Félelem | Önmegvalósítás.hu

Félelem

f39f7bf47e33e53c1c2f893faa692fea.jpg

Péntek este volt, elmentek a vendégei, kiürült a ház.
Gondolta megnézi mi van az öregekkel akik a szomszéd házban laktak, átment hozzájuk.
- Nálad sincsen villany?- kérdezte az anyja.
- Nem tudom, nem kapcsoltunk villanyt- mondta ő.
- Sötétben ültetek?
- Meditáltunk, meg különben is még mindig világos van, csak ti lehúztátok a redőnyt, azért van itt sötét- mondta a lány.
- Na ne nevettess azért jöttek hozzád, hogy meditáljanak- mondta az anyja és hangosan kacagott.
- Mit kell ezen nevetni, mi olyan vicces? –kérdezte a lány.
Elköszönt tőlük és hazament, a szomszéd házban lakott, ment és tette a dolgát. Még szerencse, az aksi fel van töltve a számítógépén, így legalább dolgozhat egy kicsit.
De meggondolta magát és neki állt meditálni, belealudt és mikor felébredt elhatározta, hogy lefekszik aludni.
Levetkőzött és bebujt az ágyba. Valami nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Valami mély félelem, de valami irtózatos.
Felkapcsolta a kislámpát, védelmet kért, kicsit megnyugodott, majd újra szörnyű képek futottak át a szeme előtt. Úgy érezte nincs egyedül.
Valami gyilkosság, zokogás, borzalom. Nehezen nyugodott meg. Hallotta anyját sírni.
Te jóisten, rakj már rendet magadban, mondta magának.
Úgy aludt el, hogy nem kapcsolta le a kislámpát. Éjjel kettőkor ébredt fel, ránézett az órájára és kiment a födőszobába. Ekkor vette észre, hogy a redőnyt nem engedte le teljesen az ablakon. Na jól van, legalább volt mozi a faluban, itt vetkőzik kivilágítva, most már mindegy. Úgysem hömpölyög a tömeg a falu utcáin.
Leengedte a redőnyt és visszafeküdt az ágyba, de még mindig feszült volt.
Mi ez? Próbálta befogadni az érzést, de nem ment.
Nem értette, mitől ez a mélyről jövő érzés. Megérintette a halálfélelem. Azt hitte neki ezzel már nincsen dolga, már nem fél tőle. De mégis.
Elképzelte hány féle képpen lehet meghalni, neki miért a legszörnyűbb jutott az eszébe. Talán nem is a haláltól fél, hanem a módjától. Igen szenvedni nem szeretne.
A horror filmeket is utálja, mi öröm van abban, hogy látjuk mások szenvedéseit, talán még át is éljük azokat?
Ezt sosem értette.
Napok teltek, múltak, de körülötte még mindig ott volt az érzés, kirekesztve.
Miként lásson hozzá, meditált, de nem tudott a témára összpontosítani. Semmi koncentráltság, gondolatai mindig másfelé terelődtek.
Hát várta, hogy megérjen benne az elfogadás.

Beküldte: | 2010. júl. 05. hétfő - 09:51

Hozzászólások

24 hozzászólás
bodza képe
...és el/befogadta a lány? A "Gyászoljunk együtt" blogban nemrég
2010. július 05. hétfő, 15:01 | bodza

...és el/befogadta a lány?

A "Gyászoljunk együtt" blogban nemrég leírtam, hogyan veszítettem el tegnap a barátnőmet.

Rájöttem a legbensőbb félelmem okára: halálfélelem! 6-7 éves korom óta!!! Akkor volt egy mandulaműtétem, ott kellett hagyniuk szüleimnek a kórházban. Borzasztó volt, nagyon mélyre nyomtam, de nemrég előszivárgott. Ahogyan az is, amikor 14 évesen életmentő műtétem után otthon iszonyú halálfélelmek törtek rám, mindig éjszaka. Na jó, gondoltam, amikor már nem bírtam tovább: akkor fokozzuk. Feküdtem az ágyban, fokoztam, fokoztam, amikor is eljutottam odáig, ha valami nem megy, nem kell erőltetni, még mindig ott a lehetőség, hogy önkezemmel vessek véget a szenvedésnek. Akkoriban ez megnyugtatott, és nem foglalkoztatott tovább. Elmúltak ezek a dolgok.

