Nem várt gyermek | Önmegvalósítás.hu

Nem várt gyermek

2011. május 12. csütörtök, 15:10 | Michaelita

Tagadhatatlan, hogy nem könnyű nem várt, nem kívánt gyermekként megszületni.
Talán több mindenkit érdekelhet ez a téma, ezért gondoltam, hogy egy blogban közösen nézzük meg, hogy miként viselkedünk/viselkedhetünk ilyenkor, hogyan nyomja rá az életünkre a bélyegét a fenti tény.

Szeretném, ha közösen megfogalmaznánk azt is, hogy mit lehet tenni azért, hogy idővel a lehető legjobbat hozzuk ki mégis/mindennek ellenére is az életünkből.

Michaelita képe
ahogyan megéltem
2011. május 12. csütörtök, 15:39 | Michaelita

Érdekesen éltem/élem meg ezt a nem kívánt gyermek dolgot.

Nincsen bennem harag, düh, vagy rossz érzés, sőt inkább az a gond, hogy megértem a szülői aggodalmat, idegenkedést, elfogadom mindazt ami történt (hisz visszamenőleg változtatni már úgy sem tudnék rajta)

Van viszont bennem egy nagyfokú bizonyítási kényszer. Az tudatosul nagyon sokszor, hogy bizonygatom, hogy szükség van rám, jogom van az élethez, jogom van az örömhöz, szerethető vagyok. (Mindezt úgy, hogy másoknak ezekhez a dolgokhoz való jogát meg sem kérdőjelezem)

Nehéz önmagamat képviselni, de ennek ellenére igyekszem ezt tenni, amennyire csak tudom.

Elmenekülök a nehezen kezelhető helyzetből, ha nem elég tudatosan állok a történtekhez. Ha benne tudok maradni a helyzetben, az már önmagában is nagy siker számomra. Viszont nagyon sokszor belátom már, hogy ez életem egyik legnagyobb feladata.

Mivel tudok még javítani a helyzeten?
Próbálok nagyon sok önbizalom erősítést csinálni. Igyekszem rájönni arra, hogy egy-egy megélt élethelyzetben mik a belső motivációim, megérteni/rájönni, hogy valóban azt szeretném-e amit teszek, vagy "megintcsak" bizonyítani akarnék/akarok? Ezt néha nem is olyan könnyű tettenérni, de ha sikerül, nagyon sokat segít tisztázni a helyzetet.

Gondolkoztam a dolgodon, és arra jutottam, hogy valóban az a"
2011. május 13. péntek, 10:27 | szildiko1   Előzmény

Gondolkoztam a dolgodon, és arra jutottam, hogy valóban az a" baj", hogy túlzottan megértő vagy. Ha az ember úgy érzi, hogy nem várták (akarták) a szülei, az fájdalommal járhat. Te elnyomod ezt a természetes érzést, és az elfogadással szinte megerősíted azt a hitet, hogy "nem kellesz."

Hogyan képviselhetné bárki is önmagát, ha egyetért azzal, hogy "minek született meg". De tévedés lenne azt hinni, hogy a szülők iránti harag megoldás lenne, ez csak a ló túlsó oldala, és ugyanúgy a fájdalom elnyomására irányul.

Azért nehéz erről gondolkozni, mert például a "nem várt"- nak különböző fokozatai vannak. A terhesség fizikális, durva megszakításának próbájától kezdve a "jaj, most mi lesz?- gondolkozunk és aggódunk egy hónapig" változatáig.

Azt írod, elfogadod a helyzetet. Én inkább azt gondolom, el akarod fogadni. Erőszakolod magad. De valójában legszívesebben zokognál.

Nehéz olyan "tanácsot" adni arra vonatkozóan, hogy mit tegyél.
Én is valamilyen szinten váratlan gyerek voltam, de az enyhébbik formából, és nem éreztem ennek a hatását. Egészen addig fel sem merült problémaként, amíg el nem kezdtem azzal foglalkozni, hogy mitől érzek falat édesanyám és én közöttem? Családállításon (mert hol máshol :D ) kiderült, hogy miután a dédmamámnak minden gyermeke meghalt, anyukám nem akart gyereket, mert félt, hogy ő is ugyanúgy jár, mint a dédmamám. És a kötődéstől is félt, hiszen ha kötődünk valakihez, és elveszítjük, az nagyon fájdalmas. Aztán ezt rendbe is tettük. :)
Tehát én nem tudatos megértés által jutottam a megoldáshoz. Gyakran látom azt, hogy a tudatos következtetések teljesen félrevisznek. De ez egy másik téma.

Talán az segítene, hogy átélnéd a fájdalmat. Nem tudom.

Michaelita képe
szerencsére
2011. május 13. péntek, 18:10 | Michaelita   Előzmény

Köszönöm Ildikó a hozzászólásodat.

Hála Istennek én is az enyhébb formából "kaptam". Elég egyszerűen éltek, sokat dolgoztak a szüleim és különösen Anyukám, hogy mindene meglegyen a már úgy is 4 tagú, kis keresetű családnak és ehhez képest Anyukám már 8 és 10 éves gyerekeket nevelt. Szóval megijedt, hogy jaj Istenem minek ez nekem ennyi idősen, nem tudom már felnevelni, meg miből,... meg mit szólnak majd, meg nem akarom én ezt már.

