Miért lopnak a férfiak? | Önmegvalósítás.hu

Miért lopnak a férfiak?

2013. május 18. szombat, 20:20 | Aditi

Már látom lelki szemeimmel: imádni fogjátok ezt a témát! :)

Viccet félretéve: MIÉRT?????

Persze ez nem akar általánosítás lenni. De valahogy, így van. Sok-sok férfi lop. És él a nőkön. Mindenfélét lopnak: Ételt, italt, vonatjegyre - valót, kényelmet, de még szerelmet is. Döntéseket, szeretetet, erőt, kapaszkodót....srb...stb... Úgy gondolják semmivel nem tartoznak egy kapcsolatban, ha már elszórták kincset érő magvaikat, na és ha még dolgoznak is, akkor pláne, mit akar még egy nő????

Nyilvánvaló tény: attól lopnak, akitől lehet. Ezen már túl vagyunk. (Én legalábbis már megláttam a mumust, tehát rajtakapom, azonnal.) De hallgatva a barátnőimet, elnézve anyám korosztályának házasságait, kortársaim házasságairól nem is beszélve, azt látom, a férfiak nem is akarnak igazából erről la szerepről lemondani. Még ha mi nők, be is látjuk, el is engedünk, megtanuljuk tisztelni magunkat, és egyenlőtlen kapcsolatba többé nem szállunk be, a férfiak vállt rándítanak, és keresnek egy újabba palimaradat, egy másik nőt, aki még azt hiszi a szerelemért (vagy csak a szexért) cserébe minden jár, amit egy nő odaadással adni tud. Adott esetben még az is, hogy ő tartja e a férfit, vagy ad neki háromszázezer forintot, hogy külföldre mehessen dolgozni, miután otthagyja őt két pici babával.

Nem tud jobbat kitalálni? Vajon miért? Gondolt ő a nőre, Gondolt arra, hogy apja két gyereknek, még ha "nem is volt annyira szerelmes"? Miért ilyen dedósok a fiaink?

Mit tettünk, mi nők (anyák), hogy ilyenek lettek a férfiak? Hogy képtelen felelősséget vállalni? Hogy nem látják, hogy ha egy nő és/vagy gyerekek kerülnek az életükbe, akkor éppen akkora áldozatot kell hozniuk, mint nekünk, nemcsak anyagiakban, de időben, energiában, odaadásban, harcba-szállásban önmagukkal, stb.. - és nem tehetik meg, hogy a súlyt a vállunkra teszik?

Persze mondhatjuk, mi nők hogy nem hagyjuk kihasználni magunkat, egyenlő helyzetet teremtünk, jó sok újabb áldozat árán (leginkább a gyerekek személyében) és aztán meg pisloghatunk a világba csodálkozva a felismeréstől, amit ekkor mát látunk: jószerével mind ilyenek....

Mit tettek az anyák? Talán elég volt a modell? Az összes férfi, akit ismerek, mind "áldozat-típusú anyával" rendelkezik. Ezt tanították meg anyáink a fiaiknak? És ennyi? Ezt görgetjük évezredek óta? És nem is látják, hogy ez mennyire méltatlan? Hogy amit apáik tettet anyáikkal, az is az volt? és hogy anyáik hagyták, az is??

Nem látják, hogy lopnak?

És azt is észrevettem, hogy egy rejtett nőgyűlölet is van mindig emögött. Van, hogy csak pici, van, hogy nagyobb. Lehet, hogy a fiúgyermek lelkileg elutasítja azt az anyát, aki hagyja magát kihasználni, ahelyett hogy szeretné magát? Hogy érzik, hogy ez nem igazi szeretet? És bosszút állnak (természetesen nem tudatosan) felnőtt nőtársaikon? Lehet, hogy az anyák elutasítják a gyermekeket (szintén tudat alatt) és ezért azok meggyűlölik őket? Vagy magukhoz láncolják, és ezért később menekülnek mindenféle érzelmi kötelék elől?

Pedig aki nem tud kötődni, azt nem érhetik igazi élmények az emberi kapcsolatokban. persze aki kötődni tud, annak felelőssége is van. Lehet, hogy itt a kulcs?

Ezúton egyben elnézést kérek férfitársaimtól, mind a kritikáért, mind azért, ha őket személy szerint ez nem érinti, mert kivételek. Ez esetben, ha még nem nősek, egyben kérem, jelentkezzenek nálam!! :) :)

Namaste

kötődés
2013. május 19. vasárnap, 23:32 | Látogató (útkereső)

Hogy lehet kötődés- és ragaszkodásmentesen benne lenni egy kapcsolatban? Én pont azt szeretném elérni, hogy ne kötődjek.:)

Hökkk.... (nem túl beszédes, de tartalmas cím :)
2013. május 22. szerda, 16:43 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Hali :)
Érdekes dolog ez.
Ragaszkodás, kötődés mentes kapcsolat.
Elég sokszor hallom ezt mostanában, (főleg női kommentekben) és szívesen megkérdezném milyen is ez a kapcsolat??

Gyanítom, ugyan is, (hosszas, szélesen kiterjedt, mélyre ható kutatásaim nyomán:) hogy a pasik ilyen kapcsolatokat akarnak, és a nők szenvednek attól, hogy a pasi nem kötődik és ragaszkodik.
Miközben a nők erre vágynak, a férfiaknak a fejükhöz vagdossák, (lásd, mint fent) mert azt adják amire a nők vágynak, kötődés, ragaszkodás mentes kapcsolatot :)

Szóval át kell azt még gondolni, hogy ki mire vágyik és miért kapja azt amit kap :)

kötődés :)
2013. május 26. vasárnap, 15:03 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Valami ilyesmire gondoltam, idézem:
„De mástól pszichológiai értelemben függeni – mástól érzelmi alapon függeni -, mit hoz ez magával? Azt jelenti, hogy a boldogságom tekintetétében egy másik embertől függök.
Mert ha ez létrejön, a következő dolog az lesz, akár tudsz róla, akár nem, hogy követelni fogod más emberek hozzájárulását a boldogságodhoz. Akkor jön a következő lépés: egymás kölcsönös ellenőrzése, félelem a másik elvesztésétől, félelem az elidegenedéstől, félelem a visszautasítástól. A tökéletes szeretet elűzi a félelem ördögét. Ahol van szeretet, ott nincs követelés, nincs elvárás, nincs függőség. Nem követelem tőled, hogy tégy boldoggá, a boldogságom nem benned leledzik. Ha elhagynál engem, nem sajnálkoznék önmagamon, roppantul élvezem a társaságodat, de nem kötődöm hozzád.
Kötődés nélkül élvezem a társaságodat. Amit valóban élvezek, az nem te vagy, az a valami mindkettőnknél nagyobb. Valami, amit felfedeztem, egyfajta szimfónia, egyfajta zenekar, amely egy melódiát játszik a jelenlétedben. De amikor elmégy, a zenekar akkor sem áll le. Amikor valaki mással találkozom, a zenekar egy másik melódiát játszik, amely szintén csodálatos. És amikor egyedül vagyok, akkor is tovább játszik. Nagyszerű repertoárja van, és sohasem szűnik meg játszani.”
Anthony De Mello: Ébredj tudatára!

Aditi képe
A spirituális gőgről és a kötődésről, a "mumusról"
2013. május 27. hétfő, 23:12 | Aditi   Előzmény

Ez igazán gyönyörű. Sok gurutól hallani ilyet. A békém nem akkor leltem meg, amikor magamra próbáltam mindezt a bölcs tanítás erőltetni, mert az ember, aki ember, tanuló, fejlődő lélek a folytonos változásokban, nem képes erre, és nem is lenne semmi emberi a kapcsolataiban, ha istenként szeretne folyton. Ez egy idea, a legszebb idea, ami csak létezhet az emberi és szerelmi kapcsolatok terén, ez nem kétséges számomra. Mégsem tesz boldoggá, mert ez egy cél, nem pedig az út.

Az út számomra az elfogadás, a béke és az öröm, amikor el tudom fogadni magam az összes sebemmel, amit születésemmel és azóta szereztem, és amelyek igenis kötődésre (is) hajlamossá tesznek. Meg még egy csomó minden másra, miről még csak nem is tudok, és a megéléseim, a vágyaim és félelmeim képében találkozhatom velük. Amióta leszálltam a spirituális ego, és intellektus fenséges ám másokat és az életet lebecsülő és lenéző lováról, megtanultam szeretni az életet tökéletlennek, és tudom hogy ez a boldogság egyik kulcsa. És a szereteté, a szeretni tudásé: megtanulni minél több mindent szeretni.

A kötődéseink nem véletlenül vannak, tanítanak, sok mindenre, nem csak arra, hogy ne kötődjünk majd végső-soron. Milyen alapon is ítélhetnénk meg az élet bölcsességét? Amely szülés, születés és halál, szenvedés és öröm, boldogság és bánat, fájdalom és vér.

Csak aki bátor és mer élni, meg meri élni magát mindennel együtt, ami a tudatában van, meg meri tanulni az elengedést, ki mer nézni a rabságán, de ha kell bele is mer nézni, az él. És a megtisztulás, a Menny és a bölcsesség koronája, a megvilágosodás, megboldogulás, vagy nevezzétek aminek akarjátok, csak annak elérhető, aki mer élni.

