Kapcsolatok és guruk | Önmegvalósítás.hu

Kapcsolatok és guruk

2010. december 11. szombat, 20:21 | Aditi

273497_1.jpg_120x120.ashx.jpeg

Ez most lehet, hogy durva lesz, éppen tőlem, az ex-guru-imádótól, de úgy érzem, ki kell hogy jöjjön, meg kell értenem, és lerántanom a fátylat. Mert most vagy én látom nagyon rosszul, vagy ők.

Minden tiszteletem a guruknak, és a nagy szellemi embereknek, de a kapcsolatok terén ki kell kezdjem a véleményüket/életmódjukat.

Számtalan tanításból, (és persze kizárólag férfiakéból!!) hallottam, hogy így meg úgy, a szellem egysége, a teljesség és a tökéletesség és hogy valójában ugyebár mind azok vagyunk, éppen ezért bárkivel vagyunk, és bármilyen módon érezzük kiegészülni a saját energetikánkat (nemi téren, fizikailag, vagy lelkileg, esetleg szellemileg), az valójában illúzió. És ha helyesen viszonyulunk, nem is vágyunk és nem is kell vágynunk senkire, mert azzal csak becsapjuk magunkat úgyis. Legjobb, ha egyedül vagyunk és megtanuljuk élvezni a magányt. Pontosabban annak pozitív oldalát, az egyedüllétet, az önálló, boldog létezést. (Csak a példa kedvéért az egyik tanító a "Why relationships" c. előadásában taglalja ezt egy video felvételemen.)

Úgy vélem, amit tanítanak, első körben igaz, és erről itt is sok tárgyalás folyt már. Szóval igaz, hogy ki kell tudni jönni magunkkal, ahhoz, hogy ki tudjunk jönni másokkal. Hogy belül mindig velünk van a teljességünk, és a teljességgel való kapcsolódásunk. Igaz, hogy szeretnünk kell magunkat ahhoz, hogy szeretni tudjunk másokat. És igaz, hogy másoktól való függéseinktől mentesen (minden szinten) ilyen értelemben függetlenül kellene tudnunk létezni és élni, ahhoz, hogy a dolgok a helyükön legyenek a világgal való kapcsolatunkban.

Úgy vélem azonban, ez csupán egy első lépcső az életben. A szellemi élet alapja, első lépcsőfoka. És az Élet maga az, ami mind csak ezután következik!Tehát egyáltalán nem tartom igaznak, hogy egyedül kellene élnünk, vagy hogy valójában nincs szükségünk társakra. És pozitív módon kellene megtartóztatnunk magunkat. Meditálni, aztán meg várni, hogy aszcendáljunk. Szerintem a tisztaság/tiszta élet (és most nem csak a kapcsolatok kezeléséről beszélek, hanem már bármilyen "karmánkról", egy gyermekről, a megélhetésünk forrásáról, bevállalt feladatainkról, stb...) nem attól tiszta, hogy távol tartjuk magunkat az életben tőle.

Hanem éppen akkor élünk igazán és tudatosan, ha képesek vagyunk menedzselni a folyamatokat, a folyton változó kapcsolatainkat, és dolgainkat oly módon, hogy ezt a belső biztonsági pontot, a lelki és szellemi függetlenséget, már nem adjuk fel, illetve folyton gyakoroljuk az által, hogy amikor "kicsúsznánk" belőle valamelyik illúziónk miatt,, önvizsgálat és különböző technikák segítségével visszaállítjuk az önmagunkkal való belső kapcsolatot - és továbblépünk a megoldásainkban/életünkben.