Szerencsétlen dolog volt a szüleimtől, hogy a halál tabutéma volt nálunk. Ha valaki elment, mindig titkolták, csak suttogtak róla - naná, hogy foszlányokat hallottunk ezekből a beszélgetésekből! Így még misztikusabb és félelmetesebb lett minden.

Ma már természetesen nem úgy gondolom, ahogy anno 14 évesen, de bizony a félelem megmaradt. És végre neve is van! Mától kezdve meg tudom nevezni.

Az imént beszéltem telefonon Buddhanitával, ahogy letettem, mentem mosogatni, és előkúszott a felismerés.

Gondolom, így már azért könyebb lesz dolgozni rajta!

Nem tudom, Neked miért ezek a rémképek kúsztak be??? Az én anyám anno mindig azzal ijesztgette a családot, hogy rákos. Nem tudom miért tette, mert tőlünk megkapta enélkül is a szeretetet és odafigyelést. Talán így keresett önigazolást a botlásaira. A tesómmal mi meg ettől félünk. Belénk kódolta, önakaratán kívül is...

Michaelita képe
az én anyám... sorskönyvet élünk!?
2010. július 06. kedd, 9:31 | Michaelita   Előzmény

"Az én anyám anno mindig azzal ijesztgette a családot, hogy rákos. Nem tudom miért tette, mert tőlünk megkapta enélkül is a szeretetet és odafigyelést. Talán így keresett önigazolást a botlásaira. A tesómmal mi meg ettől félünk. Belénk kódolta, önakaratán kívül is" .... írod fenti hozzászólásodban.

Hmmm! Ezek elég nehezen megérhető dolgok. Eric Bernének van egy könyve a Sorskönyv, amit érzékeny lelkűeknek elolvasásra NEM ajánlok, csak tanfolyami tananyagként!
Többőnknek szüksége lenne rá, már próbáltam rávenni a Hermess-t, hogy tartson ilyen tanfolyamot, mert nagyon összefügg az általa tartott Emberi játszmák-Energia játszmák tanfolyamának anyagával, sőt tul. képp annak folytatása, a tudattalan életirányultságunk (sorskönyvet élésünk) megértésére.

Szóval ilyesmitől is meg tudunk szabadulni,- felismeréssel, kitartó munkával és segítséggel, - hála Istennek!

bodza képe
Annyira már nem izgat, mint régen...Most a hirtelen halállal nem
2010. július 06. kedd, 9:40 | bodza   Előzmény

Annyira már nem izgat, mint régen...Most a hirtelen halállal nem tudok mit kezdeni évek óta. Ebben az évben két kiváló embert veszítettem el ilyen módon.

Egyébként leírtad, hogy korosztályos probléma ez, most határozottan rémlik, hogy édesanyám is 40 felé kezdett ilyeneken agyalni, aztán szép csendesen elmúlt nála...Többektől hallottam már ezt a 40 évet. Nem baj, leszek még 50 is.:) Addigra meg csak elmúlik!:)

Michaelita képe
nem elmúlik, hanem elfogadjuk
2010. július 06. kedd, 9:58 | Michaelita   Előzmény

Nem tartom problémának, hanem egy lehetőségnek ezen a sokszínű palettán!

A spirituális tanítók szerint nem elmúlik, hanem egyre inkább foglalkoztat... az én tapasztalatom is ez, de egyre barátibb viszonyból foglalkoztat már.
Szóval, már nem elrettentő, hanem az élet természetes velejárója, ami elfogadható, betervezhető, nagy segítség a léleknek, ha megfáradt, elfáradt és egy csodás lehetőség az új életre, a következő megjelenésre (de most még dolgom van itt, nem is kevés:)

A hirtelen az valóban elrettentő, de majd próbáld meg meglátni az előtte levő figyelmeztető jeleket, s lehet, hogy kiderülnek a figyelmeztetések, amiket nem értünk. (Nekem, nekünk 2 évünkbe telt, mire megfogalmaztuk, hogy a sors már figyelmeztetéseket küldött, csak a címzett sem értette és mi sem értettük)

Azt mondják azért a jók, a kiválóak mennek el előbb, mert nem tudták kiadni magukból mindazt, ami mélyen bennük volt és nyomasztotta őket.

hirtelen halál
2010. július 06. kedd, 15:35 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

szerintem ilyen nincs, csak csalóka.

