Létkérdések szorongatnak | Önmegvalósítás.hu

Létkérdések szorongatnak

Mostanában napközben teljesen jó passzban vagyok, talán ez az egyik legjobb időszak a külföldi kint létünkben, valószínűleg senki nem vesz észre rajtam változást kívülről... Pont ezért nagyon fura, hogy mennyire változik a hangulatom estére, mikor ágyba kerülök. Soha nem volt gondom azzal, hogy elaludjak, és most rendszeresen nagyon nehezen megy, még úgysem hogy nagyon későn fekszem le.

Ahogy lefekszem, rám tör valami szorongató érzés, és olyan kérdések, hogy Ki vagyok én, mit keresek itt a világon, stb., de mindez nem egy könnyed "keresem az utam" hangulatban, hanem nagyon nyomasztóan. És sokszor társul persze a halál gondolata és érzése mellé.
Tegnap is ez tört rám, és ilyenkor az agyam mintha valami kiutat keresne, felvetődnek olyanok, mint amikor filmet néz az ember, és nagyon beleéli magát és utána hálás, mikor realizálja, hogy ez nem is a valóság.

Szóval keresi az agyam ezt a megoldást, hogy ez nem is igazi probléma, elmúlik, stb, aztán még nagyobb erővel csapódik be a felismerés, hogy ez nagyon is a valóság és meg fogunk halni, és ki tudja mi jön. És hiába válaszolnám bárkinek, hogy igen hiszek abban, hogy újjászületünk, meg egy egységben, egy mindent átfogó vezetésben (szavakkal nehéz leírni miben is) stb., mert ilyenkor egy üresség érzés tör rám, félelem, magány és szintén érthetetlen módon az a kérdés, hogy akkor minek van ez az egész, ha jövünk és megyünk, mi az értelme... Az már csak "hab a tortán" , hogy hogyan lesznek nekem gyerekeim, ha el sem tudom ezt az egészet képzelni...

Persze mindre lenne válaszom, amit hiszek, gondolok, stb., mégis úgy tűnik, hogy az érzéseket nem lehet ezekkel befolyásolni. És persze másnap mikor higgadtabban gondolkozom erről, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy nyilván nem elég erős a hitem, hiszen könnyedén az érzések másfelé visznek. Fogalmam sincs, hogy attól, hogy gondolkozom ezekről a témákról, olvasok könyveket, hogy ki mit gondol a halálról, stb. ez mikor fog nekem abban segíteni, hogy mélyen legbelül és higgyek ebben.

Lehet, hogy extrém dolog azt gondolni, hogy másokban ez nem merül fel, mégis sokszor úgy érzem, hogy olyan egyedül vagyok ezekkel a gondolatokkal, érzésekkel, és mások nem kerülnek ennek a "fogságába".
Szerencsére a napomat nem igazán határozza ez még meg, de már elkezdtem összepárosítani a dolgot, így néha kicsit szorongással tölt el a lefekvés ideje. És valahogy mindig bennem volt egy olyan félsz, hogy én könnyen "be tudnék dilizni", "megzakkanni", vagy nem is tudom minek nevezzem.

Kérlek, adjatok valami útmutatást!

Beküldte: | 2010. máj.. 21. péntek - 14:01

Hozzászólások

31 hozzászólás
Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Spirituális válság
2010. május 21. péntek, 14:14 | Huszti Sándor -...

Úgy vélem, hogy "spirituális válságba" kerültél, és immár nem divatból jönnek benned elő ezek a létkérdések, mint oly sok ezoterikus emberben manapság, hanem valóban mélyen, belül vagy ezekre kíváncsi. Ezért nem elégítenek ki mára gondolati szintű válaszok, és az, hogy ezekben a dolgokban megpróbálsz hinni, hanem sokkal mélyebb válaszra áhítozik a lelked, és ezt csak a tapasztalás, az átélt spirituális élmények lennének képesek megadni Neked!

Ezt úgy érheted el, ha például spirituális gyakorlatokat, meditációkat végeznél. Mondjuk kezd azzal, hogy a lét-kérdéseidet nagyon mély meditációban tedd fel, de ne a szokásos magadnak, hanem egy sokkal mélyebben levő ÉNednek!
Aztán amikor a válaszokat kapod, akkor legyen benned az elvárás, hogy ne csak szavakat kapj, hanem lehetőleg átélést, megtapasztalást adjon a mély belső ÉNed!

Ha ez sikerülne, akkor gyakorlatilag a meditációban tapasztalati választ kapnál a kérdéseidre és azt hiszem, ezzel fel is oldódna benned a kérdések okozta feszültség.

Egy másik út az lehet, ha kifejezetten egy-egy minőség átélésére törekednél, mint például a kezdet, vég, halál, út, fejlődés, üresség, Isten, Önvaló vagy a megvilágosodás, hogy csak a "legnépszerűbbeket" említsem.

Kezdj el gyakorolni, és ha van már tapasztalatod, akkor azokat oszd meg itt velünk!

tvir képe
Próbáltam ma a mélyebb éntől választ kapni
2010. május 21. péntek, 14:22 | tvir   Előzmény

Köszönöm, hogy írtál, nagyon hálás vagyok érte.

Sajnos a meditációkkal nem úgy haladok, mint szeretném. Nagyon ritkán van jelentős eredmény. Korábban is volt egy ilyen időszak, és egy idő után annyira rágörcsöltem, hogy már szerintem eleve kizártam a lehetőségét annak, hogy sikerüljön választ kapnom. Egy ideje úgy gyakorlok, hogy bár szeretném a választ, elfogadtam, hogy ha semmi különös nem történik, az is rendben van. Nem tudom, hogy ez most visszatart-e. Mit kéne változtatnom?

