Mennyi szeretetre futja?! | Önmegvalósítás.hu

Mennyi szeretetre futja?!

szerelem-279x300.jpg

Idézem: "Szeretni a szerelmesünket kell, meg maximum a családunkat, esetleg olyan elvont fogalmakat, mint a haza. (...) Ennyi a kapacitásunk! Örüljünk, ha ennyire futja!"
Ez a mondat egy neves (idős) pszichológus tanár szájából hangzott el, egy egyetemi órán, ahol az előítéletről volt szó. (mégpedig, hogy az előítéletből nem a szeretet vezet ki, hanem az együttműködés... pedig nekem ellenkező tapasztalatom.) Nem tagadom, berágtam. Hogy mondhat ilyet? Na igen, sokmindent megmagyaráz a tanár hozzáállásáról, viselkedéséről, savanyúságáról, és valóban, mindenki magából indul ki, de ennyire?! Elnevetgéltem, mit reagálna ez a korlátaiban rekedt bácsi, ha valaki úgy igazán, szívből megölelné... én ott és akkor nem tartottam magam képesnek rá.

El kell fogadnom a nemszeretést. Hogy valaki képtelen szeretni, sőt, másokról se tudja elképzelni...
Máshonnan is szembejött már ez a téma, néhány napja dolgozom rajta, de elég nehezen megy.

A szeretetben-fejlődésről van tapasztalatotok? vagy ez észrevétlenül történik? Minden szívnyitással automatikusan?

Beküldte: | 2010. nov. 18. csütörtök - 21:06

Hozzászólások

29 hozzászólás
Amit mondott ez a tanár, azzal én se értek egyet... Mert nem így
2010. november 18. csütörtök, 21:14 | KatiPotter

Amit mondott ez a tanár, azzal én se értek egyet... Mert nem így tapasztaltam. Na de a pszichológia is olyan, hogy ahány ember, annyi vélemény lehet. A természettudományok nagyrészt sokkal egyértelműbbek, mert ott mindenki által tapasztalható dolgokból vonnak le következtetéseket (és persze még úgyis tévedhetnek, de persze kevesebb eséllyel).

Kirsikka képe
pszichológia
2010. november 19. péntek, 10:15 | Kirsikka   Előzmény

eleve az furcsa, hogy a lelket, mint olyan megfoghatatlan dolgot beletuszkolják a tudományok közé... dehát ez egy ilyen világ... kinőtt belőle a parapszichológia, meg az integrál-, ami azért már számol spirituális dolgokkal is.

u.erika képe
Szia Kirsikka!
2010. november 18. csütörtök, 22:16 | u.erika

Köszi a tanárodnak ezt a ,,labdát"!

Egy izgalmas téma végre!

Talán ha sablonos szöveget adott volna le nem fog meg ennyire!?
Hm? ;)

S köszi Neked!

Erika Szeretettel!

Kirsikka képe
végre?
2010. november 19. péntek, 11:05 | Kirsikka   Előzmény

nem tudom mennyire végre, mert ugyanaz a tanulsága, mint sok más blognak: elfogadni azokat akik nem fogadnak el minket. :)

Hát ez szörnyű, de a legszörnyűbb, hogy ilyen emberek
2010. november 18. csütörtök, 22:20 | jessica73

Hát ez szörnyű, de a legszörnyűbb, hogy ilyen emberek tanítanak. Nem csodálom, hogy berágtál.
És az a rossz ebben, hogy teljes meggyőződéssel tudják ezt hirdetni, mert ez a tapasztalatuk, nem látnak az orruknál tovább. És ugye amiben hisznek, az a tapasztalatuk is, ami egy ördögi kör.