Minden pillanatban ott van a halál. Teljesen természetes, csak az élethez a ragaszkodásunk, a mindig jól érezzük magunkat álláspontunk nem engedi bekúszni a napjainkba. Régebben kirázott a hideg, összeszorult a szívem, ha egy elütött állatot megláttam. Belementem az érzésbe. Ma is fáj, de tudom, mi ez a fájdalom: van-e , aki sír utána, voltak-e kölykei, milyen volt az élete? remélem nem szenvedett sokat. Nem a halál ténye fáj, hanem az itt maradottakra gondolok.

ha lehet ilyet mondani, mikor hirtelen lecsap, az talán a legkegyesebb.

Mi lett volna, ha hosszú haláltusát vívott volna? Ha láttad volna szenvedni, elfogyni a fájdalmas küzdelemben?

Mamám hónapokon át szenvedett. Sírtam. Nem azért, mert sajnáltam, hogy meg fog halni. Tudtam mi lesz. Inkább azért: Istenem, miért kell ennyit szenvednie? Kész voltam elengedni, csak ne fájjon neki már semmi. Odavolt az önzőségem, hogy mi lesz velem, ha nem lesz itt. 

Mama.

Még mindig hiányzik.

Ami igazán fájt: az a szenvedés, amire nincs gyógyszer. Az a félelem, az a halál sikoly, ami minden nap ott volt a szemében. A rettegés. Aztán a belenyugvás. Mikor már arról is letett, hogy engem lásson. Mégis megálltam az ágyánál. Mindketten tudtuk, búcsúzni jöttem. Itt a pont.

Aztán jött az éjszaka, az a bizonyos éjszaka, amikor Anyukám kezében halt meg az Ő Édesanyja. Anyu félt, nem tudta mit tegyen, Mama, mindent elmondott neki, mit hogyan akar, mit tegyen. Tisztán higgadtan elintézett mindent még utoljára. Ő volt erős. Ő vígasztalta Anyámat.

Bodza, enged el a betegség gondolatát is. Ne folytasd a kódolást, mert az viszont már a Te felelősséged. 

Sokmindent mondanak szüleink, míg felnövünk. Ami igazán hat ránk, azt mi választjuk ki, nem ŐK.

Gondolj bele, hányszor öleltek meg, mondva: szeretlek, mégis az rakódik inkább le bennünk: nem szerettek minket, vagy nem eléggé szerettek minket, stb.

Inkább a hibák maradnak meg? 

Szerintem mindenki kap egyformán jót, rosszat, amiből mindenki maga dönti el, mit foga be. 

 Ha nem szeretjük saját magunkat, inkább arra emlékszünk, mikor nem kaptuk meg tőlük a szeretetet. Pedig adtak ők is.

Figyeld meg, amilyen a hagulatod, olyan emlékek lépnek elő.

A Barátnőd óriási tanítást adott. Szeresd meg önmagad. Vess számot a jó dolgokról is, fogad be a jót is, amit szüleidtől kaptál.

bodza képe
Csak a szépre emlékezem...:) Eszemben sincs újabb hülyeségeket
2010. július 06. kedd, 15:46 | bodza   Előzmény

Csak a szépre emlékezem...:)

Eszemben sincs újabb hülyeségeket bevonzani, már így is nagy a nyüzsi megint odabent!:)

Tényleg: valahogy mostanában a szüleimmel és a testvéremmel kapcsolatban már csak a szép, vidám emlékek kúsznak be. Ez jó, nagyon jó.

Most következik az exem. Bár abból a jónéhány évből csak a lányom születése és az azt követő két hónap a szép. Többre nem emlékszem, pedig nincs amnéziám.:) Még csak egy együtt töltött szép kirándulási élményem sincs. Semmi. A semmi meg semmi. Van attól több negatív, de ma jól bedühített, úgyhogy óriási gyomlálásba kezdek odabent.

Aztán majd szépen elfújja ezt is a szél...:)

akkor gondolj arra a két hónapra. Illetve :
2010. július 06. kedd, 15:59 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

akkor gondolj arra a két hónapra.

Illetve : felvállalás.

Minden kapcsolat tükör. Mindenben van magunkból is, nem csak a másik fél a hibás. Mi az, ami annyira zavart Téged benne?

Tovább megyek: bújj a bőrébe. Mit élhet át, mik a gondolatai, hogyan érez, min megy keresztül?

Ha rájösz a belső világára, megismered, Eggyéválsz vele. Azt is látni fogod, nem TUD mást tenni, nincs más lehetősége. Hiszem, hogy mindenki a saját fegyvertárából mindig a legmegfelelőbbnek vélt kardot huzza ki. 