Próbáltam ma a mélyebb éntől választ kapni, de nem jutottam semmire, illetve annyi volt, hogy kicsit megint rosszabbul érzetem magam a meditáció után. Az utóbbi egy-két napban már elég jól voltam, és ha rám is tör valami szorongás, kevésbé lelki, inkább fizikai jellegűek a "tünetek" (hányinger, mellkas szorítás). Ez azt jelenti, hogy lezártam az érzelmeket és csak a fizikai szinten tud megnyilvánulni a probléma?

Lehet olyan időszak, amikor az ember többet tapasztal a "való életben", mint a meditációkban? Most egy árvaházban próbálunk segíteni, leginkább a sérült gyerekeken és úgy érzem sok mindent megmozgat bennem a dolog. Most hogy leírtam, rájöttem, hogy hülye kérdés, mert persze, hogy tapasztalok, csak pont a meditáció segíthetne feldolgozni, ami egyébként nem megy...

Nem adom fel, próbálom majd, amiket javasoltál.:)

Köszönöm még egyszer.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Mivel meditáció közben közelebb vagyunk a lelki Önvalónkhoz
2010. május 21. péntek, 14:26 | Huszti Sándor -...   Előzmény

"Mit kéne változtatnom?"
Szerintem azt lehetne, hogy ne gondolati válaszokat várj, hanem érzelmieket! Ehhez viszont jobban meg kell nyílnod, szét kell esned. Elmélyülés közben éld meg, hogy az a burok, ami körbevesz, az szétesik és Te elfolysz, teljesen képlékennyé válsz!

"Ez azt jelenti, hogy lezártam az érzelmeket és csak a fizikai szinten tud megnyilvánulni a probléma?"
Igen, elképzelhető. Ha nem sikerül lelkileg megoldanod ezt a problémát, akkor félő, hogy betegséget fogsz produkálni!

"Lehet olyan időszak, amikor az ember többet tapasztal a 'való életben', mint a meditációkban?"
A feldolgozásban biztosan sokat segít a meditáció, de a tapasztalásban is hozhat újat, pláne, ha spirituális tapasztalásról van szó.
Mivel meditáció közben közelebb vagyunk a lelki Önvalónkhoz, ezért olyankor gyakrabban és tisztábban jöhetnek lelki élmények, mint az éber tudatállapotban!

tvir képe
Érzelmi megközelítés...
2010. május 22. szombat, 12:44 | tvir   Előzmény

Köszi Sanyi.
Azt hiszem a meditációs problémára ez tökéletes cél lesz most számomra.
Szívnyitás ide vagy oda, még mindig "fejnehéz" vagyok azt hiszem, legalábbis tényleg mindig gondolati választ várok.

A kettő (gondolati-érzelmi válasz) között nem lehet egy átmeneti, közbeiktatott szint az, ha képeket vár az ember? Vagy legalábbis színeket, formákat? Mikor nagyon elakadtam a meditációkkal, elkezdtem szimbólum terápiára járni, ami nagyon jól működött probléma megoldásban, a képek rengeteg mindent elmondtak. De az sajnos terapeutához van kötve, egyedül egy idő után elakad a dolog... (És itt most nincsenek terapeuták...)

Lehet, hogy hülye kérdés, de az is felmerült bennem, hogy a bejövő érzelmeket egyáltalán nem kell gondolati szinttel összehozni? Mármint kizárólag a szív "azonosítja azt be", és teljesen szükségtelen ráhúzni egy szót, hogy pl. "most félek", "ez "félelem"?

Köszönöm Éva.
Tény, hogy jelentősen megváltozott az életem az elmúlt 1,5 évben, ami a körülményeket, a feladataimat, az engem körülvevő világot illeti.
És valóban, nyilván sokakban felmerülnek ezek a kérdések, inkább a megnyilvánulási formára gondoltam, mikor azt írtam, hogy olyan egyedül érzem magam ezzel kapcsolatban. Persze az is benne van, hogy ez az egész dolog azért is rémisztő, mert tudom, hogy baromira egyedül kell megoldanom, ebben senki nem tud segíteni úgy igazán. Szóval lehet, hogy torzul annak a megítélése, hogy hányan nézünk ezzel így szembe.
Lehet, hogy van más tudat alatti félelem mellette, ami ezt felerősítette, de nem hiszem, hogy az otthontól való elszakadás, legalábbis, akkor ennek már korábban be kellett volna indulnia, hiszen másfél éve élünk itt.

Megpróbálom az érzelmi válaszokra helyezni a hangsúlyt, plusz beazonosítani, hogy a fizikai tünetek milyen érzelmeket takarnak pontosan.
Újabban lefekvés helyett felkeléskor törnek rám ezek a nyomasztó érzelmek, enyhe rosszullétek (többnyire hányinger formájában).

Köszönöm a tanácsokat!

,,Újabban lefekvés helyett felkeléskor törnek rám ezek a
2010. május 22. szombat, 14:09 | Éva.   Előzmény

,,Újabban lefekvés helyett felkeléskor törnek rám ezek a nyomasztó érzelmek, enyhe rosszullétek (többnyire hányinger formájában)."

Én hónapokig küszködtem ilyennel,ezzel aludtam,és ezzel ébredtem/csak más volt a téma/
Amikor már úgy éreztem,hogy be fogok csavarodni,akkor ízekre szedtem az egészet,és megtaláltam az okot,
ami persze a félelem volt egy új helyzettől,és ennek ismeretében tudtam csak megoldani.
Meg is szűnt ezzel kapcsolatban minden problémám.

