Spirituális tanmese | Önmegvalósítás.hu

Spirituális tanmese

2009. június 16. kedd, 9:33 | Huszti Sándor -...

Gyűjtsünk tanmeséket, olyan meséket és történeteket, amelyeknek lelki tanítása is van!
Számos rövid történet kering emailekben, fórumokon, osszuk meg most ezeket egymással, mert mondandójuk rendkívül mély is lehet, ha igazi befogadó emberre találnak!

Nekem például egy szufi tanmesékből álló gyűjtemény adott meg sok szükséges választ egy időben, amikor segített a lelki problémáimra megoldásokat találni, mert új nézőpontból mutatta meg a helyzetemet. De a tanítóm is sokszor tanmeséken keresztül mutatott rá az élet furcsa dolgaira, vagy inkább az én furcsa dolgaimra...

Történet a hitről
2009. július 23. csütörtök, 10:52 | Ramina   Előzmény

Történt egyszer, hogy egy angyal földi vándorlása során találkozott egy pappal. Az igy szólt hozzá:

- Ó, az Úrhoz mész? Kérlek, kérdezd meg Tőle, mikor fogok végre megszabadulni a földi negativ erőktől?
- Rendben van, megkérdezem - válaszolta az angyal majd folytatta útját és találkozott egy vargával, aki egy fa tövében cipőket foltozott.
-Ó, az Istenhez mész? Kérdezd meg Tőle, mikor fogok megszabadulni a földi negativ erőktől?

Amikor az angyal elérte a Mennyet, feltette a két kérdést Istennek.

- A varga a teste elhagyása után Hozzám jön és Velem is marad- mondta az Úr.
- És mi lesz a pappal?
- Még jónéhányszor meg kell születnie, mire Hozzám jöhet...

Az angyal elképedt.
- Ez igazán rejtélyes, nem értem válaszod.

- Mindent megfogsz érteni- szólt az Úr - Ha találkozol velük,meséld el nekik, hogy éppen mivel foglalkoztam. Mondd, hogy épp egy elefántot fűztem át egy tű fokán.

Az angyal visszatért a földre és fölkereste a papot.

- Láttad az Istent? Mit csinált?
- Éppen egy ellefántot fűzött át egy tű fokán.
- De hisz ez lehetetlen! Miért mondasz ilyen képtelenséget?!
Az angyal ekkor azonnal megértette, hogy ennek az embernek szemernyi hite sincs.

Tovább ment hát a vargához.
- Láttad az Urat? Mondd, mit csinált?
- Éppen egy elefántot fűzött át egy tű fokán.

A varga szemébe ekkor könnyek szöktek, kitárt karjait az ég felé emelte és elragadtatva felkiáltott:

-Ó, az én Uram, Istenem, ily csodálatos! ...... Ő mindenre képes!!

Az elvarázsolt konyha
2009. augusztus 22. szombat, 9:33 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Az elvarázsolt konyha
Írta: A. G. Vreede
A bölcs Hu tanítványai körében ült. Hosszú idő eltelte után megengedte tudatának, hogy az fizikai testébe térjen vissza, és mosolyogva így szólt:
„Mivel ma van az újhold születésének napja, és ezért a Jang felülkerekedik a Jinen (a világosság ismét legyőzi a sötétséget), ez a pihenés napja. Ezért egy szórakoztató történetet mesélek nektek és utána majd elmondjátok, amit erről a történetről gondoltok.”

Egyszer egy mandarin felesége hívatta a szakácsát, és megmondta neki, hogy tökéletes ebédet készítsen. Nagytiszteletű férjem, aki igen magas rangú mandarin,– mondta a szakácsnak – három nagytiszteletű vendéget vár és magas állásuk szerint szeretné a vendégeket fogadni.
Így hát, a szakács vizet tett a fazekaiba, és fát, valamint szenet rakott alájuk. Azután az udvarházba ment és egy zsák rizst, egy zsák babot, és az ebédhez szükséges több más hozzá-valót hozott.
De amikor a konyhába érkezett és kinyitotta a rizses zsákot, akkor rizsszemek százai ugráltak ki belőle, és a levegőben olyan körtáncba kezdtek, mint a fehér hangyák szoktak este az égő lámpa körül. A szakács gyorsan befogta a zsák száját, de íme a zsákon számos lyuk volt, és a rizsszemek azokon át is kibújtak, ahogyan a fehér hangyák, egy forró nap estéjén elő szoktak bújni a talaj lyukaiból. Így másztak ki a rizsszemek, és azonnal körözni kezdtek, hogy társaik őrült táncában részt vegyenek. Ezután a szakács különös zúgást hallott a zsákból és amikor egy kissé kinyitotta, hogy belekandikáljon, akkor meg egy bogárraj szabadult ki onnan, és úgy kezdtek a konyhában száguldozni, ahogyan az éjjeli lepkék szoktak. A szakács azonnal meggyújtotta a tüzet a vizes fazekak alatt, azt remélve, hogy megfogja és a forró víz-ben elpusztítja a féktelenkedő rovarokat, ahogyan azt a rajzó fehér hangyákkal is tenni szokták.
Azonban a víz különös dallamokat kezdett zümmögni, és kiugrott a fazékból, miközben a meggyújtott fadarabok is vad táncba kezdtek. Még a levegő is különös módon kezdett rezegni és örvényléseket hozott létre a táncoló tűz és repkedő rizs- és babszemek között.
Ettől kezdve a szakács teljesen tehetetlennek érezte magát, és bár tudatában volt, hogy nagy szégyent hoz magára, mégis odament a mandarin feleségéhez, és megkérte őt: jöjjön és nézzen be a konyhába, hogy meglássa mit lehet tenni.
A mandarin felesége történetesen igen jártas volt az összes háztartási varázslatokban. Amikor a konyhai zűrzavart meglátta így szólt:
„Rizs a rizshez! Tégy a mondottak szerint és vissza a zsákba!”
Erre az összes fehér hangya leszállt, és ismét közönséges rizsszemekké váltak, és vissza-másztak a zsákba.
„Bab a babhoz!” – parancsolta azután, – „Tégy a mondottak szerint és vissza a zsákba!” – mire azok is visszamentek.
„Hagyd abba a saját nótádat!” – parancsolta most a víznek, – „és csakis a tűz hője szerint dalolj!”, mire a víz csendben visszatért a fazékba, és a forrásponton lévő víz jól ismert dallamába kezdett.
„Tűz a tűzhöz!” – szólt parancsoló hangon, – „Melegítsd a vizet és főzd a rizst!” A tűz is azonnal engedelmeskedett. Így tehát helyreállt a rend, és a szakács tökéletes ebédet tudott a nagytiszteletű gazdájának, és megkülönböztetett tiszteletű látogatóinak felszolgálni.