Igen régen sírtam, zokogtam néha mert fájt, aztán mintha kisírtam volna magamból a fájdalmat és hogy e miatt-e vagy miért azt nem tudom, de a végeredmény az, hogy ma már valahol értem mégis az Anyukámat, (mert úgy reagált, ahogy abban az időben, abban a helyzetben, abban a társadalmi közegben képes volt reagálni).
Egyébként olyan volt, mintha inkább a sok sírás hozta volna el ezt a megbékélést, ezt a beismerést, ezt az elfogadást, s mintha inkább szívvel fogadtam volna el, mint fejjel (ha jól értelmezem a történteket)

Ha viszont úgy érzed, hogy ez a dolog rendben van, akkor más ok
2011. május 14. szombat, 13:00 | szildiko1   Előzmény

Ha viszont úgy érzed, hogy ez a dolog rendben van, akkor más ok miatt nem tudsz kiállni magadért.

Aditi képe
Kedves Ildikó! nagyon jó volt, amit egy másik blogban írtál, és
2011. május 13. péntek, 18:38 | Aditi   Előzmény

Kedves Ildikó!

nagyon jó volt, amit egy másik blogban írtál, és ide is kapcsolódik. Ma délelőtt emésztődött bennem, és több válaszra leltem. Arra gondolok, hogy az elveszett iker milyen traumákat okoz, és ennek következményeire.

Az egyik, amit írtál, a félelem, az általunk szeretett elvesztésének a félelme, valamint azoké, akiket mi szeretünk. EZ, ha a félelem miatt ragaszkodássá válik, birtoklás válik belőle, és máris meg van sebezve a szeretet. De ennek nem csak ez a következménye, hanem legalább két másik dolog is:

1. bűntudat, hogy én vagyok az oka a másik halálának! Ezt nem gondoltam még tovább, de abszolút kardinálisnak érzem, lehet, h a legmélyebb bűntudatunk, amiből sok más bűntudat levezethető, és amelyet jól ki lehet használni (itt visszautalnék az egyházra pl.). és ehhez kapcsolódóan a (2.) bizonyítási kényszer. A maximalizmus és a bizonyítási kényszer simán lehet így okozat. És ha még össze is kapcsolódik akárcsak az egyik szülő tudatos, vagy tudatalatti ellenállásával, súlyos következményei lehetnek.

A szeretetet és önelfogadást felváltja egy állandóan nyugtalanító kényszer, hogy be kell bizonyítanom, hogy én is érek valamit, különben, nem érdemlem meg a szüleim/világ szeretetét, sőt, alapban büntetést érdemlek, csak azért mert létezem! (Ez hihetetlen! most, hogy írok, esett le, hogy innen van a kegyetlenség karmám! Azta. Ez a májcsere hihetetlen csodákat tesz. :) Egyre másra dobódnak fel és értem meg ezeket a súlyos, mélyen tudatalatti karmákat, de már sokkal hamarabb, mint azelőtt.)

Szóval, aki ezeket örökli (és vagyunk egypáran), az kegyetlen magával, önbüntető, megfelelési kényszere van, rabszolgája a világnak, hogy szeressék, és közben retteg, és ragaszkodik. Most jól leírtam, amit örököltem az apámtól. Ő ugyanúgy cipeli. Hál'Isten, nekem már nem kell. Még azt is merem állítani, hogy az "ikergyilkosság" tudatalatti bűntudata simán lehet oka öngyilkossági kísérletnek, vagy hajlamnak, nálunk volt is a családban apám ágán.

A szellemi tanítók szerint azért van ez a méhen belüli, korai drámája az embernek, mert itt kell beavatódnia az ölés gyakorlatába. Valami miatt állítólag szükségünk van, lenne erre, tudnia kell a tudatunknak, tapasztalatunknak kell lennie róla, lehet h majd a meghaláskor vesszük hasznát, ezt még nem tudom. Sajnos ez még mindig tabu téma, ekkora szellemi kinyíltság mellett is, ami mostanság zajlik, pedig szerintem fontos lenne megérteni, miért is avat be az élet, minden egyes embert az ölésbe. Mert az kétségtelen, hogy beavat és a természet soha nem téved.

Nekem csak az az egy jutott eszembe (de ezen is sokan vitatkoznak, felháborodnak, meg a vallásokra hivatkoznak ezerrel...mondom, még tabu), hogy szeretettel is lehet ölni. Pl. egy szenvedő állatot, olyan helyzetben, ahol megmenthetetlen. És biztos vagyok benne, hogy az emberekkel kapcsolatban is vannak ilyen helyzetek (erre vonatkozólag ismerek is szellemi tanítást), de ahhoz igen tudatosnak és tisztán látónak, meg tiszta szeretettől motiváltnak kell lenni, valószínűleg olyan nem is kerül ilyen helyzetbe, aki nincs ezen a szinten, vagy már nem képes rá. Mondom, ez tabu, de szerintem van létjogosultsága.

És még talán az jut itt eszembe, hogy ez ismétlése az állati ösztönnek, ahol az a törvény, hogy védd magad és a kölykeid, mindenáron, mert nincs ott a tudatos szeretet tudatszintjének a lehetősége, amire az állatok nem képesek. Egyébként ez a fajta ösztön nem rossz, abszolút természetes, az élet védelméhez kapcsolódik, az embernél az önbecsüléshez is, ahhoz, hogy magam szabom meg a határaimat. A támadás tulajdonképpen csak ennek a tükörképe, hiszen szükség van élelemre, szintén az élethez. Az állatok tudatszintjén ez teljesen rendben van.

Az már más kérdés, hogy az embernek ennél magasabb tudatszintek is kijárnak, sőt, kötelező megtanulnia őket, felébrednie rájuk, és ott kiderül, hogy életet elvenni egy másik életért nem érdemes, mert mindig van más megoldás.

