Ki vagyok és miért történnek ezek? | Önmegvalósítás.hu

Ki vagyok és miért történnek ezek?

2013. február 13. szerda, 14:30 | Látogató

Nem igazán tudom hogyan kell hozzá állni ehhez a dologhoz, de eléggé érintett vagyok benne és szeretnék valakitől válaszokat kapni. 22 éves vagyok, de körübelül 3 éves korom óta történnek velem olyan dolgok, amiket nem értek. Mondanám inkább sorrendben, úgy ahogy megjelentek:
a, olyan "embereket" vagy csak érzéseket érzek illetve hangokat hallok amiket csak én látok, hallok.
b, sokszor álmodom meg jelentéktelen jelenteket, amik azonban rá pár napra vagy másnap megtörténnek
c, előfordul, hogy közeli ismerősöm érzelmeit képes vagyok átérezni (nem úgy mint mások, én szó szerint érzem amit ő) ez néha fizikailag is megnyilvánul (pl.: fájdalom)..

Ezekben a kérdésekben szeretnék választ kapni, hogy mi lehet az oka. (Nem állok semmilyen gyógykezelés vagy ilyesmi alatt)..Előre is köszönöm.

u.erika képe
Kedves ismeretlen!
2013. február 27. szerda, 23:12 | u.erika

Csak mert nem adtál meg nevet...azért... ;)

Hogy ki Vagy Te?
Csak egy ember aki érzékenyebb mint a többség és öszintén remélem hogy ezek a ,,képességek" birtokába jut mindenki aki ebben a világban él.

Persze ,,másnak" ,,kisebbségnek" lenni mindíg több kíhívással jár mint átlagosnak lenni és a tömeggel sodródva élni.
Most olyan idök járnak amikor nincs más választásunk fejlödünk,ha tetszik ha nem,és sokan vagyunk akiket a hajunknál fogva rángatnak ,,felfelé" és most fejlödik az is akinek esze ágában sincs mássá lenni.
Minél inkább állunk ellen,és ragaszkodunk ahhoz ami már nincs annál fájdalmasabb az úgynevezett fejlödés...bár én inkább csak változásnak nevezném...vagy emelkedés...persze úgy is lehet dönteni hogy lelépünk a ,,buliról" mert erre a ,,zenére" képtelenek vagyunk már mozogni...

Amiket felsoroltál csak addig számítanak különleges képességnek amíg csak kevesen érzékelik a világot ilyen módokon is,mert ezek a ,,képességek" minden ember természetes ,,képességei" és nagy eröfeszítésbe energiába kerül hogy nap mint nap a kellemesnek látszó illuzióban tengessük nyomorult életünk.
Pedig ha csak sejtenenénk hogy sokkal jobb arcok vagyunk mint az akit önmagunknak nevezünk...!

Üdv!Erika

,,Különleges képességek"...
2013. február 28. csütörtök, 18:27 | Éva.

A macskakörmöt az indokolja,hogy istenigazából nem különlegesek,és nem is igazán képességek ezek a dolgok.

Kisgyerek korban ezek teljesen normálisak,csak a szülők nevetik ki a gyermeket,hogy fantáziál. Aztán mire iskolába kerül a gyerek, szép lassan bezárulnak ezek a csatornák mert erőteljesen el kezdi használni a tanulása miatt a bal agyféltekéjét is.
Ha Te például most hosszabb távon belevetnéd magadat valami erős racionális gondolkodással járó tevékenységbe,eléggé elhalványulnának,megritkulnának ezek az észleléseid.

Van amikor nem zárul le ez a serdülő korral,hanem ezek az észlelések megmaradnak továbbra is.
Olyan eset is van amikor ez már nem működik és valamilyen nagyon erős trauma hatására,vagy klinikai halál állapota után jönnek meg ezek az észlelések.

