Intuíció | Önmegvalósítás.hu

Intuíció

next.jpg

Volt a Next című - mellesleg jócskán alulértékelt - Ph. K. Dick által írt nikolaszkédzses sci-finek egy alapgondolata, miszerint ha belenézünk a jövőbe, akkor annak van egy olyan hátulütője, hogy az meg is változik egyben.

Nem tudom mennyire van alapja ennek a science fiction-nek, de a fenti íróból ki nézem hogy lehet. Valami ilyesmi indíttatásból kezdett érdekelni a téma egy ideje.

Hétvégén Édesanyámnál voltam a gyermekeimmel. Sokat játszottunk, beszélgettünk, tanutunk, idillien teltek a napok. Igyekeztem a legkevésbé terhére lenni Anyukámnak, és örültem, hogy ismét vendégül lát minket szeretettel!

A kellemes hétvégét azonban beárnyékolta egy kis baleset. Amíg én voltam otthon a gyerekekkel, az egyikőjük rávetődött az ágyra, és a lábával levert egy nagyon szép

Ma is úgy gondoltam ebédidőben, hogy meglepem magam egy finom, színes, egészséges kínai takonyragus rizsával. Éppen úgy alakult, hogy az a kínai büfé, amelyik a közelemben van teljesen frissen és korrektül készíti a standard felhozatalt, tehát ma sem dönthettem másként.

Ha a Hírlevelekről, vagy az ingyenes MINI tanfolyamokról van kérdésed, valamit nem értesz, vagy elégedetlen vagy velük, akkor azt ide írd meg!

Minden véleményt szívesen látok.

Naplemente128asdsdfsdfdsfdífídsfd.JPG

Jó három hete anyukám felhívott, hogy szörnyű rémálma volt.

Azt álmodta , hogy rettenetes tornádó söpört végig az utcájukon , ami a ház előtt álló
hatalmas nyírfánkat kicsavarta , és a kettétört fa rázuhant a házra, összetörte a tetőt
és a ház falának egy részét is lerombolta.
Ő kétségbeesetten sikoltva rohant ki a házból.

Azt mondta, az álom olyan valóságos volt , hogy még hosszú ideig remegett ébredés után is.
Az álomban szerepelt rég halott apám is, aki korholóan mondta :

A szimbólumok univerzumunk formába - alakzatba öntött esszenciái, hordozzák a világ egy-egy szeletének információját. A szimbólum egy tömörített információ állomány, ami tartalmazza a lényeget, a velejét egy dolognak.
Mint amikor egy ember leírja a teljes életét, abból minden élményét egy életrajzi műbe, majd abból megfogalmazza élete mottóját. Pl: "Aki harcol, az csak veszíthet!"

Tartalom átvétel