Látod-e, mi zajlik a lelkében? Miért iszik? Miért ilyen megkeseredett? Miért a lányotok a bűnbak a szemében?

Talán még mindig a kettőtök kapcsolatának elvesztése él benne, és a lányodat okolja tudattalanul? Hiszen írod, addig jó volt, utána romlott meg. Lehet, Apáknál már sokszor megfigyeltem, h a megszületett gyermeket úgy látják, hogy több figyelmet, szeretetet, törődést kap, ők háttérbe szorulnak. Vannak, akik felismreik család lettünk, így ha kiveszem a részem a gyerekkel a törődésben, több figyelmet kapok, mert nem csak az anya fog szeretni, örülni, ha hazaérek, hanem a gyerek is. 

Szóval lásd meg mindennek a gyökerét. Könnyebb lesz elfogadni, megérteni, ki tudja, még a végén szeretni is ;)

ő is ember, aki elesett. Ennyi, semmi több. nem gonosz haramia. Csak a saját fájdalmai láncát szorngatja. Lásd meg a lelkét. Hogy megláttasd a lányoddal is, hogy Apa nem isten, csak egy ember, akinek ugyanúgy vannak fájdalmai, félelmei is. hibákkal.

bodza képe
Én tudom és látom, sőt, már képes vagyok a rosszat is
2010. július 06. kedd, 16:24 | bodza   Előzmény

Én tudom és látom, sőt, már képes vagyok a rosszat is elengedni. Ha valamit utálok, az az, amikor valaki mindig a múltbéli sérelmeit ismételgetve sajnáltatja és sajnálja önmagát.

Ezt /is/ elolvastatom a lányommal, remélem, sikerül megtennie/megértenie. De ez még mindig csak az egyik oldal - sajnos.

"Ha valamit utálok, az az, amikor valaki mindig a múltbéli
2010. július 06. kedd, 16:38 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

"Ha valamit utálok, az az, amikor valaki mindig a múltbéli sérelmeit ismételgetve sajnáltatja és sajnálja önmagát."

Hiszen mind ezt tesszük valahol ;).

Félelmeink, vágyaink, érzéseink, reakcióink mind ebből fakadnak.

Ezért tartom szükségét az önismeretnek. Ha magam feltárom, meglátom, mi miből következik, tovább tudom terjeszteni másokra is. Mind így működünk. 

Önmagunk elfogadása által jön mások elfogadása (szeretete is), jön a fejlődés, a túllépés. Először kell az egyéni feltárás, hogy az Egységbe visszataláljunk végre. 

Michaelita képe
életfélelem
2010. július 06. kedd, 9:14 | Michaelita

A magam életéről szeretnék írni, hátha közelebb kerülünk a halálfélelemhez...
Skorpió aszcendenssel, 50 fölött, spirituális nyitottsággal és tanulmányokkal - teljesen természetesen - foglalkoztat a halál gondolata.
Gyermekkorom első traumája: 3 év 2 hónaposan a szeretett, védelmezően szerető nagypapám mellkasán voltam, amikor haláltusáját vívta. Annyira vele éreztem, hogy amikor a lelke távozott elájultam, s a sötétben az volt a gondolatom, hogy "ilyen a halál". Negyven fölött ez évek munkájába telt, hogy a kérdéses időben ne veszítsek túl sok életenergiát. A családom most sem tudja hanyagikán halt meg a nagypapa, én igen!

Sokkal később egy nagy szerelem álmomban szintén közel vitt a halál kapujához, már kicsit a csakrán keresztül távozni kezdtem, amikor visszafordultam, (a gyermekem tizenéves volt, dolgom volt még itt).

Sokat és sokszor tanultam a halálról, táltos doboláson sokszor átléptem a megszületés és halál kapuján, teljesen tudatosan.
Ennek ellenére azt tapasztalom, hogy a téma újra és újra visszatér, bár egyre gyöngébben!
Azt, hogy ez belőlem jön-e vagy a kollektív tudattalanból, meg nem tudnám mondani!, bár lehet, hogy nincs is jelentősége.

Mit is akarok ezzel mondani? Érdemes többször dolgozni rajta mediben, mert gyöngül a hatása.