Jellegzetesen a férfiak szeretik ezt az intellektuális utat járni, miközben szenvedélyük mellet elfelejtkeznek az életről, eltolva maguktól a lehetőségeiket, a megéléseket, a belemerüléseket, a kötődéseket. Azt hiszik, akkor érik el a Mennyet, ha elképzeléseik és ideáik mentén haladnak. Aztán meg felégetik a fél virágot a háborúikkal. Poklot csinálnak az életből, ahelyett, hogy megjárnák önként a saját poklaikat. Mert félnek.

Semmit nem tudsz feloldani, amit nem ismersz meg. Semmit nem tudsz elengedni, amit egyszer nem birtokoltál. Ismerni kellene az élet törvényeit. Hiába az okos elképzelések. Nem csak a szellem létezik, és a mindenségünkön kell átszűrni a tapasztalatainkat, ez a föld törvénye.

Mint a spirituális utat "csináló" nő , kijelentem: az élet minden, amit csak élhetünk, és sorszerűen élnünk kell, aminek a magjai el vannak bennünk vetve, jó és rossz. És csak az képes igazi kapcsolatban élni, aki meri vállalni önmaga sebeinek és tudatosságának, teljességének egy kapcsolatban való átadását, az önátadást, aki nem csak a jót és az istenit akarja az életből, bár, kétségtelen, arra törekszik.

Aki nem kötődik, a mai világban, az áltatja magát, rendszerint azért, mert fél a kötődéstől. Ez alól kivétel Jézus, Buddha és egy két szentté avatott, vagy magas tudatú szerzetes lény, aki nem is azért jött ide, erre bolygóra, hogy ezt tanulmányozza önmagán, és a hivatása miatt kellett hamar túllépni a földi szinteken.

Aki a Földön él, és nem fogadja el a földet, nem szereti és csókolja önmagában, az nem tudja, mi a szerelem, az élet, az erő, a tudatosság, a bátorság. Az nem férfi és nem nő. Csak egy élettelen, gyenge lélek, aki gondolkodik, gondolkodik, és gondolkodik, és azt hiszi, megmentheti magát, ah gondolkodik az életről ahelyett, hogy élné. Persze ez nincs így, mert azért vannak a betegségek, hogy az is meg tudjon halni, aki nem akar kockázatokat vállalni és odaadni önmaga teljességét az életnek. És akkor csodálkozunk, hogy ennyire elszaporodott a rák.

Amióta látok, elrémülve figyelem, hogy mennyien akarnak megvilágosodni, miközben képtelenek örülni az életüknek, folyton mindent megváltoztatni akarnak ahelyett, hogy elfogadnának, jobbá tenni, ahelyett, hogy jobban élnék meg, és a spirituális tudást is képesek ezós önámítássá torzítani, és megtéveszteni a lelket a menekülésük illúziójának a kedvéért. Mit is jelent a spirituális út (szerelem, kapcsolat...stb?): BELSŐ út. Talán még egyszer el kellene tűnődni ezen, mit jelent.

Miért akarjuk meghatározni az életnek, amely mindannyiunknál bölcsebb, micsoda? Miért nem vagyunk képesek egyszerűen elfogadni? Hisz itt van, ebben élünk. Miért kell újabb és újabb vallásokat és elméletek gyártanunk arról, hogyan lehetnénk boldogabbak, aztán jól lezuhanni az illúzió csúszdájának másik végére, egy dekadens korszak és világválság után, hogy aztán újra kezdjük az egészet, ahelyett, hogy egyszerűen csak boldogok lennénk, hogy élhetünk és tanulhatunk szeretni? Élni? Ahelyett, hogy a természetet, a TERMÉSZETÜNKET választanánk, bevállalnánk?

Mert félünk. És íme, milyen csodás elme-virágokat képes az elme gyártani, ha kell, csak hogy megtévessze a lelket. A spiritualitás művészetének fennkölt gondolat-színpadán.

Namaste

Domoszlai Katalin képe
Több oka van a lopásnak
2013. május 23. csütörtök, 7:07 | Domoszlai Katalin

véleményem szerint egyáltalán nem köthető a nemi hova tartozáshoz, inkább köthető az egóhoz.

Először is, az emberek azért lopnak, mert nincsenek tisztában a karmikus következményekkel. Mert másokat kihasználni kényelmes.

Ezen kívül a lopás játszma is. A tolvaj a lopás előtt kisebb értékű ember, abból a szempontból szegény, amit elvenni akar. A játszma fő "haszna" az, hogy ha valaki hagyja, hogy meglopják, alárendelődik, tehát a tolvaj egója nőhet. Egészen addig, amíg a karmáját vissza nem kapja, de ha ez már másik élet, elfelejti, hogy tartozik...

Mi nők miért pont ilyen pasit kapunk?

A kapcsolatba bevonzott férfi pontosan olyan fejlett morálisan, felelősség vállalásban, szexuális kultúrában, apaként stb, amilyenek mi voltunk az utolsó pár leszületésünkben férfiként. Az a dolga, hogy megmutassa, érezd, éld át, tapasztald, milyen ezt egy nőként megélni.

Az áldozat típusú anya valóban kihasználó férfit nevel a gyerekéből, pontosan ezért választják szülőnek pont őt. Az anya hozza a karmát, amit férfiként magának teremtett. A férfi gyerek meg éppen ugyanazt teremti meg magának.

Két dolgot kell elfogadni, hogy megértsd miről szól ez az egész.

Az egyik, hogy az egó akkor marad egy helyzetben, ha nyer valamit. Az "áldozat" nők, kapnak a férfitól cserébe dolgokat.

A másik dolog, ami nagyon fontos, hogy a legnagyobb tévedés, ami miatt az emberek a kihasználás állapotán nem képesek változtatni az az, hogy nem tudatosak abban, hogy amennyit adok és hogy mennyit kapok ez nem lineárisan függ össze!

Ha valaki belemerevedik a mártír szerepbe, az beszűkült az elfogadásban. Az a mintája, hogy neki ötször annyit kell tennie. Ez nagyon mélyen belül van. Neki ez a rend.

Ha valaki úgy érzi belehalna, ha elhagynák, mindent eltűr, csak megtartsa a pasiját, szerinted mit gondol, mit kap érte cserébe? Ő hiszi azt, hogy az életét! Tehát mindent ad a neki legfontosabb dologért, az életéért.

Anya és gyerek kapcsolatban a feltétel nélküli szereteten kívül az összes érzés benne van. Igen, láttam olyat, hogy az összes sérelmet a nő, amit az apjától és a pasijaitól kapott mind rázúdította a fiára, hatalmas játszmákat lejátszva. Aztán a győztes a harag lett, mert meghalt a nő rákban.

A kötődés a kapcsolatban nem egyenlő a felelősség vállalással.
A kötődés azt jelenti, hogy valamiben nem vagyok önellátó. Nem szeretem eléggé magam és mástól várom el ezt. Alul értékelem magam és elvárom, más tartson értékesnek. Gyenge vagyok valamiben és támaszkodni akarok. Ezért ha ezekben a dolgokban fel tudunk nőni, belátjuk, a másik annyit ad, amire képes. Ha nem tudja most éppen megadni, nem kezdünk játszmába, hogy kizsaroljuk. Megadjuk saját magunknak.

A felelősség vállalása azt jelenti, hogy a lelkem dönt és nem az egóm, az egó három dolgot keres, most rögtön jól akarja magát érezni, ezért biztonságra vágyik, nem akar megváltozni és kerüli a kellemetlen érzéseket.

Ahhoz, hogy tisztábban tudjunk látni önmagunk felé, növelni kell az őszinteségünket. Mert ez egó nagyon találékony abban, hogy mentségeket találjon.

A mai nők többsége tele van kisebbrendűséggel és félelemmel.

Nem képesek bevonzani olyan partnert, aki felelősséget vállal férfiként, apaként. Mert a nők sem vállalnak felelősséget a saját életükért.

Félelemből döntenek.

Félelemből meghozott döntés további félelmet szül. Hazudnak nekik a pasik, mert ők is becsapják saját magukat. Nem képesek reálisan szembenézni a problémákkal.

A felelősség vállalás képessége azt jelenti, minden dolog, ami a világomban zavar, ami nincs a helyén, az bennem, belül nincs a helyén. Nem mutogatok a "sok" pasira, hanem magamban belül megkeresem és kioldom az okokat.

Még egy gondolat. Az élmények megélésének mélysége attól függ, mennyire tudok rányílni a jelenre, befogadni a valóságot. Ez is belső képesség. Ezt növelni kell, mégpedig úgy, hogy kioldod saját magadból, ami beszűkít.

Beszűkít a félelem, a büszkeség, a harag, a közöny. A múlt sérelmei. Amiket elástál. Jó mélyre, de a lelked vágyik a tisztulásra, ezért elkezd zavarni valami, ezért "észreveszed" hogy lopnak a pasik ;-) és amikor a nők lopnak, az totál hidegen hagy.

