Integrál szemlélet | Önmegvalósítás.hu

Integrál szemlélet

2010. november 24. szerda, 6:52 | Domoszlai Katalin

KenWilber-2.jpg

Az integrál szemlélet kidolgozója Ken Wilber. Ez a szemlélet képes a káosznak tűnő rendben megtalálni a közös nevezőt.

A lényege az, hogy egy intelligens, jó szándékú ember, ha fontosnak tart egy témát, lehetetlen hogy száz százalékban tévedjen. Sajnos ezen a tudatossági szinten a száz százalékos igazság tudása is kizárható, főként az miatt, hogy a téma, az emberi lélek és a mozgatói rendkívül összetett jelenség. Azon kívül pedig, mint Ildikó helyesen rámutatott, a belevetítés, az érzelmi befolyásoltság normál emberi tevékenység, emberek vagyunk az itt és mostban és nem tökéletes szentek. Elkövettem azt a hibát hogy az ellenvélemények "ellen"ség mivoltjára helyeztem a figyelmemet, meg fogom indokolni miért. De e helyett nézzük most mink van: a domináns anya és az ő kálváriája témakörben. Mert ha mindenkinek valamiben igaza van, nincs más dolgunk, mint megtalálni, mi az, ami közös.

Alenka szerint gyermekhalál, és hajlik most a gyermekkori elhagyatottság felé
Erika szerint gyermekkori elhagyatottság
Én legnagyobb problémának az önmagunk feladását, elveszítését láttam ( a karrier, kreativitás csak ennek a kivetülése a külvilágba ), de veszítettem el gyermeket, testvéreket, apát ebben az életben, önmagamat az előzőben. Mivel az ellenség elűzött ( középkori a sztori ) és az egész addigi életemet, a luxust és a pompát, a népszerűséget és a hatalmat, mind elveszítettem. Ez a történet még nincs teljesen feldolgozva, mire sikerül a fél egómat el kell hagynom valamelyik kanyarban, ezért időt igényel, ezért utaltam Karmatörlőnek arra, hogy időt kérek.

Aki még fontosnak tartotta a témát

Ildikó - elveszett iker a háttérben
Szűcs Éva - együttérzésem Évi, anya, testvér, apa
Karmatörlő - hatalom és gyermek elvesztése, előző élet, karrier feladása, mostani
Katipotter - elveszett iker és önmagunk elvesztésétől való félelem
Jessica - gyermekkori elhagyatottság, karrier szüneteltetése az anyaság miatt
Hiteles - detto
Jessica édesanyja - elveszett ikertestvér

A közös nevező a veszteség maga, a kulcs pedig a feldolgozatlanság.

Szeretném, ha ezzel a szemlélettel tennénk le egymás mellé a véleményeinket, tapasztalatainkat, mert a felsorolásom valószínűleg csak részben fedi a valóságot :-D

Levonnám tehát azt a következtetést, hogy az az anya, aki valamilyen nagyon súlyos, feldolgozatlan veszteséget cipel, nem képes bevállalni a gyermekének az "elvesztését" ami a felnőtté válást jelenti. A felnőtté válás folyamata azt jelenti, hogy az anya elveszíti a gyermeket a gyermeki mivoltjában és egy felnőtt gyermeket kap vissza.

tévedsz Hermess
2010. november 25. csütörtök, 15:07 | alfa omega

megnéztem mi az integrál pszichológia és kiderült,hogy én ezt az eszmét igazából már rég ismerem,csak nem tudtam,hogy így hívják,meg hogy mi az a holon.De a holon fogalmát is ismertem,csak a nevét nem.
A kezdőknek való psz. tankönyvekben fel is hívják erre az olvasó figyelmét,hogy egy jelenséget körbe kell járni az összes létező szempontból.Ha ezt ilyen egyszerűen elmondtad volna,sok vitát megspóroltunk volna.

Én nem vagyok jobbos,csak észleltem,hogy itt el van hanyagolva a biológiai,fiziológiai megközelítés,ezért vettem fel ezt a pozíciót.