Nálad más a helyzet,de eszembe jutott,hogy neked is lehet ,hogy nagyon mélyen kell megtalálni a kiváltó okot.
Mert nem a létkérdések bogozása váltja ki a tüneteidet,hanem a mélyben valami erős rettegés ,félelem.
Ennek kéne megtalálni az okát./szerintem/
És bocs mindkettőtöktől,nem akartam bele kotnyeleskedni,csak nagyon hasonló problémám volt
és ahogy sikerült rájönnöm az igazi okára,azonnal ki is oltotta a tünetet,amitől már majdnem bekattantam.

tvir képe
Igazad van Sanyi. Nem is kell messzire mennem ezzel az állítássa
2010. május 23. vasárnap, 4:31 | tvir   Előzmény

Igazad van Sanyi. Nem is kell messzire mennem ezzel az állítással kapcsolatban "A feldolgozásban biztosan sokat segít a meditáció, de a tapasztalásban is hozhat újat, pláne, ha spirituális tapasztalásról van szó."
Beugrott, hogy milyen erős volt az egyik meditációban való megtapasztalásom.

Hiába volt az a tábor már több éve, az az üresség meditáció, amit te vezettél a kertben, azóta is él bennem.
Azt hiszem az volt életemben a legközelebbi megtapasztalás Istenről. Milyen fura, hogy az ürességről alapvetően valami negatív gondolat jut eszembe "éber állapotban" és akkor meg a legnagyobb teljességet éltem át. Kár, hogy olyan ritkán sikerül ilyen meditációt összehoznom...
Azt hiszem sokat számít, ha az ember egy olyan csoportban végzi ezeket a megismeréseket, akik "húzzák magukkal".. Na nem baj, egyszer csak hazaköltözünk.;)

Igazából mástól félsz.../szerintem/
2010. május 21. péntek, 22:23 | Éva.

Szerintem minden emberben felmerülnek ezek a kérdések előbb,vagy utóbb.
Általában valamilyen nagyobb trauma,vagy megváltozott élethelyzet hozza fel.

Szerintem nálad ez utóbbi.
Ha jól értem külföldön dolgozol,tehát kiszakadtál a megszokott ,biztonságos itthoni környezetedből.
Ez tudat alatti félelmet az ismeretlentől,bizonytalanságot okoz.
Lehet ,hogy ez váltotta most ki belőled ezeket a dolgokat,mert ez szerintem nagyon analóg azzal,amiket elmondasz.
Mindenképpen a bizonytalanság,az ismeretlentől való félelem,az otthoni biztonság elvesztése.
Szerintem a kiváltó ok ez lehet.
Ez szerintem tudatalatti félelem benned.
Ezt kéne tudatosítani,és akkor ezekről a létkérdésekről is / normálisabban/ ,
szorongás és félelem nélkül tudnál gondolkodni.

Úgy gondolom,hogy nem is ezek miatt a létkérdések miatt szorongsz igazán,hanem azért mert kiszakadtál a megszokott biztonságot jelentő környezetedből,az az alapvető,félelem ,szorongás oka.
/ráadásul nem tudatos,hanem tudatalatti félelem/

HajduM képe
Nem vagy egyedül ezzel a problémával. Nekem is volt olyan
2010. május 22. szombat, 17:23 | HajduM

Nem vagy egyedül ezzel a problémával.

Nekem is volt olyan halálfélelmem, hogy kiugrottam az ágyból és mantrás bocsáss meg istenembe kezdtem. Pár percen keresztül, és lassan elmúlt. Nekem még az erőm is elment, miután ez befejeződött ennem is kellet azonnal, mert majdnem összeestem. hála istennek csak egyszer volt ilyen.

Az ima segíthet. A szellem felé, az Isten felé fordulás. Meg azt vettem észre, minél jobban féltjük a testet, annál erősebb a félelem. Valahogy ki kell fejleszteni azt a képességet, kapcsolatot istennel, hogy túl tugy lenni a félelmen. Ezt magamnak is mondom, mert napi problémám nekem is ez, csak már kezdem megszokni. Most odáig jutottam, hogy figyelem magamban ezt a félelmet, ha nem túl erős. Akkor úrrá tudok lenni rajta. Ha erősebb, akkor ami jön. Ki megyek a lakásból. sétálok egyet levegőzök.

Istennel való kommunikáció segíthet leginkább szerintem: Ima.

Mindegy, hogy hiszel-e Istenben vagy nem. A lényeg, hogy ne a testeddel foglalkozz, ne azt féltsd. figyelem elterelés.

Na ez nekem is feladat, de most jól leírtam, hogy én is lássam az dolgot.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

tvir képe
Az érzés megfigyelését én is hasznosnak tartom. (Ezt talán egy
2010. május 23. vasárnap, 5:01 | tvir   Előzmény

Az érzés megfigyelését én is hasznosnak tartom. (Ezt talán egy másik válaszban már ki is fejtettem.)

Érdekes a test féltése felvetés.

Arról nem írtam, hogy ezt a szorongásos időszakot, egy hete egy pánik roham szerű dolog fejelte meg. A szorongás még sokkal erősebb volt + a halálfélelem, remegés, mellkas szorítás, stb. És az azt követő napokban meg a szorongás visszatérésétől való félelem ördögi körré tette...