A lelki fejlődésben a lopásnak helye van. Tanuljuk a szükségleteinket kielégíteni. Amikor még csak arra vagyunk képesek, hogy ezt a másik rovására tegyük, akkor is a dolgunkat tesszük. Olyan az, mint visszamenni gyerekbe. A karma bevállalása azt jelenti, hogy váljunk tudatossá arra a hatásra, amit okozunk és éljük meg. Engedjük, hogy megváltoztasson. Ne hazudjuk azt magunknak, csak mások lopnak, csak a férfiak lopnak.

Mert minden egy. Keresd ott belül a tolvajodat, fogadd el és tanítsd meg felnőttnek lenni. Mert a Te részed. Csak valamikor régen megtagadtad és lehasítottad. Ha visszafogadod, ha a helyére kerül, újra erre tükröt a világtól nem fogsz kapni. Nem lopnak tőled semmit. Sem tárgyat, sem energiát, sem érzéseket, semmit. Helyreáll a Rend. Jöhet a következő terület, dolog amit tudatosítani kell.

Aditi képe
Tudom én jól, hogy nem csak férfi tud lopni. Ez emberi játszma.
2013. május 24. péntek, 0:30 | Aditi   Előzmény

Tudom én jól, hogy nem csak férfi tud lopni. Ez emberi játszma. Elsősorban a férfi-nő kapcsolatokra nézve, az évezredes karmáinkra messzebbről rátekintve gondoltam a témára. Érdekesnek tartom, hogy hosszútávon átlagolva, nagy vonalakban nézve az európai férfi karmája a kihasználás és az európai nő karmája a kihasználtság. Persze ez nagyon sarkított, de a nagy számok törvényét, a családi minta gyakorlati működését (patriarchális rendszer), a törvényeket stb figyelembe véve ez az ami felfedezhető. Persze voltak és vannak nők, akik jobbak ebben minden férfinál adott esetben :), és vannak, akik bezártságukban (nem tudatosan) ellen-kihasználás kampányokat indítanak a felettük hatalmaskodó férfiak ellen. Ezek ugyanúgy haszontalan dolgok. Mégis, a "rendes" családban élő nők túlnyomó többségére az önfeladás valamilyen mértéke (legjobb esetben is így nevezhető), míg a férfiak többségére az öntörvényűség valamilyen mértéke jellemző.

Az elnyomó (tolvaj) - kihasznált játszmának sok formája van. És az általunk ismert családkép (ami még mindig birtokon alapszik, habár sokszor csak szellemileg, de az emberek fejében mégis így van) tökéletes táptalaj. Sokszor elég, hogy a férfi nem jelenik meg (mert dolgozik, mert elhivatott művész és neki fontosabb dolga van, mert elfoglalt, mert sok pénzt kell keresnie és ehhez sok idő kell, mert csak külföldön tud érvényesülni, mert higgyük el az ő idejét lehetetlenség jobban beosztani...stb..stb..stb). És a nő a gyerekekkel ott marad egy "közös" hajóban, amiben csak ő evez. És neki muszáj, mert amellett hogy ő is dolgozik (mert a férj a sok elfoglalásával természetesen nem tudja eltartania családot), ő nem költheti el a pénzét tetszés szerint, neki be kell tudni osztani az idejét, sőt a figyelmét is (amire a férfiak lazán rámondják, hogy ez egy nőnek könnyű, pedig ez nem igaz, nekem pl. hihetetlen energiámba került megtanulni), a kreativitását ki kell élnie mindezek mellett (ha pl ő is művész :) ), külföldre nem egykönnyen mehet három gyerekkel, és nem tölthet több időt a munkájával, mint amennyit, mert el kell hoznia a gyerekeket az iskolából, és rengeteg más dolgot el kell még intéznie azon kívül, hogy dolgozik.

És valahogy, érdekes, megoldja. Pedig nem több, mint egy férfi, sőt, a férfiak szerint (még mindig, bármennyire is mosolygunk,a tudatuk mélyén még mindig) kevesebb.

Abban, amit a személyes felelősségvállalásról írtál, egyetértek, mélyen és tökéletesen. A párkapcsolatban hozzátenném erről, hogy a felelősségvállalás azt jelenti, hogy azzal, hogy bevállalok egy családot, egy férfit vagy nőt, MEGNŐ A FELADATAIM KÖRE. Hogy ezzel bevállalom mindazt, ami ezzel jár, időben, tanulásban, energiában..stb. És nem csak akkor ha nő vagyok. Hogy ebben a csónakban a közös teremtéseinket szállítjuk, és minden dolog, ami ezekkel jár közös felelősség. Nem lehetek öntörvényű, és egyenlően és egyezség alapján kell kivennem minden tennivalóból a részem, és nem jöhetek sztereotípiákkal. Ha van egy férfi az életemben, az időt és energiát követel tőlem, ha van egy gyerekem, az is. Nem tehetem meg, hogy öreglegény maradok, miközben a nőt hibáztatom a nehéz sorsomért és nem veszem észre, hogy a világon semmit sem teszek egy kapcsolatért, amiben élek. Azt látom, hogy a legtöbb férfi a rögzült minták miatt jórészt ezt teszi és teljes tévedésben él azzal kapcsolatban, mit jelent a közös sorvállalás.

A kötődéssel kapcsolatban megint csak részben értek veled egyet. És azért, mert a kötődés nem felesleges dolog, ezért aki felvállal egy kapcsolatot, azt is fel kell vállalnia, hogy kötődni fog. Mert nem tökéletes. Sőt azt is, hogy a másik is kötődni fog hozzá. Ennek, az általad leírtak miatt van egy terhe, valóban. De épp ezért kell bevállalni. Aki hárítja a kötődést, az még nem jutott el eddig sem. Aki kötődik, de nem vállalja ezt és a munkát magán, valamint csodálkozik a másik kötődésének a terhén, és úgy gondolja, azzal neki semmi dolga, az se tud felelősséget vállalni.

Én már nem félek a lopástól, mert megtanultam amit kellett. Ugyanakkor meglepve látom, hogy még mindig itt tart a világ. Ha minden igaz, ezután majd bevonzok egy olyan pasit, aki már nem lopni akar, és nem hiszi, hogy az a szerelem és a házasság. Olyan lett az orrom, mint egy vadászkutyáé, és pontosan tudom, mit kell tennem, hogy az ilyeneknek eszükbe se jusson közelíteni. A vicces az, hogy emlékszem, kislány koromban is tudtam :), csak valahogy egy időre, elfelejtettem. Most nézek szerteszét és csodálkozom. Azt látom, mindenki eszi egymást, ahelyett hogy szeretne. És az egyik gyerek-gyárost akar, a másik meg anyucit. A harmadik biztonságot, meleg vacsorát, meg szexet. De olyan, amelyik mindegyiket akarja egy kicsit és cserébe ő is mindegyik tud lenni egy kicsit, aki nem a tudatalatti uralkodó mintát akarja, meg a macho, "szabad" férfit, aki nem öntörvényű akar lennie gy kapcsolatban, hanem teljes értékű partner, és nem nevez ezért emancipáltnak - nos olyat még nem látnak a szemeim. :)

Egy ideig valóban emancipált voltam, vagy még rosszabb, ellenük fordítottam saját fegyverük. Kritikus voltam, én irányítottam, és nem hagytam semmi esélyt a kihasználásra. Amit akartam elvettem, és hagytam, hogy azt higgyenek amit akarnak. Nem bántottam senkit, egyszerűen csak kipróbáltam milyen öntörvényű "machonak" lenni nőben. Rendkívül kényelmes volt, ugyanakkor egy idő múlva rendkívül üres. Mert ahogy ezt mindig tudtam, ennél sokkal többek vagyunk és sokkal többet adhatunk egymásnak és sokkal jobban meg kellene becsülni magunkat, mint egész emberi lényeket, és merni átadni magunkat, merni érezni, merni kockáztatni, és felelősséget vállalni.

Most már tudom, hogy kit keresek, ennél kevesebbel nem érem be és nem dacból, egyszerűen így érzem. Ezt kívánom és mást nem. Már nem akarok lopni és nem érdekel aki lopni akar. Elfáradtam ebbe a játszmázásba. Nem éri meg nekem.

Kíváncsi vagyok, kivel futok össze legközelebb.

Namaste

Michaelita képe
miért is kellenek ezek nekünk?
2013. május 26. vasárnap, 11:42 | Michaelita

Jó volt olvasni Benneteket és a téma is jó :)

Engem az gondolkodtatott el, hogy nem csak a felszínen, hanem mélyebb szinteken miért is kell ez nekünk, hogy bárhogyan is (akár meglopva, akár másként) érezhessük magunkat...?

Ha csak a hozzánk hasonlóakkal találkoznánk, akkor nem igazán fejlődnénk spirituálisan.
Arra is szükségünk van, hogy - ha tetszik, ha nem - nagyon más emberekkel is összehozzon a sorsunk, mert tőlük még többet tanulunk és rajtuk keresztül még jobban megérezzük a saját én/Én határainkat, a valódi én/Én magunkat.
Rajtuk keresztül nyerhetünk több és mélyebb önismeretet, önbecsülést, mindaddig, amíg erre már nem is lesz szükségünk.