És még valami: tudni kell, hogy semmi sem tökéletes. Tehát ha már még egy ember van a képben, nem létezik az a technika, és tökéletesen tudatos hozzáállás, hogy mindig "szellemi" maradjon a kapcsolat, vagyis mentes a rossz, beidegződött, lassan tűnő függéseinktől és kapcsolódásainktól, még ha mindketten is dolgozunk magunkon. Nincs olyan kapcsolat, egyszerűen nem létezik, amit több férfi barátom mostanában megfogalmazott, hogy ő olyan kapcsolatra vágyik, amiben két önálló, tudatos ember van, és soha sem terhelődik át egyikre sem olyasmi, aminek nem kellene. Szerintem ebben nincs belefoglalva a az élet "tökéletlen" mivolta, pedig a kegyelem képességét azért kaptuk, hogy merjük látni magunkat és a másikat gyengeségeiben is, és képesek legyünk segíteni, ítélet nélkül, azaz olyankor mégis csak átvállalni, ha ideiglenesen is dolgok egy részét. Csak közben nem szem elől téveszteni, ha lehet, hogy végső soron, minek, hol a helye. Segíteni egymást abban is, hogy észrevegyük, amikor "kicsúsztunk" önmagunkból, és visszaállítani a harmóniát együttes erővel, kettős akarattal. És tudni, hogy olykor ez sem megy.....

Ha csak azt említem analógiakén, hogy a testemmel melegítem meg a gyermekem fázós lábát, némely "szellemi" ember szerint ez is energiaelszívás. "Miért nem melegíti meg magának????"'

Tökre ki vagyok akadva ettől.

Egy barátomnak állítólag szó szerint azt mondta a Dalai Láma Őszentsége, (személyesen), hogy nem kell nagyon kapcsolatokba bonyolódnia az embernek, mert az"túl bonyolult". És ő se tegye. Ezt tanácsolta.... Szerintem ez totál soviniszta dolog, és ha valóban így volt (amit persze nem tudhatok, és kétlek, de csak azért, mert egy ilyen szellemi embertől ezt nem vártam), akkor arról árulkodik, hogy a tanácsot adó sem tud ezzel az életterületével bánni. (Már tiszteletteljes bocsánatom, ha tévedek. Még egy gondolatom az volt, hogy azért mondta ennek a barátomnak ezt, mert NEKI valóban jobb, ha nem kezd nőkkel - de ha belegondolok, ez is sántít.Mert ha nem próbálja, soha nem is derül ki a számára, miért olyan béna.))

Na és ezen a ponton elgondolkodtam, de nagyon.

Miről is papolnak folyton a guruk? Hát az életnek arról a területéről, a "szellemünkről", amely nem a földi, fizikai, érzelmi, intellektuális részünk, hanem az, amelyet tovább tapasztalunk halálunk után is, amikor ezeket letettük. Van egy mondás: Aki tudja, csinálja, aki nem tudja tanítja. Én, mint tanárként is végzett és tapasztalt zenész, totálisan egyetértek ezzel. Hát bocsánat a kivételtől, de ma úgy vélem, ezek az emberek valójában egy nagyon szélsőséges életet élnek itt, ami nem az életről, a valódi életről szól. Maximálisan és kizárólagosan a szellemi énjüket, a szemlélést élik, ezt tanítják, és az ilyen módon való létezés tölti ki az életüket. Így, gyakorlatilag, a saját tevékenységük, a kontemplálás közbeni állandó koncentrálásuk arra a részükre, amely kontemplál (hiszen erről tanítanak .), totálisan elvonja őket a valódi élettől. Így azonban nincs is esélyük példát mutatni abból amivel meg mi, itten, szegény földi halandók próbálkozunk: belátni a hiányosságainkat, kifizetni a tartozásainkat, amit a hiányosságaink miatt szedtünk össze, felnevelni a gyermekeinket, még ha nem is tudunk per pillanat megélni, máshogy választani új párt, és máshogy viszonyulni, újrakezdeni mindent az új szemlélettel, amit tőlük tanultunk.