Szóval ennek kapcsán cseteltem az öcsémmel, aki most pszichológiát végez. És ő "nyugtatgatott", hogy ugye tudom, hogy még senkinek soha nem lett fizikai baja egy ilyen rohamtól, sőt senki nem őrült bele. A halálfélelemmel kapcsolatban meg kérdezte, hogy ugye nem gondolom, hogy ebben most bele tudok halni? És ez mind tiszta volt (bár a beleőrülést annyira nem zártam volna ki...), volt olyan pillanat, mikor azt kérdeztem magamtól, hogy akkor valójában mitől is félek. És mikor az érzelmek valahogy lecsendesedtek és maradtak helyette a fizikai tünetek, még akkor is hihetetlen szarul tudtam érezni magam, pedig csak zömében hányingerről volt szó...

Az Istenhez való fordulással is egyetértünk. (Bár őszintén szólva engem maga a szó, "Isten" valahogy mostanában megzavar. Egyértelműen hiszek egy felső vezetésben, teljességben, fényben, szeretetben, de ez a szó valahogy nálam megakadt a szakállas felhőkön ülő képnél... de ez csak az én értelmezési gondom.) Az imával valahogy hasonló elakadásom van. Kicsit eltérve a témától, pont mostanában beszélgettem egy gyakorló katolikussal, aki teljesen megdöbbentett azzal, hogy neki az ima, nem csak kérést és hálaadást jelent, hanem ugyanolyan megismerési gyakorlatszerűségeket végez alatta, mint "mi" tesszük meditációban. Ilyen formában már ok az ima, de puszta könyörgések szintén a szakállas verziót hozzák fel bennem. (De hangsúlyozom, valószínűleg ez nálam akadt meg valahol...)

Azt viszont nem értem, hogy neked miért "BOCSÁSS MEG Istenem"-et kellett mantráznod. Úgy érzeted bűnt követtél el? És ezek szerint Isten büntet szerinted?

Nekem abban a pillanatban ezek a zenék teljesen az imát testesítették meg:
http://www.youtube.com/watch?v=d63COahIpVM

http://www.youtube.com/watch?v=4noQ0MD1_8s

Köszi a tanácsokat.

HajduM képe
Majd este kifejtem, most mennem kell, csak annyit. Biztonsági
2010. május 23. vasárnap, 6:38 | HajduM   Előzmény

Majd este kifejtem, most mennem kell, csak annyit.

Biztonsági metódus :)) Keresztényi érából alakulok át éppen, és ott mindenki bűnös aki él. Gondoltam ha meg is halok, legalább legyen bűnbocsánatom. Bár Jézus nélkül aligha lehetséges a tanítás alapján.

Az Isten alatt én egy mindent átfogó totális ismerettel tudással és mindennel rendelkező lénynek a nem megnyilvánult formáját értem. Nem egy személyt (szakállas öreg)

Nálad nagyon durva fizikai tünetekkel is együtt jár a dolog, ezt én nem éltem meg, azon kívül,hogy elment az erőm.

Nagyon nehéz jó tanácsot adni, mindenkinek magának kell megértenie a világát, és megtapasztalnia a pályáját. De az biztató lehet, hogy sokunkkal előfordul ez a jelenség, és élünk.
Helyre kellene neked is tenni magadban a halállal való viszonyodat, hogy mitől félsz tulajdonképpen. Mi lesz odaát, ha van egyáltalán odaát. A jelenségek mögött húzódó okok megértése, segít enyhíteni ezeket az élményeket, illetve feldolgozhatóvá teszi

Olvasd át ezeket a cikkeket és a hozzászólásokat is. Van egy két sallang, azokkal ne törődj, de lesznek lényegi információk is.

Így egymás után gondolom őket, ahogy linkelve is van.
Tisztázni kell, hogy ki kicsoda, mi micsoda, milyen hatással lehetnek egymásra, és mi a te utad itt és hova jutsz ha oda jutsz. Szerintem a megértése ezeknek a kérdéseknek fontos. Olvasás közben is előjöhetnek ilyen érzések, akkor álj fel változtasd meg a pozíciódat, figyeld az érzés, mire hat, hogyan. Menj ki levegőzni. Keress egy szép nagy fát és öleld át :)) Sok béke energiát tud adni egy nagy fa...

http://onmegvalositas.hu/blog/hajdu_m/viszonyom_halallal
http://onmegvalositas.hu/blog/hajdu_m/keresztenyseg_hozadeka_felelem_hal...
http://onmegvalositas.hu/blog/zotya/ter_ido_anyag_es_tudatossag#comment-...

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

hello.
2010. május 22. szombat, 21:37 | joke (útkereső)

Hello. Nagyon is együtt érzek veled, mert ugyanezt a válságot élem meg. Ráadásul elég sok pofon jött mostanában. Teljesen feleslegesnek tartok már mindenféle hozzáállást,egyszerűen kezdek kiégni a spirituális hozzáállásból. Soha nem követtem senki tanítását, különbenis szerintem javarészt egymás nagy igaszságait szajkózzák, külömböző formákban. De ez nem azt jelenti hogy nem tanulságos. Most már csak egy kérdés érdekel. az hogy miért ez az egész. gondolom ezzel nem vagyok egymagam. Köszönöm hogy felvetetted ezt a témát.

Állítólag mi terveztük el még a születésünk előtt
2010. május 22. szombat, 21:59 | Éva.   Előzmény

Állítólag mi terveztük el még a születésünk előtt.
Az egész élettervünket,a szüleinket,meg mindent ,ami ahhoz kell,
hogy megéljük a sorsfeladatunkat.

Csak az a baj,hogy nem emlékszem semmire.

Ez rosszul van kitalálva,mert újra rá kell jönnöm,hogy mit is akartam tulajdonképpen.
Ezzel foglalkozom egész életemben hogy mi ,miért van ,és mi az én szerepem ebben.
Ahelyett ,hogy élnék gondtalan és boldogan,és élvezném az életet.
Ehelyett füstöl az agyam,hogy ez az egész ,mi végre?