Nagy tanítóink ők, akiket azért vonzottunk be az életünkbe, hogy egy ponton elhatározásra juthassunk, hogy "Na mostmár elég, ezt a leckét megtanultam, jöhet a következő!"

Aditi képe
Nem kellenek
2013. május 27. hétfő, 23:32 | Aditi   Előzmény

"Engem az gondolkodtatott el, hogy nem csak a felszínen, hanem mélyebb szinteken miért is kell ez nekünk, hogy bárhogyan is (akár meglopva, akár másként) érezhessük magunkat...?"

Hogy megtanuljuk, milyen nem meglopva lenni, szabadnak lenni. Hogy észrevegyük, hogy hagytuk meglopni magunkat, megkérdezni, miért, és változtatni a hozzáállásunkon.

Hogy ezután egy férfinak )nőnek) se engedjük ezt, ami nem csak nekünk jó, de nekik is, mert megtapasztalják magukat tolvajnak. Tükröt tartunk nekik.

Én épp ellenkezőleg gondolom, mint te (habár kevés tapasztalattal). ha már nem hagyunk lopni és nem gondoljuk, hogy a lopás megoldás, nem ítéljük el, de nem is tesszük, akkor már "csak" velünk egy szinten rezgőkkel találkozunk. Mert már nincs mit tanulni, ezen a téren.

És épp ezért a válaszom: valóban, jobb, ha belátjuk, hogy nem kellenek nekünk "ezek" ! :)

Namaste

Évezredes beidegződés
2013. június 01. szombat, 23:29 | H.Vica (útkereső)

Van egy évezredes családmodell, melyben a nő kiszolgálja a pasit és a gyerekeit, süt, főz, mos, takarít rájuk, cserébe a férfi pedig eltartja a nőt és a gyerekeit. Mert legyünk őszinték a gyerek a nőnek kell, nem a férfinak. (Tisztelet a kivételnek.) Vagyis a múltban működött egy kölcsönös feladatmegosztás, amivel idővel a férfiak egy része elkezdett visszaélni. Ütötte, verte, megcsalta a nőt, mert a nő úgysem tudta elhagyni, mert éhen halt volna a gyerekeivel együtt. Tehát a nő kiszolgálgatott helyzetbe került, bizonyos családokban. Amikor sok kiszolgáltatott nő volt, fellázadtak és jött az egyenjogúság, a nő elment dolgozni. Azt hitte így jobb lesz neki...

De a pasi nem változott, az ő gondolkodásukban még mindig a nő dolga a férfit körülugrálni és a nő dolga a gyerek is teljes egészében. A férfiak zöme semmilyen részt nem vállal ezekből a teendőkből, ami ideig-óráig még ment is, mert a nő bár dolgozott jóval kevesebbet keresett mint a férfi. Tehát, bár elhagyhatta, nem tudott volna egyedül normálisan megélni.

Mára változott a helyzet, sok nő teljesen önálló, jó egzisztenciával rendelkezik. Férjhez megy és követi a szülői mintát, kiszolgálja a pasit, aki ezzel visszaél a régi beidegződött mintákat követve. Majd a nő elkezd gondolkodni és felteszi magának a kérdést, hogy "hülye vagyok én? mindent én csinálok, eltartom a pasit, ő meg lop, csal hazudik. kell ez nekem?" És jön a válasz, hogy "nem".
A nő kidobja a pasit és önálló életet kezd el élni.
A pasi kezdetben röhög a markában, mert azt hiszi szegény feje, hogy a nő majd térden csúszva, sírva könyörgi vissza magát, mert évezredek óta beleivódott a férfiakba az a kép, hogy a nő képtelen fenntartani önmagát. Amikor rájön, hogy ez nem így van, mert a nő képes fenntartani magát, akkor megpróbálja ellehetetleníteni ahogyan csak lehet. Ezt kezdi általában az anyagiakkal, majd folytatja a legkülönfélébb trükkökkel. És indul a harc... Aztán ha még nem is talál másik nőt, akkor végképp világvége van. És minél jobban összeszedte magát az ex nő, annál kevésbé talál a pasi újat... mert a független, talpraesett nő számára is vonzó és egyben újdonság...

Közben jön a nőgyűlölet amiről te is írtál. Mert a pasi őrjöng, hogy az ex a saját lábára állt és ez számára elviselhetetlen, hiszen őbelé azt nevelték bele, hogy a nő elesett, gyenge és kiszolgáltatott a pasi irányába. Itt pedig elég nagy "hiba" csúszott az elméletbe és szegény szerencsétlen feje nem érti, hogy mi történt. Képtelen elszakadni a "belévert" női képtől, mintától, ahol a nő cseléd... ő meg a család feje, királya.

Ettől függetlenül vannak kivételek, mert néhány pasi már ráeszmélt, hogy a nő a mai világban már nem igazán kiszolgáltatott, hanem egyenjogú(bb) partnerként kell vele bánni, ha hosszú távon kíván mellette letáborozni. De a nagy többség részére még ez a felismerés hátra van. Nem is csoda, hiszen mindez csupán 10-20 éves jelenség a társadalmunkban...

A másik ami nemrég keringett az egyik közösségi oldalon és kb. annyi a lényege, hogy mostanra a nő is rájött, hogy ha kolbászra vágyik, akkor nem kell megvenni az egész disznót. - Kicsit durva hasonlat, de annál találóbb.
A nő egyre kevésbé akar férjhez menni és gondolkodásmódja egyre hasonlóbb a férfiakéhoz. Csakhogy ennek a változásnak a legnagyobb vesztese a férfi, aki ezzel elveszít egy cselédet, egy bejárónőt, egy kényelmes szexpartnert, aki mindig kéznél van, vagy egy személyt akit ha kedve támad, akkor porig alázhat. Így aztán küzdenek is a változás ellen rendesen. Még nem értik, hogy hiába...

Egyetlen dolog biztos és ez a változás!

Csak hogy a női oldalt is említsem
2013. június 01. szombat, 23:38 | H.Vica (útkereső)

Van egy másik családmodell is, ahol a család legidősebb nőtagja egyeduralkodó. Ez esetben a pasi dolga a pénzt hazaadni, de minden felett a nő uralkodik. Ha a pasi, gyerek "jól viselkedik", akkor otthon meleg étel várja, ha nem akkor pokollá teszi a nő az otthoni életét. Kvázi bosszút áll...
Klasszikus anyós probléma, mert a gyerek szintjén egy gyakrabban megmutatkozik. A férfit ritkábban tudja egy nő ennyire maga alá gyűrni, de ilyen is létezik.

Aditi képe
Hol a zsákutca vége?
2013. június 03. hétfő, 10:28 | Aditi   Előzmény

Hát, Vica, te aztán jó kemény vagy, de nagyjából egyetértek.

Ahol most tartunk: a probléma az, hogy mindez jórészt a tudatalattiban van a férfiaknál, még azoknál is, akik azt hiszik, már felvilágosultabbak. és amikor a felszínre jön, akkor is tagadják. A hatalommal való visszaélés, az uralkodási és birtoklási vágy, egyfajta tudatalatti juss, nem csak azokban a letagadhatatlan formákban nyilvánulhat meg, mint a verés, erőszak, anyagi kihasználás.

Én úgy látom, hogy a legtöbb párkapcsolatban folyik ez a harc, a múltból idelapátolt energetikai kapcsolódás és a legkülönbözőbb formái nyilvánulnak meg: szavakkal való bántalom, az idővel való visszaélés ( a nőnek még több dolga van, mint a férfinak, mégis a férfi akar több időt általában magának, nincs tekintettel a nőre, akinek a gyerekeken, a munkán, a háztartáson kívül szintén igénye lenne saját időre), zsarolás érzelmileg, anyagilag, vagy a az idővel ( van aki egyszerűen nem jelenik meg otthon reggeltől éjszakáig, és nem csalja meg az asszonyt, nem bulizik, de képes inkább az egész idejét munkával és a hobbijával tölteni, minthogy részt kelljen vállalni a közös életből) stb stb stb..

A női dominancia elvétett képlete is ugyanennek a játszmának a része, szerintem. Egyfajta túlvédekezés a férfi hatalommal szemben. Anyám pl szerintem ezt csinálja: apám egy elvetett gyermek, aki messze nem tudatos erre, anyámba csimpaszkodik, miközben anyám kihasználja (természetese tudat alatt, nem szándékosan) az elesett lelki helyzetét és irányít. Cserébe az uralkodásáért, megkapja apám tehetetlenségi rohamait, a dühét, hogy dühöng a dolgokon (anyámat nem bántotta, csak minket a húgommal, főleg engem, ez az első gyermek kiváltsága :) ), de szinte lehetetlen már így öreg korára megmaradni mellette, annyira fogja lett az egójának, képtelen kifejezni a szeretetét, zsörtölődik, zsarol, pufog, kritizál, kegyetlenkedik, kioktat, dühöng...hadd ne soroljam. Anyaám meg húsz éve antidepresszánson él, vajon miért. És persze az egésznek én vagyok az oka :), na ez a legszebb az egész történetben.... Szóval szép az élet.