Miért pont ezt a halálnemet választottad? Mert ez a legtaszítóbb számodra? Mert lehet, hogy az Édesanyád aggódik érted, hogy kiket engedsz be a házadba? Mert elrettent bennünket az erőszak gondolata is? Mert annyi ilyen megtörténik, hogy az ezeket tápláló elemi lények túlságosan erőre kaptak, ami elriaszt Téged?
Mert lehet, hogy az élet arra vár, hogy valakivel összehozzon, ami nagyon intim és nagyon mélyről jövő?
(No nem gyilkosságban, hanem az intimitás és közelség mélységében, csakhát ismeretlen volta miatt jelentkezik ilyen riasztó dologként... )
A tisztánlátók szerint a ránk váró dolgokon módosítani lehetséges ezt sokan bizonyítják. (tapasztalataim szerint jósálmaim is csak figyelmeztettek, de változtathattam).

Azt is sikerült egy alkalommal tudatosítanom, hogy a bennem levő halálfélelem, tul. képp az élettől való félelmemet jelenti. Hogy Neked ezzel van-e dolgod, azt csak Te tudhatod.

Megérintett, amit írtál, ezért próbálkozom... de lehet, hogy Te már előrébb jutottál és tudod a saját magad igazát,... akkor ne haragudj a fenti töprengéseimért.
Ha még nem jutottál el az igazságodig, sok kitartást és erőt kívánok hozzá, sok szeretettel!

SZABÓ GABRIELLA képe
Mások halálát elfogadtam én is, ezt hittem idáig.
2010. július 06. kedd, 14:04 | SZABÓ GABRIELLA   Előzmény

Mások halálát már elfogadtam én is, legalább is ezt hittem. Édesapámat hasonlóképpen kísértem el a hazafelé úton, mint Te a nagyapádat.
Mert átéltem a legszörnyűbb halálomat, egy időutazás alkalmával , mikor elevenen megnyúztak és kiszúrták a szememet, majd egy tóba dobtak. De ezt valahogy már megtörténtként éltem át.
De a mostani halálfélelem a jelenben való életem, meggyilkolásáról szólt.
Azt még nem sikerült befogadnom, hogy brutális gyilkosság áldozata vagyok.

Találkozás a halottainkkal
2010. július 06. kedd, 9:56 | szildiko1

Már régebben írtam ezt a cikket a halottakról , de ide is bemásolom, mert lehet, hogy nem mindenki olvasta, most meg talán segíthet.

Találkozás a halottainkkal

Korszakok változásával változott az emberek halálhoz, halottakhoz való hozzáállása is. Egészen a XX. században bekövetkező tudományos-technikai forradalom idejéig az emberek lét természetes részeként tekintettek rá.

Azonban az orvostudomány olyan mértékben kezdett fejlődni, hogy az embernek az a benyomása támadhatott, uralni tudja ezt az életterületet is. Ez a hit elbizakodottá tette, és a halál témáját kezdte kizárni a tudatából. Minden cselekedetünk azt szolgálja, hogy elérjük az örök életet. Az orvosoknak az a feladatuk, hogy mindenképpen mindenkit életben tartsanak, mindent sterilizálunk, mindent a lehető legbiztonságosabbra igyekszünk alkotni. Az élet védelme vált a legfontosabbá, és ezzel azt értük el, hogy szembefordultunk a halállal, és ellenségként nézünk rá.

Ugyanakkor, mintha az élet nem engedné, hogy az egyensúly felbillenjen, a hírek többsége halálról szól, a filmekben folyamatos a gyilkosság, a gyerekek játszanak a halállal a számítógépes játékokban. Ami még elgondolkoztatóbb, az emberek egyre többször számolnak be megmagyarázhatatlan halálfélelmekről. A feladatunk az, hogy lelkünkben újra egyensúlyba hozzuk az élet és a halál tényét.

Bert Hellinger szerint a haláltól való félelem egyik oka az, hogy különválasztottuk az életet a haláltól, tulajdonunknak véljük, és úgy gondoljuk, hogy teljesen szabadon rendelkezhetünk vele. Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk neki, azt hisszük, az élet minden. Holott kell lennie valami nála nagyobbnak, amiből jövünk, és amibe visszakerülünk.

Ha így tekintünk az életünkre, mint valamire, ami egy nagyobb dolognak – a létnek – része, akkor az életünket ajándéknak fogjuk tekinteni, és ennek megfelelően fogunk élni. Az élet a létnek egy kicsiny része, az élet és a halál ennek a létnek két aspektusa.

A halál elfogadását gyakran a halottaktól való félelem akadályozza. Aki viszont szembenéz velük, az szembenéz a félelmével is, és megtapasztalhatja, a halottak barátságát.