Lehet hogy így van.
2010. május 22. szombat, 22:28 | joke (útkereső)   Előzmény

Lehet hogy így van, és helytálló ez a megközelítés. mert ugye nagyon sokféle létezik . Egyszerüen nem tudom elképzelni, Pl: hogy választhatna valaki magának, és ezáltal lehet hogy másoknak is lelki, vagy testi szenvedést. Persze az én személyiségem is túl van már sokmindenen, sőt már túlvagyok azon a bizonyos haragon, megbántottságon , hogy másnak miért ez, vagy az. mindegymije , csak beletudjak kötni. Mindenki ugyanazt keresi , ezerféleképp, sokan pedig úgy élnek, hogy azonosítják magukat egyfajta úgynevezem nézettel. Persze engem nem zavar. Sőt mostanában észrevettem. hogy felfigyelek arra ha azt mondom hogy Én, vagy Nekem . Szinte zavar mintha nem lenne tartalma. Kössz Szia.

,,hogy választhatna valaki magának, és ezáltal lehet hogy
2010. május 22. szombat, 22:55 | Éva.   Előzmény

,,hogy választhatna valaki magának, és ezáltal lehet hogy másoknak is lelki, vagy testi szenvedést.''

Választhat negatív dolgot is ...bőven!
attól függ ,mit kell megtapasztalnia

Ne haragudj,hogy ilyesmit írok,és semmi közöm hozzá,meg nem akrok kéretlenül tanácsot osztani,
de elég nagy gáz jön át abból,amit írsz.
Szerintem add fel az ellenállást,és mégis csak foglalkozz magaddal.
Úgy érzem nagy szükséged lenne rá.
Ne haragudj,csak ez jön át nekem.
Bocs,ha tévednék.

Üdv: Éva

spiritosaurus képe
"Persze az én személyiségem is túl van már sokmindenen..."
2010. május 22. szombat, 23:17 | spiritosaurus   Előzmény

"Persze az én személyiségem is túl van már sokmindenen..."

Azért nem találod a tartalmat az "Én" és a "Nekem" mondatoknál, mert még személyiségként kezeled magadat, ahogy ezt le is írtad szó szerint. Személyiség pedig annyi van, amennyit nem sajnálsz. De egyéniséged az csak egy van, és Neked azt kell megtalálnod :) És azt Neked kell megtalálnod. :)
Nekem úgy tűnik, még Te is úgy élsz, ahogy leírtad a sokakat, hogy azonosulsz bizonyos nézetekkel.
Ha nem tudod ezeket elképzelni, akkor próbáld meg, hogy nem képzeled el. Csak hagyod, hogy egyáltalán beléd jusson, és meglátod értelmet nyer, ha eljön az ideje. Ahol most jársz fejben, onnan két út van, vagy tovább lépsz, vagy benne ragadsz, és majd továbbléptet valami akkor, ha már hagyod. De tényleg nem szeretném tovább tömni a buksidat. Te is próbálj meg erre nem reagálni, hanem hagyni, hogy válasz rajzolódjon ki benned a reakciók helyett. Mert a reakciókat a személyiséged gyártja, ami mindig változó, ezért is ingatag. De válaszokat már az egyéniséged ad magadnak. Menni fog, csak hidd el :)

spiritosaurus képe
Elég hosszú, eléggé ugyanilyen időszakon estem át én is az
2010. május 22. szombat, 22:10 | spiritosaurus   Előzmény

Elég hosszú, eléggé ugyanilyen időszakon estem át én is az elmúlt hónapokban. Tényleg szörnyű dolog, és tényleg nehéz belőle kilábalni. De én most úgy érzem, sikerült, és nagyon erőre kaptam. De ez így van rendjén, el kell fogadni. Rájöttem ez tök normális. Akármekkora spirituális guru az ember, egyszercsak mindig megakad, és elér egy pontra, ahol úgy érzi, nincs tovább, megbukott. Ez elkerülhetetlen. De ha ezek nem jönnének olykor, akkor nem is tudnánk továbblépni. Ezek az időszakok azért jönnek, hogy megmutassák, hova tovább. Paradox, mert ilyenkor pont ezt nem tudja az ember, hogy hova tovább, közben meg pont azért van, hogy megtudja. Próbáld meg, hogy nem úgy gondolsz rá, hogy ezek nyomasztó gondolatok, hanem elértél egy olyan pontra, ahol ezekre szükség van, hogy a következő szakaszba léphess. Tudom, nagyon nehéz, meg igazából fölöslegesen is írom le, mert így meg ezen fogsz gondolkodni, és lehet, hogy még nyomasztóbbá válik, de csak így működik. Rá kell jönni, hogy ezek az időszakok mire akarnak megtanítani téged. Ha ez nem megy meditációval, akkor azt mondom ne erőltesd a meditációt. Nekem is van, hogy leülök, hogy na most meditálok, és a világért se sikerül. Olyankor fel kell állni, és abbahagyni. Majd jön, ha jön. Csomószor meditálok úgy, hogy semmiféle szándékomban nem állt meditálni, egyszerűen csak elbambulok, és mit ad Isten, meditációba zuhanok, és rájövök mindenre, ami addig problémát okozott. Szóval próbáld elfogadni, hogy ez rendben van így. És biztos vagyok benne, hogy legbelül Te is tudod, hogy mit kéne tenned, ahhoz, hogy továbblépj, mert Én is mindig tudom. Folyton ott motoszkál bennem az a kis lágy sugallat, ami megmondja, csak hát a megszokások miatt nagyon nehéz meglépni azt a lépést. Pedig, ha csak rágondolok, máris érzem, ahogy töltődöm az energiával, de aztán mégse lépek. Pedig lépni kell :) És ha megléped, onnantól meg hömpölyög az egész, észre se veszed, és egyszer csak minden a helyére kerül :) Meg kell ezeket tapasztalni, nincs más megoldás. :) Nem is írok többet, hogy ne befolyásoljalak, tudod Te ezt magadtól is :) Sok sikert ;)

