Szabadnak lenni, mint egy gyermek | Önmegvalósítás.hu

Szabadnak lenni, mint egy gyermek

2015. április 02. csütörtök, 1:46 | azaki

Lehet-e egy felnőtt olyan szabad mint egy gyermek?
Gyermekkoromban nem volt más dolgom mint játszani, mert a szülők biztosították mindazokat a feltételeket, amelyek ezt lehetővé tették.
Felnőttként már magamnak kell biztosítanom azokat a feltételeket, amiket akkor a szülök biztosítottak a számomra. De azáltal, hogy felnőttként már magamnak kell biztosítanom, már meg is szűnik az a szabadság ami gyermekként körülvett.

Gyermekként azt gondoltam, hogy ez a gondtalan játékos élet örökké tart, hisz oly csodálatos és természetes volt az akkor a gyermeki mivoltom számára, de az iskolás, később a dolgozói élettel hamar szerte is foszlott.
Már nem voltam szabad! Már nem vagyok szabad!
Legalábbis felnőttként már nem tudom elérni azt a nagyfokú szabadságot, amit gyermekként élvezhettem.

Ebből megannyi problémám fakad, mert a gyermekkori szabadság elvesztése óta akaratlanul is keresem a megoldást arra, hogy elérjem a gyermekoromban tapasztalt gondtalan szabadságot.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Szabadság és felszabadultság
2015. április 02. csütörtök, 10:34 | Huszti Sándor -...

Különválasztanám eme két fogalmat, hogy jobban értsd, értsük a problémádat.A gyermek nem szabad, mert nem tehet meg akármit, hiszen a szülei (olykor a saját érdekében) korlátozzák a cselekvési szabadságát.Viszont azzal, hogy eltartják, gondoskodnak róla, kap egy felszabadulást a megélhetés biztosításának terhei alól.

Felnőttként szabad vagy, (majdnem) azt tehetsz, amit csak akarsz!Viszont neked kell eltartanod magad, és ha ez számodra teher, akkor nyomaszthat annyira, hogy ettől elveszíted a felszabadultságodat.

Miért nehézség számodra a létfenntartás? Vagy korlátoz is valamiben? Kifejtenéd!

Egy érzés van bennem, hogy korlátozva vagyok, hogy nem vagyok
2015. április 02. csütörtök, 12:57 | azaki

Egy érzés van bennem, hogy korlátozva vagyok, hogy nem vagyok szabad azáltal, hogy önfenntartónak kell lennem.
Igen, felszabadult akarok lenni.
Önmagában megvan hozzá mindenem, tudásom, képességeim, egészségem, hogy eltartsam magamat, (mert el is tartom) de ezt egy tehernek, kényszernek élem meg kb az első iskolás éveim óta egészen napjainkig.
Amióta az eszemet tudom, tudat alatt keresem a megoldást, hogy miként is tudnám megvalósítani azt, hogy függetlenítsem magamat minden olyan „kötelezettség” alól, ami azzal jár, hogy eltartsam önmagamat.
Hogy korlátoz-e az önfenntartás? Igen, mert kiszolgáltatottá tesz és korlátok közé szorít, valamint bizonytalansággal tölt el és még félelmeket is képes generálni.

Gyakorlati oldalról nézve, (egy példa) sokkal felszabadultabb lennék, ha tudnám, hogy van egy kis önfenntartó házam, amelybe bármikor hazamehetek, amely mindig biztonságot ad, mindig van benne kellemes hőmérséklet, víz és élelem, és ez csak úgy van, amit nem vehetnek el, soha nem vethetnek ki rá adót, ami mindig biztos otthont nyújt a számomra amíg-e földi létemben élek.
Tehát mindaz biztosítva lenne, amivel gyermekként nem kellet foglalkoznom, mert mások által biztosítva volt az a részemre.