Nekem annyi tapasztalatom van a szeretetről, szívnyitásról - épp ma írtam erről egy másik blogban -, hogy magam sem hittem, hogy a dolgok elrendezésében a szívnyitás és beengedés milyen nagy hatással van. Voltak helyzetek a családi kapcsolataimban, amit nem tudtam elfogadni, megemészteni, holott elméletileg tudtam, hogy igazam van, de nem értettem, hogy a külsőségekben ez miért nem nyilvánul meg. Talán mert meg kellett tanulnom megbocsátani, úgy igazából, teljes szívből, nem csak "felszínesen" megérteni a mögöttes okokat. Több ilyen eset is volt. Mindegyikkel dolgoztam a szeretet-elfogadás meditációt használva és sikerült megbékélnem a dologgal, de nem a beletörődés vagy "leszarom tabletta" szintjén, hanem mélyen belül. Illetve őszintén szólva a felszínen nem éreztem, hogy ez el van fogadva bennem, csak már nem éreztem elégedetlenséget és egyszer csak azt vettem észre, hogy a szokásostól eltérő reakciókat tapasztalok.
Hogy élő legyen a példa: nem bírtam elfogadni, hogy anyósomék nem igazán "nagyszülősködnek". Nem érdeklődnek soha a gyerekeink iránt, de a fia iránt sem, többnyire csak a "kötelező" találkozások voltak, karácsonykor, szülinapkor. De nem vették szívesen, ha segítséget kértünk a gyerekek felügyeletében. Persze nem kihasználva őket, de általában valamilyen kifogás mindig volt, ha segítséget akartunk kérni. Több napos unoka lepasszolásról pedig szó sem lehetett, ha netalán-tán kicsit vágytunk volna kettesben lenni a férjemmel. Bevallom sokszor túlfáradtam a 2 csemetém és anyám ellátása mellett és iszonyatosan hiányzott egy időnként gondoskodó nagymama. Haragudtam anyósomra, mert a második lányunk születése után 3 hónappal a férjemnek sérve lett, műteni kellett és befeküdt 1 hétre a kórházba. Anyósom pedig kb. összesen egyszer látogatta meg a fiát az egész hét alatt, mi meg fizettük a bébiszittert és jártam be a férjemhez naponta. A gyerekek megszületése után sem zavart sok vizet. Sok kimondatlan harag és neheztelés volt bennem iránta és bevallom nagyon rosszul esett a velünk való nemtörődömsége.
Én sem bírtam elfogadni, hogy - úgy éreztem - nem szereti a fiát, nem szeret minket, vagy legalább is nem képes kifejezni az érzelmeit, ha vannak egyáltalán és hogy a heti 1 telefonon kívül a gyakorlatban nem igazán kíváncsi ránk.
Aztán elkezdtem beengedni ezt az egészet a szívembe, meg kellett bocsátanom anyósomnak, hogy ilyen. A férjem nevelőapjáról nem is beszélve, őt sem szíveltem, mert ha véletlenül mentünk is hozzájuk, mindig úgy intézte, hogy "véletlenül" ne legyen otthon. Ha meg ott voltunk, mindig volt hozzám néhány rosszindulatú, megalázó megjegyzése, a családi összejöveteleken is kedvét lelte megalázásomban. Sok ellentétet éreztem felőlük, miközben úgy éreztem, nem adtam okot rá. A férjemre is haragudtam, hogy nem "követeli ki" magának a szeretetet valamennyire, illetve amiért nem áll ki mellettünk. Már-már ott tartottam, hogy jobb lenne mindenféle kapcsolatot megszakítani velük, mert csak nyűg vagyunk a nyakukon. Ezzel is kellett dolgoznom. Rühelltem az egész dolgot, nem értettem ezt a szeretetlenséget.
Aztán ahogy elkezdtem dolgozni az ügyön, egyszer csak már nem zavart, hogy nem tudok változtatni ezen a dolgon. Igaz, az is nagyon-nagyon sokat segített az elfogadásban, hogy a legutóbb Sanyi által tartott meditációs gyakorláson volt egy feladat, hogy engedjük be magunkat az ellenségeink testébe és az ő szemükkel nézzük meg magunkat. Belebújtam apósomba és mérhetetlenül erős gyűlöletet éreztem magam iránt, nagyon nagy ellenszenvet. Ott a meditációban az is tudatosult bennem, hogy ez a gyűlölet az ő "merevségéből" fakadhat, nem tud elfogadni egy olyan embert, aki olyan mint én, egy független, saját határait is feszegető lelket. Aztán belebújtam anyósom bőrébe. Ő pedig azt hajtogatta végig: "Elvetted a fiamat, elvetted a fiamat, elvetted a fiamat!" Úgyhogy világossá vált, van még dolgom az üggyel.
Dolgoztam tehát tovább rajta, s aztán hetekkel később saját meglepetésemre anyósom felhívta a fiát (férjemet), hogy menjünk el ebédre hozzájuk. Magától. Néha ebédeltünk már náluk, de úgy, hogy mi hívattuk meg magunkat, mert mondjuk hétvégén valamilyen elintézni való volt Pesten és ezért megkértük, hogy csináljon ebédet és hát nem túláradó örömmel, de azért ehettünk anyósomnál. Többször olyan is volt korábban, hogy ilyen esetekkor én lefőztem itthon a főzni valót és vittük magunkkal, úgy kajáltunk náluk. Úgyhogy ezt tudván enyhén szólva ledöbbentem a változáson. Örültem neki. Apósom most sem volt otthon, de mielőtt elindultunk hazafelé, hazaért és el tudott tölteni velem/velünk egy 20 percet anélkül, hogy valamilyen rosszindulatú megjegyzése lett volna rám. Ez óriási szó. Egyrészt jelzi számomra, hogy valamivel jobban szeretem magam (talán), mert javult a hozzám való viszonyuk.
A héten meg beteg voltam picit, s mivel a lányoknak bezárták 3 hétre az óvodát fűtéskorszerűsítés miatt, ők is itthon vannak még a héten. Bevallom, megint igencsak kifáradtam és kértem a férjem, hogy kérdezze meg az anyukáját, hogy elvihetné-e a gyerekeket hozzá 1 napra, reggel felvinné őket, este meg hazahozná őket munka után, hogy tudjak egy picit gyógyulgatni. És anyósom nem zárkózott el, mondta a férjemnek, hogy már ő is gondolt rá, hogy esetleg felvihetné őket hozzá 1 napra.
Szóval nagyon-nagyon lassan, de úgy tűnik tényleg mindenre a szeretet a megoldás. Vagyis a szeretet meditáció.
Persze ez még nem valami sok tapasztalat, de gondolom, hogy ezzel a hozzáállással és a rendszeres önvizsgálattal a belső gyógyulásunk eredménye ennek az egyre jobb külső megnyilvánulása, vagyis a dolgok elrendeződnek. Maguktól, automatikusan, legalább is a felszínen történt harcok nélkül.

