörtök, 14:13 | KatiPotter   Előzmény

Tudom, hogy nem kioktatás, és köszönöm, hogy segíteni szeretnél. :) Olvastam pszichológiát is, a tudományok, természettudományok is érdekelnek, azt is tanulok. :) Szerintem mindkettőben vannak válaszok és olykor tévedések is. Nincs olyan, hogy csak ez vagy az a tudós, könyv vagy tudományág hiteles. Szerintem mindenhonnan lehet gyűjteni olyan tudást, amit hasznosíthatunk, de leginkább az életben, tapasztalatok útján a leghatásosabb, de persze az ilyen kutatások is segítenek. Én nem hiszek sem a hétköznapi értelemben vett tudomány, sem az ezotéria mindenható erejében. Mindkettőben van jó, de nem mindenható. De hogy ki hogy fogja fel, azt mindenki döntse el maga. :)

Azért ugye ezt nem gondolod
2010. augusztus 26. csütörtök, 23:01 | Éva.   Előzmény

Azért ugye ezt nem gondolod komolyan,hogy a pszichológia bármelyik ágán keresztül is meg lehetne világosodni? :)))

ezotéria vagy spiritualizmus kontra tudomány és pszichológia
2010. augusztus 29. vasárnap, 18:17 | alfa omega (útkereső)   Előzmény

persze nem vallásos értelemben gondoltam ,hanem arra gondolok ,hogy például az átlag ember aki amatőr az ilyen dolgokban mint az önismeret ,annak a próbálkozásai, elmélkedései szerintem csak tapogatózás a sötétben.Ezt magamon tapasztaltam ,ezek a saját élményeim .De ha beleásod magad a szaktankönyvekbe és a racionalitást elfogadod és magadévá teszed, egyszer lassan elérsz oda ,hogy összeáll a kép.És minden lelki jelenségre találsz logikus , orvosi ,tudományos magyarázatot.Ezt hívom én megvilágosodásnak.Mert már nem tévesztenek meg a saját szubjektív hangulataid ,érzéseid ,vágyaid és az általuk irányított gondolataid amelyeknek a lila ködjében hajlamosak vagyunk eltájolódni ,ha nincs egy fix útmutató ami mindig jelzi,hogy merre van a valóság és merre a fantáziánk.Ez ugyanaz mint amikor az ősember istennek képzelte a villámokat mondjuk.Ma már (a tudósok által)mindenki tudja ,hogy légköri elektrosztatikus kisülés.
Akkor ez nem megvilágosodás?

,,Akkor ez nem
2010. augusztus 29. vasárnap, 19:54 | Éva.   Előzmény

,,Akkor ez nem megvilágosodás?''

...hát nem:)))

Azért a megvilágosodás,felébredés alatt egészen mást ért az emberiség

Az hogy rájössz valamire,az még nem megvilágosodás,
de jó is lenne...

Én nem szeretnélek kioktatni,hogy mit jelent ez a ,,fogalom'',de utána nézhetnél
a saját érdekedben.

Ez is egy újabb AHA-élmény lehetne.
Azután meg esetleg egy cél...

ezotéria vagy spiritualizmus kontra tudomány és pszichológia
2010. augusztus 29. vasárnap, 21:12 | alfa omega (útkereső)   Előzmény

jó akkor a villámról szóló rész törölve..................
A fennmaradó részről érdekelne a véleményed

ezotéria vagy spiritualizmus kontra tudomány és pszichológia
2010. augusztus 29. vasárnap, 21:13 | alfa omega (útkereső)   Előzmény

jó akkor a villámról szóló rész törölve..................
A fennmaradó részről érdekelne a véleményed

Ademon képe
"Azért a
2010. augusztus 29. vasárnap, 22:57 | Ademon   Előzmény

"Azért a megvilágosodás,felébredés alatt egészen mást ért az emberiség"

Az egy dolog... de minek feleljünk meg nekik? Ki az az emberiség, hogy merészeli megmondani milyen a megvilágosodás? :D

Jó,hát akkor maradjunk a
2010. augusztus 30. hétfő, 1:16 | Éva.   Előzmény

Jó,hát akkor maradjunk a hindu doktrináknál,és Buddhánál,Ő talán tudja,mivel a neve is azt jelenti,
Felébredett.
Pontosan el is magyarázza ,mit jelent,és hogyan érheted el.