Más szemszögből nézve, talán nem bízom eléggé magamban ahhoz, hogy mindezt bárhol, bármikor könnyedén meg tudom teremteni magamnak anélkül, hogy közben kiszolgáltattotnak, sebezhetőnek érezzem magamat.
Míg mások hitelekkel a nyakukban sem érzik magukat kiszolgáltattotnak, addig én megtakarításokkal is annak érzem magamat.
Érzem, mint egy hurkot a nyakam körül.

Aditi képe
Lelkemből szólsz
2015. április 04. szombat, 10:44 | Aditi

Régen írtam ide, de most akár én is írhattam volna ezt , szóról szóra.

Eddig két dologra jutottam.

Egyrészt, hogy talán a szülői minta kapcsán lenne érdemes kutakodni, sztem apám ugyanígy tehernek élte meg az önmagáról való gondoskodást, illetve tudom, hogy onnan örököltem egy sor önbizalomhiányt, elvetettség-érzést. Én is detektálom a bizalom és a hit hiányát, az önbizalomhiányt a témakörben, a kiszolgáltatottság-érzést, a függést és az attól való félelmet. Nekem van hitelem, meg kölcsönkapott szervem is :), de ugyanarra jöttem rá, amire te, hogy akár így is lehetnék sokkal magabiztosabb, mintha nem is lenne. Hogy amit keresek, nem attól függ, mekkora hitelben, vagy bizonytalanságban élek, hanem pont fordítva. A belső, nem tudatos bizonytalanságom okozta mindezt az életemben. Ez nálam ráadásul valószínűleg örökölt. Fel kell oldani.

A másik dolog, amivel összefüggésbe hozom, érzelmi kérdés, az érzelmi biztonság kérdése. Egy ideje észrevettem, hogy nosztalgiázok. Fel-felidézem a gyerekkorom emlékeit, az élményeim, a hangulataim, a szagokat, az ízeket. Valamit keresek, valamit keres a tudatalattim, ami elveszett, vagy annak tűnik, amióta sikerült felnőni, végre. és arra jutottam , ez az érzelmi biztonság, vagy az is.

Elvesztettük a gyerekségünk? Túl nagy kontrollt próbálunk gyakorolni az életünkre és ez által nem adunk teret a gyerek-énnek? (A félelmek miatt...) vagy éppen találkozunk a belső gyerekkel, akiről kiderül, hogy nem egészséges és messze nem érezte olyan jól magát a tudat alatt, ahogy arra mi emlékszünk tudatosan?

Én is korlátnak élem meg és engem is szorít. Mintha újra csapdába ejtene.

Namaszte

Azt is érzem, hogy mindaddig amíg ki vagyok szolgáltatva
2015. április 05. vasárnap, 20:21 | azaki

Azt is érzem, hogy mindaddig amíg ki vagyok szolgáltatva mindannak ami a földi élethez kell addig nem vagyok biztonságban, mert függök tőlük, ennek okán nem lehetek felszabadult.

Az általános iskolás éveim felé kezdődőt el az elmémben az a folyamat, amikor mindennek a problémának az ellensúlyozására az agyam megalkotott egy alternatív világot, egy alternatív társadalmat. Ezt az elmém évtizedeken át építette, csiszolta és formálta, de a lényeg a lényeg, hogy ebben a kreált világban mindaz jár, amiért a valóságban folyamatosan tenni kell. Ennek okán az alternatív világomban szabad tudok lenni.

Valahogy azt is érzem, mintha egy fejlettebb világból jöttem volna, ahol nem voltak ilyen korlátok.

Michaelita képe
mi beszél Belőled?
2015. május 21. csütörtök, 18:07 | Michaelita   Előzmény

Amit írsz, azzal kapcsolatban nekem az jön át, mintha kicsit lenéznéd a Földi életünket ...??

Mintha azért alkottál volna gyerekkorodban magad köré egy alternatív világot, hogy abba elmenekülhess. Én is álmodozó gyerek voltam, az álmodozásba menekültem.
Ez azt jelenti, hogy fejlett az igazságérzetünk, de amikor felnövünk, akkor már meg kell látnunk az élet szép oldalát is, az életünk értelmét is, mert felnőttként már nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben, hanem sok-sok választási lehetőségünk van (még a tesi korlátaink között is).