Én, szerény személyemben azt gondolom: igenis, azért vagyunk itt, hogy legyen párunk, hogy megéljük a nemiséget, a lelkiséget, az érzelmeket, az intellektualitást, és mindent, mindent, amit csak bevonzunk, vagy akarunk bevonzani, ami természetesen mind-mind újabb csapdákat hordoz az "én " számára, de épp az a lényeg, hogy az azonosulásainkat fokozatosan megszüntetve, játszva és szeretettel tanuljunk meg élni ebben a világban.

Ez gyökeresen különbözik attól, amit ők ének. Egyikről sem tudok, azok közül akit ismerek, aki valóban képes lett volna egy tudatos, szeretetteljes, tartós kapcsolatra, hamóniában. Sőt, általában a lelkük mélyén (többet ismerek eléggé ehhez) hárítják a nőket, valamilyen blokk miatt a személyes életükben, vagy esetleg kollektív miatt. Legtöbbjük egyedül él, Ashramban, meg ilyesmi, vándorol, aztán szállingóznak a hírek, hogy mikor, milyen "tanítványokat" "hívatnak" be a sátraikba a "tanítási órák" után.

A volt pasim körül tömegesen mentek tönkre lelkileg a csajok egész életében és a mai napig nem sikerült belátnia, hogy csak miatta van, hogy fenntart egy olyan energetikát, amiben a szerelem dolgaiban még nem tudatos nők azonnal beleesnek (a saját tévedésükbe, persze), ő meg kihasználja. Én is megjártam vele, még jobban, mint az egyéjszakás ismerősei, mert engem "szeretett" és "el akart venni feleségül". Na, képzelhetitek. De nálam végül eltört a bicskája, mert én bevállaltam, hogy magamba nézek, és megismerem az okokat, és volt is hozzá elég erőm, eszem, meg szívem. Aztán, amikor már láttam, elmeséltem neki, mit látok. Persze mindig hallgatott, meg bólogatott, aztán nem változtatott semmit. (Mert fél.) Úgy vélem, ő is ennek a szellemi izének a csapdájában van, mint ahogy az előbb említett férfiak is, akik felhasználják a szellemi tudást a saját gyarlóságuk megmagyarázására. Valójában, egyszerűen csak félnek a nőktől, a kapcsolattól, a felelősségtől vállalásától. Van olyan guru, aki mellett szellemileg megbetegedtek a nők, (konkrétan skizofréniásak lettek, többen is!), amiatt, hogy nem tudták feldolgozni, hogy kihasználták őket.

Szóval summa summárum, szerintem ezek tanítások igazak alapban, de nagyon vigyázni kell, mire használjuk, és az életben hol helyezzük el az ezzel való foglalkozást.

Szerintem az a valódi élet és az igazi alázat, amikor az ember az ok-okozatok hálójában, amelyet maga teremtett bevállalja azt, ami körülötte van, és az ő teremtése és erőt merít hozzá, hogy élje, és átformálja. És belátja, hogy nem tökéletes és más sem, és bevállalja az életet, önmagát és a kapcsolatait a hibákkal és tévedésekkel együtt. És megtanulja szeretni így is.

Igenis szexel, és és megéli, hogy olykor nagyon jó a vágy és a kielégülés, és hogy úgy érezzük "szükségünk van" valakire/valamire, még ha hosszú távon illúzió is, és belemerítkezik újra a szerelembe, még ha nagyot is csalódott, és élvezni meri újra, és oda meri adni magát az érzésnek újra. És elfogadja, hogy támaszkodhat más, erősebb karokra, amikor az övé valamiben gyenge, és kart nyújt másoknak, és nem gondolja, hogy most szívják az energiáját. Szóval a valóság szerintem az, hogy meg kéne tanulni szőröstül-bőröstül szeretni az életet minden porcikájával együtt, MIKÖZBEN CSINÁLJUK...

NA, EZ MUTATVÁNY!