De az, aki a sebei miatt feladja magát, és nem képes megélni az önvédelem, vagy akár a támadás ösztönét, még nem képes megszelídíteni sem azt, és feljebb emelni. Szeretetből odaadni az életét, vagy talán, akár szeretetből elvenni másét.

Az öngyilkosság pl. tipikusan az első példa: az önvédelmi ösztön, az egészséges én, a határozottság, akarat megélésének hiánya. Önfeladás, az erő hiánya. De ki lehet gyógyulni! :)

Látod, nagyon inspiráló volt ez a hozzászólásod, köszönöm!

Namaszte

Nagyon szívesen! :) Bár lehet, hogy ez nem ide való, mégis
2011. május 14. szombat, 11:15 | szildiko1   Előzmény

Nagyon szívesen! :)

Bár lehet, hogy ez nem ide való, mégis eszembe jutott:

Kreativitás?
Kérdéseket állítunk
a Válasz elé. (Fodor Ákos)

Remélem nem voltam ünneprontó? :)

Én nem ismerem a szellemi tanításokat, egyszerű, szinte földhöz ragadt szemszögből, gyakorlati tapasztalatokból merítek. Meg gyakorlatból kikövetkeztetett könyvekből, amit ha lehet, rögtön ellenőrzök is. Csak azt hiszem el, amit le is ellenőriztem. :))

Aditi képe
:) Nem tudom ez hogy jutott eszedbe Ildikó, de nagyon jól jött.
2011. május 14. szombat, 21:18 | Aditi   Előzmény

:) Nem tudom ez hogy jutott eszedbe Ildikó, de nagyon jól jött. Tényleg ez a mechanizmus működik a kreativitásban, ma lecsekkoltam , és pont ennek a tudatosítására volt szükségem. :) (Ma délután tűnődtem rajta, amikor egy barátommal beszélgettem, és igyekeztem ötleteket adni neki egy témában, ahol el volt kicsit akadva - lakásátalakításban van - és csodálkoztam, hogy jutott eszembe, milyen gondolkodásmóddal az, amiket mondtam neki. Lecsekkoltam, és tényleg ez történt, hogy a kész válasz elé újabb kérdéseket tettem fel magamban, csak annyira gyorsan történik az egész, hogy nem tudtam követni...:) Ez érdekes felismerés.

Egyébként én is mindig mindent megvizsgálok, ez egy alapvetően fontos kulcs. És a fejlett szellemi tanítókat is onnan lehet felismerni, hogy a legelső mondataik között ott van: vizsgáld meg, amit hallasz tőlem. Semmit nem higgy el. A másik ismérvük pedig az, hogy kivétel nélkül mind vallásokon felül állnak. Ezt csak úgy zárójelben.

Felfedeztem, hogy van egy híd a szellemi jelenségek/tanítások és a tapasztalások között, hogy lefordítható és átjárható a két világ, mert nem is kettő :), mert minden ami fent az lent és fordítva. Azt hiszem én egy olyan utat járok, amiben megismerem ezt a hidat és kiépítem a magam számára azt a nyelvet, amelyben ez az átjárhatóság/fordítás történik. (Egyik horoszkóp leírásomban benne is volt ez a képességem.) Ez nagyon izgalmas, és szerintem elsősorban azért érdekes, mert ez is egy módja a valóság-látásra való képességünk fejlesztésének.

Úgyhogy bár én ismerem a szellemi tanításokat, igyekszem legalább annyira földhözragadt is lenni, hogy sose szálljak el.

Egyébként van egy csillagom, amelyik ezt kőkeményen garantálja: Bak jegyű vagyok, és rendesen olyan is. :))

Köszi a tippet.

Namaszte

Csak egy ötlet... Michaelita, mi lenne, ha a másik oldalról
2011. május 13. péntek, 10:28 | egy kis akárki   Előzmény