(Ettől függetlenül nem hiszek a "szellemekben")

És nekem nagyon sokat segített az agyas videó,mert így már teljesen érthetőek vagytok nekem:Ti a jobb féltekétekben éltek,én meg mostanában sokat tartózkodom a balban.De visszagondolva,nekem is rengeteg jobbféltekés élményem van.

volt régen egy reklám: egy kávé legyen olcsó!
egy kávé legyen finom.
olcsó! finom. olcsó! finom.

hermess képe
H: Nem baj!
2010. november 25. csütörtök, 15:20 | hermess   Előzmény

De örülök, hogy megvilágosodtál! :DDD

Egy kis különbség azért van köztünk. Én (vagy itt a legtöbbünk) már használta a bal agyféltekéjét, és most úgy üzemmel a jobbjában, hogy többé-kevésbé beintegrálta a balt.

TE meg még most fogsz csak úgy igazából átmenni a jobb féltekédbe, amikor rájössz, hogy a világ sokkal több, amint aminek a bal agyféltekéből látszik.

És abban igazad van, hogy jó lenne mind a kettőt használni. A mitomániának én sem vagyok híve.

Na, na, Zoli bácsi!!
2010. november 25. csütörtök, 15:35 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Most előttem volt egy kép: két kisfiú az oviban ujjal mutogat a másikra: bebebee, te ilyen, vagy, mi meg neeem!

Innen két mondat, és jön a :- te egós vagy! :)

Nem mindegy ki hol csücsül:). Tenni valónk van bőven. Így is.

Inkább figyelj: skatulya nélkül: ki ő? Mit mutat neked? Nyílj, a tudatoddal is, ne csak energiázz!!

Puszillak ;)

bebebeeeee :P

hermess képe
H: Ez a mi külön meccsünk
2010. november 25. csütörtök, 15:46 | hermess   Előzmény

Alfa tudja, hogy én nem akarom bántani. Vagyis tudjuk mind a ketten, hogy elfogadjuk egymást olyannak, amilyen.

De itt a demonstráló példa, hogyan lehet félreérteni a szöveget... semmi bántás nincs benne, csak egy kis gondatlan fogalmazás. És úgy tűnik, hogy durva, még nekem is, így visszaolvasva.

gondolod, hogy durvának éreztem, azért írtam ilyen stílusban?
2010. november 25. csütörtök, 16:24 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

gondolod, hogy durvának éreztem, azért írtam ilyen stílusban? Ilyen felemelően magasztos példával?

:D

Számomra mulatságos volt a kontraszt: nagy magasztos okosságok után jött a poénos évődés :DD

Te Sas madár!
2010. november 25. csütörtök, 16:36 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Most te kezded itt nekem a félreértelmezést???

:DDDD

Ademon képe
"rájössz, hogy a világ sokkal több, amint aminek a bal
2010. november 25. csütörtök, 17:24 | Ademon   Előzmény

"rájössz, hogy a világ sokkal több, amint aminek a bal agyféltekéből látszik"

Én ezt kétségbe vonnám. Ha valaki nem látja az egészet bal agyféltekével is, akkor lehet, hogy nem használja azt eléggé :) A film alapján nekem az jött le, hogy a bal agyfélteke feladatai között az egyik legfontosabb, hogy az ember ne szálljon el túl messzire. Tudatosítja benned, hogy Ember vagy, az egyén! Ez egy nagyon fontos dolog, mert enélkül képtelenek lennénk megkülönböztetni a fizikai valónkat a környezettől.

Ha az ember "elszáll" akkor könnyen lehet, hogy még egy háborús mészárlást és pozitívan fog majd fel. Nem hiába van ezekben az esetekben a jó meg a rossz megkülönböztetése. Éppen ezért fontos a két félteke közötti egyensúly; az emberek hajlamosak a mindennapi élet szürkesége után túlszentimentalizálni az ilyen jobb féltekés tapasztalatokat.

u.erika képe
Bocsi nem bírom ki hogy ne vagánykodjak vele! Bibibi!Nekem ponto
2010. november 25. csütörtök, 19:53 | u.erika   Előzmény

Bocsi nem bírom ki hogy ne vagánykodjak vele!