A különbség szerintem csak az, hogy amikor tudatossá válunk, akkor miközben átadjuk magunkat a dolgoknak (mert anélkül nem ér az egész semmit, az nem élet, amiben nincs önátadás), már nem azonosítjuk magunkat vele, és az élményeink megélése után kiszállunk belőle, feltötltekezve, és a másikat is feltötltve, mint a kádból fürdés után, és megtörölközünk.

Sőt, úgy vélem, hogy az aszcendált (felemelkedett) állapot, a "Szamszarából" való kiemelkedés, a teljesség állapota is (amiről ezek a szellemi tanítók folyton tanítanak), csakis a bevállalt feladataink ilyen módon történő megélése útján következhet be. Az ok-okozatokat nem lehet úgy levetni, hogy nem veszünk részt benne és megmagyarázzuk, miért nincs szükségünk rá ... Persze beleélhetjük magunkat, hogy teljesek vagyunk, pedig még nem, és taníthatjuk, hogy ez milyen jó, de minek??? (Ahelyett hogy tennénk a dolgunkat.)

Akkor most mondjátok meg, én vagyok még mindig idealisztikus, vagy azok a férfiak, akik "tanítanak bennünket az életre", valójában maguk sem tudnak és mernek az élet részesei lenni. Most komolyan, bevállalom, ha oltári nagy baromságokat írtam, világosítsatok meg!!!

Csak még egy megjegyzés: állítólag a régi magyarok, amikor Sámánt (azaz magyar Gurut választottak), az első dolguk az volt, hogy megvizsgálták a kiszemelt CSALÁDI ÉLETÉT. Vagyis az a férfi, aki nem tudott felelősséget vállalni egy hosszú távú kapcsolatban, gyermekeket nevelni, egzisztenciát teremteni, szeretni és harmóniában együtt élni egy nővel - az nem tudott Sámán sem lenni.!!!!

Hogy is taníthatnánk bármit az életről, mit magunk nem tudunk élni???

Namaszte :)

Aditi, nagyon-nagyon egyetértek!!! :) Ezért nem vagyok, legalább
2010. december 11. szombat, 21:17 | KatiPotter

Aditi, nagyon-nagyon egyetértek!!! :) Ezért nem vagyok, legalábbis nem teljesen new ages meg gurufüggő. :D Mert ez egy szemlélet csak, kitalálnak dolgokat, amik nekik beváltak vagy beváltnak érzik, és azt elmondják. A gond akkor van, ha az "szentírásként" kezeljük, pedig ők is emberek, tévedhetnek, ahogyan mi is.
Amiket leírtál, nagyon átérzem, kb. így élem meg például a szerelemmel kapcsolatban:
Akár van párom, akár nincs, akkor is én vagyok, így önmagam. Viszont az is hozzám tartozik, hogy szeretek szeretni, és szeretve lenni, boldog vagyok, ha van mellettem olyan férfi, akit szerethetek szerelemmel is. És nem azért, mert nélküle "nem vagyok teljes". Ha vágyom a szerelemre, és azt mondják "legyél nélküle teljes, biztos azért vágysz rá, mert hiányzik valami belőled", akkor erre azt mondom, kicsit poénosan: nooormális?! Ez hülyeség. :D Akkor is önmagam vagyok, és azért vágyom rá, mert szeretek szeretni, és nem egy "fizikai jelenségbe" "szeretek bele", nem a valamilyen ereje vagy valamije kell az illetőnek, hanem Őt szeretem. Ha valamiért Ő nem lehet a társam, akkor viszont el kell fogadjam ezt, akkor várok olyat, akivel összeillünk, kölcsönös és lehet. De hogy szerethessek, nem mondok le arról. És nem azért, mert valami "hiányosságom" van, sőt... ez szerintem pont hogy nem hiányosság, hanem az ellentéte...
De ugyanez igaz szerintem minden más kapcsolatra.
Szóval, Aditi, nagyon egyetértek. Nem gurukra kell hallgatni, élni. Persze érdemes elolvasni, meghallgatni a tanításokat, sok pluszt adhat. De mindig gondolkodni, ebből mi lehet igaz, mi az, amit én is tapasztaltam vagy esetleg nem értek egyet. Hiszen a guruk is emberek, és egyáltalán nem biztos, hogy okosabbak. :D Csak elmondják, amit gondolnak, ha neki úgy jó, ám legyen, de nem biztos, hogy mindent be kell fogadni belőle. :)