Köszönöm.
2010. május 22. szombat, 22:35 | joke (útkereső)   Előzmény

Köszönöm bíztató szavaid de én nem akarok sehova jutni, a medítáció pedig soha nem oldott meg problémát, vagy kérdést életemben. sőt szerintem még soha nem is meditáltam. csak próbáltam. azt akartam mondani hogy már nincs ami ösztönözzön. hoppá lehet hogy ez egy segélykiáltás volt. de azért köszönöm hogy szántál időt .

tvir képe
Semmi sem véletlenül történik
2010. május 23. vasárnap, 4:00 | tvir   Előzmény

Köszönöm Spiritosaurus.
Lehet, hogy gyerekes dolog (félni az "egyedüliség" miatt), de jó érzés tudni, hogy mások is átesnek ilyesmin
Nyilván nem kívánom senkinek, hogy szenvedjen, nem erről van szó. De jó tudni, hogy nem egyedül küzdök ilyen problémával.

Mostanában már sokszor képes vagyok ezeket a nehezebb időszakokat úgy szemlélni, hogy szükség van rájuk és okkal vannak az életemben. (Nyilván vannak gyengébb pillanatok is, amikor nem tudok ilyen magasról tekinteni a dologra és csak fáradt vagyok a küzdéstől és a franca kívánom az egészet.) Szerintem sokat segít az embernek, ahogy írtad is, ha képes már így nézni a nehézségre, mert innentől kezdve talán nem egy ellenség, akit le kell győzni, hanem egy motiváló tényező, ami előrébb visz azon a bizonyos úton. (Amit mellesleg szerintem születésünk előtt kirajzolunk valamelyest - ahogy Éva írta)
Szóval próbálom ezen az új szemüvegen át figyelni a dolgokat, és a tudat, hogy ez nem véletlenül történik, nekem nagyon nagy erőt tud adni.

Úgy veszem észre, hogy a "megfigyelés" is sokat segít. Amikor elkezdem (kicsit kívülállóként) figyelni az érzést, vagy akár a gyomor környéki szorítást. Valahogy kimozdít ebből a szenvedő alany szerepből.

"És biztos vagyok benne, hogy legbelül Te is tudod, hogy mit kéne tenned, ahhoz, hogy továbblépj". Az az igazság, hogy nagyon nem tudom, és tök jó, hogy neked mindig van egy belső hang, ami megsúgja, de én most csak annyit tudok, hogy nem söpörhetem a szőnyeg alá, meg kell oldani, van már néhány módszer a kezemben, de hogyan fog ez sikerülni, arról fogalmam sincs. Mindenesetre nekiállok, és hátha megszólal a hang egy idő után.

Nem akarok beletúrni olyasmibe, amiről nem írnál magadtól, de ha nem túl személyes számodra, leírnád, hogy nálad hogyan zajlott ez az időszak? És hogyan jött a megoldás?

Köszi a segítséget!

spiritosaurus képe
Először is ne nyugtasson meg az, hogy mások is hadakoznak ilyen
2010. május 23. vasárnap, 13:47 | spiritosaurus   Előzmény

Először is ne nyugtasson meg az, hogy mások is hadakoznak ilyen problémákkal. Pont ezzel rontom el én is mindig. Megnyugtat, hogy rajtam kívül még több millió ember van akár még ennél rosszabb helyzetben is, de valójában ez csak az egót nyugtatja meg, és azt is csak rövid időre. De ez az idő általában elég ahhoz, hogy csak még rosszabb helyzetbe hozzam magamat. Tényleg az egyetlen módja a továbblépésnek, ha felismered, hogy miért van ez az egész, ami épp történik. Mert így többet tényleg nem jön elő, vagy ha előjön, akkor már zsigerből megoldod, gondolkodás nélkül.
A megfigyelés pedig azért segít, mert az is megnyugtatja az egót.. Hogy na most nem az egóm vagyok, az egómnak rossz, meg görcsöl a hasam, de én mindezt kívülről látom. Tulajdonképp ez is az egónak jó csak.