Ezek úgynevezett Pszi-jelenségek,a normális érzékeléseinken felüli érzékelések.
Természetesen akiknél ez megmaradt,vagy később valamilyen hatásra kialakult,nem igen tudják hova tenni. /Kivéve a halálközeli élmények után./

Ezekkel a jelenségekkel a parapszichológia foglalkozik. Speciális ellenőrzött vizsgálatokkal igyekeznek magyarázatot találni ezekre a jelenségekre. A parapszichológiai iskolákban pedig meg lehet tanulni ezeknek a dolgoknak a kezelését,irányítását.
Először is megtudja az ember,hogy miről is van szó, honnan jönnek ezek,hogyan tudja ezt fogni,hiszen ezek legtöbbször téren és időn kívüli dolgok,ahogy Nálad is az például,amikor előre látsz meg eseményeket. Ugyanis azért van az ,,előre" mert nekünk van idő,viszont ahonnan ezt Te /antennaként, radarként/ meglátod, abban a dimenzióban nincs idő. Ezért láthatod itt ,úgymond ,,előre" a történést.

Tehát az a fontos ,hogy az ember először is megértse,hogy mi történik. Ezt szakirodalomból is megtudhatod. Nálunk ennek Paulinyi Tamás a szakértője. Neki is vannak könyvei,de ha beütöd a keresőbe,a pszi-jelenségek kulcsszót,sok mindent megtalálhatsz,irodalmat is. Van egy parapszichológiai labor is,ahova érdemes regisztrálni,mert ott sokat tudnak segíteni ezekben a dolgokban. A Szintézis Egyetem alatt,vagy a parapszichológiai labor alatt megtalálod.

A második dolog a megértés után ,hogy megtanulja az ember kezelni ezeket a dolgokat. Ezt egy parapszichológiai iskolában lehet,de nem ajánlok gyorstalpalót,hanem több éveset,ahol konkrétan ezeknek a képességeknek a kezelésével irányíthatóságával foglalkoznak. /És persze minden olyan mással is ami társul ezekhez/.

Ahogy megtudod majd,hogy miről is van szó,és megtanulod kezelni,irányítani ezeket a dolgokat,ugyanolyan megszokottakká,és mindennapivá fognak válni,minthogy eszel,vagy alszol.

Úgyhogy azt javaslom kezdj bele a kutatásba,megismerésbe.

A Sirály csomagok között van tananyag a belső látás fejlesztésére,de ehhez már előre haladott gyakorlónak kell lenni,és nálad nem is a fejlesztés a szükséges,hanem inkább a meglévő képesség megértése,és kezelése,irányíthatósága. Ezért inkább ebben a speciális esetben a parapszichológiai tanulmányokat ajánlom. Ettől függetlenül a spirituális,önismereti utadon a Sirály csomagok nagyon jó szolgálatot tesznek,akármilyen tanulmányokat is folytatsz esetleg a jövőben.

Másképp érzem a világot mint egy átlagos ember...
2013. május 20. hétfő, 14:39 | K.Róbert (útkereső)

Először is bocsánatot szeretnék kérni előre is ha kicsit zavarosan írom le a dolgokat... de egyszerűen nem tudom szavakba önteni.

Régebben fel sem figyeltem a dolgokra. De több mint fél éve folyamatosan olyan álmaim vannak amikben valamilyen hős vagyok, aki egy harcos szerepében tölt be valami szerepet. A másik oldalon pedig mindig a világvégét, vagy azzal kapcsolatos eseményt álmodok.

