Őszinteség, becsületesség | Önmegvalósítás.hu

Őszinteség, becsületesség

A tiszta tudatosság felé vezető úton a második lépés az őszinteség elsajátítása.
Bár sokan azt hiszik magukról, hogy ők mindig őszinték, mégis mélyebben megvizsgálva a kérdést kiderülhet, hogy az ember csak a saját magának felállított őszinteségi szintet teljesíti, ami még igen messze lehet a tökéletes őszinteségtől!

Vannak, akiknek egy kis füllentés, torzítás vagy tét nélküli hazugság belefér az őszinte életbe, mások pedig az elhallgatást vagy a jótékony hazugságot is megengedhetőnek tartják.
Előfordul az is, hogy azért nem tartják helytelennek a hazugságukat vagy becstelenségüket, mert elítélik azt, akivel szemben alkalmazzák azt.
Például azért csalnak adót, mert az állam szintjén úgyis csak ellopnák a pénzüket, vagy becstelenek egy üzletben, de ez nem baj, hiszen a tulajnak úgyis van elég pénze. De becsaphatja a házastársát is az ember, mondván, az a szemét úgyis megcsalt, vagy mennyi fájdalmat okozott Nekem!

Azt gondolom, hogy így kívülről szemlélve talán Te is érzékeled, mennyire gyenge lábakon állnak ezek az érvek és hogy az embernek nem a másikhoz képest kell őszintének lenni, hanem önmagához.
Ha igazán komolyan vesszük az igazságot, tisztaságot, őszinteséget, akkor ezek mind megbuknak a vizsgán!
A kis hazugság, a jó cél érdekében füllentés és az elhallgatás is komoly hazugságnak számít!

1. gyakorlat

Írd össze, hogy mely dolgokban szoktál hazudni, füllenteni, csalni.
Ha úgy könnyebb Neked, akkor osztályozd őket a szerinted kicsi, közepes és súlyos vétségekre!

Hazugság, tévedés, nem tudás

Megkülönböztetendő egymástól a hazugság, tévedés és a nem tudás!

  • A nem tudásban még nem is tudsz az adott információról, így hazudni sem tudsz benne.Vétkessége itt az embernek csak abban lehet, hogy önmaga fejlődéséért felelős és Ő tehet arról, hogy eddig nem jutott az információ birtokába!
  • Tévedés az, amikor van némi információnk, de az kevés a teljes összefüggésrendszer helyes megértéséhez.
    A kevés információból rossz következtetést levonva elfogadunk egy nem igazságot, vagy elhisszük mások hamis állítását, ebből fakad a tévedés.
    Mondhatnánk itt is, hogy az ember vétlen ebben, de ez nem igaz! Mindenki felelős a saját tudásáért, hitrendszeréért! Tegyél érte, hogy helyesen lásd a világot és önmagad! Ez a Te érdeked elsősorban, hiszen az életed múlhat rajta!
  • Hazugság az, amikor valamiről már tudjuk az igazságot, legalább egyszer megláttuk már azt, mégis elnyomjuk ezt magunkban és a helyére ültetünk egy hamis állítást.
    Ilyen az elhallgatás is, csak ott a csendet tesszük az igazság szava helyére és érezzük is belül, hogy most valami helytelen dolgot követünk el! Őszinteségi szintek

Az őszinteség és a hazugság bennünk élő mértéke meghatároz egy őszinteségi szintet. Ennek mértékétől függ, hogy egy-egy tudattartalom hova esik: az őszinteség oldalára vagy a hazugságéra.

Fejlődés az őszinteségben nem más, mint ennek a határnak a növelése az őszinteség javára! Minél több hazugság és önámítás felszámolása, és egyre több igazság felvállalása.
Az esetek többségében lelkünk mélyén pontosan tudjuk, hogy mi az igazság, hiszen már megláttuk azt korábban, csak nem mertük bevallani magunknak vagy másoknak.

A belső lelki munka tehát azon folyik, hogy ezt az őszinteségi szintet növelve fel tudd vállalni azokat az igazságokat, amelyeket eddig Te magad taszítottál a hazugság oldalára, mert nem tudtad vállalni annak következményeit!

2. gyakorlat

Gondold át, hol húzódik a Te őszinteségi szinted!?
Mi az, amit még fel tudsz vállalni és mi az, amiben márnem tudsz őszinte lenni?
Mi az, amit egyenlőre képtelen lennél tisztán bevallani, bevállalni?

Lehet-e jogos a hazugság?

Teoretikus szinten maradva persze minden lehet jogos. Ki tudunk találni olyan összefüggés sorozatot, amelyben jól jön a hazugság, megengedhető az. Például, azért hazudunk, hogy ne bántsuk meg a másik embert, ne okozzunk Neki fájdalmat. De ha mélyebben megvizsgáljuk a bennünk rejtőző okokat, akkor azt találjuk, hogy azért nem akarunk fájdalmat okozni, mert az nekünk fájna és magunkat akarjuk megóvni ettől.
Vagy, attól tartunk, hogy az igazság hallatán a másik elhagy minket és így megint a saját veszteségünket akarjuk csillapítani a hazugsággal.