Köszönöm, hogy megoszthattam tapasztalataimat.

Szeretettel: Kriszti

Kirsikka képe
Kriszti
2010. november 19. péntek, 10:23 | Kirsikka   Előzmény

mi köszönjük...

szerintem azt is vizsgáld meg és fogadd el, hogy te mennyire haragudtál rájuk, utáltad őket.

Igen Sikka, köszönöm, tudom, hogy ezen is dolgoznom kell. A dolo
2010. november 19. péntek, 10:32 | jessica73   Előzmény

Igen Sikka, köszönöm, tudom, hogy ezen is dolgoznom kell. A dolog arra is ráébresztett, hogy nem csak őket utáltam, hanem egy mélyebb szinten magamat is, különben nem tükrözték volna azt, amit tapasztaltam. De most már világosabb, átláthatóbb a dolog. Főleg azért fogadtam el nehezen az ellenérzéseiket, mert elég mélyen vallásosak, katolikusak, hetente járnak a templomba, miközben süt belőlük a gyűlölet azok iránt, akik nem olyanok, mint ők. Épp csak a lényeget nem értik ...
De most már nekem is könnyebb elfogadnom őket olyannak, amilyenek. Önmagam erősödő szeretete a világot is egyre inkább szerethetőbbé teszi és ez olyan csodálatos érzés. Persze a munkának önmagammal soha nincs vége, de egyre inkább élvezem ezt a munkát. :-)

Kriszti

Kirsikka képe
példa az életből
2010. november 19. péntek, 10:37 | Kirsikka   Előzmény

na majd Hermess kifejti hogy ez pontosan melyik szint, amikor csak azokat képesek elfogadni, akik olyanok mint ők... :)

nagyon örülök, hogy leírtad részletesen a változásokat, a személyes élményeidet, olyan mint egy bizonyíték :)

tvir képe
Kriszti! Szerintem ez hihetetlenül nagy lépés. Már az nagy dolog
2010. november 19. péntek, 10:41 | tvir   Előzmény

Kriszti! Szerintem ez hihetetlenül nagy lépés. Már az nagy dolog, hogy egy ilyen viselkedés ellenére, képes voltál magadból kiindulva keresni a megoldást, az meg pláne, hogy ilyen áttörést tudtál elérni. Nagyon jól csinálod.:)

Egyébként a más szemszög meditációban volt elfogadás is utána (mármint a részedről irányukba) vagy maga a felismerés, hogy ők miért nem fogadnak el téged, hozta meg az eredményt?