Csak egy ötlet... Michaelita, mi lenne, ha a másik oldalról indulnál ki? Azaz, OK, nem várt gyermek voltál, ez a szüleid oldala. De a te oldalad? Te akartál megszületni, nem? És pont oda, és pont úgy, hogy nem akartak és nem vártak! Valamit ezzel akartál elérni, megtapasztalni, megoldani. Na, és innentől kezdve, ha ezzel az érzéssel átitatod magad, akkor nézzük meg, van-e olyan kérdés még, hogy van-e jogod az élethez, van-e jogod az örömhöz, stb....?
Én a totálmás oldalról tudom leírni az én érzéseimet (azaz én vagyok az anya, akinek a nem várt gyereke született, és hoyg hoyg dolgoztam ezt fel a gyerek szemszögéből, mert engem az bántott hogy nem okoz-e ez neki majd valamit, hogy ő egy nem várt gyerek!), de hátha ezt is ki lehet forgatni a te esetedre:
Nekem úgy született gyerekem, hogy nem terveztem, sőt, olyan ért, ami miatt máig nem lehet tudni, nem-e egy vadidegen az apja. De ő jött és kész, még úgy is, hogy olyan körülmények közt éltem egy távoli országban, hogy akkoriban szinte nem volt mit ennem, egy marék rizsből és vegetából főztem levest egy teljes hétre, stb, szinte táplálékot sem kapott az első hetekben amikor megfogant ami a legdöntőbb időszak a magzatnak, nem beszélve a lelki tápanyagról, borzalmas stresszen mentem át pont akkor, majd ezt betetőzve hazajöttem, iszonyatos súlyú csomagokkal, amiket egyedül cipeltem, és az a gyerek bent maradt. Minden azellen tett, és ő megmaradt! A legdurvább lehetőséget nézte ki magának megszületni. És még úgy is, hoyg amikor megtudtam, el akartam vetetni, mert azt diktálta volna minden logika (se munka, se pénz, se otthon)... De hát én egész addigi életemben családról, gyerekekről álmodoztam, és éreztem, hoyg ha már van, akkor van, és elsősorban az enyém, és semmi más nem számít. Lehet, hoyg ő akkor mégis várt gyereknek számit hozzád képest és akkor nem jó a gondolatmenetem? Akkor bocs. De akkor is, nekem elég sok munkám volt azzal, hoyg úristen, neki most akkor milyen rossz, nem elég a körülmények ahogy élünk, nem elég hoyg nincs apja, de még az anyja sem akarta, te jó ég, mi lesz vele, mit okozott ez neki (mert uyge a lelki dolgokat elég komolyan vettem, hoyg az milyen fontos, mindent összeolvastam a gyerekpszichologiáról na, azt nem kellett volna pláne stb).... Mindezen az segitett amikor beláttam, kit érdekel, igenis ő akart pont hozzám pont igy születni, valami miatt, és akkor neki igy jó, igy lesz jó!!! És innentől nem érdekel, tudom jogom van imádni, megadni neki amit tudok, abban a tudatban, hogy többet nem tudok, de nem is kell több, és jogom van ahhoz, hogy ő is szeressen így is, azzal együtt, hogy tőlem ennyi telik! Mert pont ezt kell majd elfogadnia, hogy én ennyit és így tudtam/tudok neki adni. Szerintem neked is így jó, csak még nem tudod!
Vagy nagyon hülyeséget irok? Hmmmm...

Michaelita képe
a másik oldal
2011. május 13. péntek, 18:16 | Michaelita   Előzmény

Köszönöm, hogy felnyitod a szemem a másik oldal meglátására is.

Igen valóban én akartam megszületni és pont oda és pont úgy (úgy érzem belülről)

Ha az én szemszögemből nézzük a dolgot, akkor viszont azt kell hogy mondjam, hogy azért állítottam önmagam elé az ilyen akadályokat, hogy megbirkózzam vele és lelkileg megerősítsem magamat általa.
Mert igaz ugyan, hogy vannak visszahatásai, ami miatt néha még most is hátrányokkal küzdök, de hihetetlen lelkierőre tettem szert menet közben, talán pont e miatt. S ez jó, nagyon jó!:)

Azután az is nagyon jó, hogy én már sóvárogva vártam és teljes tudatossággal akartam a Fiamat.

Igen, ugyanezt gondolom és ugyanamiatt tettem túl magam az ezen
2011. május 13. péntek, 22:15 | egy kis akárki   Előzmény

Igen, ugyanezt gondolom és ugyanamiatt tettem túl magam az ezen való aggódáson, hogy az én fiam is direkt állította önmaga elé ezt az akadályt, és majd megbírkózik vele és ezáltal erősebb, több lesz! Ahogy te mondod magadról! Szóval nemkis feladat lesz neki sem, de megcsinálja. És tulajdonképpen én nem vagyok hibás, hiszen akkor nem hozzám született volna, pont ez kellett ahhoz, hoyg hozzám szülessen, és ugyanígy a te szüleid sem hibásak semmiben, ez az amit adni tudtak neked.
És pláne, jó amit írsz, remek lenne ha majd az én gyerekem is teljes tudatossággal várhatna gyerekeket ennek ellenére vagy épp ebből afelé fordulva, arra ösztönözve! Most feldobtál!

Szia Ildikó! Én is küzdök hasonló problémával, mint Michaelita.
2011. május 13. péntek, 17:42 | jessica73

Szia Ildikó!

Én is küzdök hasonló problémával, mint Michaelita. Nálam az a helyzet, hogy azért születtünk meg az ikertesómmal, mert anyukámék úgy határoztak, hogy ugyan nem volt tervezett a várandósság, de szülessünk meg, mert megkísérelték megmenteni általa elfásult házasságukat. Ami persze nem sikerült. Ezt a történetet nekem anyukám mesélte el kamaszkoromban, nem sokkal a szétköltözésük után. Ezt csak azért írom le, mert picit megértem Michaelitát, mármint ami a fájdalom elnyomását illeti. Az ő véleményéről és érzéseiről nem tudok állást foglalni, de önismereti utam során nekem is világossá vált, hogy a sorozatos kudarcaimnak ez az egyik lehetséges oka, hogy mivel az édesanyámék által kitűzött célt nem tudtam megvalósítani, ezért egyrészt állandóan bizonygatni akarom, hogy a létemnek ennek ellenére van értelme, emellett pedig a céljaim többnyire nem valósulnak meg. Persze én is kaptam olyan tanácsokat, hogy éljem át a fájdalmat. Csak az a baj, hogy én úgy érzem, hogy nekem nem ez fáj. Nekem a tehetetlenség fáj és a továbblépés lehetetlensége és az, hogy egyik életterületemen sem érek el tartós, pozitív változást, függetlenül attól, hogy melyik módszerrel dolgozom magamon.
Régebben - talán épp azért, mert menekültem a problémáimmal való szembenézéstől - azt mondogattam, hogy ezt a sok "hülyeséget" azért találják ki a lélekgyógyászok, hogy legyen miből megélniük. Talán nem ennyire durván gondolom ezt most így, de lehetséges-e, hogy éppen a hiedelmeim, a "még nem vagyok elég jó, tiszta, rendezett" képzetem miatt nem tudok egyről a kettőre lépni?