A nőknél a védekező és áldozat álláspont jelenik meg tudat alatt: aztán szépen bevonzzák a gőgös férfit, és csodálkoznak. (én is ezt tettem eddig.) Szóval ha önismereti szempontból nézzük, működik a bevonzás, hiszen csupa tudat alatt uralkodni vágyó férfi keres csupa áldozattá válni vágyó nőt, és csak az általad leírt társadalmi fejlődés az oka annak, hogy ezek a párok nem öregszenek meg együtt (vagy nem ölik meg egymást előtte.) Van lehetőség, vagy legalábbis több lehetőség van elválni.

Önismereti szempontból, szintén, állítólag meg kell szüntetni az áldozattá válás vágyát a tudatalattiban, egyenrangúnak kell tekinteni magam, szeretni magam, tudatosnak lenni, tudni mit akarok, és partnerré válni, és akkor elvileg bevonzhatok egy olyan férfit, aki szintén tudja mindezt, és aki már nem uralkodni akar.

A kérdésem az, hogy egy olyan világban, ahol a tudatalatti kollektíven uralja az embereket, (mert bár némileg elindul a felébredés folyamata, ami ki tudja meddig tart, azért még messze nem tudatos emberek tömege járkál az utcán, ha így lenne, már rég szétfeszítettük volna ennek a társadalomnak a kereteit), akkor még ha tudatossá is válok, mi a fenét kezdjek a tudatosságommal egyedül???

A férfiak fejlődésében amúgy egy következő állomás pl az, hogy az első kollektív "kétségbeesés" után nemtörődömmé lesznek. Főleg a fiatalokon látom, hogy képtelenek harcolni. Inkább havonta váltogatják a partnereinket, vagy évente, minthogy fejlődniük kelljen. Keresnek egy új, fiatal palimadár csajt, aki még nem csinálta végig az első kört, amiben felébred, és amikor felébred, és el akar válni, keresnek egy újat, vagy a szeretővel kezdenek, akivel csalták a feleséget,a míg az kiszolgálta a családot a felébredéséig. Egy volt pasim pl ahogy öregszik egyre fiatalabb csajokat szerez magának, akikkel messze nem érzi magát olyan jól, mint a korabeliekkel, mert ráadásul egy erősen a fejében élő, intellektuális és intelligens ember, de inkább teszi ezt, minthogy harcoljon és változzon. Nincs családja, és szerintem már nem is lesz, mert ahhoz erő kell és elhatározás, és ilyen korban tudatosság is. Ja, és ráadásul ő már elvált egyszer, de még a régi családjával sem tudott kiegyezni, nem látja a gyerekét, szóval ilyen szinten menekül, semmit nem tanult, inkább nem akar tanulni.

És tudod, rengeteg ilyen pasit ismerek, volt férjeket, aki feladták, szingli negyven-ötven éveseket, akik sose mertek a családalapításba belépni, és elvannak a szingli, üres életükben inkább, minthogy erőt merítsenek.

Én meg itt vagyok egy gyerekkel, egy olyan helyzetben, amiben egy férfinak dupla feladata lenne (elfogadni, hogy második férj lehet), és nem kellenek már gyereklelkű férfiak, mert pontosan tudom, hogy boldogtalanságot szül, ha összekötöm az életem velük.

A legutolsó kapcsolatom épp ezt nem tudta elfogadni, mert saját megfogalmazása szerint "nem tud domináns lenni" - ez épp erre a téves, és eltorzult szerepre utal, mintha neki valami állatnak kellene lennie, egy oroszlánnak, vagy mit tudom én, aki uralkodik a családban. Elengedtem, mert nem képes elfogadni azt a helyet, amit mellettem adna az élet, hiába szerelmes, és az élet vicce, hogy hosszú idő után talált meg engem, és úgy érzi, "ha nem lenne egy volt házasságom", akkor biztosan boldogan élnénk amíg meg nem halunk. Nem látja mekkora tévedésben van és képtelen bevállalni az érzéseit. Megjegyezem, neki nem sikerült még egy házasságot sem kötnie. Nem tudom 42 évesen miért akar 20 éves életet élni, de jobb, ha nem mellettem tanulja meg az alázatot az élettel szemben, azt hiszem. Nekem elegem van a szenvedés minden formájából, csak azt nem tudom, hol a bánatban van már olyan pasi aki csak egy kicsi is alázatos.

Azt gondolom egyébként az ősi mintáról ( a munkamegosztás terültén) hogy nem elvétett, szerintem mindent lehet jól működtetni nem azzal van a baj, hogy a nő legyen otthon, legyen a gyerekekkel, a nőtársaival, és azokkal a rokonokkal, akikkel jóban van, a háztartással a hobbijával - ez nem azt jelenti, hogy be van zárva egy rossz helyzetbe, sőt, szerintem ez lenne a nőies. Csakhogy a férfi részéről alázat lenne szükséges, hogy megtartó erőként ne éljen vissza az erejével, és természetesen a nő sem az övével. A belső hozzáállás az, ami elromlott, nem a családmodell. Nem értek egyet a férfias női mintákkal, szerintem még betegebbé teszi a társadalmunkat, de férfinak tudnia kellene felelősséget vállalni, nem viselkedhet idióta kamaszként, amikor elvett egy nőt és gyerekei születtek.

Nem tudom, hogy lehet ezt a harcot feloldani, a legutolsó kapcsolatomnál már a végletekig elmentem, azt hiszem végre mindent jól csináltam, elfogadó voltam, szerető, nem harcoltam, nem kritizáltam, nem védekeztem, nem haragudtam. Megértettem és láttam, és támasza voltam a pasinak, ezt el is mondta, hogy érzi és tudja, azt is, hogy ő az oka annak, hogy nem tudunk továbblépni. Belátta azt, amiről írtál a saját helyzete tükrében, úgy érzi én szerettem az összes nő közül a legjobban és mégsem képes lépni. Amikor szakítottam vele, majd beledöglött, de inkább szenved egyedül, marad a mocsarában, minthogy a fejlődést válassza.

Nos, kifogytam az eszközökből, ennél nem tudok több lenni, úgy érzem, nem is kell, mert már így is kicsit túlmentem a határon, szerettem volna "megmenteni". De már nem akarom és senkit sem. Csakhogy akkor az egyenlet végén az áll: én maximumon működöm, jól mint nő, anya és feleség, tudatos vagyok és már nem megyek bele a játszmákba, nincs bennem indulat, szeretettel engedek el, és NINCS OLYAN FÉRFI AKI MELLÉM ÁLLNA A SAJÁT TUDATLANSÁGÁBÓL FAKADÓLAG.

Legalábbis ezt a tükröt tartotta nekem az élet - legutóbb.

?????????????

Be kellene vállalnom, hogy egyedül legyek? Volt olyan ezós pasi (aki maga természetesen sehol nem tart ezen a úton, úgy kihasználja a nőket, hogy öröm nézni) és azt mondta, ha így folytatom, ez nagyon szép, de egyedül maradok.... Én ezt nem tartom életszerűnek. Nem vagyok olyan gőgös, hogy azt higgyem ott tartok, nincsen tükörre szükségem, nem vágyom a családra. A gyerekem még csak tíz éves, a volt férjjel jó a kapcsolat, minden ideális. Még akár szülhetnék még egyet. Érzem magamban az erőt. de többé nem teszem olyan férfinek, aki nem áll mellettem teljes mellszélességgel.

Nem tudom, mit tehetnék. Elegem van a szeretői kapcsolatokból, az is tanulságos volt, kipróbálhattam hogy lehet szeretni azokat bárkit, olyannak amilyen. De már nem elég ez. Kell valaki, aki mellettem áll, akivel megoszthatom magam, megbeszélem a dolgokat, akire főzök, és örül ennek, aki megszereli a csapot ha csepeg. Aki ugyanúgy örül nekem, és annak amit adni tudok, mint én neki. Akivel kapcsolatban örömet okoz, hogy elfogadhatom a hibáival együtt, és ő is el tud fogadni...stb. Ez szerintem tök természetes. Ez nem a magányból fakadó szeretet-hiány, ellenkezőleg. Aki tudja, hogy egy kapcsolat tanít, annak már segít a kapcsolat fejlődni. És én erre vágyom.

De nem tudom olyan férfiakkal tenni, akik ugyanerre nem képesek.

Namaste

A zsákutca vége
2013. június 04. kedd, 14:02 | Látogató (útkereső)   Előzmény

A zsákutca vége ott van, ahonnét elindultál! :)

hermess képe
A megoldás elég egyszerű...
2013. június 04. kedd, 22:28 | hermess   Előzmény

... és meglehetősen ritka! :):)

Szervusztok, kedves Lányok, már nagyon rég jártam itt... köszöntök Mindenkit!
Jó ez a téma és hozzátennék néhány közhelyes leütést, férfitársaim nevében is.