Ademon képe
Engem meg Ádámnak hívnak
2010. augusztus 30. hétfő, 10:21 | Ademon   Előzmény

Engem meg Ádámnak hívnak mégsem vagyok se az Első ember se az Atya :)
A Buddha egyébként se név hanem egy állapot (buddhaság) Nem úgy működik ez, hogy kapsz egy útmutatót aztán megvilágosodsz :D Már eleve a megvilágosodással dobállózni, hogy "így meg úgy" megmosolyogtató :)

Én pontosan,hogy nem
2010. augusztus 30. hétfő, 11:46 | Éva.   Előzmény

Én pontosan,hogy nem dobálódzom vele,ez inkább ezoterikus körökben szokás/nem szeretnék senkit megsérteni/,amikor úgy dobálóznak a megvilágosodással,mintha kapni lehetne a közértben.
igen lehet beszélni róla,meg cél is lehet,csak nem ártana tudni,hogy mi is az ami felé törekednénk.
Szerintem ez annyira el van vulgarizálva,hogy már az a nevetséges,vagy inkább szomorú.
Én elég rég óta tanulmányozom az összes létező doktrínát,és pontosan ezért nem vagyok elfogult,mert van összehasonlítási alapom.
Azért emlegetem a hindu tanokat és a buddhizmust,mert itt van nagyon tisztán és egyszerűen leírva az oda vezető út/miután az egész megvilágosodás ,felébredés doktrína,is tőlük ered,és nem nyugatról/tehát miért
ne az eredetéből merítsek? Miért mindenféle félreértelmezett katyvaszból?/nem az itteni írásokról beszélek/
Természetesen ,mint mindenhez,ehhez is én magam kellek,az hogy tájékozódom az erről szóló tanításban vajh mi kevés,de ahhoz viszont elengedetlen,hogy valóban azzal foglalkozzak ,ami közelebb visz a célomhoz,és nem azzal ,ami elvisz tőle.
Azt mondod,hogy Ádám vagy,de mégsem mondod ,hogy Te vagy az első ember.
Pedig vissza kéne emelni magadat abba az állapotba,mert ez például alap kiinduló pontja lenne ,a megvilágosodásnak.
Ebben az állapotunkban arra remény sincs,ez önbecsapás.
Azért emlegettem a két doktrínát,mert bár nem arról van szó,hogy abból meg lehetne ezt a dolgot tanulni:))),de nagyon jó útmutató a törekvőnek,és biztos útmutató./és ez a lényeg/.
Utána már csak én kellek hozzá,aki meg is csinálja,illetve ezt mindenki elmondhatja magáról egyes szám első személyben.Te is...

,,nem tévesztenek meg a
2010. augusztus 30. hétfő, 1:29 | Éva.   Előzmény

,,nem tévesztenek meg a saját szubjektív hangulataid ,érzéseid ,vágyaid és az általuk irányított gondolataid amelyeknek a lila ködjében hajlamosak vagyunk eltájolódni ,ha nincs egy fix útmutató ami mindig jelzi,hogy merre van a valóság és merre a fantáziánk.''

ez idáig rendben van,csakhogy az utat nem a tudomány fogja mutatni /legalább is a jelenlegi állapotában nem/
A kvantum fizika ugyan kapisgat már valamit,de ,,tudományosan'' a büdös életben nem fogsz megvilágosodni.
Isten igazában arra gondolok,hogy csak viccelsz velünk,hogy ki hogy reagál erre a tudományos alapú megvilágosodásra:)))