Michaelita képe
rájöttem
2011. május 13. péntek, 20:36 | Michaelita   Előzmény

Kedves Kriszti!

Lehet, hogy kicsit türelmesnek kell lenned, hogy idővel kiderüljön a dolgok értelme és enyhüljön az ami most még Rádnehezedik.

Nekem hosszú évekbe telt míg elértem ezt a mostani helyzetet. S mivel ez egy folyamatosan változó folyamat volt eddig, hiszek benne, hogy lesz még ennél is jobb.
Nekem szokott segíteni az, ha a pillanatnyi helyzetet el tudom fogadni és szeretettel magamhoz ölelem az itt és most helyzetet, az itt és most tapasztalt érzéseimet, a tehetetlenséget, az egy helyben állás érzését. Ez nagyjából (ha szeretettel magamhoz tudtam ölelni) ki is billent a korábbi állapotomból és lassan elkezd változni/javulni a helyzet.

Hálás köszönetem annak, aki inspirált ennek a blognak a megírásában, mert egyrészt úgy tűnik, hogy van miről írnunk egymásnak, másrészt meg rájöttem valamire.

Rájöttem arra, hogy volt az életemben 2 olyan személy is - az Édesapám és az Anyai Nagymamám személyében -, akik nagyon jó mintát mutattak arról, hogy nem az számít, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk, hanem az, hogy mihez kezdünk ezzel a helyzettel és hogyan tudjuk átfordítani önmagunk és a világ javára. Ők mindketten abban voltak nagyok, hogy a szívük érzéseivel hatották át az életüket és alakították át a kapott nehéz sorsukat, mind önmaguk, mind a környezetük javára.
A Nagymamámnak ez sikerült is, őt tisztelte és elismerte a környezete és a családja, az Apukámat csak én és a gyerekkorából még két ember ismerte csak el, de ő viszont még ezzel sem törődött, hanem adta azt, ami lehető legjobb tőle telt.

Elgondolkodtam azon is, hogy miért vagyok ennyire megértő? Azt hiszem a dolognak ahhoz van nagy köze, hogy népes és kiterjedt családból származom és a Nagymamám is, meg az Apukám is sokat mesélt az őseikről, az ősök életéről, nagyszülőkig visszamenőleg, illetve még arról is, ami csak szóbeszédben maradt meg az ősök életéről.
Emiatt már gyermekkoromban is több emberöltőn keresztül néztünk dolgokat/történéseket. Azután később pedig a spiri utamon oldásokat kellett végeznem és nemegyszer szembesültem azzal, hogy a belémivódott minta nem is az enyém, hanem a generációs vonalon az ősöktől hoztam magammal. Csodálatos volt ilyenkor feloldani magamban a régi, többgenerációsan bekódolt rossz mintát és akkor értettem meg, hogy az ősök nagyon sokszor csak áldozatok és nincs sok más lehetőségük az élethelyzet megélésére mint ami éppen az adott helyzetben/korban kínálkozik.
Én viszont nagyon hálás vagyok a sorsomnak, hogy olyan időben és körülmények között élhetek, amikor már nem kötnek a régi minták, hanem lépéseket tehetek a feloldásukra, az elengedésükre.
Talán ezért van bennem ekkora béke, ekkora elfogadás, ennyi megértés.
Persze, ha mégsem ez az igazi ok, akkor idővel az is ki fog derülni:)

,,hogy mivel az édesanyámék által kitűzött célt nem tudtam
2011. május 13. péntek, 21:27 | Éva.   Előzmény

,,hogy mivel az édesanyámék által kitűzött célt nem tudtam megvalósítani, ''

Azt szeretném tőled kérdezni Kriszti,/mivel csak ezt a hozzászólásodat olvastam/,hogy ezt még mindig így gondolod?,hogy te lettél volna a kulcsa az ő együtt maradásuknak? Hogy te vallottál kudarcot,és nem ők? Nem ők gondolták ezt rosszul,mert nem így kellett volna megoldaniuk a problémájukat?
Nem az ő rossz döntésük volt ez? mert a helyes az lett volna ugye,ha rendbe hozzák a kapcsolatukat, és úgy vállalnak gyereket,vagy ha sehogy sem megy,akkor elválnak és nem vállalnak gyereket. /persze akkor te sem lennél:)/
Tehát még most is úgy gondolod,te nem feleltél meg az elvárásoknak,és nem inkább ők csinálták rosszul?
Azért kérdezem,mert ugye gondolom,te is tudod már,hogy teljesen egyértelműen igazságtalanul vádoltad magadat,ami bűntudatot okozott,és amiatt vannak ezek a megfelelési kényszerek,meg hogy sehogy sem oldódik meg ez a probléma.
Szerintem ebből a téves következtetésedből kialakult bűntudatodon kéne dolgozod,/meg hát a félelmen is,amit a bűntudat termel /hogy félsz,hogy nem felesz meg/,mert ebben a dologban te nem vagy vétkes. Ezt ha belátnád,akkor nem okolnád magadat,nem lenne bűntudatod,és félelmed,és
ezzel együtt szűnnének meg azok a bizonyítási kényszerek is. Tehát a bűntudatodat kéne feloldanod, és az ebből fakadó félelmet.

,,lehetséges-e, hogy éppen a hiedelmeim, a "még nem vagyok elég jó, tiszta, rendezett" képzetem miatt nem tudok egyről a kettőre lépni?''