Mit nyerünk és mit veszítünk a hazugsággal és az őszinteséggel?

A hazugság mögött mindig meghúzódik egy érdek. Általában valamilyen veszteséget, fájdalmat, szenvedést akarunk elkerülni általa. Amikor éppen örömöt, sikert, élvezetet szeretnénk nyerni a hazugságainkkal, akkor is megtaláljuk ezek elvesztésének a lehetőségét ellenpólusként.

A hazugságainkon nem erőltetéssel, az igazság akarásával tudunk túl jutni, hiszen ha meghagyjuk mélyen a félelmeinket, akkor azok alattomosan ki fognak játszani, amikor nem figyelünk!
Hanem meg kell szüntetni a hazugságok mögött álló veszteségtől, fájdalomtól, szenvedéstől való félelmeinket és akkor ok nélkülivé válik a hazudozás!

3. gyakorlat

Az 1. gyakorlatban összeírt hazugságaid mellé írd fel, hogy minek az elvesztésétől, esetleg minek a megnyerésétől vezérelve hazudsz?!
Gondold át, hogy most mely hazugságaidat tudnád abba hagyni? Mit veszítenél velük és mitől félsz?

Senkinek nem esik jól hazudni. Az ember belső természete az igazság útját járja, csak a félős személyiségnek származik ideiglenes haszna, illetve elkerülhető vesztesége a hazugságokból.
Mivel azonban egy hazugság fenntartásához folyamatos energia befektetés, koncentrálás és illúziókeltés kell, ezért előbb-utóbb minden hazugság elbukik és kiderül az igazság!
Ilyenkor a lélek fellélegzik, még ha a személyiség éppen fáj, szenved.

Jól esik az embernek, ha igazságban élhet, ha nem kell fenntartania maga körül egy látszat világot. Nem csak egyszerűbb egy ilyen élet, hanem tisztább és működésképesebb is. Amikor meg van minden információnk, akkor belátjuk, hogy fölösleges mellékutakat keresni, azon kell végig menni, ami előttünk áll!

Igazából csak azért hazudik egy lény, mert azt hiszi, hogy így megúszhat bármit is, vagy könnyebben elérheti a céljait. Ha látnánk ilyenkor, hogy az elkerülhetetlen a mi fejlődésünket szolgálja, akkor nem akarnánk elkerülni azt.

Tedd meg azt, amit megtehetsz, fogadd el, amit nem tudtál megváltoztatni! - ezt az aranyszabályt követve nem kényszerítjük magunkat bele a hazugságba. Hogyan leplezhetjük le a hazugságot?
Amikor a hazugság megszületik bennünk, akkor egy szívszorító érzés jelzi, hogy rossz úton járunk. Persze ha valaki ezt rendszeresen elnyomja magában, akkor egy idő után már nem érzékeli ezt, de azért ott van a mélyen a lelkiismeretünk, amely furdal. Ez a lelkiismeret furdalás képes jelezni nekünk, hogy nem az igazságot éljük.

Néha, annyira "halványan" hazudik az ember, hogy ész érvekkel nem lehet rajtakapni. Viszont ilyenkor is működik ez a belső hang, a lelkiismeret furdalás, amely megsúgja, hogy ott bizony hazugság rejtőzik!

4.gyakorlat

Figyeld meg egyet azon tudattartalmak közül, amelyekről azt hiszed, hogy őszinte vagy magadhoz!
Ha csak egy halvány torzítás is van bennük az igazsághoz képest, akkor ezzel a belső szorító érzéssel nyakon csípheted a hazugságot!

Tisztaság

Az őszinteség, ad egy belső tisztaság érzést is, ami azért esik jól, mert lényünk legbelső természetére emlékeztet. Lelkünk abszolút tisztaságára még mindig emlékszünk, és vissza vágyunk oda!

Ha valakinek nincs veszteni valója, nem ragaszkodik semmilyen jövőbeli haszonhoz, ezért elégedett és elfogadó a jelennel valamint a kiszámíthatatlan jövővel kapcsolatban, akkor az illetőt nem kényszerítik rá a belső félelmei, ragaszkodásai a hazugságra!
Egy ilyen embernek természetes dolog az, hogy igazat mond, sőt, könnyebb is ettől az élete.

A régi hazugságok felvállalása és felszámolása, valamint újak nem teremtése vezet el a jelen tisztaságához.

5. gyakorlat

Képzeld el magad meditációban, amint fokozatosan felszámolod a hazugságaidat és áttérsz az abszolút tiszta életre!

Becsületesség

A becsületesség tulajdonképpen az őszinteség megnyilvánulása szándékainkban, szavainkban és tetteinkben.
Nem tud becsületes lenni az ember kényszerrel. Ennek belülről kell fakadnia!

Ha azt érzed, hogy nem tudsz minden helyzetben őszinte, tiszta és becsületes lenni, akkor ezért ne ítéld el magad! Kezd el megkeresni az okokat, számold fel azokat és azok hiányában csak a tisztaság marad majd!

Jó gyakorlást és elmélkedést kívánok Neked!

Beküldte: | 2008. jan. 07. hétfő - 09:10

Feliratkozás Hírlevélre