Buddhánál kérdezősködj,Ő a megvilágosodott.
Nem tudományos alapon csinálta,mérget vehetsz rá:)))

ezotéria vagy spiritualizmus kontra tudomány és pszichológia
2010. augusztus 30. hétfő, 9:12 | alfa omega (útkereső)   Előzmény

az önismeret nem vicc. miért gondolod hogy csak úgy lehet elsajátítani ahogy te gondolod.persze ha valaki megrögzött buddhista vagy akármilyen hívő és mást nem ismer el ,akkor azzal tényleg nem lehet vitázni .
Amúgy meg miért gondolod ,hogy több ezer évvel ezelőtti írások igazak, mai tudományos írások meg biztos ,hogy gagyik.
Szerintem még nem vágod ,hogy mit akarok kihozni az egészből.Elmondok egy példát:
Olvastam Huszti Sanyi egyik beírását amiben arról írt ,hogy testen kívüli élménye volt.Az egyik hozzászóló meg bemásolt egy origo linket ,amiben agykutatók leírták ,hogy ezt a jelenséget valami tükörneuronok átmeneti zavara okozza,de drogokkal is elő lehet idézni.Én is ezt hajtogatom, hogy bármilyen lelki jelenséget meg lehet magyarázni materialista ,biológiai érveléssel.Legfeljebb te nem ismered eléggé.
De az is egy érdekes jelenség ,hogy egyesek kapásból elutasítják ezt a fajta megközelítést.Ki mondta ,hogy önismeretre csak a buddhisták képesek? Persze eléggé illúzióromboló meg földhözragadt de attól még lehet IGAZ ez a fajta nézőpont.

,,miért gondolod hogy csak
2010. augusztus 30. hétfő, 11:13 | Éva.   Előzmény

,,miért gondolod hogy csak úgy lehet elsajátítani ahogy te gondolod.''

bocs,de én semmi ilyesmit nem mondtam,csak azt hogy pl. Buddha megvilágosodott,de nem tudományos elméletekkel /egy példát hoztam csak/,egyáltalán nem vagyok Buddhista

Azt sem gondolom,hogy a mai tudomány ,,gagyi'',nem mondtam ilyet,csak a jelenlegi állapotában nem tartom elégnek a megvilágosodáshoz,annál is inkább,mert nem igazán ezzel foglalkozik
kivételnek említettem a modern fizikát,ahol legalább már rájöttek Isten létére,és arra hogy minden a megfigyelőtől függ,vagyis tőlem.ez már nagy szó,de még nem elég./ezért írtam,hogy a jelenlegi állapotában,
mert ki tudja ,hova fejlődhet még/

A tudomány egyszerűen nem mondhatja,hogy bizony,van lélek,és el is hagyhatja a testet,mert ez olyan ,,áltudományos'' lenne ezért talál ,,tudományos'' magyarázatot a jelenségre és megmagyarázza a tükörneuronokkal.Csak hát piszkosul nem arról van szó az asztrális kimenetnél.
A tudomány egyenlőre nem fogadja el ezeket a dolgokat,így meg sem tudja magyarázni,mert csak egészen másról beszélhet.

,,Ki mondta ,hogy önismeretre csak a buddhisták képesek? ''

Senki,én legalább is nem.Lehet ,hogy el kéne újra olvasnod ,mit írtam,mert egész végig olyasmiről beszélsz,amiről én nem beszéltem.

,,Szerintem még nem vágod ,hogy mit akarok kihozni az egészből.''

Valóban még nem vágom,de majd elmondod.

Ademon képe
Már megint ugyanaz :) Ahhoz
2010. augusztus 30. hétfő, 10:13 | Ademon   Előzmény

Már megint ugyanaz :) Ahhoz hogy valaki tudja, hogy mi mennyire "megvilágosító" ahhoz két dolog kell:

- Hogy ő maga megvilágosodott legyen, vagy legalább megtapasztalja (hiszen ezen állapot/tapasztalat hiánya miatt ugyan honnan is tudná)

- Hogy az adott dologgal tisztában legyen amiről épp beszél (vagyis értsen a tudományokhoz... stb.)

Buddha tanítása a megvilágosodást annyira segíti elő mint egy teáskanna az időutazást. Nem arról van szó, hogy nem jó a tanítás, hanem az, hogy a megvilágosodáshoz úgy gondolom nem Buddha kell hanem önmagunk. Az egy dolog, hogy egy tanításban az ember ugyanígy felismerhet dolgokat, megint más, hogy valójában nem buddha vezet el téged, hanem te magadat.

Nem vagy egy kicsit elfogult? :)

Akkor már megkérdezem, hogy te szerinted mi a megvilágosodás? Hogyan írnád le? Egyéni véleményre vagyok kíváncsi nem lexikális tudásra!