Hát, ezt még nem sikerült kilogikáznom és meditációban sem
2010. november 19. péntek, 11:35 | jessica73   Előzmény

Hát, ezt még nem sikerült kilogikáznom és meditációban sem mentem utána, hogy mi okozta a változást bennem. Ott a meditációban nem jutottam el az elfogadásig, csak felismertem, hogy mi okozhatja az igazi ellentétet, amelynek ők maguk sincsenek igazán tudatában.
Azt gondolom összességében az egész és hogy beengedtem a szívembe és elárasztottam szeretettel (ezt már itthon). Főleg az nagyon nagy sikerélmény számomra, hogy végre megértettem, hogy mit jelent a gyakorlatban, hogy a megoldás: a szeretet. Korábban üres fecsegésnek, elfojtásnak gondoltam az egyház által sugalmazott dolgokat, főleg, hogy láttam, hogy az emberek a gyakorlatban nem ezt teszik. Csak kifelé mutatják, de belül, önmagukban nem, vagyis más a helyzet.
A tegnapi meditációmban egyébként szintén egy hihetetlen, eddig ismeretlen élményt kaptam. Hadd osszam meg Veletek. Van Gyurkó Zsoltnak egy meditációja, a Gazdagodj: blokkok feloldása c. meditáció. Arról szól, hogy engedjük el a bennünk lévő blokkokat, görcsöket s ezáltal erőlködés nélkül tudjuk megvalósítani önmagunk. Nekiálltam pár hete ezt csinálni, már régóta megvolt, csak valahogy nem használtam. Először a meditációban javasoltak szerint általában megnyitottam a korona csakrámat és hagytam kiömleni a szutykot. Hozzáképzeltem, hogy az angyalok elviszik a szutyokkal teli vödreimet. Aztán tegnap egy egészen újfajta mód adta magát, én pedig engedtem. Mint Robbie Williams egyik videoklipjében, elkezdett leválni rólam a bőröm, a húsom, a szerveim, míg végül eljutottam a csontokig, s egyszer csak észrevettem, hogy ott a bőr, a hús és a csontok szétszóródása alatt ott van valami kis fényes kristálygömb szerűség, ami kicsisége ellenére fényesen ragyogott. Rájöttem, hogy valójában az vagyok én, az összes többi csont- és húscafat valójában csak a ruhám. És az a pici valami ragyog bennem és körülötte keringtek a testem cafatjai (nem volt undort keltő), mint valami kicsi univerzum körül. Határtalan boldogság fogott el, mert megértettem, hogy az igazi Önvalóm. Ez talán az első jelzés, hogy közeledem Önmagam felé. Beszélgetni nem tudtam még belsőmmel, de legalább megtaláltam, megéltem, hogy létezik. Még annyit tettem, hogy a belső mag körül keringő testem darabkáit megráztam, mint egy porrongyot, hogy az eddig ismeretlen helyekről is kihulljanak a szennydarabkák. Jött rendesen. De erre már nem koncentráltam annyira, mert nagyon nagy öröm volt rálelni igaz Önmagamra, legalább is meglátni azt. Jó érzés tudni, végre megérteni, hogy miről is beszélnek itt sokan, eddig nem volt tapasztalatom, csak elhittem nekik és bíztam, hogy én is rátalálok.
Hálával tartozom mindenkinek, aki segített és ezáltal idáig eljuthattam.

Szeretettel: Kriszti

Kirsikka képe
megvan: szintek!
2010. november 19. péntek, 9:57 | Kirsikka

Reggel a -rendkívül gondolatorientált- lakótársamnak elmeséltem ezt a szitut, és persze kitört belőle a szkeptikus, én meg megbántam, hogy felvetettem neki, mikor tudom, hogy mindent az agyával akar definiálni, megérteni, (rengetegszer elhangzott maga az agy szó) ő ugyanúgy kivetíti mindenkire hogy a folyamatok az agyukban történnek, ahogy én hogy a lelkükben:)))) (meg hogy mások is tudják ezt...) sóvárogtam a nyári lakótársam után, akivel lehet ilyesmiről érdemben beszélni, nem magyarázni kell, hogy hogy fogom fel egyáltalán a dolgokat, mert egyes szavakon fennakad és eltereli az egészet a saját vizére...
...szóval a szeretet megnyilvánulásaival kapcsolatban ő csakis a feltétlen szeretetet volt képes elfogadni szeretetként...