Ha nem haragszol meg,elmondom,hogy ugyanezt gondoltam a 2012-es blogodba,azért írtam ,azt amit.
Mert valahogy szinte nem hittem a szememnek,hogy azt írtad, mi lesz ha te nem éred el azt az ,,elvárt tudatszintet,és akkor majd mi lesz veled? Tehát megint csak egy teljesen kétes hiedelemtől féltél, még csak nem is egy konkrét reális dologtól.

Tehát amit én észrevettem az írásodban az első esetben a bűntudat/félelem/,ami egy téves hiedelem kapcsán alakult ki,és a másik blogban meg konkrétan a félelem egy hiedelemtől.Ahol szintén fellelhető
a bűntudat,hiszen félsz,hogy nem teljesítettél/megint a megfelelési kényszer!/,és tulajdonképpen ettől félsz,hogy nem teljesítettél,és nem felesz meg.Vagyis ugyan arról van szó mindkét esetben.És ez csak két eset,a többi problémádat nem ismerem.

Ez a három dolog /bűntudat félelem,megfelelési kényszer/kézzelfogható,marad még a hiedelem.
Ott viszont ki kéne deríteni miért alakulnak ki nálad a ilyen hiedelmek? Van erről is véleményem, /helyes önértékelés tájékán keresendő:)/de szerintem ezen már gondolkodj el te:)

Szia Éva! Megnyugtatlak, túl vagyok most a nehezén. Tegnap
2011. május 15. vasárnap, 9:53 | jessica73   Előzmény

Szia Éva!

Megnyugtatlak, túl vagyok most a nehezén. Tegnap ünnepeltük a lányom 6. szülinapját, hihetetlen jó gyerekbulit csaptunk és most nagyon jól érzem magam. Rájöttem, a munka is nem kizárólagosan a pénz miatt hiányzik (persze az is jól jönne), hanem a társasághiányom felszámolására, no meg persze belejátszik az is, hogy hosszú évek rutinnal végzett tevékenysége után szükségét érezném a változásnak az életemben. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért nincs munkám. Nincs kizárva, hogy az az ok, amire rákérdeztél, az is egy picit a megfelelés miatt van. Elmondom miért. Észrevettem magamban egy olyan érzést, hogy akik rajtam sokat segítenek, támpontot adnak, azoknak tartozom annyival, hogy hallgatok rájuk. És itt a probléma. Ez is megfelelés. Sanyi és Kati nagyon sokat segít az önfeltérképezésemben, legalább is, ami a technikát illeti. Sanyi mondta, hogy nézzem meg, hogy mi lehet az oka annak, hogy van bennem egy gyökércsakrában lévő blokk, ami akadályozza a sikeres végkifejletet, még akkor is, ha 150%-ot teljesítek egy adott területen. Konkrétan ezt a munkával kapcsolatosan mondta. És én megkerestem az okot, és ezt találtam. Egy baj van csak, hogy nem érzem azt, hogy nekem ez fájna a felszínen. Nekem az fáj, hogy még mindig nincs munkám, illetve az, hogy ugyan minden tőlem telhetőt megteszek, nem jutok előrébb ebben a kérdésben (sem).
Szerintem most le kell kicsit állnom. Elég az önfeltérképezéssel, legalább is egy időre. Pihenni akarok és élvezni az életem úgy, ahogyan az van.
Tudom, hogy az előző blogom olyan hangnemben írtam meg, hogy azt képzelem, nekem nem fog menni a felemelkedés. De alapjában véve azért nem gondolom így. Ott valóban arra voltam kíváncsi, hogy mi van akkor, ha valakinek ez nem megy. Szerintem semmi, minden jól ki van itt találva. :-)

Szia Kriszti!
2011. május 15. vasárnap, 10:39 | Éva.   Előzmény

Kösz a válaszod,de had kérdezzek valamit.
Olyan furcsa érzésem volt,ahogy kezdtem olvasni. Rögtön az elején:

,,Szia Éva!...Megnyugtatlak''......???

Nekem ez a mondat és az egész válaszod úgy tűnt ,mintha teljesen mást vettél volna le az írásomból,mint aminek íródott.
Én egyszerűen elgondolkodtam,ok okozati összefüggéseken,és azt írtam le,nem a te megítélésedre szántam. Bármilyen hasonló helyzetben ezt írtam volna,ez teljesen független a te személyedtől.
És azt láttam,rosszul eshetett neked,mert egész végig bizonygattál nekem,akinek az ég világon semmiféle elvárása nem lehet veled,és persze nincs is./Ez számomra most megint csak a megfelelési vágyról szólt,és megértheted ,hogy ez nekem kicsit furcsa,merthogy nekem aztán tényleg semmiféle elvárásom nem lehet feléd/

Az hogy valahogy nincs munkád,azt is az önbizalom,önértékelés táján kell keresni,mert valahogy nem tartod megadat elég jónak,és ez valószínű,ha jól megpiszkálnád minden életterületeden előjönne.És hogy ez miért van,azt tudod te is,még abból a téves elképzelésből ered,hogy a szüleidnek nem váltottad be a hozzád fűzött reményeit...
Azt mondod,hogy a munkaproblémádat érzékeled csak. Igen ez az /egyik / tünete a mélyben húzódó oknak. Hiszen ,ha az a felszínen lenne,könnyű dolgunk lenne:)

Az egy jó ötlet látod,/szerintem is/,hogy pihenni is kell és élvezni az életet amennyire lehet,és nem csak mindig ,,sanyargatni'' magunkat,akármilyen fontosak is ezek a dolgok.