,,Akár van párom, akár nincs, akkor is én vagyok, így önmagam.
2010. december 12. vasárnap, 0:04 | Éva.   Előzmény

,,Akár van párom, akár nincs, akkor is én vagyok, így önmagam. ''

Ez igaz Kati,de nem véletlenül keresi örökösen a nő a férfit és a férfi a nőt,mert teljes,csak együtt lehet.
Egyedül lehetsz önmagad ,de szerintem teljes csak a férfivel lehet egy nő,és fordítva.
Persze ehhez olyan kapcsolat is kell,hogy egymás által ki lehessen teljesedni.

,,azért vágyom rá, mert szeretek szeretni, ''

Szerintem nem csak azért,hanem Ő miatta vágysz rá, /és persze magad miatt is/.
Mert szeretni sok mindenkit és sok mindent lehet a férfin kívül is.
Szerintem a férfi nemcsak a szerelemért,boldogságért kell nekünk, /és nem véletlenül vagyunk a szerelemben a legboldogabbak/,hanem azért,mert a ,,másik felünk'',és azért hiányzik annyira,ha nincs.

Szóval szerintem egyedül lehetsz ugyan önmagad,de teljes a férfivel lehet egy nő és fordítva.
Jól ki van ez a világ találva nekünk:DDD

Ezt úgy értem, hogy boldoggá tesz, de nem megváltoztat. :) Vagyi
2010. december 12. vasárnap, 0:27 | KatiPotter   Előzmény

Ezt úgy értem, hogy boldoggá tesz, de nem megváltoztat. :) Vagyis az állapot változik, de közben mindketten azok vagyunk, akik voltunk előtte is. :)

Persze ,az egy fals elképzelés,hogy úgy állni a kapcsolatnak,hog
2010. december 12. vasárnap, 2:04 | Éva.   Előzmény

Persze ,az egy fals elképzelés,hogy úgy állni a kapcsolatnak,hogy na majd én megváltoztatom:)
Ez nem működik. /Normális esetben legalább is./

Viszont vannak igazi találkozások,amikor két ember valóban egymásra talál,és abból hosszú,tartós
szeretetteljes kapcsolat lesz.Az ilyen egymásra találásokban automatikusan változnak az emberek,önként minden ellenállás nélkül,és pozitív irányban,még inkább egymáshoz ,,idomulnak'',úgymond eggyé válnak.Azért van pl.idős házaspároknál,hogyha meghal az egyik ,van úgy hogy a másik egy hét múlva utána megy. /Nem betegség miatt./

Szóval érdekes dolog ez is.Azt mondanám,hogy változni igazán csak önként lehet,ráerőltetve nem.
A változásra pedig több okunk is lehet.
Gondolj bele,mikor szerelmes az ember,mit meg nem tesz? Sokszor nem normális dolgokat is:D
Olyankor azért nem igazán önmaga:) Persze erre csak mindig utólag jön már rá:)

De, szerintem olyankor is önmaga, mikor "nem normális". :D:D:D
2010. december 12. vasárnap, 2:06 | KatiPotter   Előzmény

De, szerintem olyankor is önmaga, mikor "nem normális". :D:D:D Amikor kicsit őrültségnek hat más számára, amit csinál esetleg. :D

Hát nem csak más számára,hanem utólag az ő számára is.Szóval
2010. december 12. vasárnap, 2:41 | Éva.   Előzmény