Nagyon konkrétan nem szeretném leírni az időszakomat, de nagyvonalakban annyi, hogy a családi hátterem, meg az eltelt 20 életévem hozzájárult ahhoz, hogy egy raklapnyi félelem halmozódjon fel bennem, amit mindig mindenki azzal nyaggat, hogy mondjam el, mert majd ő segít, én meg sosem mondtam el senkinek, mert szerettem ezeket magamban lejátszani. Legalább is nagyon azt hittem, hogy ezeket én odabent lejátszom, de valójában meg nagyon nem. Megállás nélkül gondolkodtam rajtuk, ez igaz, de a lejátszástól ez igen távol állt. Sokkal inkább csak egyre rosszabb lett a helyzet. Mindig megtaláltam a kifogást, hogy sosem hagy senki békén, ezért nincs időm rendesen lejátszani magamban, tehát mindig megvolt a hibás értük. Az, hogy én nem csinálok valamit jól, az eszembe se jutott. Aztán egyszer csak jött egy mélypont, lebetegedtem, belecsúsztam egy csúnya tartozásba (a saját hülyeségem miatt azt is), a szüleim is előjöttek olyan dolgokkal, amik valójában igazak (miért ne lennének, belőlük jöttem létre, mint fizikai lény, tudják mik a gyengéim), de én meg évek óta hazudom nekik az ellenkezőjét, és szép lassan belekerültem egy olyan mélypontba, amilyen mélyen még azelőtt sosem voltam.
Tényleg romokban hevertem odabent. Idekint meg feszült lettem, ellenszenves, holott mindig mindenki szeretett, de még ezt is féltem beismerni. Belebeszéltem azokba, akik szeretnek, hogy le se sz*rnak, mert valójában utáltam önmagamat, és én voltam az, aki le se sz*rtam magamat, csak csináltam a megszokott hülyeségeimet, amik miatt tulajdonképp elindultam a lejtőn.
Aztán úgy voltam vele, hogy na elmegyek egy munkaközvetítőhöz, hogy legalább a tartozásomat ki tudjam majd fizetni, mert a legjobb cimborámnak tartozom, ez meg bűntudat a javából, de elküldtek, hogy most valahogy nincs szükség rám. Kiléptem az ajtón, borús volt az ég, és akkor ott, egy pillanatra feladtam mindent. Lemondtam magamról. Elfogadtam, hogy belebuktam az életbe, nincs több kapaszkodó, ennyi volt. Abban a pillanatban, ahogy ezt realizáltam, rám szakadt az ég. De mintha dézsából öntenék. És egyszer csak elöntött a boldogság. Fogalmam sem volt, hogy miért, de elindult bennem a bizsergés. És nem hagyta abba. Nem értettem, de nem is érdekelt, elkezdtem nevetni, hülyének néztek, az se érdekelt, elkezdtem szaladni, és csak szaladtam, szaladtam röhögve. Rég éreztem magam olyan teljesnek, és boldognak. Felfutottam a Gellért-hegyre, körbejártam az utolsó négyzetméterig, és csak szívtam magamba az életerőt. Minden gyönyörűvé vált. Az eső utáni fák, és orgonák illata, a kiálló sziklák, a Duna alattam, minden. Beleszerettem mindenbe. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de szerintem az összes ráébredés, amit átélünk, utána csak gyerekesen írható le. :) Tök egyszerű dolgok, amiket gyerekkorunkban tudunk, csak aztán elfelejtjük. Amikor meg megtapasztaljuk, újra gyerekké válunk tőlük.:) Azóta meg, hogy akkor, ott felébredtem 2 órára, szinte minden csak úgy jön, és történik, és folyamatosan jönnek rendbe a dolgaim, ahogy szépen fokozatosan meglelem magam a problémák mögött. És ezekért a pillanatokért érdemes élni. De amíg gondolkodsz rajta, hogy miért is élsz, addig nem fognak megtörténni a pillanatok, mert el vagy foglalva a gondolkodással. Ne legyél! Csak nyílj ki a pillanatoknak :) Nem tudok többet mondani, és szerintem nem is kell :) Ha kinyíltál nekik, akkor meg majd ők válaszolnak a kérdéseidre :)

Claryssza képe
Pedig pont az első lépés lehet
2010. május 23. vasárnap, 14:28 | Claryssza   Előzmény

ez a megnyugtatás,hogy mások is hadakoznak ilyen problémákkal. Egyrészt ez már lélekben is egy nyitás a többi ember felé is, ami lazít az elszigeteltség érzeten is, ami ilyenkor nagyon erős tud lenni. +Ez egyszerre együtt-érzés is szó-szerint + kicsit "általánossá"is téve azt is jelzi, hogy nagyonis emberi amit átél ilyenkor az ember. Azzal, hogy elveszti az "egyedi probléma" érzetet megoldhatóbbnak is tűnik mert kicsit kivülre is került és így az okok is felismerhetőbbé vállnak.

spiritosaurus képe
Ez is egy nézőpont, de esetemben eddig sosem találtam megoldást,
2010. május 23. vasárnap, 14:47 | spiritosaurus   Előzmény

Ez is egy nézőpont, de esetemben eddig sosem találtam megoldást, ha ebből indultam ki. Ilyenkor max jönnek olyan gondolatok, hogy más vajon mit tenne a helyemben? És akkor máris átestem arra az oldalra, hogy tulajdonképp megint másoktól várom a megoldást, mások példájára akarok cselekedni, nem a sajátoméra. Tény, hogy az út ugyanaz mindenkinél, de a kanyarok, lejtők, emelkedők már személyre szabottak. Attól függően, hogy kinek mikor kell őket megtapasztalnia. Nem lehet őket se sürgetni, se lassítani, se mások útvonaltervét lemásolni. Mert az már nem a miénk. Szerintem :)

spiritosaurus képe
Ettől még az egységélmény megmarad, és ugyanúgy tudom, hogy
2010. május 23. vasárnap, 14:59 | spiritosaurus   Előzmény

Ettől még az egységélmény megmarad, és ugyanúgy tudom, hogy mások is küzdenek ezekkel a problémákkal, csak nem ragadok le ennél a pontnál. A megnyugvás, együttérzés engem többnyire megtorpant, és tehetetlenebbé tesz hosszú távon. Az első lépés valóban ez lehet, hogy ezt felismerjük, én csak azt mondtam nem szabad hosszú távon leragadni ezen a ponton. :)

tvir képe
Köszönöm, hogy elmesélted, hogy veled mi történt. Nem érzem
2010. május 23. vasárnap, 16:40 | tvir   Előzmény

Köszönöm, hogy elmesélted, hogy veled mi történt.
Nem érzem veszélyét annak, amit mondasz, hogy "megnyugtat, hogy másokkal is történik ilyesmi".
Ha jól értem, valamiféle lustaságról beszélsz, hogy belenyugszik az ember, hogy másoknak is szar, akkor nem olyan gáz, hogy nekem is szar??