Ademon képe
Szerintem az ember mindenben
2010. augusztus 30. hétfő, 10:01 | Ademon   Előzmény

Szerintem az ember mindenben megtalálhatja Önmagát. A megvilágosodás lehetősége mindenhol ott van. Egyékbént is mennyire értesz a pszichológiához? A pszichológiai tudásod alapján 100%-osan kijelenténéd, hogy igaz amit írsz? :)

ezotéria vagy spiritualizmus kontra tudomány és pszichológia
2010. augusztus 30. hétfő, 10:43 | alfa omega (útkereső)   Előzmény

nem a végzettségem de hobbim, tehát nem ismerem minden apró részletét de a lényeget igen.
az önismeret miatt kezdtem vele foglalkozni 15 éve ,de előtte nekem is hasonló gondolataim voltak mint amiket itt lehet olvasni.És ahogy kezdtem elsajátítani a tudományos gondolkodást és megismertem az elméleteket ,megváltozott a látásmódom.Mintha én nem ember lennék ,hanem mondjuk egy idegen lény aki kívülállóként szemléli a körülötte lévő embereket ,sőt még magamat is ,és logikusan tudja elemezni őket .Egyébként olvastam egy ezotériával foglalkozó oldalon ,hogy 5 lépcsőben kell felébredni(kb. így szólt ):felébredni a nemedből ,a nemzetiségedből,a környezeted által ismert énedből ,az embernek létedből stb.Lehet hogy nem pontosan idéztem de nem is ez a lényeg,hanem ugyanaz amit az idegen lényről írtam.De maga a pszichológia is folyamatosan fejlődik és elméletek váltják egymást és tökéletesednek.Az emberi és állati viselkedést általában ugyanazokkal az elméletekkel meg lehet magyarázni,nagyon hasonló kísérletekkel vizsgálják ezeket,ha érdekel majd belemehetünk egy kicsit ebbe is.És még egy dolog:akik ide beírnak ,leírják az ő saját szubjektív élményeiket ,érzéseiket ,gondolataikat.Ezzel nincs semmi gondom félreértés ne essék.De amiről én beszélek az ezeknek a kielemzése ,magyarázata,mert hidd el hogy nagyon könnyen ki lehet őket elemezni.Ha tudatosítjuk az emberben a saját lelki folyamatait, az az igazi önismeret .( a megvilágosodás szót már nem merem használni)

hermess képe
H: Integrálpszichológia
2010. augusztus 30. hétfő, 11:02 | hermess   Előzmény

Ajánlom mindenki szíves figyelmébe Ken Wilber műveit, amelyek a tudatfejlődés összes szintjével foglalkoznak, így a transzperszonális szakasszal és a megvilágosodással is.

szeges képe
Szerintem...
2010. augusztus 30. hétfő, 11:05 | szeges   Előzmény

Szerintem azért nem helytálló, amit írsz, mert minden látszat ellenére nem született még két teljesen egyforma érzés, gondolat. Valami pici eltérés még a nagyon hasonlók között is van, ezért vagyunk a problémáinkkal, megoldásainkkal is egyediek, sablonba zárhatatlanok...

Egyedi problémák egyedi megoldásokat kívánnak. Sablonok, mások tapasztalatainak, megéléseinek megismerése segíthet, de ronthat is ugyanúgy. Talán éppen a néha csak nüansznyi eltérések miatt.

Most pont az esett be nekem, hogy vajon a pszichológia feltalálása előtt boldogtalanabbak, kiegyensúlyozatlanabbak lehettek-e az emberek?
:)

Ademon képe
Eva Christina-nak lett
2010. augusztus 30. hétfő, 11:22 | Ademon   Előzmény

alfa omega:

Eva Christina-nak lett címezve a válasz, nehogy magadra vedd :)

Igazad van Ademon.Ilyen
2010. augusztus 30. hétfő, 13:19 | Éva.   Előzmény

Igazad van Ademon.Ilyen kardinális kérdésről nem lehet tőmondatokban kommunikálni feltéve,ha az olvasó gondolatolvasó is egyben.:)))