Így történt, hogy elkezdtem magyarázni a -ha jól emlékszem- Wilber-féle csakrákhoz kapcsolt szinteket, hogy hol milyen megnyilvánulásai vannak, melyik szinten lévő ember hogy éli meg a szeretetet, és lám, magamnak válaszoltam meg a kérdésemet :D (akit érdekel részletesebben, keresse Hermesst :))

Bár még mindig nem tartok ott, hogy meg tudnám ölelni a tanár urat :D mégis "fejbevágtam magam", megértettem hogy egyszerűen ezen a szinten van, már csak azt kell elfogadni, hogy nem ismeri fel, ebből kifolyólag fejlődni sem akar. Tehát a lényeg ugyanaz, mint az előző blogomban: elfogadni a saját korábbi szintjeinket. Ámen :)

hermess képe
H: Bingó!
2010. november 19. péntek, 10:19 | hermess   Előzmény

A szeretet szintenként tágul... Az agyalós szinten csak akkor képes megnyilvánulni, ha valaki megért valamit. Pláne ha az alatta lévő szívcsakrás szinten sem volt kiteljesedés.

Ez komolyan képes visszatartani egy rációs szintű Gondolatorientáltat az Univerzumba, és végső soron az önmagába vetett Hit kifejlődésétől. Mert a rációs szintű azonosulások miatt a szeretet nem tud még feltétlenebbé tágulni, hogy az is beleférjen, aki nem úgy gondolja (egy szinttel lejjebb aki nem úgy hiszi).

Sokszor azt hiszem, ezért marjuk itt olyan vehemenciával egymást, mert sokan ezen a szinten tartunk.

Kirsikka képe
ráció, akáció, vakáció! :)
2010. november 19. péntek, 11:03 | Kirsikka   Előzmény

H:át bizony... :)
érdekes, hogy egész beszélgetés alatt valahogy mintha azt akarta vna mondani lakótársam, hogy ő igenis képes a feltétlen szeretetre :)
én meg csak ámultam, hogy mi mindent megfigyel egyes emberekből, akiket kb 10 percre lát -pl a húgomat-, és milyen messzemenő következtetéseket von le apró mozdulatokból... van benne igazság, de sokszor csak vetít. nem a lelket figyeli megnyilvánulni a másikban, hanem hogy min pörög az AGYA :)

mindenesetre rendkívül tanulságos volt az egész reggel... érzi ő, hogy mostanában ritkán nyitok felé, nem mesélem el neki, hogy mi foglalkoztat, pontosan ezért, mert egy-egy szón átsiklatja arrafelé amiben ő otthon van, és akkor én meg bezárok, nem mondom ki, hogy mit hogy, mert vakvágány... elbeszélünk egymás mellett. érzi ezt és örül mikor mégis kibuggyan belőlem valami, de most én is örültem, mert általa jutottam a megfejtéshez. Már csak meditálni kell :)

furák ezek a rációs emberkék :)
egymás marását nem tapasztaltam még. bele se kezdek az olvasásba mikor vmi ilyesmi hangulatot érzek... talán Csizikét martam még vmikor... de azóta jóban vagyunk :)

,,Sokszor azt hiszem, ezért marjuk itt olyan vehemenciával
2010. november 19. péntek, 11:45 | Éva.   Előzmény

,,Sokszor azt hiszem, ezért marjuk itt olyan vehemenciával egymást''

Meglepődtem ezen,amit mondasz,mert én úgy érzem,hogy itt szeretjük egymást. Így ismeretlenül is valamiért összetartozunk,és nem azért írunk pro és kontra,hogy marjuk egymást,hanem pont e miatt az összetartozás, szeretet miatt.
Az ,hogy így írásban mi jön le,az sokszor ad okot félreértésre,de ha az ember kicsit jobban odafigyel,mindig rájön az igazi indítékra,és az inkább a szeretet.
Vegyük például Alfa Omegát.
Amikor meglátom az egyre újabb blogjait,és mindig ugyanaz,nem adja fel:)
Szóval először felmegy a pumpa,hogy ezt nem hiszem el.Aztán olvasgatom őt,hogy mit is akar ,újra és újra,és úgy kinyílik a szívem,hogy magam is elcsodálkozom,és akkor jövök rá,hogy mi kell neki.
Egy kis figyelem és szeretet, és ezek után egészen másképp írok neki.
Láttam a Te tanácsaidat is felé,és bár megkérdőjelezed ,hogy minek van itt,de érezni,hogy Te is mennyi törődéssel és szeretettel írod ezt is.

