gát | Önmegvalósítás.hu

gát

2009. május 06. szerda, 11:51 | biba82

masszazs.jpg

A segítségeteket szeretném kérni egy probléma megoldásában. Szeretnék több véleményt is hallani, hol hibázok, és szerintetek mi tévő is legyek?!

A történetem a következő. 3 éve végeztem, mint gyógymasszőr, de főállásban több, mint 1 éve dolgozok. Amikor megkaptam azt a lehetőséget - vagyis döntöttek helyettem - mert recepciósnak vettek fel egy szállodába, de mikor kiderült, hogy masszőr is vagyok, kérdezés nélkül átraktak a wellnessre. Először nehéz volt feldolgozni, hogy mindaz, amiért eddig hajtottam, darabokra hullott szét, de megláttam a fényt, és rájöttem, hogy hiába hajtottam, ha nem a jó úton jártam - rájöttem, ez az életem, az állásom, a munkám, a karrierem, szóval mindenem! :-)
Ekkor úgy döntöttem, hogy ha szeretem csinálni, hát megpróbálok saját vendégkört kiépíteni ebben a kis városban és ha nem is, egyik pillanatról a másikra, de kb 1 év alatt már lehet valami. El is indult, jöttek a vendégeim - mondhatom, hogy rendszeresen - majd ősszel ez alábbhagyott.
Ekkor már kezdtem rosszul érezni magam ebben a szállodában - nem a munkám miatt, hanem más körülményeknek köszönhetően - és váltottam.

Elkezdtem bedolgozni - a masszázsvendégem kérésére - egy cégnél, és manager masszázsokat csináltam minden péntek este, hogy jobban kiépíthessem a vendégkörömet. Nem volt sok melóm vele, de őszintén szólva nem szerettem, mert nem a masszőrt látták bennem. Sokat harcoltam magammal, a lelkemmel és mindnnel, mert nem szerettem, de kellett a pénz.
(Itt szeretném megjegyezni, hogy akkoriban újra összekerültünk a mostani párommal és most is vele élek) Átköltöztünk egy jobb albiba, ahol saját szobám van a masszázsra, szépen berendezve, gyönyörű, nem zavar senki, boldoggá tett, hogy végre elindult az, amit szerettem volna.

Közben átmentem egy másik szállodába szintén masszőrnek és még most is itt dolgozok, de a főnököm mindent megtesz azért, hogy felmondjak, mert félti a helyét! (Kétéves szerződést írattak alá velem, egy tanfolyam miatt!)

- a szobám berendezve - de 1 hónapja senki sem nyitotta rám az ajtót
- a céghez még mindig hívnak masszírozni péntekenként - de már általában lemondom, mert úgy érzem, hogy elveszik az összes energiámat, és sajnos olyan embereknek adom, akik nem érdemlik meg!
- márciustól megkaptam egy beugrós masszőrállást is egy másik szállodában (mert nagy szükségem van a pénzre!), de ott sem keresek annyit, amennyit szeretnék, mert vagy nem tudok menni, vagy nem kellek azon a napon, amikor tudnék...

Még annyit fűznék hozzá, hogy ősz végén, tél elején tettem egy olyan kijelentést, hogy ha nem sikerül fél év alatt összeraknom annyi pénzt, hogy megéljek belőle - a 3 munkahellyel - akkor megyek külföldre! Ti is tudjátok, mekkora ereje van az univerzumnak, és úgy érzem, talán itt van az ideje ennek. Nem hiába....

Beszéltem már pár emberrel, és mindenki azt mondogatta, hogy válság van, baj lesz, ha a biztosat feladom a bizonytalanért, és igazuk van. ...de belül valami mégsem hagy nyugodni! Valamit biztos, hogy rosszul csinálok, mert tényleg nem úgy haladok előre, ahogy szeretném, és amennyi energiám benne van abban, hogy megfeleljek magamnak, kiépítsem a vendégkörömet!

Köszönöm, hogy megoszthattam veletek, és előre is köszi, ha tudtok valami biztatót írni!
Szép napot! :-)
Bíba

köszönöm, hogy ezt megosztottad velünk :)
2009. május 06. szerda, 15:00 | Bochecha

Kedves Biba!

Akkor mi is a kérdés?! :)

Azt gondolom, hogy ha valami ennyire nem akar összejönni, akkor talán nem jó felé keresgélsz.

Nekem kb kamaszkorom óta eszembe jutogatott, hogy külföldön fogok élni, aztán ez a téma hol előtérbe került, hol eltűnt egy időre.

Mindig volt valami, ami miatt nem tudtam nekiindulni, először az egyetem, aztán a nagy szerelem. Aminek vége lett.
Már a vége előtt pár hónappal egy utazás kapcsán felmerült, hogy nekem máshol van dolgom, el kell innen mennem. Akkor még nem akartam a kis buta ragaszkodásom miatt nekiindulni, mert hát ugye a kedvesem...
Kértem jelet, hogy akkor most merre tovább?!
Meg is kaptam, vége lett a kapcsolatunknak.
Amikor eltelt a szakítás után pár hónap, és már nem nyalogattam a sebeimet, egyre intenzívebb lett az érzés, hogy menni, menni. :)

Elkezdtem felszámolni az itteni életemet, miközben egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez az én utam.
Másfél hét múlva indulok.