Bibibi!Nekem pontosan egyformán müködik! és bibibi! :)))
Aki nem hiszi járjon utána!
(megsúgom Éva ki tudja számolni) ;)

Meg egyebeket is....

Üdv!Erika

Óriási vagy!!!! Puszi!!!
2010. november 25. csütörtök, 20:01 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Óriási vagy!!!!

Puszi!!!

Ademon képe
(sóhajt...)
2010. november 25. csütörtök, 20:28 | Ademon   Előzmény

Istenkém... Nekem is egyformán működik drágám, előtte miért nem kérdezed meg? :D

Tanúsítom. Erika születési tipológiájában teljesen egyforma a
2010. november 25. csütörtök, 20:50 | Éva.   Előzmény

Tanúsítom.
Erika születési tipológiájában teljesen egyforma a két agyféltekéje működése.
Tehát a képi,.intuitív,ösztönös,művészi,stb,jobb agyfélteke,ugyan olyan erővel dolgozik,mint a racionális,gondolkodó,elemző,stb...,bal oldal.
Van még rajta kívül persze ilyen felállású agy,bár kevéssel találkoztam még.
Az egyik oldal mindig dominánsabb.Többek között ezért is törekednek különböző technikákkal a két agyfélteke összehangolására,bár szerintem az nem tartós állapot.
Szóval Erikának nem kell költenie ilyesmire:)))

Ademon képe
Honnan lehet ezt megtudni?
2010. november 25. csütörtök, 20:52 | Ademon   Előzmény

Honnan lehet ezt megtudni?

u.erika képe
Te már úgyis tudod. Nem? ;) :)
2010. november 25. csütörtök, 20:54 | u.erika   Előzmény

Te már úgyis tudod.
Nem? ;)

:)

Ademon képe
Nem árt ha van egy külső viszonyítási alap is :)
2010. november 25. csütörtök, 20:55 | Ademon   Előzmény

Nem árt ha van egy külső viszonyítási alap is :)

u.erika képe
Hát persze hogy nem! Ott van például a kronobiológia....
2010. november 25. csütörtök, 20:58 | u.erika   Előzmény

Hát persze hogy nem!

Ott van például a kronobiológia....

Ademon képe
Tessék? :)
2010. november 25. csütörtök, 20:59 | Ademon   Előzmény

Tessék? :)

u.erika képe
Én ártatlan vagyok! Csak az ügyvédem jelenlétében vagyok
2010. november 25. csütörtök, 21:03 | u.erika   Előzmény

Én ártatlan vagyok!

Csak az ügyvédem jelenlétében vagyok hajlandó beszélni!

Évaaaa!Hooool Vaaagy!?

:)

Ademon képe
Persze most meg mentegetőzik... hol van az a két féltekés
2010. november 25. csütörtök, 21:10 | Ademon   Előzmény

Persze most meg mentegetőzik... hol van az a két féltekés elméje? :D

Megnézhetem neked is ,de benne van a rizikó,hogy mégsem olyan
2010. november 25. csütörtök, 21:16 | Éva.   Előzmény

Megnézhetem neked is ,de benne van a rizikó,hogy mégsem olyan egyforma az:D
Ami persze teljesen normális.
Adj születési dátumot,és esküdj meg tutira jobb kezes vagy,de ha bal,ezen a téren mindegy,a fizikai,ill. érzelmi kontúrnál számít.
Ja ,és az integráció ,,szellemében'' bízz meg bennem:)))

Ademon képe
Adatok :)
2010. november 25. csütörtök, 21:22 | Ademon   Előzmény

Bal kezes vagyok, ez biztos :)

Születtem: 1983. Február 16. (órát, percet nem tudom)

Hát az agyaddal nincs baj. Jó nagy durranás van a
2010. november 25. csütörtök, 21:52 | Éva.   Előzmény

Hát az agyaddal nincs baj. Jó nagy durranás van a fejedben:)