Hát nem csak más számára,hanem utólag az ő számára is.Szóval akkor nem önmaga,mert elveszíti önmagát.
Van ilyen ,elég gyakran megesik,sőt az a ritka ,ha az ember mindig és folyamatosan Önmaga tud lenni.
Soha,semmi ki nem zökkenti:)
Ugye ,hogy nincs ilyen. Illetve van,de az nem a mi ,,kategóriánk'':)

Ha ilyen "kizökkenés" van, azt annak tudom be, hogy vagy
2010. december 12. vasárnap, 2:52 | KatiPotter   Előzmény

Ha ilyen "kizökkenés" van, azt annak tudom be, hogy vagy tapasztalatlan voltam, vagy annyira fáradt voltam, hogy kipihenten nem úgy mondtam volna valamit pl. De ez csak az állapotom, de attól még én vagyok. :)

Nem az énről beszéltünk,hanem az önmagamról:)
2010. december 12. vasárnap, 3:05 | Éva.   Előzmény

Nem az énről beszéltünk,hanem az önmagamról:)

Nem tudom, hogy hogy van, de én különválasztom az állapotot az
2010. december 12. vasárnap, 3:08 | KatiPotter   Előzmény

Nem tudom, hogy hogy van, de én különválasztom az állapotot az éntől. Ezek szerint az önmagam az az állapot, amikor a cselekvés összhangban van az énemmel? Ez, ahogy tudatosodik az ember, egyre inkább állandósul, szóval önmaga szerint él.

Ne válaszd külön,mert állapotban a személy/ én /lehetek.Az
2010. december 12. vasárnap, 3:28 | Éva.   Előzmény

Ne válaszd külön,mert állapotban a személy/ én /lehetek.Az önmagam az állandó.
Az énnél van a flakk:))) köztünk.
Az én az inkább a személy,az ego...az Én önmagam,meg az valódi /Isteni/én.
Szóval Flakk, e miatt külön malomban őrlünk:)))
Ademont a fogalom bevezetéséért javaslom Nobel díjra !
Nem kell többet magyarázkodni,egyszerűen csak Flakk!!!,és rögtön világos. Kolosszális:D

Ez jó. :):) Flakk köztünk. :) Igazából szerintem hasonlóra
2010. december 12. vasárnap, 3:32 | KatiPotter   Előzmény

Ez jó. :):) Flakk köztünk. :) Igazából szerintem hasonlóra gondolhatunk, csak felcseréltük az ént meg az önmagamat. :D

Ademon képe
Ezért találtam ki :) Egy flakkban az igazság kb. maga a flakk :)
2010. december 12. vasárnap, 3:35 | Ademon   Előzmény

Ezért találtam ki :) Egy flakkban az igazság kb. maga a flakk :) Nincs összeveszés :)

A másik meg, amit a régi Sámánokról írtál: na ez az, az ősök
2010. december 11. szombat, 21:28 | KatiPotter

A másik meg, amit a régi Sámánokról írtál: na ez az, az ősök tanítását meg kell hogy becsüljük. Miért lennének a new ages guruk okosabbak, mint a régi tanítók? Persze minden tanítóval úgy vagyok, hogy nem függök tőle, nem is erről van szó. De azt én is megfigyeltem, hogy a new ages, the secretes és hasonló szemléletekben mintha ezt úgy elvetnék... És jön majd újabb és "newer" new age. Szóval válogassunk a tanításban, és becsüljük meg ősi tanítóinkat is, én ezt vallom.