Itt van egy általatok is jól ismert szempont, nem is értem, hogy miért nem jelent meg eddig hangsúlyosabban. Csatlakozom ezzel H. Vica néhány gondolatához.

A női test és lélek eleve hajlamosabb a jin energiák hordozására, megnyilvánítására, vagyis ti Nők - alapállásból otthonosabban érzitek magatokat a befogadásban, a gondoskodásban, a kapcsolat ápolásában és fenntartásában. Nem hiába vagytok képesek Ti gyermeket szülni, és nem pedig mi férfiak. Fontosabb érték számotokra a család, a kötődés és kapcsolódás, mint az önmegvalósítás. A férfi jang energia pedig inkább önérvényesítő, teremtő jellegű. Hangsúlyozom, hogy alapállásból vagyunk így teremtve - alkatilag és átlagosan, amitől bizony mindkét oldalon vannak jelentős eltérések, ellenkező energiadominanciák.

Joggal várjátok(-nátok) tehát el, hogy a Férfi legyen képes teremteni, dönteni, felelősséget vállalni, és egyforma arányban terheket viselni. Régebbi korokban nem volt ezzel semmi baj - aki nem volt rá képes (vagy legalább harcosnak állni) - családot sem tudott alapítani, szolgasorsba kényszerült. Kiselejteződött. A hölgyek pedig megkapták a domináns, hírnevet szerzett, vagy egyszerűen vagyonosnak született elnyomó hímeket. Ebben a felállásban fel sem merült, egyszerűen értelmetlen kérdés volt a kölcsönös teherviselés, de változnak az idők és feladatok... Mondjam tovább?

Mindenki jól ismeri a női egyenjogúsági mozgalmat, majd később az ellenkezőjét - a férfi "belágyulási hullámot", a hippi korszakot, ami egyébként az ezoterikus gondolkodás, értékrend és világnézet megjelenésének és elterjedésének ideje is. Manapság éppen az a feladat, hogy a női és férfi energiák integráltan és egyensúlyban legyenek jelen mindkét nem képviselőiben. De úgy, hogy ha női testet kaptál, akkor mégis tudj befogadó nőként megélni egy kapcsolatot, ha pedig férfi testet viselünk, akkor nekünk feladat, hogy tudjunk teremtő és felelősségvállaló férfiként is megnyilvánulni. (A devianciákról most ne beszéljünk)

Ha úgy érzi bármelyikőtök, hogy benne már egyensúlyban vannak a férfi és női energiák, akkor egyszerűen nem szabad olyan pasival összeállnia, akiben ez nem hasonlóképpen van meg, nem hasonlóképpen "érett". Mert különben garantált a csalódás. Ezért írtam, hogy a megoldás elég egyszerű, de sajnos ritka is... mert mi pasik kissé lemaradásban vagyunk ebben az integrációs folyamatban és kiteljesedésben.

Mondhatnánk nem sok érett személyiségű férfiembert hordoz még a Föld a hátán... de ne adjátok fel! Ne adjátok oda illuzórikus szerelmi vonzalmaknak magatokat. Arra a szintre tegyétek ki a "szabad vegyértéket", amilyen magatokhoz hasonló érettségű pasit szeretnétek!!! És vonzzátok be!

Ha nem bírnátok kivárni, akkor bizony nem marad más, mint a panaszkodás... :) Vagy ha rendre olyan pasit vonzol be, akivel ugyanaz a problémád, vajon nem neked kell-e valamit megtanulni? (Ezt mindenki megkérdezheti önmagától, senkinek sem címezem.) Vagy ha nagyon magas szintre kapaszkodtál, ott bizony törvényszerűen magányosabb leszel, mert mind kevesebben vannak, akik már hasonlóképpen beértek...

Sajnos sokkal többen vannak, akik ezós magasságokba szöknek a személyiségfejlődési problémáik elől (és itt akár magamat is említhetem jó példaként)... Fel kell ismerni, hogy mi nem kerek, mi hiányzik a harmóniához, mi ragadt le a személyiségben, mi ismétlődik gyanúsan hasonlóképpen... amitől nem bír a személyiség maradéktalanul beérni. Ezeken a problémákon nem segít a spiribí-spiribá!!! Végtére is egy kapcsolat mindig, de mindig kölcsönös tükör és két ember közös fejlődéséről szól... vagy szólna, ha egyikük sem menekülne ki belőle a feladatai elől.

Ez akkor a legvalószínűbb, ha nagyjából egy szinten tartanak a társak a fejlődésben, tehát ilyen társat lenne jó tudatosan választani. Sokkal fontosabb ez, mint "horoszkópilag" kompatibilisnek lenni valakivel, mert különböző tudatossági szinteken más-más az értékrend, más az "igazság" és bizony más nyelven beszélünk - még akkor is, ha olyan nagyon spirituálisnak tűnik mindkét fél!

Őszintén kívánom lányok, hogy sikerüljön Mindenkinek hozzá illő Társat találni, és nekünk férfiaknak magunknak is, viszont!

Hát nem egyszerű? :) :)

Aditi képe
Kedves Hermess!
2013. június 05. szerda, 0:59 | Aditi   Előzmény

Én is örülök, hogy ismét megjelentél a színen!

Köszi, ezzel nem mondtál újat, és nem is válaszoltál. :)

Az élet majd pontot tesz a dologra, mert a következő bevonzásom, olyan érzésem van, meg fogja mondani, hogy létezik e olyan pasi, akiről itten említetted, hogy te se találkoztál vele, de lehet hogy van.....

(Nem valami biztató.)

Mert már annyira elegem van a többiekből, hogy nehéz leírni. Jelen pillanatban abszolút úgy érzem, még egyedül lenni is jobb, mint ilyen koloncokat cipelni. Pedig abszolút nem egy magányos farkas típus vagyok, semmilyen értelemben. Ez már a vég... És egyenlőre még a bepókhálósodott savanyú-uborkát sem lehet rám-ragasztani jelzőként, de eléggé kellene sietnie annak a nem létező pasinak, hogy ez ne is történjen meg...... Mert már ágyba bújni sincs kedvem ezekkel a kisfiúkkal.... :(

Végigjártam a dolgot tetőtől talpig, vajon mire alkalmasak, nos az alsó régiók elég sokuknál jól működött. Voltak akik táncolni is tudtak. :) Feljebb nem sok. De nekem ebből elegem van.

Ebből a mátrixból adódólag, amit te is jellemeztél fentebb, kedves Hermess, nem látom, hogy teljesülhetne a kedves kívánságod, miszerint "Őszintén kívánom lányok, hogy sikerüljön Mindenkinek hozzá illő Társat találni, és nekünk férfiaknak magunknak is, viszont!"....?

Odafele még csak-csak, ha valami Isteni csoda folytán sikerül odavonzani egy megfelelő hímet a fejlett nőhöz, talán ha elég fejlett melléáll az univerzum, és ha nincs, gyárt egy új Ádámot :) :). De visszafelé??? Hogy is találhatna egy fejletlen férfi társat magának, amikor számára (önmaga miatt) semmi nem lehet elég jó?????

na ezen kellene elgondolkodni, kedves uraim! Talán segít a fejlődésben.....

Remélem, még mielőtt megöregszem részem lehet abban az örömben, hogy a férfiak is belehúznak és bebizonyítják, hogy végső soron azért őket teremtette meg az Isten elsődjére.... És még többet hoznak ki ebből a fejlődés dologból, mint mi, "bűnös" asszonyok.... :))))))))))

Hát, ha ez nektek egyszerű? Nekem nem egyszerű várni, az már biztos. És mire megtanulom a türelmet, annyira fejlett leszek :), hogy megint csak sírva nézek vissza a Parnasszus magaslataiból :)))). Úgyhogy húzzatok bele!!

Namaste

hermess képe
A megfelelő Társ
2013. június 05. szerda, 8:54 | hermess   Előzmény

Én szóltam előre, hogy közhelyeket fogok írni! :)

Sőt még írok is: mindig az a legmegfelelőbb társ a fejlődéshez, aki éppen van. Tőle lehet valamit tudatosan megtanulni. Azon a szinten, ahol ő tart - majdnem biztos, hogy van valami elakadásunk. Ezért "akadunk" éppen rá. Ezt is mindenki tudja, aki idejár, de vajon nem felejtjük el éppen magunkra is vonatkoztatni?

Aki úgy érzi, hogy ez nem illik rá, kérem, ne vegye magára. Sajnos a saját elakadásunkat rendszerint nem vagyunk képesek észrevenni magunkban, ehhez kell a Másik, aki "mindig hibás"... :) A pszichoterapeuták is járnak kötelező terápiára egy lehetőleg semleges kollégájukhoz, aki kívülről meglátja bennük az "elakadás mintát" és közvetíti. Mert ha érintettség áll fent bármelyik klienssel, azonnal megjelenik az "áttét" és a "viszont áttét". Vagyis már nem gyógyító a terápiás (vagy bármilyen más) kapcsolat, hanem játszma lesz belőle.