Sajnálom,hogy másképp élted meg ezt a hozzászólást,mint ahogy én ezt írtam:)
Nekem is van söprögetni való az én házam tájékán,tehát nyilván nem okoskodó-ítélkező szándékkal írtam neked,mert valami ilyesmire reflektáló érzést vettem ki a válaszodból,ahogy reagáltál.
Nézd el nekem ,hogy egyszerűen,lényegre törően ,kertelés nélkül írok. Attól én még szeretlek,
talán ezért is gondolom,hogy nem kell ezt még nekem külön,látványosan demonstrálnom is.

Kriszti! Azt gondolom, hogy kissé türelmetlen vagy. Nem tudom,
2011. május 14. szombat, 11:24 | szildiko1   Előzmény

Kriszti! Azt gondolom, hogy kissé türelmetlen vagy. Nem tudom, mikor kezdtél el az önismeret útjára lépni, de ez - ha tetszik, ha nem - egy életen át tart. Sajnos. Sajnos?

Érzéseink attól függnek, hogy mit nézünk. Azt, hogy a kiindulástól hova jutottunk, vagy a feltételezett célhoz képest hol tartunk. De mii a cél?

Amikor én ilyen mélypontokon vagyok, valahogy mindig vagy hallom, vagy látom, vagy olvasom azt a szót: KITARTÁS.

Szia Ildikó! Igazad van, tudom, hogy türelmetlen vagyok. 5-6 éve
2011. május 15. vasárnap, 9:35 | jessica73   Előzmény

Szia Ildikó!

Igazad van, tudom, hogy türelmetlen vagyok. 5-6 éve kezdtem járni az önismereti utat és elképzelhető, hogy nem is a külső dolgok változását óhajtom annyira, hanem az ezekhez fűződő érzéseimet. Pl. akik ismernek, tudják, hogy küzdök azzal, hogy sokszor úgy érzem, nem szeretek anya lenni. És emiatt az érzés miatt is bűntudatom van. Lehet, csak annyit kéne tennem, hogy befogadni ténylegesen, hogy vannak rossz érzéseim.

Kedves Marcsi! Köszönöm biztató, türelemre intő soraidat.
2011. május 13. péntek, 20:54 | jessica73

Kedves Marcsi!

Köszönöm biztató, türelemre intő soraidat. Teljesen igazad van és az eszemmel tudom is ezt. Először most ezt szeretném befogadni újra, hogy nagyon nem tetszik, amit magam körül látok. Nem is maga a körülmény, hanem hogy még mindig nem változnak a dolgok. Hiszem, hogy lesz majd még jobb. Csak nehéz kivárnom.

Puszi

Engem is szeressenek!
2011. május 13. péntek, 23:54 | Kassay Noémi

Az a baj a nem várt gyermekekkel, hogy mindig mindenkinek meg akarnak felelni, és mindent azért és úgy tesznek, hogy őket szeressék.
Tapasztalataim alapján, ez akkor is igaz ha egy kislányt valamelyik szülője fiúnak várt, vagy fordítva.
Ezért aztán ha az ilyen embernek a véleményét szeretnéd tudni valamiről, hát sosem lehetsz benne biztos, hogy valóban azt mondja amit gondol. Az ő számára ugyanis csak az a fontos, hogy engem is szeressenek.
Mindannyiuknak nagyon erős a Mérleg jegyük, tehát vagy a Nap, vagy a Hold, esetleg az ASC esik ebbe az állatövi jegybe.
Nagyon fontos feladat számukra, hogy elfogadják önmagukat, úgy ahogy vannak, olyannak, amilyenek.

HajduM képe
Az én kislányom, nem várt, inkább azt mondanám, nem tervezett
2011. május 14. szombat, 21:35 | HajduM

Az én kislányom, nem várt, inkább azt mondanám, nem tervezett jövetelű gyerek volt.
Emlékszem, amikor az asszonyom oda jött hozzám, és közölte velem: Miki terhes vagyok, most mi lesz?

Mondom: Hát mi lenne, meg fog születni.

Egy pillanatnyi kétségem nem volt afelől, hogy meg fog születni, ha az asszonyom el akarta volna vetetni, gyilkosnak tituláltam volna, mint ahogy minden abortusz gyilkosság is....

Nincs mérlegelésre mód. Ha egy élet világra kívánkozik, az ember minden körülmények között világra kell, hogy segítse...
Ha várták ha nem.
És itt nincs a nők részére kegyelem, mert ha levetkőzni volt kedve, akkor a következmények vállalása kutya kötelessége...

És a férfiaknak nincs is ebben felelősségük??? Nem ők nemzik
2011. május 14. szombat, 21:48 | Éva.   Előzmény

És a férfiaknak nincs is ebben felelősségük??? Nem ők nemzik véletlenül a gyermeket?:)
Szerintem ez ügyben /is/ ,,kettőn áll a vásár''?...:D
Miért csak a nő felelőssége?

HajduM képe
De persze. Nekem egy pillanatnyi kétségem sem volt, hogy Én
2011. május 14. szombat, 21:49 | HajduM   Előzmény

De persze.

Nekem egy pillanatnyi kétségem sem volt, hogy Én vagyok az apja annak a jövevénynek és az anyjával együtt teljes mellszélességgel vállaltam minden következményét annak amit nyilván ketten hoztunk össze...