Rendkívül érzékeny lettem a külső hatásokra. Ilyenekre gondolok például hogy:
Ha meglátok egy jó cselekedet (pl. valaki segít a másiknak) akkor szinte a sírás kerülget, amit alig tudok visszafogni. De ha ennek az ellenkezőjére leszek figyelmes, akkor elfog a düh.
Valamiként befolyással bírok másokra. Ha valakinek rossz kedve van, azt gyorsan feltudom vidítani, ha meg valaki ingerült, ideges akkor meg letudom nyugtatni. Olyan emberekről beszélek itt akiket szinte nem is ismerek. Ha több időt beszélgetek egy illetővel, akkor kitudom találni, hogy mit fog mondani és nagyon könnyen elnyerem a bizalmát. Nem tudok haragudni senkire sem... bárki bármit tett, vagy tesz ellenem szinte azonnal megbocsájtok neki. Illetve ugyan úgy vagyok mint az első író... én is érzem mások fájdalmát, de csak a lelki bántalmát. Ha arról lenne szó egy szituációban, hogy én éljek vagy egy idegen, az idegent választom. Nincsenek előítéleteim. Ha egy olyan emberről van szó aki valami rosszat tett az életében, akkor nagyon erős bennem a "meg lehet változni" érzés.
Ideáig nem is lenne semmi baj ezekkel a dolgokkal, de valahogy egyre inkább kezd teher lenni... Elhanyagolom a saját érzéseimet, nem foglalkozok azzal hogy számomra mi lenne jó és erre semmi befolyásom sincs. A világgal foglalkozok mint a saját életemmel. A legjobb barátom próbált segíteni megváltoztatni a gondolkodásomat, de nem sikerült.
Régebben voltak dolgok amik miatt öngyilkossággal próbálkoztam... próbáltam úgy összehozni hogy senki sehol ne legyen. De nem így történt... megmagyarázhatatlan okból valaki megjelent és megmentett (kétszer történt). Azóta nem is próbálkoztam. Most hogy így jelentkeztek ezek a dolgok egyre inkább az az érzésem van bennem, hogy nemhiába nem tudtam magammal végezni. Valamiért kell élnem ebben a világban... De miért, amikor nem érzem a helyem ebbe a világba? Már lassan minden nap úgy érzem, hogy nem is ehhez a világhoz tartozom. Mi célom lehet, mit tehetek ezekkel a dolgokkal? Köze lehet mamám halálához (hasonló ember vagyok mint amilyen ő volt. Álmomba megjelent: dolgoztam, bejött a munkahelyemre, megfogta a kezem és azt mondta ott leszek mindig melletted. Elment, én utánafutottam de amire utolértem volna, eltűnt. Amikor felébredtem akkor a kedvenc parfümje illatára lettem figyelmes)?
Lehet, hogy ez nem hangzik különleges képességnek mint, a telepátia, jövőbelátás stb. De ami bennem van az nem lehet normális...

Domoszlai Katalin képe
Úgy tudod jobban megérteni önmagad
2013. május 21. kedd, 10:01 | Domoszlai Katalin   Előzmény

ha elfogadod, a személyiséged részekből tevődik össze. Vannak részeink, akik a képességeikben, fejlettségükben meghaladják az átlagos szintet. És vannak lemaradt részeink, akik fejletlenek, sebzettek, akár életképtelenek.

Az az életérzés, hogy nem találod a helyed ebben a világban azért van, mert a figyelmed szálai lekötődtek az előző életedben, ahol azt a harcot, amit újra élsz az álmodban, elveszítetted. Meghalni és élni szeretnél valaki helyett, aki vagy miattad halt meg, vagy csak magaddal hoztál egy bűntudatot, ami nem is valós.

A lelkünk mélyén érezzük, hogy létezik egy hely, ahol nincsen szenvedés és fájdalom, oda vágyunk vissza. Kiszállni még sem lehet, mert vagy bent tartanak, ahogy veled és velem és még sokunkkal megtörtént, vagy addig születsz újra és újra amíg képes leszel megérteni, megélni és elfogadni mindazt, aminek helye és rendeltetése van ebben a világban.

Szerintem az a hely ahova vágyunk vissza a menny ahonnan
2014. február 09. vasárnap, 1:55 | Krisztinaa (útkereső)   Előzmény

Szerintem az a hely ahova vágyunk vissza a menny ahonnan istentől jöttünk. És igazat adok abban, hogy valamelyik részünk fejletlen. Mondjuk ebben a primitív világban ahol csak a hülyeség megy nem is tudjuk fejleszteni csak ha a tudománynak és a tanulásnak szenteljük az életünket.Viszont szórakozásban semmit sem találok az életben. Kivéve a kifinomult zenét, vagy ha találok értelmes embereket ami ritka akkor velük ellehet csevegni.

Én felfigyeltem arra, hogy ez annak a jele hogy a sátán kerülget
2014. február 09. vasárnap, 1:58 | Krisztinaa (útkereső)   Előzmény

Én felfigyeltem arra, hogy ez annak a jele hogy a sátán kerülget téged. Az , hogy megmentsd a világot..oylan nekem is volt mint képzelgés (meghaaragudott rám egy sátánista és elátkozott szavakkal) Világvége nekem is volt, az is az..ezek démonok által rémisztgetések..meg összes többi jelenség is. Nem szabad ezekkel foglalkozni, ne törődj velük. Beszélj egy pappal vagy lelkésszel hogy áldjon meg téged isten által hogy ne gondolj ilyenekre, ne szenvedj többet.

