Ismerlek? | Önmegvalósítás.hu

Ismerlek?

UlIqmHJn-SK.gif

Tegnap egy beszélgetés során nyakon vágott ez a kérdés.
Miért kell, hogy azt érezzük ismerjük a másikat?
Bizalom. Biztonságérzet.
Ha nem ismerjük, instabil a helyzet... kiszámíthatatlan, megszületik a félelem: fájni fog.

Viszont változunk! Tegnap, mikor elhangzott a "nem is tudom ismerlek-e", az jutott eszembe, hogy minek ez?! Épp örvendeztem, hogy nyílnak ki a kapcsolataim, bevállalok olyan dolgokat amit eddig nem (negatív véleményeket, kényes kérdéseket) és ahogy én őszintébb vagyok, úgy kapok olyan kritikákat, infókat régi arcoktól, ami eddig nem volt jellemző. Tehát örömmel nyugtáztam, hogy változom. Aztán elszomorodtam... ráeszméltem, hogy vannak akiknél hullámzik bennem, hogy ismerem-e... de a súlyába nem gondoltam bele, míg felém nem irányult a kérdés.

Kell a bizalomhoz, hogy ismerjük a másikat?
Mennyi önszeretet kell ahhoz, hogy akármit tesznek, a bizalom megmaradjon... a SZERETET megmaradjon...
Ahhoz, hogy ezt a magas fokú szeretetet elérjük, saját magunkkal kell biztonságban, bizalomban, egyáltalán tisztában lenni.

Beküldte: | 2010. okt. 08. péntek - 11:26

Hozzászólások

6 hozzászólás
Pitypang képe
Szuksegunk van arra, hogy "ismerjuk" a masikat es nem csak azert
2010. október 08. péntek, 13:21 | Pitypang

Szuksegunk van arra, hogy "ismerjuk" a masikat es nem csak azert, hogy bizhassunk benne vagy, hogy szeretni tudjuk ot. Ugyanakkor nagyon nagy szuksegunk van arra, hogy sajat magunkat is ismerjuk.
Erdekes az a mondas, hogy "ismerlek es megis szeretlek"...Mindegy milyennek ismerlek, mindegy, hogy jo vagy-e vagy rossz, engedd dontsem en el, hogy elfogadlak-e vagy sem, hogy hozzad akarok-e tartozni vagy, miutan megismerlek, eltaszitalak magamtol.
Ugyanakkor fontosnak tartjuk azt is, hogy minket ismerjenek...Mit erzunk akkor mikor azt mondjuk, hogy "Az az erzesem, te nem is ismersz engem"..., mit erzunk akkor, mikor olyan dolgokkal vadolnak, ami megcsak meg sem fordul a fejunkben? Amikor azt akarjuk, hogy ismerjenek, tulajdonkeppen egy feedbacket akarunk kapni arrol, hogy igaz valonkat szereti-e a masik vagy csak azt a kepet, amit o maga rajzolt rolunk...vagy netan arrol, hogy kepesek vagyunk-e igazi enunket lattatni, elethuen kiadni/lattatni azt, ami bennunk van.
En, pl. nagyon romantikus fajta vagyok es megis mindenki azt hiszi, hogy nagyon felszines vagyok. Az egyik tarsasagban ugy beszeltek rolam, mintha en ott sem lennek es azt hallottam veletlenul "na neee, el is kepzelem V-t(en) ahogy gyertyafenyes vacsora mellett vorosbort iszik es nagy szerelmi vallomasokat tesz"...Es meg sok ilyen megjegyzes...Pl. a 2 eves kisfiam nagyon huncut es az ismerosok azt mondtak, hogy olyan, mint az anyja, meg a szeme sem all jol...Vagy...a ferjemnek szemrehanyast tettem, hogy elfelejt kedvesen beszelni vagy kenyeztetni, mire azt valaszolta " persze, neked pont az kell, ha az ember kedves hozzad, rogton a fejedbe szall, nincs neked erre szukseged"...Szinten a ferjem "nagyon jol meglennel te nelkulem is, gyorsan tultenned magad, eros no vagy"...Uristen!
Ezek szerint en abszolut nem tudom magamat adni, ha ennyien felre ismernek.
Egyeduli aki ismer igazan az edesapam es meg 2 kozeli baratnom..meg...az exem...- es ezek azok az emberek, akikkel tabuk nelkul, nyiltan barmirol tudok beszelni, elottuk tudok sirni, konnyek kozt kacagni...Ok azok akik ismernek es megis szeretnek.
Coelho azt mondja, hogy nem ismerhetsz es nem bizhatsz egy emberben, amig nem jartal a hazaban..., de ez a haz lehet nagyon jelkepes is, lehet a multad, minden "vagyonod", ami benned van..., minden amit magadban hordozol, serelmeid, gyengeid, rosszasagaid, zsarnoksagaid...Sokan bezarjak "hazuk" ajtajat, masok csak bizonyos szemelyeket hivnak "vendegsegbe" es csak bizonyos szemelyekhez mennek...Elonyok- hatranyok...

