Pszichoszomatikai rajzelemzés | Önmegvalósítás.hu

Pszichoszomatikai rajzelemzés

2013. febr. 16. 09:00
2013. febr. 17. 18:00
Kezdődik: 2013. febr. 16. szombat 09:00
Budapest, tanfolyam, Kalmár János

Minden ember életében sokszor kerülhet mélypontra, amit elkerülhetett volna, ha ismerné, a tudatalatti és az emberi test üzenetét. Rajzainkban is benne van ez a folyamat és annak elemzésével feltárható, hogy hol hibáztunk és milyen módon előzhetjük meg, vagy változtathatjuk meg a bennünk rejlő és lejátszódó negatív folyamatokat.

Segítség ez a lehetőség, hogy teljesebb életet éljünk és a fölösleges konfliktusokat elkerülhessük, de adott esetben éppen arra világíthatunk rá, hogy hogyan álljunk ki érdekeinkért.

Az egészség fenntartása kiemelt feladatunk életünk során, de ahhoz hogy arra képesek legyünk meg kell ismernünk tudatalattink üzenetét, azért hogy megérthessük, mit üzen a testünkön keresztül.

Meg kell tanulni a rajzokban rejlő számtalan jelet, amit a tudatalatti rejt és segítségével, azaz elemzésével, interaktív részvételünkkel betegségeink, okafogyottá válhatnak, elveszti értelmét és a gyógyulás útjára léphetünk.

Előadó: Kalmár János

Helyszín:
Aniola Központ
Budapest, VI. Budapest Csengery u. 45. II.em (33-as csengő)
Térkép

Kezdődik:
2013. febr. 16. szombat 09:00

Vége:
2013. febr. 17. vasárnap 18:00

Helyszín:

Aniola Központ
VI. Budapest Csengery u. 45. II.em (33-as csengő)
Budapest
Elérhetőség
Telefon: 
+3612990989
Telefon: 
+36205888801

A jelentkezés lezárva.

Beküldte: | 2013. jan. 15. kedd - 16:24

Hozzászólások

0 hozzászólás

Feliratkozás Hírlevélre