Nem normális dolgok ezek... Megbolondultam?
2014. március 23. vasárnap, 14:33 | K. Róbert (útkereső)

2013. május 20-án írtam egy bejegyzést a számomra megmagyarázhatatlan történésekről...
Ez a történet sajnos továbbfolytatódott...
Régóta (kb. 14 éves korom óta) voltak bennem befolyásoló gondolatok érzések. Például: ugorjak ki az autóból, üssem meg az ismerősöm, szóljak be az idős néninek, lökjem fel a kisgyereket. Ezeket az "érzéseket" olyan erősséggel kell elképzelni, mint ahogy te rendkívülien megkívántál volna egy csokit, van is nálad, de nem eheted meg. Néha nehéz volt ellenálni a kísértésnek... Sok figyelmet nem szántam ennek a dolognak mert tudtam kezelni és azthittem, hogy ez valami elfojtott düh. De nem az volt hanem egy sokkal szőrnyűbb dolog... Kisgyerekként egy gyilkos halott lelke szállt meg (utólag kiderült) aki kb. 6 hónappal ezelőtt felbukkant a valóságban. Elkezdte átvenni az irányítást fölöttem. Rengeteg dolog kimaradt a "tetteimből" de a legjobb barátnőm, az üzletvezető és a volt párom is rengeteget mesélt róla. Más volt a nézése a stílusa, beszéde és sajnos fizikailag is erősebb volt... mert sajnos ez is megnyilvánult. Bevallotta nekik, hogy engem teljesen el akar pusztítani, hogy végre szabad lehessen. D-nek hívta magát aki még egy "D"-s betűmedált is szerzett magának. Még "józanul" is hordtam. Nem engedte leszedni... egyszerűen nem voltam képes rá. Mindig ott volt mindig éreztem a jelenlétét és amikor akart előtört. Utolsó előtti napon mindenkivel próbált alkut kötni hogy fentmaradjon. De szerencsére nem járt sikerrel... Szeretteim mellettem voltak és egy kiváló természetgyógyász kiűzte belőlem. Hihetetlen, felfoghatatlan még mindig számomra a történtek.
Sok változás megy végbe rajtam... Folyamatosan szeretethiànyom van, néha rámtör egy különleges hiányérzet, honvágy, meg nem értés. Mindenkinek vannak dejavu érzése, de abból nekem eddig sikerült befolyásolnom "átírnom" kettőt. Nem akartam, hogy megtörténjen az a bizonyos szituáció, történés. Kicsit màr félelmetes... Ha közelembe valaki feszült már azt is megérzem. Egyszer illumináltabb állapotban egy fiatal lány érzéseiben sikerült turkalnom. Éreztem, hogy mire lenne szüksége... pedig csak a szememmel figyeltem. Múltkori kolleganőmmel való beszélgetés közben pedig majd hogy a gondolatait hallottam.
Teljesen kezd összeomlani a "megszokott" életem. Már tudom, hogy nem idetartozom és nem az vagyok aki vagyok. De ez kezd megőríteni... Testileg is kezd beindulni egy változás... Keveset iszok-eszek... talán emiatt sokat fogytam is de a fizikai erőm kicsivel nőt.
Mi történik velem? Mi vagyok? Mert ezek a dolgok már nem felelnek meg a való világnak... Vagy kezdek megbolundulni...

Ha még kérdéseket teszel fel és képes vagy összefüggő, értelmes
2014. március 26. szerda, 16:22 | linus12   Előzmény

Ha még kérdéseket teszel fel és képes vagy összefüggő, értelmes szöveget alkotni, valószínűleg nem bolondultál meg.
A változás törvényszerű, de érdemes lenne szakembert találnod.
Ha itt vagy, ide tartozol, bármilyen nehéz is. És ha vannak képességeid, azokat célszerű a javadra fordítanod. Egészen jól el lehet velük éldegélni :)
A való világ törékeny, mindenkinek mást jelent. A saját valóságunkat mi teremtjük, ezt kell újraépítened. Kívánom, hogy sikerrel járj!