A családfelállítás tapasztalatai azt mutatják, hogy minden családtagunk hat ránk,- ha tisztában vagyunk vele, ha nem - még a halottak is. Különösen azok, akiket kitaszított, elfelejtett a család. Hogyha ezek a halottak megkapják az őket megillető helyet, attól kezdve megnyugszanak, és gyógyító erőt sugároznak az élők felé.

Találkozás a halottainkkal (Meditáció Bert Hellinger ötlete alapján)

Helyezkedj el kényelmesen. Hunyd be a szemed, és a számodra legmegfelelőbb módon lazulj el. Pásztázd végig a tested, és figyeld meg, melyik izmod a leglazább.
És most, ahogy neked a legjobb, lassan ereszkedj lefelé, le, egészen le a halottak birodalmába. Nézz körül, kiket látsz ott? Hagyj időt magadnak a látvány befogadására. Lesznek ott ismerősök és ismeretlenek, korán meghaltak, kirekesztettek, nehéz sorsúak
Menj oda hozzájuk, ha a állnak, vagy ülnek, megfoghatod a kezüket, és nézz a szemükbe. Ha fekszenek, lefeküdhetsz melléjük. Egészen addig maradj ebben a helyzetben, amíg eggyé nem válsz velük. Ekkor figyeld meg azt az erőt, ami tőlük beléd áramlik. Nyisd meg a szíved, és engedd, hogy az áramlás betöltsön, bármi legyen is az. Ha már érzed, hogy teljesebbé váltál, hajolj meg mélyen a halottak előtt, add meg nekik a tiszteletet.
Majd a magad tempójában, nyugodtan indulj felfelé önmagadba, és a fénybe. Mozgasd meg izmaid, és nyisd ki a szemed.

B. Hellinger: A forrás nem kérdi, merre visz az útja c. könyv nyomán
(Bioenergetic. 2009)

Ez nem a halálról szól
2010. július 06. kedd, 13:18 | Névtelen (útkereső)

A fájdalomhoz van köze. A fizikai és lelki fájdalomhoz, a tehetetlenséghez, kiszolgáltatottsághoz, a megalázottsághoz, a hatalommal való visszaéléshez, amikor sportból kínoznak valakit, hogy szenvedjen vagy azért, hogy elárulja szeretteit vagy társait, hogy bebizonyítsák neki, hogy gyenge, képtelen megvédeni magát és akik fontosak számára. És nincs segítség, nincs senki, akit segítségül hívhatna, nincs senki.

De egy ilyen helyzetben nem a halál a cél, hanem, hogy beleégjen és domináns érzelmi és gondolati minta alakuljon ki a tudatalattiban a tapasztalat nyomán, hogy gyenge, értéktelen senki, aki a nagyokkal, a hatalmasokkal nem kezdhet ki, hogy kevés.
Ha valaki az ilyen típusú konfliktuson nem képes túltenni magát, akkor beleégett az áldozattudatosság, aki képtelen megvédeni magát és a szeretteit, képtelen arra, hogy alakítsa saját sorsát, hiszen gyenge, kiszolgáltatott, mások viszont erősek és a hatalmasokkal nem kezdhet ki, csak egy áldozat.

Előttünk áll a hatalmától megfosztott modern ember. Szerintem emberek milliárdjai küzdenek hasonló emlékekkel, persze van, aki csak most gyűjti be.

Megkapta az emléket, akkor dolgoznia kell vele, mert túl kell lendülnie rajta. Már képes rá, ezért jött most elő. Szerintem egy fókuszálatlan félelem-, fájdalom- és bűntudatoldással érdemes kezdeni, és amikor annyira kioldódnak a bénító érzelmi töltések az emlékből, hogy már végig tudja nézni, akkor lehet elkezdeni vele dolgozni. Most megkapta az esélyt, hogy visszavegye teljes alkotó hatalmát, de ez az emlék még útjában áll.

Amikor megkapunk ilyen emlékeket, soha nem hagynak egyedül bennünket. Majd sorra, időről-időre megjelennek a szereplők, akikkel karmikus szálakat el kell varrni. Meg kell bocsátani nekik mindazt a borzalmat, amit velünk vagy szeretteinkkel szemben elkövettek. Ott lesznek a szobádban azok, akik a borzalmakat elkövették, neked pedig le kell gyűrni a rettegésed, hogy újból megtörténik, és meg kell bocsátani nekik. Ez csak akkor történik meg, ha már készen leszel rá.
Magadnak is mindent meg kell bocsátani, amit bűnödül tudsz, legyen az a tehetetlenség, a gyengeség, akármi.

