Energia | Önmegvalósítás.hu

Energia

Évek óta gyakorlom és mégis meglep az a sokszínűség, amit az élet, az univerzum produkál egy változás során. Még csak egy alkalommal dolgoztam valakivel, aki persze kellően nyitott, változni akaró volt, és örömmel fogadja be a tudatosság kérdéseit... és máris komoly eredmények bukkantak fel. Természetesen az ő nyitottsága kellett ehhez. Nem oldódik meg azonnal minden – de máris van fejlődés, észrevehető változás, és szándék a folytatásra, és ezt észreveszi az első alkalom után is!

Legutóbbi esetemről így számol be a résztvevő:

Hogy érthetővé váljon a viszony, Férfi és Nő közti kapcsolódás, hogy a megértés megteremtse a rendet, messzire kell visszanyúlnunk. A Kezdethez, vagy még inkább a Kezdet Elé. A köznép köznyelvére lefordított Alap Igazság értelmezése helyett próbáljuk meg megérteni, és nem magyarázni a Valódit.

Sok könyvben azt olvasom, hogy a magas tudatszinten levő egyénnek meg sem kell szólalnia társaságban, a többiek azonnal érzékelni kezdik a magasabb energiát. Van valakinek erről tapasztalata?
Ha ez így van, akkor Jézust sem ölhették volna meg, hiszen érezniük kellett volna a nagyságát, nem?

Egyik blogbejegyzésben Gábor azt írja, hogy egészséges, ugyanakkor arról ír, hogy nincsen elég energiája, életkedve. Ezek ellégé ellentmondásos információk. Természetesen itt több minden állhat a háttérben, de mivel mostanában én is eléggé fáradékony vagyok, gondoltam megosztom azokat az információkat Veletek is, amitől több energiánk, életkedvünk lehet. (bemellékelem a fészen futó folytatásos egészséges étkezésre buzdító írásomat, aminek ugyan még csak az elején tartunk, de majd folytatom a következő hétvégéken, ha érdekel Benneteket :)

Sosem voltam nagy rajongója a keresztény hagyományoknak, kiváltképp a szertartásokat, kegytárgyakat tartottam feleslegesnek, de ez a véleményem jelentősen átalakult két hete egy élménysorozat után.

Amikor Szombathely-Sopron-Győr vonalon tartottam önismereti előadásokat, igen érdekes spirituális tapasztalataim voltak Szombathelyen és Győrött.

A filozófia szó jelentése: a bölcsesség szeretete. A bölcsesség szeretője pedig minden esetben költő, a Lét költője. Ezt a kifejezést jelen írásban valamilyen mesteri, vagyis már művészi szintre fejlesztett, a spiritualitáshoz szorosan kapcsoló tevékenységet megjelölő fogalomként használom. E fogalmat használom a vallásos irodalomból ismert szentekkel, a tudománytörténet képviselőivel, a világirodalom és a zenetörténet nagyjaival kapcsolatban is.

A bölcsesség szeretői

Kedves Mindannyian!

(Előre is elnézést kérek azért, hogy még magam is keresgélem, amiről írok. De borzasztóan foglalkoztat a dolog, nem tudom letenni, örülök minden hozzászólásnak, és egyben sok előzőre igyekszem itt válaszolni, egyben!)

Mindaz, ami vagyunk, annak az eredménye, amit gondolunk.

-Gautama Buddha-

Bőségérzet nélkül NINCS bőségvonzás, ezért kipróbáltuk Dr Joseph Murphy , bőségre hangolódás receptjét, és AZONNAL BEJÖTT, TÖBBÜNKNEK IS: "Bárkivel találkozol napközben, áldd meg őt gondolatban: "Isten bőségesen ellát Téged minden jóval!Boldogulásod még a legszebb álmaidat is felülmúlja!!"
Jólét vonzó ajánlott ima Dr.J. M-től: "Isten gazdagít engem minden területen, ahogyan másokat is. Minden embernek, akivel találkozom, Isten gazdagságát kívánom, most és az elkövetkezőkben egyaránt."

Előfordult már veled olyan, hogy valamit nagyon szerettél volna átélni a pároddal, és miközben ezen gondolkodtál, ő pont erről kezdett el beszélni? Vagy amikor szeretted volna hallani a hangját, pár percen belül megszólalt a telefon, és a kijelzőn az ő nevét olvastad?

Tartalom átvétel