Hu ekkor visszatért szokásos csendjébe, ismét mosolygott és hozzátette:
„Mit gondoltok erről a kis történetről?”
A tanítványok körének legfiatalabbja, túl sok gondolkodás nélkül azonnal így szólt:
„Ez valóban igen szórakoztató történet, és illik az ilyen naphoz, mint ez az újhold születésének napja.”
Hu rosszallotta és valamennyien érezték ezt.
Egy másik tanítvány ezt még azzal a megjegyzéssel rontotta tovább, hogy:
„A mandarin vendégei biztosan élvezték a csodás ebédet.”
„Úgy gondolnád?” – válaszolta Hu lesújtó tekintettel.
Hosszú csend következett. Azután valaki megjegyezte:
„Lehet, hogy a szakács médium volt, és a dzsinnek játszottak vele.”
Hu csendben maradt, és úgy tűnt, mintha a messze távolba tekintene.
A negyedik tanítvány megkérdezte:
„Hol tanulta a mandarin felesége ezeket a varázsigéket? Mi is megtanulhatnánk ezt a mágiát?”
Hu azonban nem válaszolt, és a távolba néző tekintete sem változott.
Végül a legidősebb tanítvány így szólt:
„Számomra úgy tűnik, hogy a tűz az elménket képviseli. Ha csak az elme nem azt gondol-ja, amire utasítjuk, hogy gondoljon, és tovább már nem táncol minden külső dallamra, nem leszünk képesek elvégezni azt, amit egy tanítványnak el kell végezni.
A víz az érzelmeinket jelképezi, és azok a tűz hevítése szerint kell énekeljenek, és nem a tűznek kell a víz dallamára táncolni.
A rizs és a bab viszont a test alkotórészeit képviseli: azoknak a helyükön kell maradniuk és a ház úrnőjének a parancsait kell követniük, mint ahogy valójában a szolgáknak is.”

A bölcs Hu Ismét mosolygott és így szólt:
„Helyesen látod fiam, és ha olyan bölcsen is cselekszel, ahogyan beszéltél, akkor telihold idején meglátod az új világosságot.”
Ezután Hu folytatta szemlélődését és órákon át csendes maradt. Tanítványai eközben nem merték mennyei látomásaiban zavarni.

Egy szent ember egy nap Istennel beszélget... Mondja neki: - U
2009. november 05. csütörtök, 11:05 | szildiko1

Egy szent ember egy nap Istennel beszélget...
Mondja neki:
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol..
Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintsen......
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
A szentnek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat
tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak 'képesség' kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak. 'A Pokol gyakran itt van a Földön.'

Korsók
2010. január 26. kedd, 13:37 | Szabó_Péter

Kínában egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott.

Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és még akkor színültig volt vízzel, amikor hazaértek. Míg a megrepedt edényből a pataktól a házig tartó, hosszú séta alatt a víz fele elfolydogált. Így ment ez két teljes évig.
A vízhordó nap, nap után másfél edény vizet szállított a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, és tökéletesnek érezte magát. De a szegény törött cserép szégyellte tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, és úgy gondolta, gazdája is elégedetlen vele.
Ezért két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen a te oldaladon teremnek,
míg a másikon nem?
Ez azért van így, mert én mindig tudtam a
hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden
nap te locsoltad oket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a
gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél
olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Mindenkinek megvan a saját, különleges hibája. Mi mindannyian
törött cserépedények vagyunk. De ezek a hibák teszik az életünket érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s meglátni bennük a jót.

Feliratkozás Hírlevélre