Száz szónak is egy a vége,szerintem akárki akárhol is tart,én úgy érzem,hogy itt az oldalon bizony összetartozunk,és szeretjük egymást.És ennek nap mint nagyon sok tanújelét is látom itt.
Hogy ,,itt olyan vehemenciával marnánk egymást'',ez szerintem egyáltalán nem áll fenn.
Most az egyszer nem értenék egyet veled ebben.

hermess képe
H: Ragaszkodás a gondolatokhoz
2010. november 19. péntek, 11:57 | hermess   Előzmény

... elméletekhez, mint utolsó formákhoz. Ezek komoly energiabefektetéssel elért egós azonosulások, amihez nagyon tudunk ragaszkodni. Ki hogy értette meg, hol tart, hogyan gondolja a saját, és a világ működését. Nem könnyű feladni.

Úgy értettem, hogy ebből jön a csetepaté. De néha lehetne kevésbé személyesen is.

Csak azért térek vissza a gondolathoz,mert most már magam miatt
2010. november 19. péntek, 13:10 | Éva.   Előzmény

Csak azért térek vissza a gondolathoz,mert most már magam miatt fontos.

Ezt értem ,amit mondasz,és rendben is van.Ezt látom is,de nem érzem mögötte a negatív töltést,mármint a szándékos bántást.
Tehát ,hogy az ember akár egós indíttatásból,akár világnézeti meggyőződésből ragaszkodik az álláspontjához,és egyáltalán nem,vagy csak nehezen adja fel,ezzel még nem szándékosan bántja a másikat,csak- nem éppen helyesen-fújja a magáét.

Azért forszírozom ezt ,mert most már szeretném tudni,hogy normális e az ,hogy ugyanazt a dolgot másképp látjuk,történetesen azt hogy én nem látok szándékos marakodást,inkább szeretetet,vagy esetleg én nem veszem észre ,azt amit Te .
Vagyis hogy nem a Te látásmódoddal akarnék vitába szállni,hanem inkább az enyémet felülvizsgálni .
Viszont ahhoz konkrét meggyőző példa kéne,hogy hoppá,itt mégis csak van szándékos indítékból elkövetett piszkálódás,marakodás ,egyebek.Tehát olyan megnyilvánulás,amit nem a jóindulat vezérel,vagy nem tételzhatő fel róla a vétlenség.
Vagyis csak a látásmódomat szeretném ellenőrizni ebben az ügyben:)
Mert most már ,,felcsigáztál'':) /Én Alfa motivációját is egészen másképp láttam,nem provokációként,hanem hiányállapotként/

Nekünk szomorú
2010. november 19. péntek, 11:07 | Senki (útkereső)

Azoknak azonban akik együttműködésről mg écsak nem is hallottak, milyen felemelő. Végül is az együttműködést is a szeretet teszi azzá! A tanárbácsinak meg az a "dolga" hogy a legközelebbi előadásra rájöjjön erre.

Kirsikka képe
változtatni
2010. november 19. péntek, 11:20 | Kirsikka   Előzmény

nem fog. jóval 70 fölött jár, és alapjáraton borzasztó vaskalapos.
az én dolgom, hogy elfogadjam őt ilyennek... hogy egyáltalán van ilyen.

Kirsikka képe
I.V.
2010. november 19. péntek, 11:55 | Kirsikka   Előzmény

"Besenyő I.V. István aki vagyok, azaz Besenyő Igazam Van István"... sokszor ő jut eszembe róla :)))

http://www.youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM&feature=player_embedded#!

pont ilyen körülményes is: "vagy kicsit, vagy nagyon, vagy közepesen, kicsit jobban, kicsit kevésbé..." :D
ezzel a hasonlattal könnyebb elfogadni őt

Kirsikka, ez nagyon jóóó, nekem is eszembe szokott jutni ez a
2010. november 19. péntek, 12:09 | KatiPotter   Előzmény

Kirsikka, ez nagyon jóóó, nekem is eszembe szokott jutni ez a Besenyő Pista bácsis cucc az ilyen szituációkban, és humorral felfogni és nevetni az idegeskedés helyett, ez a legjobb szerintem. :) "Margit, hát ne idegeskedj, hanem oda!!" :D:D:D

