I.e. 10000 | Önmegvalósítás.hu

I.e. 10000

10000_bc.jpg

Elmentünk délután az i.e. 10000 című filmre az Aréna Plázába. Ősemberes-mammutos filmre számítottam és végülis volt benne az is, de mellette oly sok mindent beletett még a forgatókönyvíró-rendező Roland Emmerich, hogy a történet végül egy nagy mese lett.
Időszámításunk előtt 10000 évvel egy hegyi törzs mammutokra vadászik. Egy nap elkeveredik hozzájuk a gyönyörű kék szemű leányka, Evolet. Családját és törzsét lovas vadászok lemészárolták és a sámánasszony szerint erre a törzsre is ez a jövő vár.

Telnek az évek, a főhős D'Leh és Evolet egymásba szeret, majd jönnek a mammutok, a rabszolga szerzővadászok, emberrablás, küzdelem egy kardfogú tigrissel, dínó madarakkal, átkelés a sivatagon afrikai törzsek harcosaival, piramis építtető atlantiszi istenek, végül lázadás, isten gyilkosság és megmenekülés.

Ilyen egyveleget régen láttam már. A látvány azonban annyira lebilincselő volt, hogy csak a film végén zavart meg ez a kuszaság, amikor próbáltam visszaidézni, hogy miről szólt és hol játszódott.
Ős- vagy előemberek, mammutok kora és dínók, afrikai törzsek, rabszolgatartók, piramis építtetők és atlantisziak - annyi kor és annyi kultúra, hogy történelmileg nem szabad komolyan venni a filmet!

Az egész film pörgős volt, kevés tanulsággal, az egyik viszont nagyon megfogott, ezért írtam is belőle egy napi tanítást.

Egyszer érdemes megnézni, de nem lesz belőle kedvenc film! - szerintem.

Beküldte: | 2008. ápr. 22. kedd - 22:22

Hozzászólások

0 hozzászólás