Köszönöm,hogy ,,frocliztál"",mert felhívtad a figyelmemet erre.
Sajnos elég kevés az időm,inkább csak éjszaka, /alvás helyett / tudnék neki rugaszkodni egy kielégítő válasznak,miután a téma nem egy két mondatos.
Fogok rá időt szakítani ,már csak magam miatt is. Köszi. /bár azért részetekről is érzek elég sok félreértést/

Ja ,és ne fáraszd magad a hosszú névvel,elég ha csak Évát írsz./Christina az utamat jelöli/ Honnan,hová.
Habár az igazi metafizikai megvalósítás az lenne ha ezt is meg tudnám haladni,de én örülök annak is,ameddig majd eljutok.
És innen is van tovább,csak már nem ragoznám.

Üdv: Éva

Mért nem írod meg,Alfa
2010. augusztus 30. hétfő, 11:57 | Éva.   Előzmény

Mért nem írod meg,Alfa Omega ?

Csak morzsákat potyogtatsz itt,mért nem írod le az ez irányú tapasztalataidat.
Szerintem nem csak engem érdekelne.
Én nem ez ellen szóltam,csak nem bírom,ha lépten nyomon a megvilágosodással dobálóznak,és ilyenkor felszólalok.
Sajnálom,ha esetleg úgy értetted,hogy lenézném azt amire rájöttél,mert nagyon érdekes,és nagyon értékes lehetne,ha elmondanád.
Nekem konkrétan egy dolog szúrta a csőrömet ez a tudományos alapon való megvilágosodás.
De ha komolyan kiállsz a véleményed mellett ,akkor fejtsd ki bővebben.

ezotéria vagy spiritualizmus kontra tudomány és pszichológia
2010. augusztus 30. hétfő, 13:40 | alfa omega (útkereső)   Előzmény

először is nem lettem boldogabb mert kiismertem magam ,ez csak egy jó érzés ami akkor sikerélmény volt,és persze meg is döbbentem ,mert egyáltalán nem ilyennek képzeltem a dolgokat azelőtt.Most önbizalmat ad és végtelenül hasznos a mindennapi életben.De miért is lenne boldogabb az ember attól,hogy ismeri önmagát ?Boldogságot ugyanabban találsz mint bárki:szerelem ,család ,barátok ,gazdagság ,szex ,érdekfeszítő eszmecsere stb.Az pedig ,hogy nem lehet sablonokkal magyarázni mindent és mindenkit, tökéletesen valótlan.Mindannyian érzünk hideget, meleget, éhséget, szomjúságot, szomorúságot, humort, nemi vágyat,unalmat stb stb stb.A különbség ember és ember közt kisseb mint gondolnád. A személyiség összes eleme (faktora)megvan minden emberben, csak mondjuk valaki kicsit agresszívebb mint a másik, kicsit gyávább ,kicsit intelligensebb,kicsit társaságibb(szociábilisabb) kicsit emocionálisabb(érzelemvezérelt) stb.De az összes faktor megvan mindenkiben csak a szintjük változik emberről emberre.Ettől tűnik mindenki egyedinek.Ezek veleszületett öröklődő idegrendszeri tulajdonságok.Visszatérve arra ,hogy miért nem írom meg a saját tapasztalatomat,mert nem ez a fontos számomra(amúgy most itt van az első mondatban) hanem az ,hogy segítsek másoknak is megtapasztalni illetve ,hogy ösztönözzek titeket arra ,hogy más szemszögből is próbáljátok nézni az életet

Csak azért lettem volna
2010. augusztus 30. hétfő, 20:27 | Éva.   Előzmény

Csak azért lettem volna kíváncsi rá,mert hátha valami nagyon jó dologra jöttél rá,ami egyedi és csak a tiéd
most,de lehet ,hogy másoknak is a hasznára válna.
Sőt még az is lehet,hogy olyasmire jöttél rá,ami esetleg sok embernek is a hasznára válhat,és akkor érdemes lenne kidolgoznod.
Nem a szó szerinti kíváncsiság vezetett,de soha nem lehet tudni,hátha felfedeztél valami teljesen új és mások által is használható dolgot.

Feliratkozás Hírlevélre