Kirsikka képe
illúzió
2010. október 08. péntek, 16:00 | Kirsikka

Arra jutottam, hogy belső látás függvénye az egész.
Amíg nincs belső látás, addig a legtöbb információból is csak illúzió állhat össze. Belső látással is egy pillanatképet kapunk. Pillanat és illúzió.

Mikor ide elérkeztem, úgy döntöttem törlöm az egész blogot...
aztán meggondoltam magam, hátha valami más is bejön. A megismerés feltételez egyfajta nyíltságot... az meg feltételez, ami meg feltételez... úhh.

"ne add ki magad" ismerős?:) ...jótanács. Állítólag.

válasz
2010. október 08. péntek, 19:46 | Erka   Előzmény

Szerintem az a legfontosabb, hogy önmagunkat legyünk képesek megismerni, önmagunknak legyünk képesek megfelelni. Sokáig én is azt hittem, hogy mindenkinek meg kell felelni, de mint tudjuk az
szinte lehetetlenség. Ezért hát érnek is bennünket csalódások rendesen, sokszor pont azoktól,
akikről azt hisszük, hogy ismernek. Sokszor feltettem már magamban a kérdést, hogy most akkor
az illető tényleg nem ismer vagy csak nem akar megismerni. Ha ismerne, akkor biztosan másképp
reagálna dolgokra és másképp viselkedne velem! Igy hát nem is lenne képes megbántani és
csalódást okozni! Ha végig gondolom ez is csak valamiféle belső késztetés egy fajta önzéssel
egy másik emberrel kapcsolatban, aki nem tud más lenni, csak, olyan, amilyen!
Mit lehet ilyenkor tenni? Olykor elfogadni azt is, ami annyira nehéz.
Azokat az embereket, akik tényleg olyannak szeretnek, amilyenek vagyunk, minden feltétel
nélkül hagyni kell mélyen a szivünkbe zárni, hogy majd egy-egy csalódáskor ott legyenek a
lelkünk kincseként, s mindig segiteni fognak abban, hogy elhiggyük, hogy úgy vagyunk jók,
ahogy vagyunk.

pont annyira
2010. október 12. kedd, 12:20 | Senki (útkereső)

fog ismerni téged a külvilág, mint amennyire te ismered saját magad, hiszen azt tükrözik vissza amit te kisugárzol.
Ez igaz visszafelé is, amennyire te ismered magad, annyiravagy képes "átlátni" a külvilágot is.
Mivel, mindannyian a felismeréseink mértékében változunk ez egy izgalmas soha célba nem érő dolog. És ez így van jól.
Nem szabadelfelejteni, hogy a másikbna is annyira bízhatunk mint magunkban és az ahogy a másikat látjuk az bennünk sorszor azzal egyenlő amilyennek szeretnénk látni. Ebből jön a csalódás...........
Ne lásd "semilyennek" és olyan lesz "amilyen"

Kirsikka képe
bizalom
2010. október 12. kedd, 12:32 | Kirsikka   Előzmény

Ez érdekel, hogy az ÉN bizalmam mások felé mennyire függ attól, mennyire ismerem az illetőt, vagy az intuícióm mit sugall. Az elfogadáson áll vagy bukik a dolog.
Mindenesetre köszönöm... H.? :)

Hát éppen ez az!
2010. október 15. péntek, 14:06 | Senki (útkereső)   Előzmény

Senkit nem tudsz megismerni. Te csak látod őt valamilyennek. Olyannak amilyennek a te eddigi életedből adódó kondicionálódásod engedi, adja. Egy alkoholista apa gyereke nem úgy éz a másik alkoholista apa gyerekére, mint az akinek a szülei antialkoholisták voltak egész életeükben. Hiszen benne már működnek azok az érezetek, elraktározott érzelmek, amik egy ilyen gyerek életének részei. Az aki ezt nem tapasztalta meg annak ilyenjei nincsenek. Stb., stb.
Miért van szükséged a másikba vetett bizalomra? Miért kell bíznod valakiben? Azt reméled, hogy ő jobb mint a másik? Hogy nagyobb biztonságot ad neked? Miről szól ez valójában? Nem a csalódásról? Hogy annyiszor csalódtál, azaz nem kaptad meg amiről azt hitted, hogy jár, nem úgy viselkedett valaki ahogy azt te szeretted volna. Azaz a bizalom a biztos pont keresése.
És ki keresi a biztos pontot? és miért?

Feliratkozás Hírlevélre