Kirsikka képe
szeretetről még
2010. november 19. péntek, 11:09 | Kirsikka

Valahogy úgy képzelem el az összes minket foglalkoztató minőséget, mint egy fa, aminek a törzse, a közös nevező, amin minden áll vagy bukik, az a szeretet. (a Feltétlen Szeretet) Tehát szeretetéhségünk. Ebből lesz aztán mindenféle játszma, meg minden más, de ha az alapok, a vastagabb ágak, azok a minőségek, hiányok kielégülnek, a sok pici gally magától eltűnik. És ha a szeretetet fejlesztjük, azon dolgozunk azzal tudunk a legtöbbet lendíteni magunkon...

Kirsikka képe
bástya
2010. november 20. szombat, 11:01 | Kirsikka

Tegnap furcsa dolog történt...
vannak "oldószer" emberek az életemben: egyszercsak azt éreztem a jelenlétében, hogy azért foglalkoztat ez a téma, mert én nem tudok szeretni ... ami elég érthetetlen, hiszen tudom a fejemmel, hogy nemhogy ne tudnék szeretni, de legbelül maga a SZERETET vagyok... ahogy ez így feltört, valami széles, erős bástya leomlott bennem... fájt. sokat sírtam, és nem értettem, hogy most akkor sajnálom magam, vagy mi van? ...nem tudtam, hogy az egóm szenveleg megint egy sort, belemenjek-e vagy sem... mindenesetre a romhalmaz érzés megvolt.

Reggel azzal indítottam, hogy ami kiszabadult kiengedjem tudatosan, hogy megnyilvánulhasson, de nem jöttek komoly érzelmi hullámok... valami szelíd fényhez tudom hasonlítani ami történt, és hamar felszínre jöttem a meditációból...
ötlet?

Kirsikka képe
kiderült.
2010. november 20. szombat, 21:44 | Kirsikka   Előzmény

kiderült.

Elmeséled?
2010. november 20. szombat, 22:16 | Éva.   Előzmény

Elmeséled?

Kirsikka képe
nem :)
2010. november 22. hétfő, 11:08 | Kirsikka   Előzmény

nem :)

Köszi:)
2010. november 22. hétfő, 11:36 | Éva.   Előzmény

Köszi:)

Kirsikka képe
szívesen :*
2010. november 22. hétfő, 13:33 | Kirsikka   Előzmény

nagyon régi sztori, hosszú, bonyolult, és nincs is kedvem most elmesélni :D túl jól vagyok :DDD

szeges képe
Detto!
2010. november 21. vasárnap, 8:43 | szeges   Előzmény

"egyszercsak azt éreztem a jelenlétében, hogy azért foglalkoztat ez a téma, mert én nem tudok szeretni ... ami elég érthetetlen, hiszen tudom a fejemmel, hogy nemhogy ne tudnék szeretni, de legbelül maga a SZERETET vagyok... ahogy ez így feltört, valami széles, erős bástya leomlott bennem... fájt."

Milyen érdekes! Tegnap szinte hajszálra ugyanez történt velem. Még a felismerés szétáradó "szelíd" fénye is...:)
Bennem azt hozta fel újabb tanulságként, hogy milyen önző módon éltem az eddigi életemet, és hogy milyen kevéssé ismerem még mindig önmagam.
Egyre gyakrabban fordul elő velem, hogy ha valamiről azt hiszem, hogy már rég túl vagyok rajta, meghaladtam, tisztában vagyok vele, akkor jön valami, ami ráébreszt a valóságra és megmutatja, milyen keveset is tudok valójában a világról és önmagamról.
Néha nagyon fájdalmas, egóromboló tapasztalások ezek, mégis valami megmagyarázhatatlan, tiszta örömérzés tölt el ilyenkor...:)

Kirsikka képe
önismereti refrén
2010. november 22. hétfő, 11:13 | Kirsikka   Előzmény

"azt hiszem, hogy már rég túl vagyok rajta, meghaladtam, tisztában vagyok vele, akkor jön valami, ami ráébreszt a valóságra"

:D
jó dolog ez, néha lezsibbaszt, de nagyon fejleszt. meditálj arra, hogy minden benned van. minden tudás, bölcsesség, szeretet... minden

Feliratkozás Hírlevélre