Viszonyítok,mondjuk 100-as skálán 84 a jobb agyféltekén,és 71 a bal oldalon.Ez ,,tudós agy'',szóval bármire alkalmas,és mondhatjuk,hogy valóban össze van hangolva.
Viszont a szerveidnél vannak kiegyensúlyozatlanságok,funkcionális működésekben.
Van komoly alul működés és túl működés is.
Majd elküldöm privátban ,mire kéne figyelned.
Erikával van egy közös markered,az érzelmi kontúr egyforma.Ez nem úgy értendő,hogy ennek alapján összeilletek,de mondjuk nekem valamit mond,a flörtölésetekről.
Szóval ,lehet hogy ezt a hasonlóságot érzed.
Nálam szerdán születtél.Stimmel az?

Ademon képe
Szerda azt hiszem igen, a naptár alapján. Mondom, hogy jó az
2010. november 25. csütörtök, 22:01 | Ademon   Előzmény

Szerda azt hiszem igen, a naptár alapján.
Mondom, hogy jó az agyam... igen valóban inkább tudós-agynak érzem én is :) A túlműködéseket kérem szépen az ímélemre. Köszönöm :)

Meg lesz ,az alul működésekkel együtt:) De csak a jövő héten
2010. november 25. csütörtök, 22:04 | Éva.   Előzmény

Meg lesz ,az alul működésekkel együtt:)
De csak a jövő héten ,bocs...

Domoszlai Katalin képe
Évi
2010. november 25. csütörtök, 22:09 | Domoszlai Katalin   Előzmény

nem találom az enyémet, mert tárhely pucolást kellett csinálnom az emailomon, neked el van mentve?
csak a jobb és bal érdekelne.

Mi van itt ? Agyak csatája? 64-59,a jobb javára,de ez is majdnem
2010. november 25. csütörtök, 22:19 | Éva.   Előzmény

Mi van itt ? Agyak csatája?
64-59,a jobb javára,de ez is majdnem egyformának tekinthető.
Na most kezd derengeni ,mi a baj veletek:DDDDDDD

Alfa ,hol vagy? Mi balosok fogjunk össze. Ezek itt mind egyformák!
Segítség!!!

Ademon képe
Ha Tudóst és a Művészlelket összekeverjük mi lesz belőle?
2010. november 25. csütörtök, 22:22 | Ademon   Előzmény

Ha Tudóst és a Művészlelket összekeverjük mi lesz belőle? :)
Kifejezetten szeretek alkotgatni is... vagy ez is a tudóshoz tartozik?

Ademon lesz belőle,pont olyan az agyad.Produktív vegyesnek
2010. november 25. csütörtök, 22:30 | Éva.   Előzmény

Ademon lesz belőle,pont olyan az agyad.Produktív vegyesnek titulálják.
Mind a két oldal majdnem maximumon dolgozik.
Azért mondtam,hogy mindenre alkalmas.
A tudós agyat meg azért mondják,pl. a matematika miatt is,mert hiába erős a bal oldal,a matekhoz nagyon kell a jobb is.

Ademon képe
Igen, igen :) Tudós + Művész = Megvilágosodott Elme Nyilván így
2010. november 25. csütörtök, 22:33 | Ademon   Előzmény

Igen, igen :)

Tudós + Művész = Megvilágosodott Elme

Nyilván így van, nem is lehetne máshogy :D

Na ehhez nem adom a nevemet:DDD
2010. november 25. csütörtök, 22:36 | Éva.   Előzmény

Na ehhez nem adom a nevemet:DDD

u.erika képe
Szia Ademon!
2010. november 26. péntek, 10:40 | u.erika   Előzmény

Miért hangoztatod folyton hogy meg Vagy világosodva?
Ha már megvilágosodott Vagy számít egyáltalán hogy mit gondolunk Rólad?
Hm? ;)

Itt kilóg a lóláb a legnyilvánvalóbban.
Csak szólok....

Ha viccnek szánod akkor rendben.
Nevetünk egy jót rajta.

De ha komolyan gondolod akkor....
Hm...:P

Üdv!Erika

Feliratkozás Hírlevélre