Kedves Aditi, és mindenki aki érintett! Ha most úgy érzed, hogy eleged van mindabból, hogy inkább már nem kell az összes felsorolt "alsóbb" igényt nyújtani képes pasi, de "följebb" már semmit - lehet hogy éppen most jött el az ideje annak, amikor valóban ki bírod várni a Nagy Őt, a valóban hozzád méltó, érett Férfit. Csak tedd ki a szabad vegyértéket a megfelelő szintre. Hidd el, hogy el fog jönni!

Jah, és lehetőleg ne programozd, hogy nincs ilyen férfi, mert igazad lesz... :)

Namaste!

Aditi képe
:))))) Feltétlenül kiteszem. :) Namaste
2013. június 05. szerda, 10:40 | Aditi   Előzmény

:)))))

Feltétlenül kiteszem. :)

Namaste

Mi van azokkal akiknek évek óta (5-10éve) nincsen társuk? (pedig
2013. június 07. péntek, 19:25 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Mi van azokkal akiknek évek óta (5-10éve) nincsen társuk? (pedig szeretnének, keresnek..stb). Nekik nincs szükségük társra a fejlődéshez?

A lopás kölcsönös férfi és nő között, de én inkább adománynak nevezném, amit az egyik fél ad a másiknak. A lopás jelzőt erősnek gondolom,az élet sem csak fekete és fehér.

fehercsongor képe
A társnélküliség
2013. június 11. kedd, 22:16 | fehercsongor   Előzmény

egy picike előleg a tökéletességünkből . Megelőlegezett állapot , és mivel még tökéletlenek vagyunk,ezért nem is tudjuk eléggé becsülni. A mérlegünk akkor áll be az egyensúlyra ,amikor egy tőlünk különálló szeretett lénnyel való együttlétet nem értékeljük többre az önmagunkkal való együttlétnél ( ami nem jelenti azt,hogy nem bújunk ki a bőrünkből örömünkben,ha éppen olyanunk van) .
A szivárvány mindannyiunk fölött ott ragyog.
Üdvözlettel :felacso

társ nélkül
2013. június 27. csütörtök, 12:23 | Vi   Előzmény

Lassan 3 éve élek társ nélkül. Önmagam megismerésére használom ezt az időszakot sokat tanultam, fejlődtem.Megbecsülöm minden pillanatát de, már egyre gyakrabban veszem észre, hogy türelmetlen vagyok, elbizonytalanodok majd ismét erőt kapok és tudom,hogy társra találok.

Aditi képe
Olykor szeretek erős jelzőket használni. Szerintem sokszor
2013. június 12. szerda, 13:43 | Aditi   Előzmény

Olykor szeretek erős jelzőket használni. Szerintem sokszor helyénvaló, mert megvilágítja azt ami van, és az illúzióinkat összetöri. Aki energiát von el a másiktól annak egyetértése ellenére, az lop. Nem kell ezt szépíteni. Persze, igen, ezt kölcsönösen csinálja mindkét nem. Számomra csak akkor világosodott meg, hogy ezt tettem, amikor már nem tettem olyan mértékben: Ezért írtam a blogot.

Az előző hozzászólásomban leírtam, mit gondolok arról, mit kell tenni az egyedüllétben. De hozzáteszem: nekem is el kellett arra a szintre jutnom, hogy már beláttam, amit kellett. Azt tanácsolom, aki ide még nem jutott el, annak a félelmét kell legyőzni és belemenni minden kapcsolódásba, próbálkozni, akár nő létére is "vadászni", kiélni a hiányérzetét, mert azok kapcsolatok segítik hozzá a megismeréshez, és"kiüresedéshez", amiket így talál. Csak nem szabad elvárni semmit. Meg kell tanulni figyelni, és nem a vágyaink kielégítésére használni a kapcsolatokat. Csak élni és élvezni, úgy, hogy a másikat sem erőszakoljuk meg közben. Ez egy nagy tanulás forrása.

Én is ezt tettem, és sok mindent megtanultam az életről, a férfiakról és magamról, illetve arról, mire is vágyom valójában. Megtanultam látni a valóságot az illúzióim mögött, és tudatos döntéseket hozni. Többé nem sodródni, hanem megismerni és a megismerés alapján élni, mindig a szeretetre törekedve és a kiegyenlítődést választva. Sok sérelmet tettem így le, és a múltban felhalmozódott dolgaimat is.

Sok szerencsét!

Namaste

Aditi képe
Igazából igen, azt hiszem az a helyzet, hogy annyira
2013. június 12. szerda, 13:32 | Aditi   Előzmény

Igazából igen, azt hiszem az a helyzet, hogy annyira kifárasztottam magam, eleinte az energia-pazarlásommal (persze nem tudatosan), később a tudatos fejlődésre való vágyammal (aminek volt is eredménye), hogy végül elérkeztem oda, hogy látom: egyszerűen csak nem tudtam méltó páromra lelni, a tudatalattimban lévő dolgok miatt. Már nem kívánok energiát befektetni a "keresésbe" és bár nehezen bírom az egyedüllétet (másik traumáim miatt, amik nem kispályások), lassan mégis inkább választom ezt, minthogy még további energiákat veszítsek és vesztegessek olyan kapcsolatokra, amelyekben a másik fél nem egyenrangú fejlettségben, tudásban, szívben, magyarul, aki nem a párom, csak a tudatalattim "függése, pótszere".

Érzem, hogy azzal, aki a párom "könnyű" együtt lenni, mint egy két olyan barátommal, akivel hála Isten megajándékozott az élet, talán azért, hogy ezt felfedezzem. Akikkel őszintén lehetek olyan, amelyen vagyok, és ez hatalmas terhet vesz le a vállamról, akikkel ha akad is probléma, megoldásra lelünk, és van is, akik nem akarnak játszmákat folytatni, és hajlandók magukban is nézni egy egy konfliktus esetén. Akik tudatosak és tudatosságra törekednek, és hasonlóan megbecsülik a kapcsolatunkat, mint én. :)

Most már csak vagyok, és tudom, nem kell keresnem, egyszer majd csak megtalálnak. :)
A többi meg nem éri meg. :)

A hiányérzetem elfogadom, amit addig érzek, és az sorsom által rám rótt feladatnak tekintem (Bak vagyok :) ), de valóban, úgy érzem, talán segít begyógyítani ez a helyzet végre a legnagyobb,a csecsemőkori traumám, amiben a magamra hagyottság, kín fájdalom és szenvedés, betegség és kiszolgáltatottság pokollá változtatta az életem.

Már tudom, hogy emiatt ragaszkodtam minden szeretet-morzsához, és emiatt nem akarta sose látnia tudat alattim a valóságot, mert annyira félt a veszteségtől, hiszen úgy élete meg az életem függ ettől. Jól látom és érzékelem már ma ezeket, és elfáradtam, tényleg fáradtam a keresésbe. Elfogadok, és tudom, hogy ezzel segítem a legjobban magam abban, hogy gyógyuljak. És ha Isten is úgy akarja, azért akad majd valaki, akivel pont, és elég jó lesz minden, mint társsal. Már tudom mit akarom, pontosabban érzem, és megbízom ebben az érzésben. Már nem vagyok préda, prédája saját magamnak, mert az érzésem pontos iránytűm, és semmi kevesebbre nem vágyom, sőt. Már nem akarok semmit erőltetni, inkább igyekszem jól érezni magam. :)

Namaste

Szerintem ez most megoldódik
2013. június 23. vasárnap, 1:35 | Panka2011   Előzmény

Szerintem ez most, hogy lesz a Felemelkedés, és kapcsolatba kerülünk más világokkal, megoldódik. Vagy a Belső Földben vagy egy más bolygón bizonyára ott vannak a társ(ak)ra vágyó fiatal, érett férfiak.:) Márminthogy létszámproblémáról beszéltetek, úgy értettem.
:)

Még 1-2 finomításra szükségünk van magunkon, hogy elég érettek legyünk a számukra...:)

Michaelita képe
ahogyan én látom
2013. június 09. vasárnap, 20:16 | Michaelita

Én úgy látom, hogy annyira komplex és sok összetevős ez az egész témakör, hogy erről még nagyon sokáig beszélgethet(ünk)nénk itt egymással... de megpróbálom mégis a lényegét leírni:

Nagyon úgy tűnik nekem, hogy a mostani fiatalabb korosztályban vannak már olyanok, akik nagyon jól kezelik a párkapcsolati élethelyzeteket. De az legyen akár férfi, vagy akár nő, egy biztos, hogy nem lehet "langyos", hanem neki is és a társának!! is be kell vállalnia, hogy mind tettekben, mind lelkiekben, mind szellemiekben kész teljes szívvel részt venni a kapcsolatban. Ők azok, aki a kapcsolatban helytállnak bármeddig is tart/tartott az. S ők azok, akik a kapcsolatokon keresztül fejlődnek és érettebbé is válnak.

Vannak olyanok, akik hosszú évekig jó (vagy viszonylag jó) kapcsolatban éltek, fejlődtek és egyszer csak társ nélkül maradnak. A lelki sérülésüktől és az emberi érettségüktől függ, hogy ebből hogyan tudnak kijönni és képesek-e még a továbbiakban is igazi társai lenni bárkinek.