Azt gondolom nálam a szorongás egyik eleme, az egyedüllét, oldódik egyik oldalról ezáltal. Másrészt beigazolódik, hogy bár van egy problémám, amivel meg kell küzdeném (és végső soron egyedül kell ezt megtennem, és ezt nem is próbálom tagadni), nem én vagyok egyedül, aki ilyesmivel küzd. Más is teszi, vagy már túl is van rajta, azaz ez is reményt adhat, hogy ez egyáltalán nem reménytelen dolog, képes leszek rá.

És igaz, hogy mindenkinek kicsit más az útja, és nem is várok kész megoldásokat, de néha mások tapasztalatát végighallgatva ráébredhet az ember egy más megközelítésre a sajátjával kapcsolatban.
Szóval én szeretek másokat megkérdezni. Szerintem szimplább kérdésekben is sokat segít, hogy az ember ne legyen elfogult a saját nézetével kapcsolatban.

Igazából én most nem azon rágódom, hogy miért élek, hanem azt próbálom kideríteni, hogy mi az oka ezeknek a szorongásoknak, mit akarnak tanítani, merre akarnak irányítani. És remélem, hogy ha erre rájövök, akkor nem kell velük élnem. (Ez most elég rémálomnak hangzik, azért nem minden percben taglóznak le ezek az érzelmek...inkább vissza-visszatérően.)
Abban igazad van, hogy a sok-sok gondolkodás ezen nem valószínű, hogy segíthet, ezért próbálom mélyebben megközelíteni meditációban, illetve megfigyelve magamat.

Hasonló érzésem volt a héten. Miután hónapok alatt, de végig
2010. május 23. vasárnap, 20:44 | sunnyflorida   Előzmény

Hasonló érzésem volt a héten.
Miután hónapok alatt, de végig rágtam az elmúlt 17 évemet és végre úgy tűnt el tudom engedni a páromat, mert a kapcsolatunk így nem mehet tovább, és ezt mind a ketten ki is mondtuk: vége, menjünk tovább külön, órákon belül valami megmagyarázhatatlan dolog történt velünk.
Mind a kettőnkből kitört az a szeretet amit egymás iránt érzünk a mai napig, sírtunk ... Megbeszéltük, hogy ha így érzünk egymás iránt akkor kell, hogy megpróbáljuk még egyszer. Most szétköltözünk rendezzük magunkkal az életünket és fél év múlva meglátjuk.
Nem tudom mit akar a sors tőlem, tőlünk? Miért nem mehettünk tovább külön? Mi a feladatunk együtt még?
Most megint visszaestem abba az állapotomba, hogy a szivem nem akarja elengedni, pedig tudom, hogy mennünk kell, csak úgy léphetünk tovább bármi is legyen....

HajduM képe
De, dehogynem, nyugtassa csak meg. Ha látja, hogy más is ezzel
2010. május 23. vasárnap, 22:47 | HajduM   Előzmény

De, dehogynem, nyugtassa csak meg. Ha látja, hogy más is ezzel küzd, könnyebb elfogadni, tehát nem befogadni, csak tudomásul-venni, hogy van ilyen jelenség. Nem tudom miért van ez egyébként. Amíg nem foglalkoztam spirituális dolgokkal nem volt ilyen. Tehát ezzel van összefüggésbe. Mondjuk ha nagyon dinamikus a félelem azzal aligha lehet kezdeni valamit. helyváltoztatás. menj el abból a környezetből. Ima, és vígasztaljon, hogy nem vagy egyedül, és még mindannyian élünk, de persze elméletileg jobb lenne egységben a teremtővel, de ezzel kapcsolatban is helyére kell tenni a viszonyodat, a túloldallal, illetve az átmenettel.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

fogság
2010. május 23. vasárnap, 21:36 | ffyju (útkereső)

Ha érdekel egy válasz,add meg a születési dátumod,segítek

1976.07.07
2010. május 23. vasárnap, 21:40 | sunnyflorida   Előzmény

1976.07.07

beatrixalyssa képe
Veled vagyunk
2010. szeptember 16. csütörtök, 11:24 | beatrixalyssa

Kedves Tvir

Javasolnám, hogy amikor lefekszel, mondogasd hangosan is, hogy BIZTONSÁGBAN vagyok.
Nappal pedig csak a szivcsakrádra összpontosithatnál.
Érezni, hogy működik, élsz, ahogyan folyik a vér az ereidben.
Igen, ezen kivül kérhetnél SEGITŐT talán angyalokat, mondjuk kettőt-hármat, akik védelmeznek.
Biztonságban VAGY.

tvir képe
Jó érezni ezt a sok
2010. szeptember 16. csütörtök, 11:53 | tvir   Előzmény

Jó érezni ezt a sok támogatást.:)
Köszönöm, megpróbálom majd.

Honnan érzed, hogy vannak már melletted segítők?

beatrixalyssa képe
Meditációban kérek
2010. szeptember 16. csütörtök, 12:18 | beatrixalyssa   Előzmény

Meditációban kérek Segitőt, de szeretem az angyalokat, bár Mindenkinél más az azok a személyek, akiket leginkább maga mellé tud képzelni...
Igaz, hogy az angyalokkal nagyon jóban vagyok, olyan ez, mintha két kicsi bébiangyal a válladon üllne, persze pillekönnyűek.

Feliratkozás Hírlevélre