Arra figyelj, hogy menekülsz-e valami elől, vagy pedig tényleg máshol van/lenne dolgod!
Szerintem fontos, hogy ha úgy döntesz, hogy mész, hogy az itteni dolgaidat rakd rendbe, zárd le, amit kell.

A válságról annyit, hogy engem is jó páran vissza akartak húzni, hogy jajj, mi lesz veled, hát válság van stb...
Azt gondolom, hogy ha az emberben van bizalom, akaraterő, és tudatosság, akkor meg fogja valósítani a céljait. :)

És akkor most azt nem fejtegetném, hogy szerintem ez a 'vaskalapos' biztosat a bizonytalanért felfogás pont arra jó, hogy a jó meleg trutyijában tartsa az embert gátat szabva minden új dolog megtapasztalásának...

szeretettel:Bochecha

Gondolatok
2009. május 06. szerda, 15:47 | Almás (útkereső)

Közepébe... :-)
A masszázs egy érdekes dolog. - már amennyire ismerem - mert legjobb lenne csak szeretetből a jó érzését ajándékozni az embereknek, de abból nem lehet megélni.. Tehát üzletembernek is kell lenni kicsit. Kicsit az embernek el kell tudni adni magát is... Mi az hogy nem nyitják rád az ajtót ? Tényleg ajtó mögött bezárkózva várod az embereket ? Miért nincs bemutató, vagy akciós, kedvezményes kezelés? De ez csak egy ötlet.
Igen, talán külföldön az emberek jobban költenek erre, de egy csomó külföldi jön kezelésekre ide, úgyhogy ez nem biztos hogy elég indok a nagy utazásra. Nem beszéllek le, ha menned kell menj... de azelőttemszólóval :-) egyet értek, gondold át mit miért hagysz itt.
Harmadik téma, hogy írtad, a managgerek masszázsa lefáraszt. Lehet nekik tényleg jobban/inkább szükségük lenne stresszoldó, lazító energiákra, mint konkrétan a masszázsra. Az energiakezelést talán kiegészítés képpen megpróbálhatnád valamelyik módszer segítségével.
A masszírozás az élet egyik ajándéka, a másik érintése, s az érzés tovább adása, hogy jó az embernek a saját bőrében lenni. :-)
Sok sikert, s kívánom találd meg a helyed és az utad! :-)

valore képe
Kedves Bíba ! Neked nagyon szép hivatásod van, szerintem, mert a
2009. május 06. szerda, 16:51 | valore

Kedves Bíba !
Neked nagyon szép hivatásod van, szerintem, mert a masszázs valóban az érintés művészete ! :))
Én ezzel nem is éreztem semmi blokkolást, hanem inkább ott, amikor írtad, hogy elindulsz, jönnek a vendégek, aztán leállás van. ( mindegy, hogy az az oka, hogy nem növekszik a vendégeid létszáma, vagy a szállodai más körülmények alakultak ki, vagy mert lefáraszt némelyik masszázs.) Az én intuícióm inkább az volt, hogy kételkedsz Magadban és a képességeidben is......Pedig....ahogy a leveledből kiérzem, Te nagyon is lelkiismeretes lehetsz ! A következő gondolatom az volt, hogy bátorság...:))) Bízz Magadban Bíba! :))
Az jó, hogy szeretnél külföldre menni ! Megismerhetünk más kultúrákat, más szokásokat !
A másik dolog, amit érzek, azt az énáltalam folyamatosan elkövetett hibák miatt írom le Neked! Nevezetesen a pénzhez való hozzáállásom miatt ! Mert nekem kell átértékelnem a viszonyomat a pénzhez. Én tartom el per/pillanat a családom, és folyamatosan tudok "görcsölni", hogy tudom -e a törlesztő részleteket fizetni. Meg tudok - e mindent venni, amire szükségünk van és lesz - e elég kliensem, hogy legyen elég pénzünk. Viszont azt is észrevettem, hogy amikor nem stresszelek, a pénzünk miatt, valahogy mindig kijövünk belőle, sőt, új kliensek bukkannak fel...:))))
Csak bízz Magadban, mert ezek a megtorpanások nem véletlenek és le tudod küzdeni őket.
jajj....még valami....:))) az OPTIMIZMUS !!! engem már sok dolgon átsegített...:)) valore

Kedves Mindenki! Igazán hálás vagyok, hogy írtatok a
2009. május 10. vasárnap, 16:57 | biba82

Kedves Mindenki!

Igazán hálás vagyok, hogy írtatok a kérdéseimre pár kedves szót! Megfontolom - akár a felszámolást, akár a görcsölést - és mindenképpen tájékoztatlak titeket, ha megvan a nagy döntés, hogy mi is lett a vége! :-)
Köszönöm, és Szép napot nektek! :-D

Feliratkozás Hírlevélre