Ademon képe
Én egyetértek veled. Azon kevés alkalmakkor, amikor megéltem egy
2010. december 11. szombat, 22:24 | Ademon

Én egyetértek veled. Azon kevés alkalmakkor, amikor megéltem egy magasabb tudatállapotot (amit én bátran megvilágosodott állapotoknak állítok be) soha nem volt szó akármilyen "élet szabályokról". Ekkor az mentes voltam bármiféle korlátozástól, és nem is éreztem ezek szükségét. Könnyedén azonosultam mind a világosabb mind a sötétebb oldalakkal, éppen az hoztam elő, amire a jelen pillanatban épp szükség volt. Tudtam, hogy mindenre képes lehetek, és nem féltem a lehetőségeimmel élni. Lehet, hogy spirituális értelemben nem volt a dolog mindig csak fénnyel teli, megvilágosodáshoz méltó, de akkor tudtam, hogy amit épp teszek az akkor a legjobb, ami épp tőlem telhet.
Éppen ezért állok néha szemben a spirituális tanítássokkal, mert pont életem legnagyobb tapasztalatai mondanak ellent neki :)

Szóval a tanítok lehet jót akarnak, ők is csak magukból indulnak ki, a saját tapasztalataikból. Néha úgy érzem, hogy a mesterek sokszor visszafogják magukat, mert csak így képesek hiteles maradni. Az átlagember szemében a megvilágosodott csak "szentként" viselkedhet, csak így hisznek neki. Ha már büdöset szellent az már baj mert ugye a megvilágosodott csak ibolya illatút csinálhat... nem beszélve arról, hogy a vécén is csak fény jöhet belőle... :D

a3140a képe
"Szóval a tanítok lehet jót akarnak, ők is csak magukból
2010. december 11. szombat, 22:40 | a3140a   Előzmény

"Szóval a tanítok lehet jót akarnak, ők is csak magukból indulnak ki, a saját tapasztalataikból. Néha úgy érzem, hogy a mesterek sokszor visszafogják magukat, mert csak így képesek hiteles maradni. Az átlagember szemében a megvilágosodott csak "szentként" viselkedhet, csak így hisznek neki. Ha már büdöset szellent az már baj mert ugye a megvilágosodott csak ibolya illatút csinálhat... nem beszélve arról, hogy a vécén is csak fény jöhet belőle... :D"

Ez nagyon jó! :D :D :D
És nagyon igaz is.

a3140a képe
Fogadd el, ami jön
2010. december 11. szombat, 22:34 | a3140a

Szerintem a Dalai Lámát félreértetted.
(Legalábbis remélem, hogy nem úgy gondolta, amit mondott, ahogy értelmezted, mert akkor az tényleg gáz.)
Ha itt vagy, nem tehetsz mást, mint azt, hogy megéled, amit az élet nyújt számodra.
El kell fogadnod, ami történik, hiszen a pillanat és a már megtörtént dolgok elutasítása okozza a szenvedést.
Természetes dolog, ha kapcsolatba kerülsz másokkal és én is butaságnak tartom, ha valaki a "spirituális felemelkedés" reményében remetévé válik. Nem fog tőle felemelkedni sehova, viszont szenvedni fog az ilyen magára erőltetett dolgok miatt. (Már ameddig van egója. Ha meg már nincs egója, akkor nem fog magára kényszeríteni semmit, mert már tudja, hogy ezeknek semmi közük az emelkedett léthez).
Tehát ha párkapcsolatban élsz és figyelmes vagy a pároddal, szeretet nyújtasz felé, akkor valószínű ezt kapod vissza és ez jó alap a spirituális fejlődéshez.
Egyedül csak az jelent problémát, ha elvárásokat támasztasz másokkal szemben. Mert akkor biztos, hogy az egó bujkál a dolgok mögött.

Ademon képe
Szerintem még elvárásaink is lehetnek bizonyos esetekben.
2010. december 11. szombat, 22:37 | Ademon   Előzmény

Szerintem még elvárásaink is lehetnek bizonyos esetekben.