"Valahogy azt is érzem, mintha egy fejlettebb világból jöttem volna, ahol nem voltak ilyen korlátok." Jól érzed, mert a lelkünk is egy sokkal fejlettebb lelkivilágból jött és a szellemünk is egy sokkal fejletebb szellemi világból. De ez nem ok arra, hogy lebecsüljük a Földi életünk lehetőségeit, adottságait, hisz önszántunkból, a saját fejlődésünk elősegítéséért, az életünk céljának és értelmének megtalálásáért jöttünk ide, vállalva a testi és anyagi korlátainkat is.

Másképp fogalmazva, nem lehetek szabad addig, amíg kivagyok
2015. április 09. csütörtök, 17:46 | azaki

Másképp fogalmazva, nem lehetek szabad addig, amíg kivagyok szolgáltatva, a szolgáltatoknak, a hatóságoknak, a munkaadónak és egyéb estekben a bérlemény tulajdonosának, a banknak, vagy annak aki szállást ad...stb.

Ezért sem értem az embereket, hogy mindezt miként tudják elfogadni, miként képesek ezekkel a korlátokkal élni és néhányan még lehetőséget, örömet is találni benne.
Nem értem, hogy nem érzik ezt a kiszolgáltatottságot, bezártságot, hát nem vágynak a szabadságra?

Ahogy kezdtem, gyermekként ez nem volt teher, mert gyerek fejjel ezek nem léteztek a „világomban”, csak később rakodtak rám mint óriási, nyomasztó teher, kezdve az első kisiskolás éveimmel.
Számomra az egész földi élet egy nagy kiszolgáltatottság, amiben én nem vagyok képes szabad lenni, szabadon élni, mert nem tudom önmagamat függetleníteni a fenti dogoktól.
Akkor mit tehetek? Ha némileg kínlódva is de leélem az életemet, vagy fejbe lövöm magamat, vagy olyan vagyonra teszek szert ami által függetleníteni tudom magamat a fenti dolgoktól.
Persze így azt sem mondhatom, hogy boldog vagyok itt a földön, mert nem vagyok az.

Michaelita képe
közmegegyezés
2015. május 21. csütörtök, 18:19 | Michaelita   Előzmény

"Ezért sem értem az embereket, hogy mindezt miként tudják elfogadni, miként képesek ezekkel a korlátokkal élni és néhányan még lehetőséget, örömet is találni benne.
Nem értem, hogy nem érzik ezt a kiszolgáltatottságot, bezártságot, hát nem vágynak a szabadságra?"

Az elfogadásunk a közmegegyezés miatt, a korszellem szokásai és az alázatunk miatt van.

A szabadságra pedig dehogynem vágyunk! Nagyon is! A magyar lelkület velejárója a szabadság szeretete :)
A szabadságom nem a közmegegyezéses dolgok megkérdőjelezését jelenti nekem, hanem azt, hogy az adott lehetőségek között mégis szabadon és több lehetőség közül szabadon választok. S legfőképpen azt, hogy megtanulom lebontani a saját kötöttségeimet, mert az felszabadít.
De ez erőfeszítéseket igényel és egy hosszú folyamat és sokat kell tenni érte, mire valóban szabad döntéseket hozhatok.
De nem úgy vagyok szabad, hogy lázadok (mert az megköt még jobban mint bármi más), hanem úgy hogy érett, felnőtt ember módjára megteszem azt amit az élet/az égiek/az Isteni akarat elvár tőlem és a szívemre hallgatva én is résztveszek az életben: tisztelettel, alázattal, szeretettel (mert ezek segítenek engem megszabadulni)

Figyelmedbe ajánlom:
http://mek.oszk.hu/00100/00197/00197.htm

Epiktetosz egy rabszolga volt, aki szabadnak érezte magát. A szabadságának alapjait foglalta össze a fenti írásban.

Feliratkozás Hírlevélre