Michaelita képe
jól hangzik!
2010. július 06. kedd, 13:37 | Michaelita   Előzmény

Jól hangzik amit írsz, szeretném hinni, hogy ilyesmiről van szó.

A leírásban mely részek azok, amiből ezt gondolod?

Volt már több hasonló átélésem azt hiszem (mediben, álomban, alfa közeli állapotban), amiről írsz, csak nem is gondoltam, hogy erről lenne szó... de utána megkönnyebbültem és (lelkierőben) erősebb lettem. Ott viszont én pontosan éreztem, hogy ez most egy előző életbeli dolgot érint, amin átmegyek (semmi mostanihoz nem kapcsolódott, viszont az intenzív érzelmek ugyanúgy megérintettek, mint akkor), s valóban a helyzet el/befogadásával, a szeretetteli megbocsátással elköszönhettem tőle/tőlük. Ahol ennél több közös dolgunk volt, azt meg most is élem, éljük békével, szeretettel.

"Valami nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Valami mély
2010. július 06. kedd, 19:32 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

"Valami nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Valami mély félelem, de valami irtózatos.
Felkapcsolta a kislámpát, védelmet kért, kicsit megnyugodott, majd újra szörnyű képek futottak át a szeme előtt. Úgy érezte nincs egyedül.
Valami gyilkosság, zokogás, borzalom. Nehezen nyugodott meg. Hallotta anyját sírni."

"Elképzelte hány féleképpen lehet meghalni, neki miért a legszörnyűbb jutott az eszébe. Talán nem is a haláltól fél, hanem a módjától. Igen szenvedni nem szeretne.
A horror filmeket is utálja, mi öröm van abban, hogy látjuk mások szenvedéseit, talán még át is éljük azokat? Ezt sosem értette.
Napok teltek, múltak, de körülötte még mindig ott volt az érzés, kirekesztve."

Egyik rész sem kapcsolódik a hétköznapi életéhez, másról van szó.
Kulcsszavak: nem is a haláltól fél, gyilkosság, borzalom, szenvedés, látni mások szenvedését, kirekesztés.
Egy szenvedőnek a halál megváltás, biztosan nem a halálfélelemről szól.
Nagyjából ez az alap.

És persze az élményeihez hasonlókat átéltem a saját lakásomban én is.

SZABÓ GABRIELLA képe
Kedves Névtelen!
2010. július 06. kedd, 14:06 | SZABÓ GABRIELLA   Előzmény

Köszönöm, tetszett amit írtál.

Üdv a kivégzettek klubjában!
2010. július 06. kedd, 19:26 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Engem a jelenlegi férjem gyilkolt meg, és némiképp bepánikoltam, amikor rájöttem, hogy kivel élek együtt. De szerencsére elég higgadt maradtam, tudtam, hogy az a múlt, viszont nem tudtam, hogy mi a jövő. Amikor a tévében elkezdték azt a gyilkosságot mutogatni, ahogy engem is kicsinált, akkor először bepánikoltam, utána lehiggadtam és tudtam, hogy már nagyon aktuális a megbocsátást végigcsinálni. Ennek ellenére az egész történet tudatában elég nehéz volt vele élni és végigcsinálni a megbocsátást és az elengedést. Ő az égvilágon semmire nem emélkszik. De megcsináltam és megváltozott az életem. Amikor utólag elmondtam neki, akkor csak nézett rám, úgy nézett mintha megzavarodtam volna.

Szerintem kétfelé érdemes elindulnod. Az egyik az oldások elkezdése. A rettegés oldása, a fájdalom oldása, amit a megnyúzásos kivégzéssel is programoztak beléd, és a bűntudat oldása, az mindig van. Nézz utána a történetnek, ami lepergett előtted. Az jó, ha egyelőre nem éled át, ha úgy nézed mint valami filmet. Nézegesd a filmet és csináld az elengedéseket. Egyre könnyebben fogod nézni és egyre több részletet fogsz észrevenni. Meg kell tudnod bocsátani. Tényleg. A legnehezebb magunknak, kezdd azzal.