Vannak, akik mintha vállalnák a kihívásokat, de - talán önmaguknak sem feltétlenül derül ki - a felelősséget mégis átengedik/áttolják a másik nem térfelére. Velük jól el lehet lenni egy ideig, amíg ki nem ismeri az ember őket, s utána döntéshelyzet következik, hogy beérjük-e velük, vagy tovább keresgélünk.

Vannak olyanok is, akik önmaguknak sem jelentenek jó társaságot, hogy lehetnének igazi társai másoknak :(

Igen, való igaz, hogy sok türelem és kitartás kell, sok-sok döntési helyzet, hogy mi az amivel inkább kiegyezünk: az egyedüllét vagy a társas kapcsolaton belüli magány, ha nem a megfelelő társunk mellett vagyunk. Ezt mindenki magának kell hogy eldöntse, magának kell a választ megtalálnia.

Jó esetben vannak az életünkben szeretetkapcsolataink, amelyekben - a keresgélés ideje alatt is - feloldódhatunk, amelyekből vigaszt, erőt, támogatást meríthetünk, hogy az életünk azért mégis némileg egyensúlyban maradjon és ne érezzük magunkat értéktelennek a hiányzó felünk nélkül sem.

S ezek a párkapcsolati problémák nem csak a spirituális érettségünkkel függnek össze, hanem sokkal inkább az emberi fejlődésünkkel, a felelősségvállalásunkkal, az emberi felnőtté válási/érési folyamatainkkal.

Sok mindent elárul rólunk az, amikor szerelmesek vagyunk. Akkor simán visszacsúszunk egy gyerekkori/gyereklelkű állapotba. A párkapcsolatok elején ez a szerelmi állapot elárulja, hogy társunk mennyire gyereklelkű, vagy mennyire érett személyiség, s mi eldönthetjük, hogy felvállaljuk-e a felnőtté érés folyamatában az ő támogatását, vagy milyen más lehetőséget választunk.

Szomorúan látom még, hogy a régi beidegződések, régi minták még mindig hatnak: a nők magától értetődően kell hogy helytálljanak az életben és a férfiak közül kevés az, aki ugyanezt, vagy közel ugyanezt képes felvállalni (ők nem is sokáig maradnak társtalanul :)

Aminek nagyon örülök, az pedig az, hogy ezt a problémát már nem kell sokáig így érzékelnünk, mert vannak már olyan fiatalok - képesek voltunk olyan korosztályt felnevelni - akik ezt már nagyon jól megoldották és mindent a helyén kezelnek.

S ami igaz az igaz, hogy mindeközben - a mai világ nem túl kedvező körülményei között - próbálunk önmagunkkal békében és harmóniában élni, a saját belső visszásságainkat is igyekszünk megismerni és feloldani, a saját belső egyensúlyi helyzetünket is harmonikusan kiegyensúlyozni.
Szóval be kell, hogy lássuk, hogy akár társsal, akár társ nélkül értékesek és szerethetőek vagyunk és bátrak, hogy ilyen társadalmi és történelmi körülmények között magunkra vállaltuk az önmagunk megismerését és a saját felnőtté válási folyamatunk folyamatos kezelését.
Szóval, ne csak a problémákat lássuk, hanem tudjuk azt, hogy csodás lények vagyunk, akik bátran vállalják az önmagukon végzett munka minden velejáróját.

Az epigenetikáról hallottál?
2013. június 23. vasárnap, 1:15 | Panka2011

Aditi, ez baromi jó nyitószöveg, nem csak mert magas igazságszintű, hanem mert végig is vezet a felismerési folyamatok egy szakaszán.
Fogok hozzá irogálni, ahogy eszembe jutnak a dolgok.
Elsőként az ugrott be a szöveget olvasva, hogy honnét is ered, milyen egy férfi.
Nos,a sorskorrekció az egyik fő érdeklődési területem, és ebbéli kutakodásaim során rengeteg törvényszerűséget fedeztem fel, mitől is függ, milyen egy férfi.

Az egyik legfontosabb, amire rájöttem az az, hogy ők az elmúlt 5-12000 évet háborúban töltötték, ahol igen erős eufemizmussal szólva NEM ugyanazok a szabályok érvényesek, mint békeidőben. Ezért aztán erre vannak trenírozva, hiszen csak így élhettek túl.

Természetesen vannak, akik nem katonáskodtak, mert papok vagy cipészek voltak, és a háttérországban maradtak, és vannak olyan lelkek is, akik egyszerűen nem inkarnálódtak katonatestekbe.
De ők a kisebbség.

A többség: poszttraumatikus stressz szindrómával tért haza, és már nem volt alkalmas nemhogy párkapcsolatra, de emberi érzésekre, emberi életvezetésre sem.

Na most mi az epigenetika?
2-3 éve önállósodott genetikai tudományág, amely azzal foglalkozik (kapaszkodjatok meg), hogy a DNS körüli, LÁTHATATLAN információk mik - és ezek szintén öröklődnek. Ez pedig mi? Az élet SORÁN szerzett életesemények lenyomatai. Így lehet örökölni fizikai sebhelyeket és viszonzatlan szerelmet is például - ismeretlen forrásból, mert ugye összevissza jön ez az ősöktől.:)

Na most az utóbbi években AZT ismertem fel, hogy a mai, sosem harcolt fiatal férfiak is mint poszttraumatikus stressz szindrómások!

Egyszerűen megörökölték.

És hogy viselkedik a katona háborúban?

Tőlünk loptak kenyeret, amikor dédmamám sütött.
És nem is haragudott érte.
Na?

És hogy viselkedik a nő, amikor egy ellenséges katona gyámoltalanul beszökik hozzá, hogy kipihenje magát és elbújjon? Na?

Aditi képe
Ez tényleg érdekes. Nem hallottam még róla. Mégis, nem tesz
2013. június 23. vasárnap, 17:53 | Aditi   Előzmény

Ez tényleg érdekes. Nem hallottam még róla.

Mégis, nem tesz sokat hozzá a megoldáshoz, a megértéshez ugyan igen. Ugyanabba a körbe sorolandó. A férfi évezredes szerepe: az, akinek "jár" valami. A Nőé: az, aki ezt kiszolgálja.

Agresszor és áldozat. És hiába a gyáva férfi, aki nem mer, (és a látszólag irányító, erőszakos nő mellette), az is ezt a mintát hordozza alapvetően, az is él a nőn, még az ő fölénye is el van ismerve, legalább a családban, és legalább tudat alatt. Ilyen családban nőttem fel, onnan tudom.

Szóval a megoldás a szerepek feloldására ennek az energetikának a tudatos elengedése. Ennyit tudok, és ezen az úton járok. Nem a másiktól várom el, hanem feloldom a magamét. Észreveszem, és megkeresem miért akarok áldozat lenni, változtatok, és többé nem is kívánom az agresszor férfit. Eközben ráismerek egy csomó dologra. Nem becsültem enmagam, az önértékelésem a béka feneke alatt, a biztonság-érzetem a férfitól vártam, nem bíztam magamban, nem volt hitem és ezeket mind tőle reméltem....stb. ennek a energetikai mintának a lényege: a függővé tesz.

Mit tehetek? Dolgozok magamon, és merek szabad lenni, örülni magamnak, megtanulom élvezni az életet újra, biztonságot teremteni (főleg belül), megismerni és megbecsülni az értékeim, megtanulni szeretni magam. És egy csodás nővé válok, egy csodás szabad nővé, aki már messziről érzi a tudatlan férfi szagát. És nem kell neki. Már nem akarja ugyanazt a játszmát eljátszani többé, semmiért cserébe. Olyan férfit keres, aki támogatja ebben a fejlődésben és maga is szabad és maga is a felelősségén és a szabadságán dolgozik, egyenlő társa kar lenni és egyenlő társat keres.

És itt jön a bökkenő: hol az a férfi aki mindezt ugyanígy véghezvitte magán? vagy legalább elindult?

(Továbbra is várom a lelkes jelentkezőket :) :) :) )

Namaste

Hermess - A megoldás egyszerű és meglehetősen ritka?
2013. június 23. vasárnap, 1:26 | Panka2011

Nos, Hermess fent említett posztjának az elejét olvasva ez ugrott be:

"A nő az adó programon van, a férfi a vevő programon"
Ld. Mark Gungor videóit (Hogyan vedd rá a férjed, hogy azt tegye, amit akarsz?) Nem nagy igazságszintű, de hasznosítható és főleg szórakoztató.:)
Aki nem ismeri, feltétlen nézze meg, témába vág!:)

Az egy másik kérdés, hogy eredetileg a férfi archetipus az adó és a nő a vevő, és hogy ez hogy fordult meg...

Aditi képe
Tetszik a meglátás! valóban hol fordult meg? Namaste
2013. június 23. vasárnap, 17:54 | Aditi   Előzmény

Tetszik a meglátás! valóban hol fordult meg?

Namaste

Hát azt csak a Müller Péter tudná megmondani!
2013. június 24. hétfő, 7:20 | Panka2011   Előzmény

Ő a szakértője annak, hogy a férfi miért kripli a nőhöz képest. :-)

Feliratkozás Hírlevélre