Olyan gyors voltál ,hogy nem tudtam kijavítani az
2011. május 14. szombat, 21:56 | Éva.   Előzmény

Olyan gyors voltál ,hogy nem tudtam kijavítani az írásjeleket:)/kérdőjel,és D-törölve:)/

E miatt kérdeztem:)

,,És itt nincs a nők részére kegyelem, mert ha levetkőzni volt kedve, akkor a következmények vállalása kutya kötelessége...''

Ez azért ránk nézve nem valami hízelgő,és igazságtalannak is érzem,mert mindkét ember felelőssége szerintem.meg hát a pasi is levetkőzik,nem ?:D

HajduM képe
Az én szemléletembe nem fér bele a magzat-gyilkosság. Akárhogyan
2011. május 14. szombat, 22:05 | HajduM   Előzmény

Az én szemléletembe nem fér bele a magzat-gyilkosság.
Akárhogyan csűrjük csavarjuk. A végső döntés a nőké... Ebbe mi nem tudunk bele szólni...

Aztán nézzük az isteni rendet: Vagy inkább ne nézzük, mert abban a rendben a mai európai és amerikai nők a prostitúciót súrolják... Az átlag...
A többi a disznó ól lakója ebből a szempontból...

Ne spirázzuk túl a dolgot szerintem.

Ha egy élet keletkezik, nem pusztítható el.... ennyi és ezen nincs mit magyarázni, és nincsenek mentő körülmények... Vagy ha vannak azok nagyon brutálisan indokoltak kell, hogy legyenek...

Az én szemléletembe sem fér bele. És esetemben valóban
2011. május 14. szombat, 22:15 | egy kis akárki   Előzmény

Az én szemléletembe sem fér bele. És esetemben valóban 'brutálisan indokolt' lett volna (hogy a szavaidat használjam). Így első gondolatom a szemléletem ellenére is az volt. Kb két napig, de nyilván akkor se gondoltam komolyan, mert a szívem nem engedte, valóban szó sem volt komoly szándékról. Én akkor is vártam valójában már gyereket, mikor erről szó sem volt, egész kamaszkorom meg egyetemista éveim eleje babysitterkedéssel telt, szoros kötődésekkel, és egész kamaszkoromban (meg most is) egy nagy családról álmodoztam. Hát akkor hoyg tudtam volna?
De nem várhatjuk mindenkitől ugyanezt.
Mert például mégis olyat tett elém az élet, hogy brutálisan a szemléletem ellenére 'tettetett' velem majdnem.
Sokszor nem a nőé szinte a döntés amúgy , hanem kényszerítve van. Persze, mondhatjuk, hoyg az már akkor is egy döntés ha hagyja magát kényszeríteni, de nem láthatunk bele mindenki sorsába... És a három gyilkos akár több is (az én szememben az orvos csak eszköz), ott a környezete a nőnek...
A hozzászólásod többi része számomra értelmezhetetlen.

Jó, értjük. A két hozzászólást Évátől és tőlem azért kaptad,
2011. május 14. szombat, 21:59 | egy kis akárki   Előzmény

Jó, értjük. A két hozzászólást Évátől és tőlem azért kaptad, mert ez "És itt nincs a nők részére kegyelem, mert ha levetkőzni volt kedve, akkor a következmények vállalása kutya kötelessége..." erősen általánosító volt... Reméljük, csak félreértettük.

HajduM képe
Az élet élethez való joga kétséget kizáró, megalapozott és
2011. május 14. szombat, 22:10 | HajduM   Előzmény

Az élet élethez való joga kétséget kizáró, megalapozott és elősegítendő.

Nem értettél félre semmit.
Gondolkodom az erőszak révén keletkező életre, de az erőszakért nem felelős a magzat, tehát az anyát semmi nem jogosítja fel annak a meggyilkolására.
Továbbá az ilyen esetek hitünk szerint karmikusak, tehát vállalásra kötelezik a nőt.

Szarabb helyzetben vagytok ilyen szempontból ez tény...

Azért én nem biztos ,hogy el tudnám ítélni azt a nőt,akit
2011. május 14. szombat, 22:16 | Éva.   Előzmény

Azért én nem biztos ,hogy el tudnám ítélni azt a nőt,akit elkapnak,és megerőszakolnak mondjuk öten ,hatan,hogyha úgy dönt ,hogy nem szeretné megtartani azt a szerencsétlen magzatot.
Főleg ha belegondolok,milyen ,,emberek'' követnek el ilyen tetteket./szívesen használnék erre jelzőt is/...

NEM szerencsétlen az a magzat. A nő, az mondjuk úgy érezheti
2011. május 14. szombat, 22:25 | egy kis akárki   Előzmény

NEM szerencsétlen az a magzat. A nő, az mondjuk úgy érezheti magát.
De a legszerencsétlenebb a férfi.
:-)

HajduM képe
Hát ez tény és bitang dolog, de a magzat akkor sem felelős,
2011. május 14. szombat, 22:26 | HajduM   Előzmény

Hát ez tény és bitang dolog, de a magzat akkor sem felelős, ráadásul mondom ha karmikus a dolog... mit tett előzőleg amiért ilyen sorsra jutott?
Jóval tágabban kell szemlélni a dolgot...

A háborgó ember igen csak szolgálja háborgása tárgyát... nem gondolod?
Kemény szavak tudom, és nem vagyok abban a helyzetben és nem is szeretnék, de akivel megtörténik, nem véletlenül történik...

De gyilkosságra nem hatalmaz fel semmi tulajdonképpen.... lássuk be...

Feliratkozás Hírlevélre