A másik irány az áldozattudat feltárása. Áldozattá csak akkor válunk, ha bennünk van az áldozat. Az emlék révén is előjöhet az áldozat, de rendszeresen van a jelen életünkben megjelenő része is. Többnyire akkor válunk áldozattá, amikor saját magunk áldozataként élünk, terrorizáljuk magunkat, úgy élünk, ahogy az nekünk nem jó, ahogy már nem szabadna élnünk. A bensőnkben megélt ádozat külsővé válik, akkor áldozatai leszünk valaminek vagy valakinek. Ennek az egésznek csak az a célja, hogy ne legyünk se magunk, se más áldozata. Úgy éljünk, ahogy nekünk jó, ismerjük fel, hogy mire van szükségünk és aszerint éljünk, tegyük meg magunkért.

beatrixalyssa képe
Kedves Gabi Biztos vagy benne, hogy ezek az érzések
2010. július 06. kedd, 16:30 | beatrixalyssa

Kedves Gabi

Biztos vagy benne, hogy ezek az érzések sajátjaid?
Vagy azért, mert ennyire érzékeny vagy, Magadba szivtad valaki másnak az érzelmeit?

SZABÓ GABRIELLA képe
Érzékeny vagyok, szerencsére.
2010. július 07. szerda, 7:36 | SZABÓ GABRIELLA   Előzmény

Évekbe telt mire, megbecsültem az érzékenységemet.
De köszönöm megnézem, hogy az enyémek-e azok az érzések.

Örülök a témának, köszönöm Szabó Gabi
2010. július 06. kedd, 21:33 | simonka

Fél-elem, a szóban benne a megoldás is. Egésznek kell éreznünk magunkat.
Igaz, ez nem könnyű, főként akkor, amikor a szíved a torkodban dobog, rémisztő gondolatokkal tele az agyad, és szapora a légzésed. Mi lehet e hatalmas erő?, érzés gyökere? Honnan fakad? Mi gerjeszti? Mi erősíti fel annyira, hogy a test szintjén képes megbénítani?
És milyen fantasztikus lélekjelenlétté alakulhat át, spirituális tapasztalattá, ha transzmutáljuk.
Kíváncsi vagyok a véleményetekre: Honnan fakad? Mi ez az erő? És Hogyan lehet transzmutálni?
Szeretettel: simonka

szerintem ez az ősi alapérzés, mikor a lelkek kiszakadtak Isten 
2010. július 06. kedd, 21:40 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

szerintem ez az ősi alapérzés, mikor a lelkek kiszakadtak Isten  Egységéből.

"Transzmutálni": ébrej fel, hogy így is, úgy is Egységben vagy.

Köszi
2010. július 06. kedd, 21:57 | simonka   Előzmény

Jó a válaszod, nagyon tetszik. Nem vagyok égős, ezért egy kérdésem lenne. Aki felébredt az sose fél?
Ha egységet tapasztalok, nincs félelem. Kérdésem arra az állapotra vonatkozott, hogy amikor tapasztalod a félelmet, mit tegyél? -hogy visszatérj az egységbe, ne adj isten ráébredj az egységre. Gyakorlati választ szeretnék, ha van erről tapasztalatotok.
Szerintem, ha egy hatalmas intenzitásu félelmet (ami egy pszichés erő, csak negatív jellel látjuk el, rosszként tapasztalunk) semlegesíteni tudunk, vagy pozitív jelűvé átváltoztatni, az is lehet egy kulcs az egységbe. A fő kérdésem még mindig: Hogyan??
Szerintem másnak is jól jönne egy ilyen recept, ha létezik ilyen recept.
S.

Simonka
2010. július 06. kedd, 22:12 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

ha az érzésre figyelsz, és nem az agyadat túráztatod, hogy jaj, mi lehet még, szinte azonnal elmúlik. Ha nagy félelmeim voltak, mindig megálltam, befelé figyeltem, jött remegve, aztán ahogy jött, el is múlt, a semmibe. Furcsa érzés tud ám lenni. Visszaáll a nyugalom.

Lehet akár légző technikákkal is ráerősíteni, Hermess tanfolyamai pl. erről is (!)  szólnak.

Az Egységben már mitől félnél? :) Gyakorlat:pl.: orgazmus állapotában a lélek hasonló Egységet él át. Féltél már orgazmus közben? Komolyan kérdem, bár lehet, poénosnak tűnik.

ui: miért lenne égő valamelyik kérésed?

köszi 2
2010. július 07. szerda, 13:22 | simonka   Előzmény

Igen, ez lehet a technika: megálltam, befelé figyeltem, jött remegve, aztán ahogy jött, el is múlt, a semmibe.
Amúgy, nem voltak iszonyú félelmeim sosem.
S.

Feliratkozás Hírlevélre