Szerintem is lehetnek, mert nem tud bárkivel jól működni egy
2010. december 11. szombat, 22:41 | KatiPotter   Előzmény

Szerintem is lehetnek, mert nem tud bárkivel jól működni egy kapcsolat azért. És nem tud az ember bárkihez úgy vonzódni... Ezzel nincs baj, ez szerintem természetes.

a3140a képe
Lehetnek, de vicces a teremtő és általában nem az történik,
2010. december 11. szombat, 22:43 | a3140a   Előzmény

Lehetnek, de vicces a teremtő és általában nem az történik, amit elvársz.
Na ekkor indul el a szopás. :)

Ademon képe
Jó is kisülhet belőle. Mellesleg eszem ágában sincs erőszakosan
2010. december 11. szombat, 22:49 | Ademon   Előzmény

Jó is kisülhet belőle. Mellesleg eszem ágában sincs olyan dolgokat erőszakosan elvárni mely nem lenne jogos a részemről (látom erre a témára felkaptad a fejed :).

a3140a képe
Az egó számára minden jogos. :) Az elvárás függőséget
2010. december 11. szombat, 22:51 | a3140a   Előzmény

Az egó számára minden jogos. :)
Az elvárás függőséget okoz.
Elvárod valaki(k)től, hogy úgy viselkedjenek, amit te helyesnek tartasz vagy amitől te jól érzed magad.
Ez a függőség és az egó.

De az pl szerintem jogos, hogy elvárd, hogy ne bántsanak, illetv
2010. december 11. szombat, 22:52 | KatiPotter   Előzmény

De az pl szerintem jogos, hogy elvárd, hogy ne bántsanak, illetve tiszteljenek annyira, hogy ne erőszakoljanak rád dolgokat. Például ilyesmi.

Ademon képe
És ha "ego" akkor mi van? :) Nekem már unalmas, hogy minden az
2010. december 11. szombat, 22:54 | Ademon   Előzmény

És ha "ego" akkor mi van? :) Nekem már unalmas, hogy minden az egora van kenve... Ez van, tessék elfogadni :)

a3140a képe
Inkább tessék tőle megszabadulni. :) Minden kellemesebb lesz.
2010. december 11. szombat, 22:58 | a3140a   Előzmény

Inkább tessék tőle megszabadulni. :)
Minden kellemesebb lesz.

Pontosan mit értesz egó alatt?
2010. december 11. szombat, 23:00 | KatiPotter   Előzmény

Pontosan mit értesz egó alatt?

Ademon képe
Ja, tisztázzuk már...
2010. december 11. szombat, 23:04 | Ademon   Előzmény

Ja, tisztázzuk már...

a3140a képe
Azt a fantom én-t, ami azt képzeli, hogy ő irányítja a
2010. december 11. szombat, 23:13 | a3140a   Előzmény

Azt a fantom én-t, ami azt képzeli, hogy ő irányítja a dolgokat.
És hiába történik meg nap mint nap, hogy másképpen alakulnak a dolgok, ő kitartóan továbbra is azt gondolja, hogy ő a cselekvő.
Ez az egó.

Ademon képe
A testemet nem én irányítom? Jobban mondva nem én hozok minden
2010. december 11. szombat, 23:18 | Ademon   Előzmény

A testemet nem én irányítom? Jobban mondva nem én hozok minden miliszekundumban apró döntéseket, melyek a testemet cselekvésre késztetik?

a3140a képe
Nem. Ha jól emlékszem, az egó a gondolat felmerülését követő
2010. december 11. szombat, 23:22 | a3140a   Előzmény

Nem.
Ha jól emlékszem, az egó a gondolat felmerülését követő 8 milliszekundum múlva sajátítja ki a gondolatot önmagának.
Erről olvastam a neten egy tudományos publikációt.
(Majd megkeresem és belinkelem ide.)
A gondolat nem az elme gondolata.
Úgy tűnik, egyszer csak előjön a semmiből.
Vajon kinek a gondolata?

Ebben nem hiszek. Akkor kik vagyunk mi? Gépek? Nehogy már ne leg
2010. december 11. szombat, 23:25 | KatiPotter   Előzmény

Ebben nem hiszek. Akkor kik vagyunk mi? Gépek? Nehogy már ne legyen saját gondolatunk. :)

Feliratkozás Hírlevélre