Élet | Önmegvalósítás.hu

Élet

Magam sem gondoltam, hogy ki írom magamból de megteszem mert nem panaszkodom senkinek. Bele is vágok: mi fáj jobban? A testi fájdalom vagy a lelki fájdalom a nagyobb!? Mindkettő! Szerintem... Ez a "kék" bolygó ( a föld) igen gyönyörű! Igaz? :) és mégis kémia az egész. Ha belemarkolsz a földbe és a markodban tartod ott van benne szinte minden ami benned megtalálható, és mégis más! Más lesz minden ha valami több kerül bele mint ami benne megtalálható, arányokra gondolok. Velem is ez történt. Megváltozott a "valami". De senki nem tudta megmondani még, hogy mi van bennem kevesebb és több.

Sokszor elakadunk a gondjaink és problémáink közt és nem jutunk előre. Mert megoldhatatlannak tűnik minden. Régi mintáink jönnek elő újra és újra… Aztán történik valami, és egyszer csak sikerül. Mert nem kétség, mindig sikerül, még ha úgy is tűnik, hogy az örökkévalóságig is vagyunk ezekben a gondokban… De a problémán azért léteznek, hogy megoldhassuk őket. De valójában valóban gondok és problémák ezek, vagy valami más? Nézzük más szemszögből, egy példával: Bemész a munkahelyedre, és kapsz valami feladatot. Megcsinálod nem? Problémának éled meg, vagy feladatnak?

Szívesen ajánlom fel meséimet elolvasásra:

Pásxztorné Földi Adri:A hét pettyes Katica bogár
-Mese -
Nem az Óperenciás tengeren túl, hanem csak a kerek erdőn túli réten, élt egyszer a nagy természetben egy fekete bogár. Kicsi is volt, kerek is, fekete is. Kövérnek, csúnyának, elhagyatottnak, magára maradottnak, árvának érezte magát. Bogár társai hozzá képest vékonyabbak, szebb ruhájúak voltak, és mivel csúfolták, ő sohasem vett részt a Tavasz ünnepén, ahol az újra éledő természet ezernyi színnel mutatta be az évenként meg újuló pompáját, száz meg száz csodáját.

Gyorsan közeledik a 2018-as országgyűlési képviselő választás... Természetesen itt nem politizálunk, sokkal inkább arról van szó, hogy saját gondolat- és hitrendszerünket feszegetjük. Amolyan tükörkép magunknak, vajon tényleg úgy vannak-e a dolgok, ahogy hisszük?! Sose késő újragondolni...

1. Választó-jog: Kit illet meg? Kinek áll jogában adni? És kinek?

2. Attól visszhangzanak az aluljárók is, hogy menj el szavazni, válassz. Ugye Te is érzed, hogy valami sántít, valamit nem mondanak el? Miről kell lemondanunk cserébe azért, hogy 'élhessünk' a választó-joggal? Hol a csapda?

Arra tanítottak, fogadjuk el, hogy mindenről az igazságot mondják el nekünk, a valódi bizonyítékok eredetének megkérdőjelezése nélkül. De még ha a mai modern eszközök segítségével sem tudjuk pontosan rekonstruálni, mi is, hogyan is történt tegnap vagy a múlt héten, akkor ki és milyen alapon mondja meg a 'frankót', mi és hogyan történt évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt?

Ezt észben tartva, milyen eszméket kérdőjelezel meg? Itt van néhány az én kérdéseim közül:

Ha örömöt próbálnál vásárolni, akkor jobban járnál, ha pénzedet egy trópusi szigetre szóló nyaralásra költenéd, mintha pl. egy új számítógépre költenéd - állapította meg egy tanulmány.

Az eredmények azt mutatják, hogy az emberek elégedettsége az élettapasztalataikat növelő vásárlások tekintetében - legyen szó mozifilm megtekintésétől egy kirándulásig - magasan kezdődik és ez idővel még emelkedik is. Ugyanakkor, szintén örül az ember egy új kütyünek vagy egy éppen divatos új ruhadarabnak, azonban az ezekkel kapcsolatos elégedettség idővel igencsak megfakul.

"Azért jöttünk a földre, hogy tanuljunk…"
Pár napja olvastam néhány cikket, amit a barátaim is megosztottak velem, több helyről visszaköszönt (a téma: Miért is jó kiszállni ebből az életstílusból volt. ) . Sok érdekes gondolat volt benne „egy” nézőpontból.
Gondoltam én is írok egy „másik” nézőpontot. :)

Fontos,
Ez mind a saját „véleményem” (ami olyan, mint a köldök, mindenkinek van).

Kiskorunkban első ellenkezéseinkkel kezdjük el határainkat kialakítani. „A kisgyerek még egynek érzi magát az édesanyjával, ám eljön a pillanat, amikor már nem azt mondja, hogy a Palkó labdája, hanem azt, hogy az ÉN labdám. Ebben a pillanatban megjelenik a ’szembefordulás’, a leszakadás, a dac, az akarás az akarásért. Nem tudom még befűzni a cipőmet, de ÉN akarom befűzni! Vagy éppenséggel be tudom fűzni, de NEM akarom!”1 Természetes jellemfejlődésünk része, hogy megtanulunk nem-et mondani. Belső világunk kibontakozására viszont nem mindenki reagál egyformán környezetünkben.

Tartalom átvétel