Domoszlai Katalin képe
Változások
2014. március 28. péntek, 7:55 | Domoszlai Katalin   Előzmény

Mielőtt tanácsot adnék neked, fontosnak érzem, hogy leírjam, az itt maradt lelkekkel kapcsolatos véleményemet. Nagyon remélem, a természetgyógyász nem kiűzte, hanem átsegítette a Fénybe. Tény, én is találkoztam kiűzővel. Olyan ez, mint amikor egy agresszív kóbor kutyát továbbhajszolunk... Mit tehet? Csak azt, megint keres egy sebzett lelket, ahová behatolhat. Egészen addig, amíg talál olyan valakit, aki megnyitja neki a kaput és átsegíti. Ez az energia, hogy távozz innen Gonosz, pontosan azt a táplálékot adja, amitől létezik. Ha azzal a hozzáállással fordulunk felé, hogy eltévedt Lélek, abban segítjük találjon Haza.

Visszatérve a kérdésedre. Az, amit eddig valóságnak hittél, az egy szűk szelete egy nagyobb dolognak. Mint ismeretlen, kiszámíthatatlannak tűnik, káoszos és félelmetes.

Ha a tágabb Valóság megismerésére, megtapasztalására megnyílunk, először a káosz áramlik be. Ez minden esetben a siker első jele! A kinyílás részedről két szinten történt meg, az egyik, hogy a megszálló lélek nagyon fontos, alapvető tapasztalattal gazdagított. Mi ez? Az, hogy fel tudod ismerni, melyik a saját gondolatod, érzésed és milyen az, amikor ez a másé! Az átlag emberek ugyanis sok oldalról érkező befolyás alatt vannak, de fogalmuk sincs arról, mi és ki hat rájuk, hogyan vannak használva, manipulálva.

A másik kinyílás a harmadik szem, a telepátia ébredezése. Tudnod kell, ez egy eszköz, nem pedig megoldás.

A megoldás az, ha tudatosan figyelsz a saját tiszta vágyaidra, ami a lelkedből fakad.

Az egyik, a szeretet hiány. Itt legyen az a célod, elérem az az állapotot, szeretve vagyok. Ehhez belül át kell alakulnod, felismerni és feloldani azokat a blokkokat, amik miatt azzal azonosultál, valaki vagyok, aki nincs szeretve... Ugyanis a szeretet megadása önmagunknak, a szívünk gyógyítása megtanulható. A meggyógyított szív kapcsolódni tud más emberekhez, képes adni és befogadni a szeretetet.

A másik, a biztonság érzet hiánya a változás közben. Ide kapcsolódik az is, hogy szeretnéd megérteni a folyamatot, önmagad. Ehhez alapvetően szükséges hogy felvedd és stabilan megtartsd a saját szellemi vezetőddel, vezetőiddel a kapcsolatot.

Ugyanis nem vagy elveszve, vigyáznak rád, ha kell másik embereken keresztül teszik.
Ezen a folyamaton, amin most átmész már átmentek mások. Körülbelül 4%-a az embereknek képes a feltétel nélküli szeretetet kiárasztani és befogadni. Nem mindig és nem minden élethelyzetben, de a folyamat, a tisztulás zajlik és kiárad.

A régi életedből nagyon sok dolgot kénytelen leszel elengedni, viszont nagyon fontos, hogy tudd, helyette sokkal jobbat, magasabb színvonalút, élettelit kapsz helyette.

Ez egy gyógyulási, tisztulási folyamat, ahol a kinyíló képességek téged támogatni születnek meg benned.

Kapcsolódj olyan közösséghez, ahol hozzád hasonlók vannak, a Tanító belép az életedbe, ha megnyílsz a befogadására.

Az őrült az egyetlen, aki nem teszi fel a kérdést, vajon megbolondultam? Addig itt vagy, értelmesen működsz, amíg ezt a kérdést felteszed...

http://domoszlaikatalin.fw.hu/

Feliratkozás Hírlevélre